Pentelei Molnár János képei

Képes Folyóirat – A Vasárnapi Ujság füzetekben
43. kötet (Budapest,1908)

NŐI ARCZKÉP

PENTELEI MOLNÁR JÁNOS KÉPEI

Előbb tengerésztiszt akart lenni, utóbb építész, majd megismerte festői vénáját s beállt Hollósyhoz inasnak. Azóta öt év alig múlt el s a mindössze harmincz éves fiatal embernek már neve van, sikerei voltak s bizonyos múlt áll a háta mögött. A Mesteriskola tulajdonképen még a tanulás éveihez számít s Pentelei Molnár János már e tanuló évek alatt megnyere a Képzőművészeti Társulat Nemes-féle díját, vett tőle képet a király a várpalota, a kormány a Múzeum számára, legutóbb pláne ő vitte el a legnagyobb állami díjat. Lehetetlen eltagadni, hogy a kit ennyi illetékes tényező buzdít, ily ritka egyértelműséggel és szembetűnően, a művészi pályára, annak olyan komoly kvalitásainak kell lenniük, annak olyan jelentős garancziákat kell nyújtania jövőjéről, melyek szinte már nem is ígéretek, hanem maguk is – eredmények.

KASZÁLÓN

És csakugyan, ha végigfutjuk a Könyves Kálmán falait, melyeken Pentelei Molnár János gyűjteményes kiállítása elhelyezkedett, elsősorban is az tűnik szemünkbe, hogy itt nem egy forrongó ifjúi tehetség lázas vergődése, de egy komoly talentumnak, nemes becsvágynak és szívós szorgalomnak öntudatos fejlődése az, ami bemutatkozik. Vergődött persze Molnár is, a tévelygéseket el nem kerülhette, de ez csak a magamegkeresés normális mértékéig terjedt, azon túl haladt egyenesen, mint a ki látja czéljait s el van tökélve azok kivívására. Hollósynál a tónusban való rajzolás titkát tanulja meg; Párisban, a Julián-akadémiában, Jean Paul Laurenstől megtanul komponálni; a Mesteriskolában a félhomály színei kerülnek palettájára; végül pedig kimegy Kalotaszegre, hogy megteljék a lelke a magyar táj szépségeivel, a magyar viselet ritka festőiességével s színlátása izmossá erősödjék a szabad napsütés melegétől.

MALOMSZEGI UTCZA

Ez a hosszú, habár rövid idő alatt megfutott út természetesen nyomot hagyott a művész tárgykörén is. Thémái egyre változtak. Tájkép, akt, csendélet, alakos kompoziczió, arczkép, genre, – szinte sóvár szomjúsággal esett neki mindennek, ami csak valamelyes benyomást is gyakorolt festői hevületére. Pedig ez a hevület nála könnyen jő; a földréteg tompa színessége csak úgy hat reá, mint a női ruha teljes napsütésben, s a kalotaszegi bivalyok széles formáin ép oly szeretettel mulat rajzos kedve, mint ahogy egy párás őszi alkonyat tovaillanó hangulatát igyekszik a vászonra visszahódítani.
Molnár nem kiabálja fülsértően a fülünkbe minduntalan, hogy ő modern művész. De mert művészete emberi és igaz, modernebbül hat sok léha szélhámosénál, akik a változó művészi divatoknak mindig leghangosabb széltolói, hogy az újság iránt való általános előszeretet kedvező szelével bevitorlázhassanak a népszerűség révébe, tulajdonképen pedig csak külsőségek utánzói. A vastagon felkent festék, a barna “szósz” helyett egy fehér napsütés-szósz, az elnagyolt vázlatszerűség még nem modern művészet. – Molnár jól tudja ezt s nem is ilyen fogásokkal akar hatni. Ellenben igenis bebizonyítja, hogy a becsületes tanulmány, a komoly rajz, a gondos megfigyelés, a tudás okozta bátor kézírás, a dolgok plasztikus éreztetése és az egyéni színlátás: ezek modern erények voltak mindenha s azok maradtak ma is. E régóta modern erényekkel felfegyverkezve indul Molnár újabb öt évi munkássága elé s az egyszeri igazán meg merjük jósolni, hogy ez a fiatal ember akkorra már – az első deczennium után – jelentős tényező lesz művészeti életünkben.

A FALU SZEGÉNYEI