Együtt nőttek fel városukkal


Ország-Világ 1970. április 1.

MTI- fotó – Vadas Ernő felvétele

EGYÜTT NŐTTEK FEL VÁROSUKKAL

A kukoricatáblák helyén… Éveken át szinte védjegye volt ez a mondat az épülő Dunaújvárosnak; akár a címerpajzsára is véshette volna egyik motívumnak a kukoricát, annyiszor felemlegették vele kapcsolatban. De hisz nem is ok nélkül. Nem volt az nálunk megszokott esemény, hogy egyszercsak elkezdenek építeni egy várost. Talán a város “kigondolói” is érezhették a lelkesedés mellett valami szorongásfélét, amikor megálltak annak a bizonyos kukoricatáblának a közepén és azt mondták: itt lesz a város, ott lesz az üzem.
Ennek nemsokára húsz esztendeje. És lett város, és lett üzem, a kettő között pedig “a tervek szerint”, erdővé erősödött a zsenge faiskola. A város persze más, mint az öreg városok, amelyek évszázadokon át lettek azzá, amik. Itt hiányzik az aranyozott múlt, az omladékok romantikája. A múltat itt az első házsorok, az ötvenes évek építkezési stílusjegyei képviselik. A jelent pedig olyan impozáns, nagyablakos vas-üveg tornyok, amilyenekbe lassan a város intézményei is átköltöznek.
A városnak ma már megállapodott őslakói vannak, a Vasműnek pedig olyan fiatal munkásai, akik itt születtek, vagy kis­gyermekkoruktól itt nevelkedtek.


Szárszó Tiborné

“A magas srác felesége”

Szárszó Tiborné, Nógrádi Katalin 1952 óta él a városban. Szülei 1951-ben jöttek el Szabolcsból – Pestre. Valaki egy pesti állás reményével mozdította ki a családot régi lakhelyéről. Az állásból semmi sem lett, a szülők azonban újra és útra készen álltak. Hallották, hogy Dunapentelén embereket keresnek az új város építéséhez. Odautaztak.
Kati ekkor kétéves volt, és testvéreivel együtt szomszédok és rokonok védnöksége alatt várta, hogy az új családi fészekbe repülhessen, ami 1952-ben meg is történt. Első megőrzött gyermekkori emlékei már az új városhoz kapcsolódnak.

Az első időben még nem volt lakásunk. Szálláson laktunk, az Iskola téren (ma Gagarin tér), ami három kisgyerekkel elég keserves lehetett. Hárman voltunk lányok; az öcsém már itt született. Én a Béke térre jártam óvodába. Gyerekkori emlékeim a városról? Mély gödrök (amelyektől óvtak), magas földhányások, téglahegyek, friss falak illata, kitűnő játszó- és búvóhelyek. És emlékszem, a technikum helyén akkor még kukorica volt.
1954-ben jutottunk lakáshoz – és szépen megtelepedtünk. A testvéreim valamennyien itt maradtak, s ma már szüleim is eredeti szakmájukban dolgoznak. Édesapám, aki cipész, a vegyesipari vállalatnál helyezkedett el. Édesanyám férfiszabó – most a ruhagyár dolgozója. Anna nővérem is ezt a szakmát választotta, és ő is ott dolgozik. Marika a közgazdasági technikumban érettségizett, most könyvelő a Füszértnél. Öcsi a járművillamossági technikum második osztályba jár. Én a nyolcadik osztály elvégzése után fényképésztanuló lettem, de a szakmunkásvizsga után leszámoltam… Elvégeztem egy átképzős ápolónői tanfolyamot, és itt, a városi kórházban dolgoztam egy ideig. Igazán szép munka volt, de többet szerettem volna keresni, ezért jöttem a radiátorüzembe. Nagyon jól érzem itt magam; vonalhegesztő vagyok és tavaly augusztus óta egy ifjúsági brigád vezetője.
A férjem – egy kedves, magas, sovány srác, egyébként KISZ-titkár az öntödében – nagyon sokat segít nekem. Három műszakban dolgozom, másfél éves kisfiúnk, Tibiké pedig “egyműszakos” a bölcsődében. Így hát felváltva gondoskodunk róla. Szüleim az óvárosban élnek; május elsején lesz a huszonötödik házassági évfordulójuk. Mi a Táncsics Mihály utcában lakunk, szövetkezeti lakásban.
Szeretek itt élni, szeretem ezt a várost. Itt nőttem fel, nekem olyan, mintha szülővárosom lenne.


Kéri Julianna

Mi lesz veled, Julika?

