Dunaújvárosi Hírlap – 1966. április 22.
Malinovszkij elvtárs vezetésével
városunkban járt a szovjet katonai küldöttség
Szerdán reggel kilenc órakor, az előre jelzett időben, katonákhoz illő pontossággal gördültek a Városi Tanács épülete elé a szovjet katonai küldöttséget és a kíséretükben lévő magyar vendégeket hozó gépkocsik. Fogadásukra sokszázan gyűltek össze az épület előtt.
A megye és a város sokezer lakója nevében Juhász János, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a Megyei Pártbizottság első titkára, Tapolczai Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a Városi Tanács elnöke, Takács Imre, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára, Borovszky Ambrus, a Vasmű vezérigazgatója, Engler Ibolya, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának titkára és mások a város, a hazánkban állomásozó szovjet csapatok és a Vasmű dolgozóinak képviseletében fogadták a kedves vendégeket: R. J. Malinovszkij marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét, az SZKP Központi Bizottságának tagját, a Szovjetunió kétszeres hősét, a vezetésével hazánkban tartózkodó szovjet katonai delegáció tagjait, a magyarországi vendéglátó házigazdát Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztert, F. J. Tyitovot, a Szovjetunió Budapestre akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Borbándi János vezérőrnagyot, honvédelmi miniszterhelyettest, a politikai főcsoportfőnökség vezetőjét és Kocsis József KGM miniszterhelyettest.
A fogadásra előkészített tanácsteremben Juhász János elvtárs köszöntötte a vendégeket, majd bemutatta a nap házigazdáit, a város vezetőit.
A városi látogatás első állomása a Ságvári városrészi száz személyes bölcsőde volt, ahol a legnagyobbak, a 2 és fél éves gyerekek vörös tulipáncsokrokkal fogadták a delegáció tagjait, akik elismeréssel nyilatkoztak a hallottakról. A Ságvári Endre Általános Iskola előtt az iskola vezetői, a diákok képviselői és az úttörőzenekar fogadta az érkező vendégeket Horváth Ágota nyolcadikos kislány orosz nyelven köszöntötte R. J. Malinovszkij elvtársat, két társa Szélpál Zsuzsa és Lengyel Gabi pedig virágokkal kedveskedtek.
Malinovszkij elvtárs igen szívesen időzött a gyerekek körében. Már a városba érkezés első pillanatában végigsimította a fogadására felsorakozott úttörő kislányok arcát, férfiasan lekezelt a fiúkkal. A Ságvári iskola előtt ismerősöket fedezett fel. Az úttörőzenekar tagjait, akik a tanácsház előtti fogadáson is ott voltak. Az ismerősök közül természetesen a legtekintélyesebb, a karnagy, Szitás Erzsi aratta le az elismerést, egy baráti kézfogás és egy igazi Komszomol jelvény erejéig.
Az iskolai látogatás után néhány sor az iskola emlékkönyvében örökre megőrzi a látogatás emlékét: “Kedves pajtások, kívánom nektek, hogy kiválóan tanuljatok, erősek legyetek, hogy meg tudjátok védeni új, népi magyar hazátokat. Kívánom nektek, hogy legyetek kiváló katonák, de hogy soha se kelljen harcolnotok.” S alatta a marsall, és a katonai delegáció tagjainak aláírása.
A látogatás újabb állomása a kórház, pontosabban a kórház épület tetőerkélye volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a napfényben fürdő városra. A szép kilátás maradásra bírta a vendégeket. Malinovszkij marsall eltréfálkozott a fotóriporterekkel, akik ugyancsak igyekeztek kihasználni a mutatós hátteret. Aztán elmondotta, hogy Moszkvában most épül egy 527 méter magas televíziós adótorony, melynek egy kétszáz méter magas emeletén étterem lesz, a tetőn pedig terrasz. Alkalmas arra, hogy a moszkvai fiatalok ott valljanak szerelmet – mondotta. Aztán, ha kosarat kapnak, mindjárt le is ugorhatnak – tette hozzá tréfásan.
Malinovkszkij, a Szovjetunió honvédelmi minisztere
Ezzel lényegileg befejeződött a városnézés, melynek kalauza Tapolczai Jenő vb-elnök volt. A gyári házigazda Borovszky Ambrus vezérigazgató elsőnek a meleghengerműbe, majd a hideghengerműbe kalauzolta a vendégeket. A gyár dolgozói mindenütt érdeklődéssel és észrevehető szeretettel vették körül a küldöttséget. Különösen látható volt az a tisztelet és szeretet, amellyel Malinovszkij elvtársat a hazánk felszabadításában résztvevő marsallt köszöntötték.
