A Hírlap – 1995. december 2.

Iskola a kastélyban

Poros, régi anyakönyvekben lapozgatok. Hajdan volt kedves osztályom névsorát keresgetem.
– Már meg is van. “Tsz 7. osztály az 1963-64-es tanévben” – olvasom a borítólapon. Újra és újra végiglapozom. Nézegetem a jegyeket, mondogatom az ismerős neveket. Közben arcok s emberek jelennek meg előttem. Iskolapadokban ülnek, megtöltik a termet, rám néznek, figyelik szavaim.
Milyen különös érzésekkel telt meg a szívem az első tanítási napon! A Simonyi-pusztára, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet központi épületébe, az egykori Simonyi kastélyba kellett mennem tanítani. Útközben eszembe jutott, hogy a front után, gyerekkoromban jártam ott utoljára. A szétdobált lim-lom, a mindent elborító üvegcserepek, elhányt ruhadarabok között könyveket kerestem. Közben odaértem. A kissé sáros udvarról bekísértek a kastélyba, ahol egy nyitott ajtajú helyiség előtt sokan álltak.

Simonyi Nándor földbirtokos kastélya, 1910 körül

– Tessék bemenni, helyet foglalni, hetedik osztályosok! – mondtam nekik. Miközben elhelyezkedtünk, éreztem, barátságos helyiségben vagyunk. A kályhában duruzsolt a tűz. Azután elcsendesedtek az emberek, és várakozva néztek rám, aki ott álltam előttük. És én egyre izgatottabb lettem. Jórészt nálam idősebb emberek ültek előttem, közöttük rokonok, szomszéd, falumbeli ismerősök. – Vajon mit tudok majd értük tenni? Vajon elfogadnak-e tanítójuknak? – kérdezgettem magamban. És bizony még a lelkem is remegett, amikor megszólaltam. De aztán a közös nagy munka elfeledtette velünk a kölcsönös elfogódottságot.
Elsősorban a magyar nyelvtan állította akadályokkal birkóztunk. Sok helyesírási gyakorlatot végeztünk. A tollbamondást szerették a legjobban. Észrevettem, nemcsak a felmerült sokféle helyesírási probléma megoldása miatt, hanem azért is, mert lehetőséget adtam arra, hogy a szöveg tartalma kapcsán sok mindenről elbeszélgessünk: olvasmányaikról, a helyes viselkedésről, még világnézeti, filozófiai kérdésekről is. Tele voltak érdeklődéssel, kíváncsisággal. Nagyon sok mondanivalójuk volt: élményeikről, tapasztalataikról, korábbi iskolájukról. Voltak közöttük olyanok is, akik rendszeresen olvastak, és vásároltak is könyveket. Otthon kis könyvtár gazdagította lakásukat. Soha nem unatkoztunk egy pillanatig sem.
Az irodalomórák teremtették a legbensőségesebb, legmeghittebb hangulatot. Szívesen hallgatták felolvasásaimat, és nem zárkóztak el az írásművek elemzésétől sem. Feleltettem is őket jegyre minden órán. Emlékszem, egyszer egy ilyen alkalommal az egyik tanítványom oly gyönyörűen beszélt Csokonai Zsugori uram című művéről, hogy az örömtől kipotyogtak a könnyeim.
Történelemórán pedig azt igényelték, hogy sokat meséljek, minél több érdekességgel gazdagítsam a kötelező anyagot. Már a tatárjárásnál tartottunk. Képzeletünk éppen Batu kán nyilait kilövő lovasait vetítette elénk. Az idő 8 óra felé járt, s kint sötét, zimankós téli éjszaka volt. S a varázslatos pillanatok egyikén egyszercsak csendben, lassan nyílt az ajtó, és ott állt Sobor István, a Dolgozók Iskolája igazgatója. Órát jött látogatni. A meglepetéstől – ott az isten háta mögött – szinte úgy éreztem, csodát látok.
Tanítványaink kérésére később már vasárnap délelőttönként is bejártunk a kastélyba Dienes Sándor kollégámmal: korrepetáltunk nyelvtanból, illetve matematikából. Ott volt mindenki, csak a betegek hiányoztak.
Hogy miért tanultak, miért áldozták esti óráikat szellemi munkára? Természetesen a bizonyítványért. Hiszen mezőgazdasági szakmunkásokká akartak lenni. Ez biztosabb egzisztenciát és nagyobb kenyeret jelentett számukra. De a “papír”-ért meg is akartak dolgozni becsületesen, és a bizonyítványszerzési alkalmat igyekeztek felhasználni szellemük gazdagítására is.
Az év végi vizsgán Sudár Iván tanár volt az elnök. Néha kiment beszélgetni a folyosón várakozó emberekkel. Egyszer hallom ám, tanítványaim már át is vették a szót, és tanácsokat adnak az elnöknek kertészkedésről, szőlőművelésről, gyümölcsfaápolásról.
Végül is 14-en vizsgáztak, valamennyien eredményesen.

Jakóné Fekete Teréz

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.