Sztálinvárosi lányok

Magyar Ifjúság 1959. szeptember 26.

Sztálinvárosban arra “ítélték” az asszonyokat, hogy maradjanak a főzőkanál mellett. A Vasmű és a kiszolgáló üzemek több mint húszezer férfit juttatott munkához, bőséges kenyérhez. De a város asszonyairól, leányairól valahogy megfeledkeztek. A város vezetői ezért úgy határoztak: olyan gyárat kell létesíteni, mely munkát ad, foglalkoztatási lehetőséget nyújt a lányoknak, asszonyoknak is. Így született meg 1957 szeptemberében a Fehérneműgyár.
Közvetlen a Dunai Vasmű kerítése mellett, a tűzoltó laktanya tőszomszédságában emelkedik a Fehérneműgyár szürkére vakolt épülete. Az építők eredetileg a Dunai Vasmű számára emelték, a város vezetői kívánságára azonban a Vasmű Igazgatósága átengedte a Fehérneműgyár részére. Ebben a gyárban ma már négyszáznyolc nő dolgozik.

A kongresszusi verseny győztes szalagjának vezetője Öveges Pálné örömmel magyaráz meg minden bonyolultabb feladatot lányainak. Igaz, ez a szó kissé erős, hiszen nem mamájuk, hanem legjobb barátnőjük ő a lányoknak. Képünkön Öveges Pálné szalag vezetőnő és Csuhajda Rozália, az ifjúsági szalag egyik legjobb dolgozója

Eleinte nem volt könnyű dolga Krasznay Árpádnénak, a Fehérneműgyár vezetőjének.
– Legelőször is arra kellett megtanítani a sztálinvárosi lányokat, asszonyokat, hogy képesek legyenek naponta nyolc óra hosszat a varrógép mellett ülni. Ez volt a legnehezebb feladat. A többi már magától jött. – Így magyarázza az új gyár születésének első napjait.

A 33-as szalag története

Ez a “magától jött” nem teljesen fedi a valóságot, de igaz, hogy az elmúlt két év alatt nagyszerű kis közösség született a Dunai Vasmű szomszédságában. Különleges gyár ez: az itt dolgozó nők többségének nincs égetően szüksége keresetére. Férjük, vagy szüleik jól keresnek a Dunai Vasműben. Az asszonyokat az unalom kergette ide, a lányok pedig az itt eltöltött évek során szerzik meg stafirungjukat, amelyet méltán megirigyelhetne tőlük bármelyik pesti lány.
Ezek után azt hihetné az ember, hogy olyan is ott a munka: talán kevésbé jól dolgoznak, mint másutt. Ez azonban tévedés. A sztálinvárosi lányok felveszik a versenyt bármely más üzem dolgozóival. Ennek igazolására hadd mondjuk el a 33-as szalag történetét.
Tizenhárom kiszista lány dolgozik itt, valamennyien alapító tagok. Egyikük sem kívánkozik el innen, s munkában, viselkedésben példát mutathatnak bárkinek. Az elmúlt hetekben nyerték el a kongresszusi verseny legjobb szalagja címet és az ezzel járó 3500 Ft-os pénzjutalmat. Sikerük titka: egymás segítése. A lányok az elmúlt két év alatt elsajátították az összes munkafolyamatot. Igaz, a kíváncsiság hajtotta őket: milyen lehet a másik gépen dolgozni, mi a különbség a saját és a másik munkája között. Ennek köszönhető, hogy ma már mindenki segíteni tud a másiknak.
Más ez a gyár azért is, mert itt “sajátosan” intézik az egyes ügyeket, dolgokat. Jó fél évvel ezelőtt történt, hogy az egyik lánynak elveszett kétszáz forintja. Óriási felháborodás volt a szalagban dolgozó lányok között, és keresték, kutatták a tettest. Amikor sikerült nyakoncsipni, műszak után az ebédlőben gyűlésre jöttek össze a lányok. Néhány hangosabban beszélő asszony követelte:
– Zárjuk ki a KlSZ-ből, azonnal mondjanak fel neki… nincs helye közöttünk…
Krasznay Árpádné. a gyár vezetője is szót kért:
– Hallgassuk meg a vádlottat is, mondja el, miért tette. Mutassa be önmagát, hiszen alig tudunk valamit róla.
A tizenhét éves kislány, aki először tévedett meg életében, felállt és beszélni kezdett. Elmondta, hogy korán elvesztette édesanyját, mostoháknál nevelkedett, most is idegeneknél, albérletben lakik.
S felálltak az asszonyok, a lányok és beszélni kezdtek a szülői házról, az édesanyáról. Fél óra sem telt el és a gyűlés minden tagja – élükön az igazgatóval – sírt. Így hozták meg a határozatot: a kislányt a KISZ-ből kizárják, vállalati büntetést is kap, de itt marad közöttük, együttesen próbálják megnevelni. Az árva lánynak ezen az ülésen 407 mamája született. Azóta a gyár egyik legjobb dolgozója, aki jó munkájáért prémiumot, jutalmakat kap..

KlSZ-esküvő készül a gyárban

Ez csak egy történet, de ilyent sokat lehetne mesélni a sztálinvárosi Fehérnemű- gyárról. A 33-as ifjúsági szalag lányait – a legutóbbi értékelés szerint a kongresszusi versenyben ők a legjobbak – most egy nagy esemény foglalkoztatja. Férjhez megy egyik társuk, s a lányok elhatározták: olyan KlSZ-esküvőt rendeznek, hogy hivatalos lesz rá az egész Dunai Vasmű. Lakodalom lesz ez a javából!
Többek ők, mint barátnők, munkatársak, az elmúlt évek során testvérekké fogadták egymást. Ha valamelyik lánynak randevúja van, az egyik a brossát adja kölcsön a másik a karkötőjét, a harmadik a legszebb kardigánját hozza be, együtt csinosítják, öltöztetik barátnőjüket. Így aztán nehéz dolguk is van a sztálinvárosi fiúknak, nem könnyű közülük választani. Mert azt hiszem, azt mondani sem kell, hogy késő délután, műszak után csoportban várják a Dunai Vasműben dolgozó fiúk az itt dolgozó lányokat.
Tréfa, nevetés gyakori a szalagok között, de hisz ez természetes, hiszen lányok, fiatalok. A munkában sem maradnak el a szomszédos Dunai Vasműben dolgozó vőlegények, férjek és édesapák mögött. Sztálinvárosiak ők, és mint a Dunai Vasműben dolgozó férfiak, nagyszerű fiatalok – sztálinvárosi lányok.

Sólyom József

2018. március 15-én az egykori Fehérneműgyár/FÉKON épülete