Dunaújvárosi Hírlap – 1996. február 17.
Pentele monostora a Duna szigetén
Egykori vízi kalandozásaim színtere gyakorta volt a Pentelétől északra elterülő rácalmási szigetvilág. Sok kis kedves hely bújt meg a vízi útvesztőkben: mindjárt a Nagysziget farkán a Macskalyuk, északabbra a Margit ág, a Holmár zátony, hazafelé jövet a rácalmási Kis-Duna, benne a Kis-szigettel, a pentelei határon már a Halász-sziget. Három falu határa találkozott itt: északról Rácalmás, keletről egészen a pentelei partokig nyúló Szalkszentmárton, melyek közé csak csúcsszerűen ékelődött be a Duna felszínén a pentelei határ is.
Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején a jobbra-balra terjeszkedő Dunát párhuzamművekkel kényszerítették rendszertelen kanyargóinak megszüntetésére. A Szalki-szigeti hajóállomástól északra, körülbelül 850 m távolságra megszakad ez a párhuzammű, majdnem 300 méteres kapu található benne. Ezen keresztül áramlik a zátonyok, szigetek közül a víz a főmederbe. Találkozásuknál a víz felszíne erősen fodrozódik, a vízállástól függően hol limányban vagy sellők között evez az utas. Jó erővel kellett átúsznunk az örvényeken, hogy meg ne forgassanak bennünket. Érdekes hely: mindig izgatta képzeletünket, hogy mi lehet alul?
Nos, itt voltak még száz évvel ezelőtt is a Pentele monostor romjai. Nem célom, hogy a monostor történetével foglalkozzam: megtették ezt a középkori oklevelek alapján már többen is. Az épület sorsát, a Dunával való kapcsolatát kerestem, ahogy az évszázadok folyamán napjainkig alakulhatott.
Egy 1962-es légifelvétel a Szalki szigetről, a monostor feltételezett helyével – egy kissé megváltozott a táj…
A monostort valószínűleg Szent István alapította még uralkodásának első éveiben. 1242-ben a Batu kán vezette fősereg mongoljai a Dunán átkelve felperzselték, utána 30 éven át eredménytelen kísérletek történtek helyreállítására. 1275-ben a veszprémvölgyi Szent Katalin zárda apácái kapták meg, akik rövid két évi tartózkodásuk után – királyi határozat eredményeként – kénytelenek voltak kiköltözni. Az épület ezután lakatlan volt, sorsáról a körülötte zajló birtokperek irataiból van gyér tudomásunk. Új tulajdonosai sem nagyon törődtek a használaton kívüli épületekkel, állapotuk egyre romlott.
|
Magyarország első jó térképe 1514-ben született meg, de csak 1528-ban készült róla 4 darab 78X55 cm nagyságú fametszet Appiánus Péter nyomdájában. Készítőjeként Lázár deákot jelölték meg, feltételezve, hogy Bakócz Tamás íródeákja volt. Lázár deák nagy tudású geográfus volt, de rossz térképrajzoló, ezért azokat egy osztrák matematikus, Tannstetter György átrajzolta, és a helységek neveit természetesen németül írta be. Ezen a térképen a monostor a Pentele melletti szigeten délkeleti irányban szerepel. Egy későbbi térképen – ennek eredeti példányát a bázeli egyetemi könyvtár őrzi – a monostor már északkeleten szerepel. A későbbi térképek is ellentmondásosan, más-más helyen jelölik meg a monostor egykori helyét… |
Lázár deák (Lazarus, valószínűleg Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára volt) 1528-ban kiadott Magyarország térképén tűnik fel először Monostor Butibulas néven. Ott látható egy, Pentelétől keletre fekvő Duna-szigeten. A XVI. és XVII. században kiadott európai Magyarország térképek, melyek jórészt Lázár deák térképének felhasználásával készültek, – kisebb-nagyobb – eltéréssel ugyancsak feltüntetik a Monostor Butbulust. Írásos oklevelekből még nem lehetett nyomára bukkani, mi volt a kolostor sorsa a másfél százados török megszállás alatt. Mindenesetre fontos hely lehetett, ami abból is kitűnik, hogy Mathias Zyndt 1566-i térképén Buda és Kalocsa között csak ezen helység van feltüntetve.
A XVIII. századbeli térképekről teljesen hiányzik az ábrázolása. Nem láthatta a kolostort, vagy maradványait gróf Luigi Fernando Marsigli osztrák hadmérnök sem, aki a kivonuló török csapatok üldözése közben nemcsak minden felrobbantott erődítményt, de a még látható régi – főleg római – maradványokat is különös gonddal feltérképezett.
Balla Antal, a XVIII. század végének kiváló mérnöke által 1793-ban Bécsben kiadott Pest-Pilis-Solt megye mai mértékkel is pontosnak ítélhető térképén megtaláljuk ugyan a Rud. Szalk (Szalk romjai) feliratot, de jobban megvizsgálva rájövünk, hogy ez a Duna partjától 1500 méterre, a Szalki puszta területén található romokra, s nem a Duna szigetére vonatkozik. Egyszóval, a XIX. század elejére a kolostornak úgy nyoma veszett, hogy romjait még az 1836-ban készült Donau Nivellirung (Duna szintezés) térképen sem fedezhetjük fel.
