Dunaújvárosi Hírlap – 1980. április 15.

Dunaújváros területének rövid története (VI.)

A népvándorlás kora

Az V. század elejétől kezdve egyre bizonytalanabbá váltak a körülmények Intercisában. A mind jobban közeledő hunok számos germán törzset hoztak mozgásba, amelyek nagyrészt Pannóniában vagy még attól is nyugatabbra kerestek menedéket. Ilyen körülmények között érthető, hogy a tartomány közbiztonsága gyakorlatilag megszűnt, a katonai és polgári közigazgatás elhalt. A bizonytalan életfeltételek elől igen sokan elmenekültek, áttelepülve Itáliába vagy más tartományba. A régészeti kutatások azonban ugyanakkor megnyugtatóan igazolják, hogy ez a menekülési láz nem volt általános, jelentős csoportok helyben maradva vészelték át a megpróbáltatásokkal teli időket, később pedig fokozatosan beolvadtak az új népekbe.
A rövid hun uralom nem hagyott hátra jelentős nyomot Intercisában. Tudjuk, hogy ekkoriban még nem szűnt meg a települési folytonosság. A század elején végzett feltárások során talált töredékes hun üst, a hunokat ábrázoló veretek vagy ebből az időből származnak, vagy pedig az V. század első évtizedeiből, amikortól kezdve már számolhatunk szövetségesként betelepített kisebb-nagyobb csoportjaikkal. Az V. század első felére utalnak a jellegzetes, besimított mintákkal díszített korsók – egyik-másik római mellékletű sírból – amelyek a szintén betelepített germán csoportokkal vannak kapcsolatban. Feltehető, hogy ezek a szövetségesek emelték azokat az épületeket az erődben, amelyek tájolásukban és építési módjukban eltérnek a korábban megszokottól.

Germán sírból származó ezüstfibulapár egyik darabja

A régi provincia lakosságának idegenekkel való keveredése tehát már a római uralom végén megkezdődött. A szokásokban és műveltségben korábban oly erőteljesen megnyilvánuló különbségek fokozatosan eltűntek. E folyamatot természetesen gyorsították az újabb betelepülők. Előbb a keleti gótok, majd pedig a szvébek vetették meg a lábukat Pannóniában, így Intercisában is. Kisebb-nagyobb germán csoportok megtelepedésére utalnak a sírleletek is. Még a század elején került elő egy gazdag női sír, melynek lekörletei érdekesen tükrözik a kor kettősségét: a római és germán tárgyak – és feltehetőleg szokások – keveredését. Egy másik, immár hiteles körülmények között feltárt sír néhány éve került napvilágra. Az V. század közepén elhunyt kislányt az erőd közelében, a hajdani műhelynegyed romjai között temették el, egyszerű ékszereivel. Az a tény viszont, hogy további germán sír nem került elő a közelben, arra enged következtetni, hogy az a csoport, amelyhez a kislány is tartozott, nem települt meg hosszasan  Intercisa területén.
A keleti gótok az ötödik század végén Itáliába vonultak, és megdöntve a Nyugat-Római Birodalmat megalapították királyságukat. A részben megürült Dunántúlra a VI. század elején érkezett újabb nép, a szintén germán longobárdok. Ennek a harcias törzsnek rendszerint római települések szomszédságában kerülnek elő kis sírszámú, de igen gazdag temetői. Nagyon valószínű, hogy egy csoportjuk megtelepedett az egykori Intercisa közelében, ennek bizonyítéka még nem került elő. Jelenlétük mellett szól az is, hogy közvetlen közelben, Rácalmáson és Baracspusztán is kerültek elő longobárd leletek, sírok.
A Kárpát-medencében ebben az időszakban három hatalmi tényező játszott szerepet. A mai Alföldön, Erdély nyugati részén kialakult gepida, illetve a dunántúli longobárd királyság, valamint a Iustininianus császár alatt megerősödő Bizánc. A küzdelmek a Száva torkolata közelében fekvő, hadászati és kereskedelmi szempontból egyaránt kulcsfontosságú egykori császári székhely, Sirmium (Mitrovica) birtoklása körül csúcsosodtak ki. Bizánc előbb a két germán nép egymásnak ugrasztásával próbálkozott – meglehetős sikerrel -, de a várost így sem tudta visszafoglalni a gepidáktól. A helyzet a század közepén, második felében változott meg gyökeresen, amikor egy újabb erő, az avarok is megjelentek a szinen. Mivel ekkor Bizánc éppen a gepidákat támogatta a longobárdokkal szemben, ezek segítségül hívták az avarokat. A lovasnomádok beavatkozásának hatására a helyzet néhány hónap alatt tisztázódott: a gepidák megsemmisítő vereséget szenvedtek, aminek következtében az alkalomra váró bizánci seregek kardcsapás nélkül visszafoglalták – átmenetileg – Sirmiumot, a győztes longobárdok pedig, fölmérve a hatalmas segítőtárs falánk szándékát, elhagyták országukat, és az akkor belső zavaroktól szétzilált Itáliába költöztek. Így 568-ban egycsapásra az avarok lettek a Kárpát-medence urai.

– folytatjuk – 

Dunaújváros területének rövid története

Visy Zsolt

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.