Rohammunkán Dunapentelén


Fővárosi Napló 1951. augusztus 31.

Rohammunkán Dunapentelén

Zűrzavar, lótás-futás, leírhatatlan lárma és kiáltás töltötte be a Déli-vasút előcsarnokát vasárnap hajnalban. Rohammunkára indultak Budapest üzemeiből jónéhányszázan, köztük a Budapesti Városi Tanács 130 dolgo­zója is. “A szokott pontossággal” gyűltek össze a tanácsi dolgozók és hogy jópáran nem maradtak le a vonatról, az annak köszönhető, hogy a vonat 15 perccel később indult, mint ahogy ki lett hirdetve. Egy személyszállításra átalakított vagont és egy személykocsit töltöttek meg a tanács dolgozói, akik között szép számmal szerepeltek a titkárság, a terv- és sta­tisztikai osztály, az ipargazdasági tanfolyam, a VI-os körzet és a nemrég ta­nácsi szervvé alakult Mozgóképipari Egyesülés dolgozói is.
Robogott a vonat és amikor az egyik útjelzőn elolvashatták az utasok, hogy “Dunapentele 6 km”, az izgalom tető­fokára hágott.
Madarász Mária, a titkárság ellenőrzési csoportjának dolgozója, hogy mielőbb megláthassa Dunapentelét, úgy kihajolt a vagon ajtaján, hogy majdnem kiesett a robogó vonatból. Messziről már feltünedeztek a hatal­mas toronydaruk és az épülő házak sora – amikor mindenki már szedelőzködni kezdett. Fél 10 felé futott be vonat Pentelére, ahol jókora élelmiszercsomaggal vártak bennünket. А IV. sz. főépítkezéshez osztották be dolgo­zóinkat.

Néhány perc múlva – ki sortban, ki fürdőnadrágban – már együtt állt a társaság, várva munkabeosztását s megindult a munka. Volt, aki téglát ra­kott, mások homokot lapátoltak, betongerendát szállítottak és egyéb segéd­munkát végeztek. A lelkes hangulatra jellemző, hogy senki sem akarta el­vállalni a ruhák őrzését, vagy az ivó­víz hordását. Egyedül Benedek Zsuzsa volt az “áldozatkész” jelentkező, az­zal a feltétellel, hogy a 10 literes kan­nát Seregélv Emmával együtt viszik de úgylátszik, hogy őbenne is feltá­madt a munkakedv, mert végül is a nőkből álló “vidám brigádban” az egyik legjobb munkás lett. A FÖME tagjai “Hámán Kató-brigád” néven alakítottak csoportot és itt sem bizo­nyultak gyengébb nemnek a nők, mert túlteljesítették a normát.
Gangel Szilvia, a FÖME dolgozója még szerdán is lelkes hangon mesélt élményeiről;
– Téglát hordtunk, talicskáztunk, sittet takarítottunk és bizony, alapo­san beleizzadtunk a munkába. A bri­gádokat két részre osztottuk és így versenyeztünk egymással.
Arra a kérdésünkre, hogy mi ra­gadta meg leginkább figyelmét, elmondotta Gangel Szilvia: az, hogy nem egv-egy házat, hanem egész ház­sorokat építenek egyszerre és ha ki­sebb mértékben is, de ez körülbelül fogalmat ad arról, milyen hatalmas építkezések lehetnek a Szovjetunióban.
A terv- és statisztikai osztály, de az egész csoport “korelnöke” Tölgyes Vilmosné elvtársnő lehetett volna. Nem tudjuk, hogy sikerült besodródnia a 40 éven aluliak közé, mert ősz haja többet árult el. Munkájával azonban sem­miben sem maradt el a “fiatalok” mö­gött. Egész nap szorgalmasan ado­gatta a téglákat és nem volt hajlandó a ruhaőrzést elvállalni.
– A derekam ugyan fájt egy kicsit, de serkentett az a tudat, hogy ezzel a munkával is hozzájárulok a szocia­lista város és ezen keresztül a szocia­lista Magyarország felépítéséhez – mondotta Tölgyes elvtársnő.
Öt órakor befejeztük a munkát és azt hittük, hogy fáradt, kimerült em­berek fognak elővánszorogni az épüle­tek közül. Ehelyett vidám, mosolygó arcú, egy kissé ugyan piszkos és a me­legtől kihevült arcok bukkantak elő. Gyors mosakodás és öltözködés után szétszéledt a társaság, hogy a vonat indulásáig körülnézzenek Dunapente­lén. Nehéz egy rövid cikk keretében minden élményről beszámolni, mind­azt látni kell.

A vonat indulása előtt az állomáson megszólalt a hangszóró és a dunapentelei építkezés vezetősége nevében megköszönték a rohambrigádok mun­káját. Itt tudtuk meg, hangszórón ke­resztül, hogy a városházi brigádok 111 és 138 százalék között teljesítet­ték a normát.
A legjobb eredményt a Viszket-brigád érte el, második helyen a Samu-brigád végzett, de mint az összeredmények mutatják, egyik brigádnak sem volt szégyenkezni valója.
Vidám nótaszóval indultunk vissza­felé Dunapenteléről, azzal a tudattal, hogy valami kevéssel mi is hozzájá­rultunk ahhoz, hogy mielőbb felépül­jön ötéves tervünk nagy alkotása, a Dunai Vasmű.

– nárján –

Dunaujvaros