Vastolvajok a vas városában

Magyar Hírlap – 1969. augusztus 14.

Vastolvajok a vas városában

Dunaújváros 1966. június 24- én
fotó: MTI/Fényes Tamás

Nagy természeti csapás érte néhány esztendeje Dunaújvárost. Megmozdult a lösztalaj és lecsúcsott a Duna partfala. A temérdek bajnak, amit ez a sajnálatos földmozgás okozott, egyike volt, hogy a leszakadt partrész maga alá temetett sok értékes vasanyagot is. De ahol a legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség – szokták mondani az öregek. És egy “tenniakaró, lelkes társaság” Dunaújvárosban el is határozta, hogy segít: az omladék alól kimenti a vasat.
Ki is mentették. El is adták. Ócskavasként. A haszonvasat.

Kisebb földcsuszamlás Dunaújvárosban A tönkrement családi ház. Május 3-án a délelőtti órákban Dunaújváros Duna-parti szaka­szán, az úgynevezett Kikötő-öböl jobb partján több helyen 10-15 centiméteres talajsüllyedést észleltek. A csuszamlás a késő esti órákig több száz méter hosszú­ságban és szélességben tovább­terjedt. A helyi szervek gyorsan és ha­tározottan intézkedtek. A gyéren lakott veszélyeztetett területről négy családi, illetve víkendházból 13 embert kiköltöztettek. A veszélyeztetett részen kordont vontak, táblákat helyeztek el. Az egész szakaszt kiürítették, lezá­ratták és áramtalanították. A löszparton a még észlelhető repedések figyelésére állandó szolgálatot vezettek be. Az itt hú­zódó és a várost ivóvízzel ellátó fönyomócső a földmozgás következtében erősen megrongálódott, s a vízellátást kisegítő vezetéke­ken oldották meg. A kisméretű földcsuszamlás emberéletet nem követelt, az üzemekben, gyárak­ban és lakóépületekben kár nem keletkezett. A Duna-parti részen a földcsu­szamlás kis területen éreztette hatását. Egy családi ház, vala­mint a horgásztanya tönkrement, két víkendház erősen megrongálódott. A vízparti részre leve­zető lépcső széttöredezett, néhol 30-40 centiméteres a repedés. A tanácsi szervek a kiköltöz­tetett családokat elszállásolták. A közeljövőben megkezdődő újjá­építéshez építési telket, tervdoku­mentációt, valamint a bontási anyagot máris biztosították szá­mukra. A szakértői vélemény szerint a múlt évi földcsuszamláshoz képest a mozgás nem jelentős, s aggodalomra nem ad okot. Sz. F. Megjelent: Népszabadság – 1965. május 6. Fotó: MTI/Percze Lajos

Pécsváradi – a “kis úttörő”

Pécsváradi Gábor, a 26-os Építőipari Vállalat 12. számú építésvezetőségének helyettes vezetője – együttműködve Fogas István normással és Petres József építésztechnikussal – szervezte a vasgyűjtést. Elsősorban az I-es és a II-es szivattyúházak és a tolózárház környékén, valamint az innen elvezető csővezetékek mentén, továbbá a különböző építésvezetőségek területein, így bent a Dunai Vasmű telepén is. Pécsváradiék 1967/68-ban folyamatosan összesen mintegy 586 ezer forint értékű vasat gyűjtöttek össze és értékesítettek a MÉH dunaújvárosi telepén.
Ez a hatalmas értékű vasmennyiség természetesen nem volt úgynevezett elhagyott “hulladékvas”, amit a kis úttörők szoktak összeszedegetni a padlásokról. És ha Pécsváradiék mindezt el is “felejtették” volna, ott volt figyelmeztetésül saját igazgatójuk rendelkezése, amely szerint: a vállalat területén levő anyagokat vezetői engedély nélkül akkor sem lehet elszállítani, ha azok nem a vállalat tulajdonát képezik.
Egyébként: a Dunaparton a “vasgyűjtést” munkaidőben, nagyrészt a 26-os Építőipari Vállalat által fizetett emberek végezték, és a kiszállítás is munkaidőben történt…
Tavaly év elején az építőipari vállalat igazgatója a KISZ-nek ajándékozta a Zsuzsi nevű úszó csónakházat,, hogy a fiatalok szedjék szét, és a munka ellenértékeként a szervezetet illeti meg a pénz, amit a kinyert vasanyagért kapnak. Fogas Istvánra bízták e munka irányítását. Ő szétszedette a Zsuzsit, de mindössze 17 ezer forint értékű vasanyagot talált benne. Fogas viszont ezen a címen begyűjtetett és eladott 67 ezer forint értékű vasat. A különbözetet Fogasék a Dunai Vasműtől “szerezték” … (Ez a módszer egyébként csak egy volt Fogasék húzásai közül.
Zsuzsinál is érdekelt volt Pécsváradi. És a Batsányi Lakásszövetkezet. Nem kérem, nem elírás. Igen, a Batsányi Lakásszövetkezet. Hogy mi köze volt a szövetkezeti házak lakói e tisztes összefogásának a vasgyűjtéshez? Sok. Rengeteg…

