Népsport – 1952. augusztus 15.
Olimpiásaink Sztálinvárosban
A HUSZONHÉTHÓNAPOS IFJÚ VÁROS építőinek már sok-sok nagy élményük volt. És rengeteg emlék él még frissen azokban is, akiket most Sztálinváros forgalmas útjain visznek a gépkocsik. Egy új lakóház, új üzem, a kohókból kiömlő vörösen izzó vas – mind-mind gyönyörű élmény az úttesten állók számára, akik most izgalomtól kipirult arccal tekintenek a kocsik mélyébe, a fehéringes, kéknyakkendős, égszínkék-kabátos látogatók felé. Sebes Gusztáv is hozott magával Helsinkiből egy sereg szívet-lelket boldogító élményt és Papp László, Szondy István, Littomericzky Mária és Földessy Ödön sem mondhatja, hogy számukra élménynélküliek voltak a Helsinkiben eltöltött napok.
Béke és Szabadság – 1952. augusztus 10. OLIMPIAI KÜLÖNSZÁM
OLIMPIÁSOK ÉRKEZTEK SZTALINVÁROSBA, hogy kezetszorítsanak azokkal, akiknek életét, munkáját még szebbé, örömtelibbé tették az izgalmas két hét alatt… Papp László vizsgálódó szemmel néz körül. Az olimpiai bajnok szeme megakad a víztornyon lévő felíráson, amely a sztálinvárosi bajnokok, a Márk János-brigádtagjainak az eredményét, a háromszázkét százalékos teljesítményt hirdeti messzire. És amikor a vendégek kiszállnak a pártbizottság épülete előtt a kocsiból, s körülveszik őket, nehéz lenne megállapítani az arcokból, hogy vajjon kik éreznek nagyobb meghatódottságot: azok-e, akik kiszállnak a kocsikból, vagy pedig azok, akik már egy óra óta várakoznak rájuk a virágágyak mentén.
A pártbizottság hűs helyiségéből kilátás nyílik egy dimbes-dombos kukoricaföldre. Tavaly még így büszkélkedtek az építők, amikor rámutattak egy-egy sokemeletnyi magas épületre: “Itt néhány hónappal ezelőtt még krumpliföld volt!…” Ezeken a részeken már túlvannak az építők. Lombos László párttitkárhelyettes most kimutat a kukoricatáblák felé: “Itt nemsokára új üzem…, bölcsődék…, új sportpályák lesznek…”
– Biztos, hogy sok gyönyörű emléket hoztak magukkal… – fordul az olimpiások felé Berecz Bertalan, a városi tanács végrehajtóbizottságának elnöke. S mindjárt el is meséli, hogy mit jelentett a sztálinvárosiaknak egy-egy újabb magyar győzelem híre… hogy a Filip-féle sztahanovista sportbrigád, amelynek vezetője az Építők ökölvívó-szakosztályának a vezetője is, az olimpia befejezése után kétszázhetvenegy százalékot ért el a békeműszakban… hogy egyes munkabrigádok a magyar olimpiai bajnokok nevét vették fel… hogy egy-egy alkalommal Lombos elvtársnak éjfél után sem engedték kikapcsolni lakásában a rádiókészüléket. “Hadd szóljon csak” – mondták a szomszédok. – “Reggelig is elhallgatnánk az olimpiáról szóló közvetítéseket…”
Szól a rádió… – Sztálinvárosban is /1952
fotó: MTI/Munk Tamás
FELEJTHETETLEN VOLT olimpiásaink számára a diadalmas hazatérés, a Nyugati pályaudvar és a November 7-tér közti könnyes, virágesős felvonulás… S lám, még fokozni lehet minden örömet: Sebesnek, Pappnak, Szondynak, Littomericzkynek és Földessynek néhány száz métert kell gyalogolnia az olimpiai ötkarikás diadal kapun át a DISz-tábor felé, de minden méter, minden pillanat szívetdobogtató, amint utat keresnek maguknak az úttesten álló, barnára sült arcú, hurrázó, tapsoló fiatalok ezrei között. Felbomlik minden szervezés, rendezés, előre megbeszélt műsor, az izmos testek tengerében eltűnnek a kék kabátok, csak egy-egy virágcsokor – már a sztálinvárosi kertészet termése – jelzi, hogy merre is sodorják a fellángoló öröm hullámai a várva-várt vendégeket. Nem lehet kitérni az elől sem, hogy a DISz-tábor lakóinak “külön” műsorszámként beszéljenek az olimpiások. A lebukó nap vöröslő fényében már ott állnak a rögtönzött emelvényen. Gellért László, a DISz-tábor kultúrfelelőse üdvözlő szavai után Sebes Gusztáv rögtönöz beszédet. A meghatottságtól alig találja meg a szavakat. “A Lacit” is akarják hallani és Papp László is beszél. A helsinki napok elevenednek meg olimpiásaink előtt, amikor kitépett noteszlapokra írják a nevüket az autogramm-kérőknek. Nehéz a próba – de olimpiásaink állják. A fiatalok szoros gyűrűjében Papp László alig tudja felemelni írásra a karját, de rója szorgalmasan a betűket. Mentegetődzve mondja az egyik fiúnak: “Öcsi… aztán mondd meg annak, akinek megmutatod az aláírásomat, hogy azért sikerült ilyen kacskaringósra, mert nagyon lökdöstetek…”
Május 1. utca /1952 augusztus 10.
