Sürgöny 1866. április 1.

Április elseje

A kereszténység ma felvirradt magasztos ünnepén, Krisztus urunk feltámadása napján, a természet is feltámadását üli. A föld új életre ébred, a fák bimbói felemelik fejecskéiket, meleg napsugarak után vágyván.
A természet ezen ébredése latin nyelven “aperire” szóval fejeztetik ki, és ebből ered az “april” szó is. Nagy Károly német neveket adván a hónapoknak, áprilist “húsvét hó”-nak nevezte el, mert rendesen abban vannak a húsvéti ünnepek; miután azonban az áprilisi időjárás nagyon változékony, azon embereket, akik minden pillanatban változtatják véleményüket, szintén april-embereknek hívják.
Az aprilisnek legrégibb idők óta különös sajátsága van, t. i. első napján az “aprilisbe küldés“, – és ezen szokás oka éppen az ünnepélyes nagyhétben keresendő. Az “aprilisbe-küldés” által nevezetesen Jézus Krisztusnak egyik birótól a másikhoz történt küldöztetése jeleztetik; azért van még mai nap is használatban ezen régi közmondás: “Pontiustól Pilátushoz küldöztetik.”
Azonban az “aprilisbe-küldés” eredete a pogány időkre vihető vissza; a Keleten nagyon el van terjedve; az ókor izraelitáinál, valamint a görögöknél is szokásban volt, és most egész Európában divatba jött, úgy hogy alig van nemzet, melynél azzal – ha mindjárt különböző alakban is – ne találkoznánk.
Az angol azt mondja: “an April fool” s április elsejét “fool’s day”-nak (bolondok napja) nevezi; – a hollandoknak megvan az “April-gek”, a francziáknál pedig a “poisson d’Avril“. Ha azt kérdjük a francziától, miért nevezi az együgyű ficzkót, kivel a bolondját járatják “hal”-nak (poisson), azt mondja, hogy azért, mert ezen állat a legostobább. Azonban ezen indokolás egészen alaptalan. A tudatlan emberek a “la passion d’Avril” szavakból csinálták a “poisson d’Avril”-t.
A németek az 1530-diki augsburgi birodalmi gyűlés korából származtatják e szokást, midőn a német nemzettől segély kéretett a törökök ellen, és sok pénz, midőn a vallásos viszályoknak, valamint sok egyébnek kellett volna elintéztetniök, s ezek között a pénzügynek is. Ez utóbbi tárgyra sok más fontos teendő miatt nem került a sor, tehát april elsejére tűzték azt ki. E nap nagyszerű üzérkedésekre volt kiszemelve, el is érkezett, de a pénzügy nem került szőnyegre, minélfogva azok, akik reá számítottak, april bolondokká neveztettek el, mely elnevezés egész Németországban csakhamar elterjedt.
Az “aprilisbe küldés” gyakran nagy szerepet játszott a társadalomban.
XV. Lajos a lothringiai herczeget és nejét, – mert Lothringiát Francziaországba akarta kebelezni – Luneville saját városában tartotta fogva. A herczegi pár szökésre határozván el magát, april elsőjén pórköntösben ment ki a városból, és a kapu előtt álló őr által természetesen nem tartóztattatott fel; de alig értek ki, midőn a velük szemközt jövő parasztleány rájuk ismert, és az őrhelyen elbeszélte kedvesének az esetet. Ez azonban pompás “aprilisi tréfának” tartotta az egész dolgot, és annál nagyobbakat kacsagott, minél hangosabban bizonyítgatta kedvese, hogy jól látott.
A katona néhány percz múlva még sem tartotta a hirt lehetetlennek s rögtön jelentést tett a tisztnél. “Quel joli poisson d’Avril!” kiáltott fel nevetve. “Kedvesed bolonddá tartott!”; de rövid idő múlva – ő sem akarván magára venni a felelősséget – a város parancsnokkal közlé a hallottakat. “Ön aprilisi bolond!” dühöngött ez’; – “hallgasson, különben az egész helyőrség előtt nevetségessé teszi magát.”
Néhány óra múlva a parancsnok is aggódni kezdett, elküldött tehát a herczeg szobája előtti őrség tisztjéhez, megkérdeztetvén, honn vannak-e a magas uraságok? “Alszanak!” volt a kérdőre vont és csendre intő komornyik válasza.
Így telt el 8 óra, mely alatt a magas pár átlépte a határt. Ki írhatná le Brassac, a városparancsnok haragját, midőn megtudta, hogy mindnyájukat az aprilis küldte aprilisbe.
