Még tavaly novemberben jelent meg Jakab Péter 3. nagylemeze, a Blam Ka-Pow Krak, melyet eredetileg instrumentális albumnak tervezett, de a zenekar tagjai meggyőzték, hogy legyenek dalszövegek is. Lettek. Még jó!
Arról, hogy milyen lett a harmadik szólólemez, miért és hogyan tér el a korábbi sadcore-dreampop hangvételtől, Jakab Péter elmondta: “az elmúlt időszakban többször volt, hogy lementem a próbaterembe, és lényegében magammal jammeltem: ugráltam egyik hangszertől a másikig bármiféle komolyabb koncepció nélkül. Csak szórakoztatni akartam magam. Ezért is lett ilyen táncos, a korábbiaknál energikusabb anyag: egész jól lehet rá billegetni a csípődet mosogatás közben, vagy ilyesmi. Ironikus, hogy a korai Jazzékiel-lemezek óta ezen a lemezen van a legoptimistább zenei környezet, de az eddigi legpesszimistább szövegek, szövegfoszlányok is”.
Bú helyett inkább grúvval bélelt: megjelent Jakab Péter harmadik szólólemeze, a BLAM KA-POW KRAK
Az új albumra a független online kiadvány, az Aldora Britain Records underground zenékkel foglalkozó e-zine szerkesztői is felfigyeltek, és decemberi számukban Péterrel készített interjú is bekerült.
Aldora Britain Records – teljes decemberi lapszám
További friss hírek, érdekességek: