Dunaújvárosi Hírlap – 1990. március 20.
Üzenet a jövőnek
Más volt ez az ünnep
Nem volt kampánycsend március 15-én; noha mindenki azt szerette volna. Igaz, hogy még soha ennyi helyen nem ünnepeltek szabadon. A fővárosban a Vörösmarty téren gyülekeztek a Szabad Demokraták Szövetségének aktivistái, hogy aztán együtt vonuljanak az ellenzéki demonstráció megszokott színteréhez, a Petőfi-szoborhoz. A Múzeumkertben a szocialisták ünnepeltek. A budapestiek közben zavartan, tanácstalanul járták a várost, hiszen a pártok meg nem egyezésére hivatkozva a Magyar Televízió élőben semmit sem közvetített. A járókelők a rendőröket, az itt-ott csoportosuló tévéseket faggatták: mikor, hol ünnepel ez vagy az a párt. Vidéken egyértelműbb volt a helyzet. Nem volt az országnak az a kis települése, ahol ne emlékeztek volna meg az 1848-49-es szabadságharcról, ne idézték volna a 142 évvel ezelőtti március napjainknak szóló üzenetét. Volt, ahol az egész település pártállásra való tekintet nélkül együtt ünnepelt, és olyan is, ahol az egyes pártok, pártcsoportok külön ünneplésre hívták tagjaikat, szimpatizánsaikat.
Más volt ez az ünnep, Dunaújvárosban is, mint az eddigiek. Nem hasonlított a tavalyelőttihez sem, amikor hivatalból kirendelt ünneplők és szokványbeszédek próbálták elfedni a lényeget, mindazt, amiről ez az ünnep szól. És nem hasonlított a tavalyihoz sem, hiányzott a “csakazértis” lobogása.
Más volt ez az ünnep, bár a külsőségek nem változtak: volt Himnusz, Szózat, beszédek és kokárdás tömeg.
Horváth György a Pentele Baráti Kör elnöke szólt arról, hogy a leendő emlékmű egyfajta kapocs lehet múltunkhoz, gyökeret ad a város lakóinak, hiszen azokra a pentelei nemzetőrökre is emlékeztet, akik az ünnepség helyétől néhány méterre, a régi temetőben nyugszanak.
Más volt ez az ünnep. Ekkor avatták föl az emlékmű alapkövét, s vele együtt a mélybe helyezték az üzenetet, amelyet a védnökség utódainknak kíván örökül hagyni. Az üzenet a jövőnek: a nemzeti önbecsülésről, a hazafiságról, a hazaszeretetről szólt.
Más volt ez az ünnep. A katolikus plébános is beszédet mondott. Szólt az erkölcsről, a hazáról, a szeretetről, s mindarról, amiről egy ilyen ünnepen beszélni illik, lehet. De megemlítette azt is hogy most először adatik meg hosszú évek óta, hogy az egyházak is részt vállaljanak, elfoglalják megillető helyüket nemzeti ünnepeinken. És kifejezte reményét, hogy a jövendő szabadságát magunkban hordjuk és nem lesz szükségünk emlékművekre.
A március 15-i megemlékezésen zenéltek a zeneiskolások, énekeltek a gimnazisták és a Móricz Zsigmond Iskola énekkarosai, voltak szavalatok, tűzoltózenekar fújt indulókat, a nemzeti trikolór előtt tisztelegtek a katonák. Csakúgy mint máskor. Mégis más volt ez az ünnep.
-fgy-
Épülő emlékmű /1990 szeptember FMH/
Palotás József – 1848/49-es hősi emlékmű