Dunaújváros, 1965. szeptember 15.
Helyreállítás a dunaújvárosi Duna folyó szakaszán. Párhuzamgátakkal, keresztgátakkal védik a partot és ahol kell, feltöltik a medret, vízelvezető hálózatot építenek a magas víztartalmú löszfal kiszárítására és tereprendezésként rézsűszerűen kiképzik a magas partfalat, fásítanak, füvesítenek. 
Fotó: MTI/Mezõ Sándor

Már Batsányi megmondta…

Pécsváradi Gábor, aki a dunaújvárosi Batsányi Lakásszövetkezet igazgatósági elnöke is (társadalmi munkában!), az összegyűjtött vasmennyiséget, mint Batsányi Lakásszövetkezet értékesítette a MÉH-nél és a kapott összeg (560 ezer forint!) is a lakásszövetkezet pénztárába (egyszámlájára, mert az is volt) folyt be.
Ugye, mi mindenre jó, mi mindent fed egy ilyen lakásszövetkezet, ha Pécsváradi-félék vezetik, és ha azok, akiknek feladatuk lenne, egy kicsit nem figyelnek oda… (Pedig – ugyan másról szólva – már annak idején megmondta Batsányi, a költő: Vigyázó szemetek…)
A társadalmilag “szalonképes” szövetkezet neve alatt tehát könnyedén ment az “üzlet”… “Batsányiék”, vagyis Pécsváradiék megbízásából vasgyűjtéssel foglalkoztak az I-es Főépítésvezetőség gépészetétől is többen. A munka “ellenértékéképpen” Pécsváradi rendelkezésére, a vele összejátszó Kásás Attila, a lakásszövetkezet főkönyvelője (ilyen is volt) fizetett. Méghozzá nagyvonalúan. A vasgyűjtők között jutalék címén 120 ezer forintot osztottak szét. A “feketefuvarokra” is – fiktív számlák felhasználásával – súlyos ezrek mentek el. További jelentős összegeket használtak fel más célokra is. Úgymint…
A Batsányi Lakásszövetkezet igazgatósági tagjai megjutalmazták Pécsváradit, az igazgató-elnököt, aki aztán viszontjutalmazott… Túlóradíjakkal is jutalmazták. (A lakók közgyűlése e sok “jótettet” egyébként nem hagyta jóvá,) Az igazgatósági tagok sokat utaztak tapasztalatcserére. Szerte az országba, más lakásszövetkezetekhez. Bérelt autón (a tulaj 6 ezer forintot kapott), 37 forintos napidíjjal és külön napi munkabértérítésért. Az ilyen természetű összköltség: 41 ezer forint volt.
Pécsváradi, a mindenre gondoló “igazgatóság”, jutalomképpen kirándulást is szervezett a vasgyűjtésben kitűntek számára. A kirándulás 20 ezer forintba került. Fogas még ebből az összegből is…, szóval eltulajdonított 6 ezer forintot. És most tessék figyelni! Fogasék a boldogan megjutalmazottaktól koponyánként még 100 forint kirándulási részvételi díjat is beszedtek, és ezt a 6400 forintot is saját céljukra fordították.
Bűnszövetkezet volt ez a javából. Dunaújvárosban jól ismert, jól kereső, szövetkezeti lakást kapott emberek a társadalmi tulajdonban – a nyomozás szerint – összesen több mint 1 millió forint kárt okozó bűnszövetsége.