Regnault de Saint Jean d‘Angey és Carion de Nisas 1805-dik év april első napján hivattak egy hamisított miniszteri aláírással Fontainebleauba Napoleon császár elé. Ez utóbbi természetesen semmit sem tudott a dologról; mire Regnault szörnyű haragra lobbant, minden áron ki akarta fürkésztetni a tettest, aki őt aprilisbe küldötte, de biz ez még a rendőrfőnöknek sem sikerült. Carion ügyesebben viselte magát. “Sir! – mondá – nem panaszkodom, hogy aprilisi tréfát űztek velem, mert ezáltal nyílt alkalmam rendkívüli időben is bemutatni felségednél hódolatomat.” Napoleon jóízűt nevetett, és mindenütt elbeszélte a tréfát, melyet nagyon kedvesnek találtak.
Nagy Péter czár egy ízben egész várost küldött aprilisbe. Szent Pétervár előtt t. i. roppant tömeg fát hordatott össze titokban, s azt felgyujtatta; a tűz, – éjszaka lévén – borzasztó látványt nyújtott; nemcsak a szentpéterváriak, hanem a közel lévő községek is kétségbe voltak esve; eszeveszetten rohantak vizipuskákkal a vész színhelyére ; de mily nagy volt meglepetésük, midőn az őrt álló katonák felsőbb parancsra egyszerre elkiáltották magukat: “Ma aprilis elseje van!”
Londonban 1798. martius végén nemcsak a falragaszok minden utcza-sarkán, hanem a lapokban közzétett hirdetések is ezt kürtölték: “Mához egy hétre pontban déli 12 órakor nagyon különös, itt még sohasem látott menet tartandja bevonulását a westminsteri apátságba, amely agg férfiak és nőkből, mindkét nembeli özvegyekből, gyermekekből, nős, s nejeiktől elvált férfiakból, férjnél lévő, vagy férjeiktől elválasztott nőkből álland, – és a mely ünnepélyes menetre minden rangos rendbeliek ezennel meghivatnak.”
E hirdetés folytán természetes, hogy a kitűzött időben tömérdek nép lepte el az utczákat, melyeken a menet átvonulandó volt; még az ablakokban is csak úgy hemzsegett a sokaság, midőn a tolongó tömeg közepette egy szentori hang elorditá magát: “Ma van april elseje!” és az összecsoportosult nép hangos hahoták között boszankodva oszlott szét.
Az “aprilisbe-küldés” egy londoni fiatal seborvosnak különös szerencsét hozott. Valaki ugyanis tréfából Dobbs nevű igen gazdag polgárhoz küldte őt, aki állítólag nagy beteg volt. “Nekem semmi bajom – mondá Dobbs, – valószínűleg öcsém, a czukrász van roszul; mindjárt írok neki néhány sort, s átadom lakczimét.” A fiatal orvos sietve teszi meg az 3/4 mérföldnyi utat, de a czukrász is azt mondá neki, hogy nem beteg, hasonlóképen néhány sor írással szintén öcscséhez utasítván, azonban ez is egésséges volt, és így kitűnt, hogy “aprilisbe küldték.”
Bosszúsan indult hazafelé, midőn nem messze tőle egy megvadult ló levetette lovasát, s ez élettelenül feküdt a földön. A seborvos oda ugrott, a csaknem haldoklót életre hoza, majd egy szomszéd házba vitte, ahol bekötött, és oly hathatós gyógyszert alkalmazott, hogy betege csakhamar felgyógyult. A lóról lebukott egyén gazdag kelet-indiai kereskedő volt, kinek nem lévén családja, magánál tartotta a fiatal orvost, és halála után örökösévé tette.
Bécsben egy iparossegéd 1857. april elsején kartársait akarta bolonddá tartani, és jól tudván, hogy a linczi lotteria-húzásra már nem lehet tenni, azt mondá, mikép a 30. 44. s 61. számok aranysugarak között jelentek meg előtte, tehát bizonyos, mikép azok a jövő húzás alkalmával ki fognak jönni. Kartársai nem sajnálták a költséget, táviratoztak Linczbe, s estig az élczek czéltáblája gyanánt szolgáltak. De a koczka megfordult, mert az iparossegéd által tréfából megjelölt számok valósággal kihúzattak, és 4800 frtot jövedelmeztek az “aprilisbe-küldöttek”-nek.
Ily eredménynyel más se bánná, ha aprilisbe küldetnék.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.