Az Arany Csillag-beli ebéd után – ahol pohárköszöntők hangzottak el és ajándékokat adtak át a vendégeknek – a délután kezdődő nagygyűlésre a delegáció és kísérete még egyszer visszatért a Vasműbe. Pontosabban a Vasmű kultúrtermébe, ahol ekkorra már sokszázan várták az ünnepi szónokokat.
Takács Imre elvtárs bevezetője után Juhász János elvtárs emelkedett szólásra
Juhász János elvtárs beszéde
– Mindnyájunk nevében mondom, hogy mindig nagy öröm számomra, hogy a szovjet nép küldötteivel – sorsunkat, örömünket, és gondjainkat is magukénak valló ellvtársakkal találkozunk, – mondotta bevezetésül, majd arról beszélt: külön is felemelő érzés eredményeinkről, gondjainkról szólni olyan nép fiai előtt, akik nemcsak szabadságunk bölcsőjét ringatták, hanem segítették eredményeink kialakulását, és azok megvédését is. 21 év óta testvéri szövetségben a Szovjetunió és a többi szocializmust építő országgal, szabad országban élünk, s közös munkánk eredményeként győzelmes szocializmus felé halaadunk.
A továbbiakban a megyei pártbizottság első titkára beszámolt a nemrégen zárult ötéves terv eredményeiről, ismertette az iparban és mezőgazdaságban megtett utat, beszámolt a szociális intézkedésekről, a lakásgondok enyhítéséről, kulturális és egyéb intézkedésekről. Majd arról szólott, hogy a további eredmények eléréséhez a munkás és szellemi dolgozók erejével jobban kell gazdálkodni, jobban ki kell használnunk a termelő alapokat és eszközöket.
Beszédében kiemelte a Szovjetunióval és a KGST-vel való együttműködést.
– Tudott dolog, hogy behozzuk a vasérc 90 százalékát, a kokszolható szén 70 százalékát, a kohókoksz 60 százalékát, teljesen importból fedezzük a könnyűipar egyes termékeit, nagymennyiségű energiát és energiahordozót importálunk. Ezek többségét a KGST országok adják számunkra. Elsősorban a Szovjetunió gazdasági ereje teszi lehetővé, hogy mi magunk is – miközben javítunk gazdaságunk szerkezetén – erőteljes növekedést irányozhatunk elő. A szovjet-magyar árucsereforgalom előreláthatólag 70 százalékkal fog növekedni, a külkereskedelmünk több mint egyharmadát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. A Szovjetunióból származó import anyagjellegű. Ezek az adatok magukért beszélnek és mutatják azt a nagy önzetlenséget, melyet a kommunizmust építő szovjet nép szocializmust építő munkánkhoz biztosít.
Kapcsolataink részletes tárgyalása után a megyei pártbizottság első titkára a következőket mondotta:
– Úgy érzem, az elmondottak egyértelműen bizonyítják, hogy milyenek a szocializmus eredményei, mit végeztünk közös erőfeszítéssel, és mi az, ami drága, amit gyarapítanunk, az ellenségeinktől pedig védenünk kell.
Beszéde további részében az imperialisták agresszív cselekedeteiről beszélt, akik semmibe veszik a nemzetközi egyezményeket, sárba tiporják a megállapodásokat, mint azt jelenleg Vietnamban is teszik.
A Szovjetunióval és a szocialista országokkal együtt hazánk is szolidaritásról biztosítja a szabadságért harcoló vietnami népet. Utalt Juhász elvtárs Malinovszkij elvtársnak, az SZKP XXIII. kongresszusán elhangzott felszólalására, mely többek között arról szól, hogy a népek békéjének, biztonságának megóvása érdekében továbbra is tökéletesíteni fogjuk fegyveres erőinket.