7 millió köbméter föld  A dunaújvárosi földcsuszamlás  A győzelem az emberé lesz Földindulás után Ahol a part szakad… I.  Ahol a part szakad… II. Dunaújvárosi partomlásra vonatkozó összefoglaló jelentés Földcsuszamlás a Radarnál Partfalomlás és a sajtó – Másról beszéljünk? Kemény Dezső – Ahol a part szakad A dunaújvárosi partomlások okai Az Országos Földtani Intézet szakembereinek tájékoztatója Mint már hírül adtuk, Duna­újvárosban földcsuszamlás kö­vetkeztében a Duna menti part­falnak egy része leszakadt, összezúzta a Dunai Vasmű 1. szá­mú szivattyútelepének vezetékét, s néhány barakképületet is ma­gával sodort. Az eset okairól az Országos Földtani Intézetben elmondották, hogy a dunaújvárosihoz hasonló lösz- és agyagos talaj csuszamlásai meglehetősen gyakoriak, de minden esetben csupán a folyó­part közvetlen környékére ter­jednek ki. A mai Dunaújváros helyén is évszázadok óta tapasz­talnak kisebb-nagyobb partomlá­sokat. A rendelkezésre álló ró­mai kori térképek szerint 1600 évvel ezelőtt a mai dunaújvárosi térségben mintegy 100 méterrel volt szélesebb a partfal; tehát jó másfél évezredbe telt, amíg a természet erői 100 métert lefa­ragtak a szárazföldből. A mosta­ni földcsuszamlás az eddigi leg­nagyobbak közé tartozott, mert egy kilométer hosszúságban kö­rülbelül 20 méter széles partsze­gély vált le. Ez igen nagy tömegű omladékot jelent, mert a partfal magassága eléri az 50 métert. Személyi sérülés azért nem tör­ténhetett, mert a város kiépítése­kor számoltak a part menti omlás veszélyével és lakóházakat sem itt, sem a város más részén nem építettek a veszélyes zónában. Tekintve, hogy nem hegyképző erő működéséről, hanem az át­nedvesedett talaj elcsúszásáról van szó, a parttól távolabb eső városrészeket természetesen nem fenyegeti a beomlás veszélye. A földcsuszamlások, partszaka­dások megakadályozására bizton­ságos módszerek nincsenek, a partvonal fokozott védelme azon­ban lehetséges, s a földtannal foglalkozó szakemberek máris javaslatokat dolgoznak ki a leg­fontosabb teendőkről. Tekintve, hogy a földcsuszamlások a leg­több esetben a tél végén, kora tavasszal történnek, a legnagyobb figyelmet a fagyással összefüggő jelenségekre kell fordítani. A for­rások, a lefolyók befagyásakor a víz felgyülemlik a talajban, át­nedvesíti a löszt, csúszóssá teszi az agyagréteget, ezenkívül olva­dáskor a lezúduló víztömeg meg­bontja a talaj egyensúlyát is. Ezért a jövőben télen is gondoskodni kell a talajvíz elvezetésé­ről, sőt tanácsos újabb lefolyókat vágni a hegyoldalban. A csuszamlásnak egyik jelentős oka, hogy az 50 méter magas dunaújvárosi partvonal rendkívül meredek. Az omlás veszélye lényegesen csök­kenne, ha a partszakaszba enyhe lejtőt vágnának; ez azonban igen sokba kerül és nyilvánvalóan csak későbbi időpontban kerülhet rá sor. A part oldalfalának injektá­lása, cementtel történő megköté­se a nagy felület miatt nem jár­hat jelentős eredménnyel. Ehe­lyett a partfal legyalult lejtőjére ajánlatos növényeket telepíteni, amelyeknek vastag gyökerei elő­segítik az omlások megakadályo­zását. A legfontosabb, hogy a part közvetlen közelében tovább­ra se építsenek lakóházakat vagy üzemeket. (MTI) Megjelent: Népszabadság – 1964. március 11.

 

Nem természeti csapás!

Hónapokig tartott, amíg a rendőrség – a Dunaújvárosi Népi Ellenőrző Bizottság feljelentésére – kibogozta ezt a szerteágazó és sok embert érintő ügyet. A nyomozást már befejezték, és a letartóztatott Pécsváradit, Fogast és Petrest átadták az ügyészségnek. Itt most dolgozzák fel a terjedelmes anyagot, hogy elkészíthessék a vádiratot.
Lapunk a későbbiek folyamán visszatér az ügyre. Befejezésül most csak egy rövid eszmefuttatás a természeti csapásokról.
Dunaújvárosban lecsúszott a Duna partfala – ez természeti csapás. De Pécsváradiék garázdálkodása nem tekinthető természeti csapásnak. Mégis úgy tűnik, Dunaújvárosban sokan, sok helyen annak tekintették, hiszen hosszú időn át, mondhatni, semmit sem tettek ellene, így például a 26-os Építőipari Vállalat, de még a Dunai Vasmű is elmulasztotta megvédeni értékeit, és Pécsváradiékra, akik szemérmetlenül lopkodták a társadalmi tulajdont, úgy tekintettek, mint kedves kis vasgyűjtő úttörőkre…
(Apropó: vas. A nyomozás szerint a MÉH szabálytalanul a vasért 40 fillér helyett kilónként 1,80-at, illetve 2 forintos árat fizetett. Vajon miért?)
Dunaújvárosban évekkel ezelőtt megindult a lösztalaj. Kár, nagy kár, hogy Pécsváradiék alól csak most húzták ki a talajt…

Várkonyi András