fotó: MTI/Kovács Lajos
CSAK LÉPÉSBEN haladhatnak a gépkocsik. A gyorsított menet talán soha sem volt olyan népszerű Sztálinvárosban, mint most, amikor a fiatalok az egyre gyorsuló gépkocsik után vetik magukat. A csillogó fényárban úszó “Vidám Park” most üres. A kisvasút, a hintázóhely, a céllövölde elárvultan ásítozik. Ma este izgalmasabb, érdekesebb élményt ígér a szabadtéri színpad, ahová a nézőtérről feltörő ujjongástól kísérve lépnek olimpiásaink. A színpad hátterében vetítővászon fehérült. Előtte ülnek a vörös posztóval leterített asztal mellett az olimpiások. Felgyúlnak a Jupiter-lámpák. Sebes, Papp, Littomericzky, Szondy és Földessy hunyorgat az erős fényben. Ötezer szempár simogatja őket lentről… Nagyszerű pillanat ez! A fiatal szocialista város építői most nemcsak öt olimpiással, hanem lélekben az egész olimpiai magyar csapattal találkoznak… Sárvári György, a sztálinivárosi DISz-bizottság titkára mutatja be a vendégeket. “Amíg ti Helsinkiben harcoltatok, addig mi itthon az építésben kiemelkedő eredményekkel küzdöttünk a béke nagy ügyéért… – mondja többek között. Aztán Sebes Gusztáv, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszél. Visszavezeti a hallgatókat az ókori olimpiák idejébe. Elmondja, hogy időszámításunk előtt 776-ban hogyan is festettek az olimpiai játékok. Figyelemmel hallgatják a régi históriát azok, akik itt az új idők történelmébe írják be nevüket szocialista városunk építésével. Felcsattan a nevetés, amikor hallják, hogy az ókori olimpiai játékokon a nők mint nézők sem vehettek részt. Székely Éva, Szőke Kató, Gyenge Valéria, a két Novák-lány neve hallatszik a nézőtéren. Aztán előrehajolnak a fejek, kialszik a fiatalok szájában a cigaretta, miközben pereg előttük a szavak nyomán a film, amely érdekesebb, izgalmasabb, mint egy “valódi” filmjáték. Sokszorosan veri vissza a fényszórók sugarát a sok-sok csillogó szem, amikor Sebes feleleveníti a XV. olimpiára való felkészülést. Beszél a párt, Rákosi elvtárs gondoskodásáról. Taps-zuhatag, éljenzés a visszhang.
MÁR EGY ÓRÁJA beszél Sebes, de nem lankad az érdeklődés. Tata… otaniemi tábor… és a I6 diadal izgalmas története. Korondi Margit nyitja meg a diadalok sorozatát és Papp László fejezi be. Megcsuklik az előadó hangja, amikor elmeséli, hogy mit mondott neki Csermák a győzelme után. “Csermák Jóska elmondta, hogy a jelzőtáblákat nem is látta. Szeme áttörte a stadion falát. Hazáját, otthonát, Tapolcát látta maga előtt és édesanyja tekintetét…” Ejnye, de bántják a szemeket ezek az erős fényszórók… Hallgatónak, előadónak megkönnyeztetik a szemét…
Büszke taps csattan fel, amikor az előadó hangoztatja: a magyar labdarúgó-válogatott olimpiai sikeréhez a sztálinvárosi labdarúgók is hozzájárultak azzal, hogy edzőtársak voltak a felkészülés idején.
EGYRE JÖNNEK A DOLGOZÓK. Sokan meztelen felsőtesttel, úgy, ahogy az építkezésről jöttek. Törökülésben foglalnak helyet a padsorok előtt. Szondy István beszél ezután. A sokoldalúságról, az öttusázók győzelmének a részleteiről. Mielőtt befejezi beszédét, körülnéz. Valahol a hátsó sorokon pihen meg a tekintete: “Diákjaimnak üzenem, akik most itt dolgoznak ezen a csodálatos építkezésen: ha az életben csalódás is éri őket, fogjanak újból, és újból a munkához, ne torpanjanak meg!…” Az egyik sarokban különösen viharosan zúg a taps. Az 1. számú faipari technikum testnevelői tanárát, az olimpiai bajnokot köszöntik a diákok. Littomericzky Mária arról beszél, hogy a helsinki olimpián öt női úszószámból négyet a magyar lányok nyertek.
Földessy a távolugrásban elért harmadik helyezését, a 730-as ugrás izgalmas történetét meséli el. “Nem volt könnyű dolog az olimpiai bajnokság megnyerése…” – kezdi Papp László ökölvívó olimipiai bajnokunk. Közvetlen hangon, a barátoknak beszél Papp László arról, hogy minek is köszönheti újabb olimpiai győzelmét. Egyszerűen hangzik: azoknak is, akik most itt ülnek és hallgatják a legszebb mesénél is szebb, értékesebb, igaz történeteket. És hallgatnák még sokáig…
És akkor a felejthetetlen este méltó befejezése: az éjszakában az ötezres kórus ajkán felcsendülnek a Himnusz hangjai, amelyek annyiszor hangzottak fel Helsinkiben két hét alatt. A melódiákba most belevegyül a motorok halk berregése, a daruk surrogása és a betonkeverők zúgása…
Sztálinváros is ünnepelte diadalmas olimpiásainkat…
Fekete Pál
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
