Dunaújvárosi Hírlap – 1998. április 14.
Múzsával mulattunk megint
Legyűrve azt a patológiai késztetést, ami a “sűrű káromkodási inger”-ként kerül be hamarosan az orvosi lexikonokba, baljós előjelnek véltem: a költészetnapi eseménysorozat kezdetének reggelén defektet kapott az egyik tollam, a táskám telefolyt nyúlós tintaszörppel, kulccsomót tapogató kezem egy elsős napközisére hajazott, fontos fecnijeim csatakosan vigyorogtak. Mi jöhet még: tavaly is kipukkadtam, mint egy golyóstoll, a hajnal nekem sestina-szemináriumra virradt a Havanna bárban…
A költészet napja megünneplésének Dunaújvárosban szép hagyományai vannak – döntően a Versbarátok Klubja és kivált Kiss Kálmán munkálkodásának hála -, hogy mást ne mondjak, ilyenkor egy éjszakára újra pörög a világ a fősulin, jelezve mintegy, diszkréten, hogy a költészetnek köze van úgy az extázishoz, mint a tavasz ébredését félreérthetetlenül jelző libidóbombához.
A péntek mindig jó nap egy jó bulihoz, a hirdetett kilenc órai kezdéskor ugyan még finoman fogalmazva is volt szabad pálya, de tizenegyre masszívan megtelt az igényesen kiszalagozott intézmény. Nem tudom, e hasábokon ismertettem-e már a nem éppen filozóf alapokon nyugvó, de feltétlenül figyelemre érdemes elméletet – copyright by Szigeti Csaba irodalomtörténész, romanista -, miszerint egy irodalmi program, előadás, műsor színvonala semmin sem mérhető le jobban, mint azon, hány jó nő jelenik meg az eseményen. Az idei versünnep ebből a szempontból elsőrangúra sikerült – s mit tesz a teremtő, az összeállítással sem volt hiba. (Erős a médiajelenlét is, az meg egyenesen világcsúcs, hogy az eseményre két országgyűlési képviselőjelölt is betéved, a helyzet pikantériáját egyfelől a familiáris kapcsolat, másrészt az a tény fokozza, hogy a hely mint olyan az ilyes alkalmakat tekintve betiltott. Na mindegy, majd a választás után visszakérdezünk.)
De lássuk a kínálatot. A baráti csevegést legelőször Dinnyés József, hazánk egyetlen daltulajdonosa igyekszik megszakítani, kevés sikerrel, részemről fekete pont a publikumnak, Tőzsér Árpád “Férfikor”-a tényleg nagy vers, és ez csak egy példa volt az igényes összeállításból.
Verset mond
De a szeretve tisztelt közönség a füle botját se, se most (kapunk is Dinnyéstől két ügyesen megszerkesztett mondatot egymás megzavarásáról meg a költészet kilátástalan jövőjéről), se kicsivel később: Pálinkás Pista (Chichagóból) sem mondhatja el a magáét, Normál Méla ma esti első szereplése is hangzavarba fúl (pedig kért egy angyalszívet szegény, szerette volna szétmorzsolni, ám, s itt egy teljesen szubjektív megjegyzés következik, szerencsére mindhiába). A locsolóversmondó versenyen három induló közül a fekete pólós aspiráns oktatja a profikat (legyen a neve George Győző), míg a “félénk, meghúzódó, bátortalan” publikum – stílben maradva a tojás témakörnél – a pohár fészkes fenekére néz, s e kísérletben még Cox Viktor József Attila szövegkollázsa sem akadály.
A zenére oldódik a feszkó, szépen sikerül a négyfősre karcsúsodva JKE bemutatkozó koncertje (feszes volt, funkys is, karcos is, de nekem a klasszikus felállás mellől egy icipicit hiányzott a fúvósszekció), ám az asztalok előtti-közötti táncolást határozottan meg kéne tiltani, ott a parkett, ott lehet ördöngösködni. Viszont megint líra következik, mégpedig a Vagina Vulcana álnéven író hölgy: átélt tolmácsolása s minden zaft ellenére nekem kicsit még szépelgő költészete nem arat osztatlan sikert.
Esti józanság, élet, kép
Markáns leányi füttyöt tudhat magáénak viszont az a locsolóvers-alkotó, aki kétsorossal igéz, varázsol, “A Vasműben sok a koksz” kezdősor után az öntözés ellenértékét egy orális coitusban szabva meg. Tánckölteménnyel senki sem próbálkozik, tánccal annál inkább, rögtön a “Belépő”-vel lép be a Quimby zenekar, az erős másfél órás pezsgést, lendületet, stíluskavalkádot és, igen, költészetet ugyan műsoron kívül női pankráció tarkítja, de Kiss Tibi mellett-után Varga Livius és Balanyi Szilárd is bevállal egy-egy számot, lehet viccelődni, elkomolyodni megint, lendülni, megállni, úszni rablóhal alakban, hát persze, ezt teszi a hazai pálya.
Az alternatív lemezparádéról egy befejező ampulla után megszököm, vérzik a szívem, de a Rosti pinceklubjában rendezett szombati összejövetelt is kihagyom. Helyette halászlét főzök, szép, jó, mint egy szonett.
-nyulasi-
Tavaszköszöntős, költészet napos Quimby koncert egy kis részlete 2010-ből, egyenesen a Bartókból…
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