A Kéri család hat gyermekével Ópente­lén lakott, amikor tőlük alig két kilométernyire elkezdték építeni a várost. Nem nehéz kitalálni, hogy mi volt az első gondolata az albérleti szobában szorongó családnak: “De jó lenne ott lakni… Csak egyszer már saját lakásunk lehetne…
Az édesapa a felszabadulás előtt mezőgazdasági cseléd volt – vagy ahogyan tizenkilenc éves Júlia nevű kislánya mondja: “valami uraságnál szolgált”. Mi sem természetesebb, minthogy az új “bázis” vonzási körében élve, ő is a Vasmű dolgozója lett. Az álomlakásra azonban még sokáig kellett várniuk. “Gyerekek, maradjatok csöndben, édesapának aludni kell, este munkába megy.” “Ki ül az asztalhoz leckét írni?” “Ne oda tedd, anya mosni akar.” “Megfulladok, nyissátok ki az ablakot…!”
1964-ben kaptak lakást; két és fél szobásat, szépet. Julika mesélte:

Amikor hazajött édesapám és mondta, hogy megvan a lakás, először hinni se mertük. Mindjárt felkerekedtünk és elmentünk megnézni. Amikor beléptünk, édesanyám sírva fakadt. Nekem akkor legjobban a fürdőszoba tetszett…

Kéri Júlia az iskolában – talán éppen az otthoni körülmények miatt – nem ért el különösebben jó eredményt.

A nyolcadik osztály után, amikor pályát kellett választanom, így festett a család: anya otthon, apát betegsége miatt leszázalékolták. a nővérem férjhez ment. Két bátyám villanyszerelő, egy bátyám gépkocsivezető, a húgom iskolás. (Azóta az óragyárban dolgozik és esti iskolában végzi a gimnáziumot.) Nekem volt egy olyan halvány elképzelésem, hogy jó lenne óvónőnek lenni, de… Szóval marós lettem. Most már 1700-2000 forintot is keresek, de nem tudom… Azt hiszem, én még nem találtam meg az egész életre szóló munkát. Szerencsére a munkatársaim nagyon rendesek, jók hozzám; az idősebb szakmunkások segítenek. Albeczki István meg Belovári János és a többiek is, de nekem egy kicsit nehéz ez a munka.
KISZ-tag vagyok, már négy éve; itt jó a KISZ. Néha különmunkát végzünk, a pénzből majd kirándulni megyünk, azt hiszem, Pécsre. Jó klubestjeink vannak és a város fennállásának huszadik évfordulójára vetélkedőt rendezünk.
S hogy mi lesz velem? A jövőmmel? Azt tervezem, hogy őszre beiratkozom a gimnáziumba. Szeretnék valami könnyebb munkát találni… Tanulni fogok, rendesen. Most már otthon is könnyebb a helyzet.


Dér György

Az ő vállain…

Dér György, született Rákospalotán, 1947-ben. Édesapja MÁV-tiszt volt, az ő állásváltozása révén kerültek Dunaújvárosba: az új állomás főnöke lett 1950-ben. A városban tehát őslakónak számítanak; a legkisebb gyerek már itt született. Dér György kohásztechnikus, 1967 óta a profilüzemben hengerész.
Nem is lehet pontosan körülírni, hogy mi annyira szimpatikus ebben a komoly, vékony fiúban. Talán a küzdeni tudás, az a komoly méltóság, amellyel a magára vállalt feladatokat és terheket – nem cipeli! – hordozza. Dolgozik; hogy sokat és jól, ez nála természetes. Segít a kislánya, Anita ellátásában. Tanul; harmadéves a műszaki főiskolán. (A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Dunaújvárosba kihelyezett kohó- és fémipari kara.) A tanulást Miskolcon kezdte, de mint férj és ifjú apa. nem élhetett távol a családtól, s most munka mellett tanul. Tanulmányi eredménye: 4,2. Ha végez, üzemmérnöki diplomája lesz. Az eredményes tanulás jogos büszkeségének és erőtartalékainak forrása…
Tulajdonképpen minden rendben lenne, csak a lakás… A szövetkezeti lakásra bizony szigorú költségvetéssel gyűjteni kell. Gyorsan átfutottuk a “pénztárkönyve” nagyobb tételeit. Íme: albérlet: 634 forint, KST-betét: 600 forint. Egy kihúzott tétel: 750 forint OTP-bútorrészlet; ez most lejárt, de helyette odakerült a 400 forintos tv-részlet. Dér György fizetése 2200-2800 forint. A felesége is dolgozik, az ő fizetése 1600-1800 forint, de a kisgyerek miatt valószínűleg egy ideig otthon lesz gyermek- gondozási segéllyel.
Szép küzdelem, megszolgált eredmények, optimizmus. Minden család, minden ember tulajdonképpen maga küzdi ki magának az életben elfoglalt helyét, de azért jó tudni, hogy a háta mögött – és mellette -, ott áll a közösség: egy harminc tagú szocialista brigád, amely segít, ha baj van és atyai szemmel figyeli, hogy hogyan lépeget előre a Dér Gyuri, “vállain a jövővel”…

Dunaújváros…
Volt egyszer egy (egy?) keménykoponyájú férfiú, aki húsz esztendővel ezelőtt azt mondta:
– Megeszem a kalapomat, ha ebből valaha is város lesz.
Mit mondhatok?
Él a város a Duna partján. Lakosainak száma: 46 700. Az idei népszámlálás adatai szerint az utóbbi tíz esztendőben Magyarország legintenzívebben fejlődő városa volt.


Az új városközpont Dózsa György úti negyede
MTI- fotó – Fényes Tamás felvétele

Némethi Györgyi

Dunaujvaros