DUNAFERR – 2008. február 8.
ÖTVENNYOLC ACÉLSZOBOR VÁR JOBB JÖVŐRE A DUNA-PARTON
Tartalmas múlt, bizonytalan jelen
A szigorúan vett műszaki, termelési szakterületektől egy kicsit távolabb álló témákról, a kultúráról és az oktatásról volt szó az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztály dunaújvárosi csoportjának legutóbbi, januári klubdélutánján. Elsőként Klein András Miklós, a Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelepek fő szervezője, a Dunaferr-Art Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást az alkotótelepi mozgalom történetéről. Az érdekes anekdotákkal is fűszerezett előadásból kiderült, hogy az 1974-2000 között megrendezett dunaújvárosi alkotótelepek munkájában az évek során 72 képzőművész vett részt, közülük ma már huszonegyen olyan állami szintű művészeti elismeréssel is rendelkeznek, mint a Kossuth- vagy a Munkácsy-díj.
Szöllőssy Enikő: Vasvirág
Ígéretes kezdetek
Az alkotótelepi mozgalom Magyarországon az 1960-as években bontakozott ki, s Dunaújvárosban az 1974-ben megrendezett első művésztelep teremtette meg az acélszobrászat alapjait. A Dunai Vasmű már akkor is fő bázisa volt az alkotótelepnek, Borovszky Ambrus vezérigazgató első kérésre biztosította az alapanyagot a művészeknek. Az alkotók által megálmodott szobrok létrehozásában pedig időről időre a vasműs munkások segédkeztek, ők öntötték tárgyiasult formába a kreatív elképzeléseket. A kezdeti időkben a telep létezése még komoly politikai viharokat is kavart, hiszen a meghívott művészek között többen is voltak, akik az akkori kultúrpolitika tiltólistáján szerepeltek.
Az alkotótelep 1983-ban bővült nemzetközivé, és ekkortól kapcsolódott be a munkába Klein András Miklós is, mint közművelődési vezető. Az anyagi forrásokkal ebben az időben még nem volt probléma, sőt az 1990-ben, a városi tanács és a Dunai Vasmű által létrehozott alapítvány az aktuális művésztelepek megrendezése mellett a már elkészült szoborvagyonról is megfelelő módon gondoskodni tudott. A rendszerváltást követően azonban szűkültek a források, és a cég privatizációja előtti bizonytalan helyzetben a Dunaferr is visszavonta a rendszeres támogatást. Ettől kezdve gyakorlatilag főként pályázati pénzekből tudott működni a mozgalom, és a 2000-ben megrendezett utolsó alkotóteleppel a működés aktív időszaka – úgy tűnik – máig lezárult. Az elmúlt években már az állagmegóvásra sem mindig futotta a rendelkezésre álló pénzből, így napjainkban a monumentális szabadtéri alkotások egy része méltatlan állapotban várja a jobb időket.
2012. 05. 10. Duna-parti sétány és szoborpark- képek
Pedig szakmai becslések szerint több mint hétszázmillió forint értékű kulturális vagyont jelentenek Dunaújváros számára az acélszobrok. Wehner Tibor művészettörténész véleménye szerint a magyarországi szabadtéri bemutatóhelyek közül “a dunaújvárosi az egyik legfontosabbnak, három évtized művészeti jelenségeit összegző, nagyszabású acélszobrászati gyűjteménynek ítélhető. Mind a dunaújvárosi jelenkori művészet, mind a magyar és az egyetemes szobrászat számára pótolhatatlan veszteség lenne, ha ez az értékes együttes zárvánnyá válna, ha hosszabb időre megszakadna szerves továbbépülése.”
Kiútkeresés
Bár nekünk, itt élőknek természetes az ötvennyolc nagyméretű vas- és acélszobor látványa a Duna-parti csodás természeti környezetben, az idelátogatók számára olyan kulturális csemegét jelenthet a szoborpark, amelyet a mai helyzetnél sokkal jobban is lehetne hasznosítani az idegenforgalomban.
Ehhez azonban kell az esztétikai élmény is. A szoborparkot gondozó alapítvány forrásai azonban mára olyannyira elapadtak, hogy az állagmegóvás is problémássá vált. A szobrok “megmentésének” egyik lehetséges útja olyan védnökök – cégek, civil szervezetek, akár magánszemélyek – felkutatása lehet, akik anyagilag is támogatják egy-egy alkotás fenntartási költségeit. Akezdeményezés már elindult, eddig fogadott már örökbe szobrot a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, a könyvtár Cimbora Klubja, a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület, de van olyan szobor is, amely felett egy óvoda védnökösködik. Hosszabb távon az alapítvány a Dunaújvárosi Főiskolával létrehozható kapcsolattól remél jövőt az acélszobrász alkotótelepek számára, akár oly módon is, hogy felsőfokú képzőművészeti képzést indítva gyakorlati alkotóhelyként újra feléledhetnének a nyári művésztelepek Dunaújvárosban.
Képzés, együttműködés
A klubdélután második előadója Müller Attila, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettese volt, aki többek között beszélt az intézmény képzési szerkezetének változásairól, a szakképzés jelenlegi időszakának eredményeiről és problémáiról is, valamint a Bánki és az ISD Dunaferr Zrt. közötti együttműködés már megvalósult, illetve tervezett lehetőségeiről is. A jelenlévő dunaferres szakemberekkel elindult párbeszédből pedig többek között az is kiderült, hogy sok esetben nem megfelelő, vagy hiányos az üzemi munkahelyekre kerülő fiatalok szakmai tudása. Természetesen a felvetődött problémás kérdésekre ezen a fórumon nem lehetett megoldást találni, abból a szempontból viszont mindenképpen hasznos volt a beszélgetés, hogy mindenki továbbgondolhatta magában a mai magyar szakképzési rendszer hiányosságait…
Sz. I.
A XVI. alkotótelepen résztvevő művészek:
Baranyai Éva, Simon Zsuzsanna, Fusz Mátyás, Melkovics Tamás
2024-ben tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet, melyen a szakértő bizottság javaslatára Baranyai Éva, Simon Zsuzsanna, Fusz Mátyás és Melkovics Tamás szerepelhetett. A négy meghívott képzőművész Dunai Vasműben készült munkái voltak láthatóak a kiállításon.
A helyi szimpóziumi hagyomány kezdete 1974-re nyúlik vissza, az első nagyipari támogatást élvező művészeti kezdeményezések között volt Magyarországon, és egészen a 2000-es évekig meghatározó fóruma volt nemcsak Dunaújváros, hanem a közép-európai régió kulturális életének is.
2024. 10. 18. – Vasakarat – XVI. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep – képek
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
