Én és a Nagyapám a Színház és Mozi címlapján /1954.07.02.
Színház és Mozi – 1954. október 29.
Lapunk hasábjain sok és sokféle riport jelent már meg az “Én és a nagyapám” című új magyar filmről. Most, hogy az utolsó simítások vannak hátra, megszólaltatjuk minden film elsőszámú alkotóját, a rendezőt.
Mit is jelentenek ezek az utolsó simítások? Először is erre kérünk feleletet a rendezőtől, Gertler Viktortól.
– A filmet összevágtuk, tehát az utolsó kockát is felvettük már. Most következik az aláfestő muzsika hangszerelése, a zörejek felvétele. Azután jön a keverés, vagyis összeáll a dialógus, a muzsika és a zaj. Ezen a szón, hogy zaj, például a szereplőik cipőinek nyikorgását is értem. Sőt, ennek éppen ebben a filmben dramaturgiai jelentősége is van. A főszereplő kisfiúnak új cipőt vásárol a nagyapja, s a fiú “olyan csikorgós” cipőről álmodik. Amikor azután felhúzza az új cipőt, örömének és megindulásának egyik fő oka, hogy a cipő éppen úgy csikorog, ahogy a kisfiú elképzelte és óhajtotta.
Cigarettára gyújtva folytatja:
– Ha már a hangfelvételeknél tartunk, hadd említsem meg, hogy a film zeneszerzője Csanak Béla. A forgatókönyv Palotai Borismunkája, a felvételeket Eiben István készítette.
“Én és a nagyapám” – ez a film címe és az “én” itt egy kisfiút jelent, akit új gyermekszínész, Koletár Kálmán személyesít meg. Rajta kívül is sok gyermekszereplője van a filmnek.
– Ez az első gyermekfilmem. Felnőttek számára készült, de 42 fiú és leány szereplője van. Ezt a negyvenkettőt nem kevesebb, mint ötezer jelentkező gyermek közül válogattam ki. Sok gyermek akadt például, aki jól szavalt, de színésznek nem felelt meg. Azt is tapasztaltam, hogy a leányanyag sokkal gyöngébb volt, jóllehet a lányok inkább hiszik, hogy született színészi tehetségek. Viszont sikerült felfedeznem egy olyan tehetséges, új gyermekszínészt, akiből, hitem szerint, felnőtt korában is nagy művész lesz. Ez Koletár Kálmán, a főszereplő.
– Hogyan tudott dolgozni a gyermekekkel?
– Velük és önmagammal szemben is olyan igényeket támasztottam, hogy valódi színészi alakítást produkáljanak. A gyermekeknek bizony, elveim ellenére, mindig előjátszottam a jelenetet, mert nekik a magyarázat kevés. Megfigyelték, hogyan csinálom, utána meg, azt hiszem, nem is annyira az utánzási ösztön alapján csinálták utánam, mint inkább a velem való versengés vágya sarkallta őket.
B. T.
Részlet a filmből:
Mozidélelőtt II. – Én és a nagyapám
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