Juhász János elvtárs befejezésül a következőket mondotta:
– Az eltelt néhány hét azt mutatja, hogy országunk, megyénk lakossága nagy eseményként fogadta az SZKP XXIII. kongresszusát, annak őszinte, egységre törekvő, békét biztosító állásfoglalását. Jól esett tapasztalnunk, hogy a Kádár János elvtárs vezette magyar pártküldöttséget a szovjet emberek határtalan szeretete, megbecsülése és jókívánságai kísérték. Tudjuk, hogy ez barátság a szocialista forradalmárok a barátsága. Bízunk abban, hogy szeretett vendégeink, a Szovjetunió Kommunista Pártjának és kormányának küldöttsége többször meglátogatnak bennünket és ismét osztoznak örömeinkben és megosztják velünk godjainkat is. Kívánunk mi, Fejér megyei kommunisták és dolgozók a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet, népnek és önöknek kedves Malinovszkij elvtárs nagyon jó egészséget és sok sikert a kommunizmus építéséhez, a népek békéjének őrzéséhez!
Malinovszkij elvtárs beszéde
Viharos ünneplés közben emelkedett szólásra R. J. Malinovszkij. Bevezetőben köszönetet mondott a testvéri fogadtatásért, a szívélyes vendéglátásért.
Ezután méltatta a két nép barátságát és együttműködését. Hangoztatta, hogy nagy jelentőségű a testvéri országok együttműködése szempontjából a szakemberek rendszeres tapasztalatcseréje.
A szovjet emberek – köztük a szovjet fegyveres erők tagjai – őszintén örülnek magyar barátaik sikereinek. Tudjuk, hogy önök hasonló érzésekkel kísérik figyelemmel a kommunizmust építő Szovjetunió céltudatos előrehaladását, eredményeit, – mondotta, majd vázolta a gyűlés résztvevői előtt azokat a nagyszerű célokat, amelyeknek elérését az új ötéves terv időszakában maga ellé tűzte a Szovjetunió. Szólt a nemzeti jövedelem növelésének előirányzatairól, az ipari termelés fokozásában a szovjet dolgozókra háruló feladatokról, s külön is beszélt a szovjet kohászat műszaki színvonalának emelését célzó programról.
A dunaújvárosiak nagy érdeklődéssel hallgatták a szakszerű beszámolót a termelékenyebb fémolvasztási módszerek széleskörű alkalmazásáról, az új technológiai eljárások bevezetéséről és a fémek minőségének javítására szolgáló technológiai műszaki intézkedésekről. A szovjet mezőgazdaság fejlesztési programjának vázolása után Malinovszkij marsall hangoztatta: az ötéves terv feladatai meggyőző erővel bizonyítják ország-világ előtt, hogy a szocializmus, a kommunizmus fő célja az emberi boldogság és jólét megteremtése, a mindenoldalú fejlődés biztosítása.
Az építőmunkában elért sikerek a Szovjetunióban a Magyar Népköztársaságban és a többi testvéri országban fokozzák a szocialista közösség erejét, megteremtik védelmi képességük növelésének feltételeit.
S ez rendkívül fontos, hiszen a jelenlegi nemzetközi helyzetre az Amerikai Egyesült Államok vezette nemzetközi imperializmus növekvő agresszivitása nyomja rá bélyegét. A marsall itt részletesen foglalkozott a vietnami nép hősi harcával és kijelentette: az intervenciósok akárhogyan garázdálkodnak, nem tudják Vietnam népét legyőzni, a vietnami népet segíti a Szovjetunió és más szocialista országok, a vietnami népet erősíti a világ becsületes százmillióinak együttérzése és támogatása.
Most, amikor az imperialista erők fokozzák agresszivitásukat, nagy jelentőségű a testvéri országaink közötti katonai együttműködés, fontosak védelmi készségünk tökéletesítését célzó együttes erőfeszítéseink. Biztosíthatom önöket kedves elvtársak, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok a fegyveres harc legkorszerűbb eszközeivel rendelkeznek és ha szükséges, a testvéri országok hadseregei megsemmisítő csapást tudnak mérni bármely agresszorra.
R. J. Malinovszkij beszéde végén ismételten köszönetet mondott a szívélyes, baráti fogadtatásért, gratulált Dunaújváros dolgozóinak elismerése méltó munkasikereikhez.
Viharos tapssal fogadott szavait a magyar nép, a Magyar Szocialista a Munkáspárt, a szovjet és magyar dolgozók megbonthatatlan barátságának éltetésével zárta. A forró hangulatú gyűlés Takács Imre zárszava után az Internacionálé hangjaival ért véget.
A nagygyűlés után Borovszky Ambrus vezérigazgató látta vendégül a delegáció tagjait, majd Malinovszkij marsall vezette szovjet a katonai küldöttség és kísérete visszautazott a fővárosba.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.