Arra gondoltam, talán a romantikus lelkű Petőfi Sándor láthatott valamit. Magánstatisztikám szerint 849 költeményéből 107 Szalkszentmártonban íródott, azonban az egyetlen Szilaj Pista című művében fedezhetünk csak fel valamit, ami a Duna-tájhoz kapcsolható.
Amikor a Duna szabályozása már 1896-ban kézzelfogható közelségbe került, újra olvasható “Régi kőrom maradványok” elnevezés a szabályozási térképeken. Ez azonban a véget jelentette! Szabó Nándor jelentésében így számol be a Duna Rácalmás-dunapentelei szakaszának szabályozásáról:
“Ez a szakasz még néhány évvel ezelőtt egyike volt a legrosszabbaknak, a meder 7-800 méter, az elágazásnál 1000 méter széles és egészen lapos volt, úgy, hogy a jobboldali ágban már középvíznél sem lehetett hajózni, a baloldaliban pedig roppant megnehezítette a hajózást a meder közepén lévő rommaradvány és sok zátony. Két méteren aluli vízállásnál a régi szalki hajóállomást nem lehetett megközelíteni.
A tervezéskor sok gondot okozott, hogy melyik ágat tartsuk meg: a jobboldali ág mellett szólt, hogy nem szívesen akartuk Dunapentele nagyközséget elzárni az élő víztől, a baloldali mellett pedig az enyhébb hajlású vonalozás és a kisebb költség… Még egy mellékág van itt, t. i. a rácalmási, de minthogy az csak 60 méter széles és sekély volt, nem zártuk el hogy a község előtt ne legyen teljesen álló pocsolya. A kivitelkor először a mederben lévő régi romot távolítottuk el – két méter vízállásig. A sziget régente sokkal nagyobb volt, vagy lehetséges, hogy teljesen össze volt nőve a bal parttal. Ezen a helyen még a rómaiak idejében vámőrség volt, ú.n. castrum épült, melyet később kolostorrá alakítottak át, a Duna vize mindinkább elmosta a szigetet, végül az egész rom belekerült a mederbe. Pontosan fölvettük és részletesen meghatároztuk az épületek helyét, aztán egyszerű berendezésű fúróhajóról – 2,50 méter mélységig 20 cm átmérőjű lyukakat fúrtunk, beléjük 5 kg-os dinamitpatronokat helyeztünk és egyidőben mindig 2 ilyen patront fölrobbantottunk. A munka igen szépen sikerült, mert 600 kg dinamittal kotorható állapotba helyeztük a 140 méter széles és 160 méter hosszú területen lévő falazatokat, amit aztán 2 méterig kikotortunk. A kotrás után még bennmaradt egyes nagyobb tömböket Pristmann-féle markolóval szedtük ki. Minthogy a községet elzártuk a folyóvíztől, gondoskodni kellett, hogy megfelelő berendezésekkel kárpótoljuk, e célból hajókikötőt és rakodópartot létesítettünk nagy Dunán, amelytől kitűnő a műút vezet a szigeten és az árvíz fölé emelt elzárógáton végig az országúthoz, illetve a községbe.
Rakpart átadása 1904-ben
Azonkívül a község előtt is építettünk egy 200 méter hosszú rakodót és minthogy ez az ág teljes biztosságot nyújt a hajóknak, a minisztérium az állami téli kikötők közé sorozta, miáltal biztosítva van, hogy nem fogják megengedni föliszapolódását és elposványosodását.”
Mint olvasóim észrevehették, az eddigiekben szándékosan nem használtam a megszokott “Szalki-szigeti Pentele monostor” helymeghatározását, ugyanis egyáltalán nem valószínű, hogy az a mai Szalki-szigetünkön lett volna. A Duna erős zátony-, illetve szigetképző hatására számtalan sziget képződhetett és tűnhetett el itt.
A kolostor megjelenésére vonatkozólag megoszlanak a vélemények. Így Érszegi Gézánál olvashatjuk. Legkorábbi ábrázolását a monostronak Lázár diák térképén találjuk. Ha hinnünk lehet az ábrázolás valódiságában, akkor a monostor egy bazilika jellegű, nyeregtetős templomból állott, melynek nyugati falára három ablakrést vágtak. Bejárata délről, a kolostor épületéből volt, hossztengelye valószínűleg kelet-nyugati irányú. A déli falához csatlakozott a térképen alacsonyabbnak ábrázolt szerzetesi lakrész.
Dr. Bóna István szerint Lázár deák térképét veszi alapul Wolfgang Lazius 1556-ban kiadott művében, ahol nagyjából jó helyen ábrázolja a Monstor Butybulas-t, melyet a nyugati architektúrához szokott szemű térképrajzoló képzelete ablakokkal áttört magas timpanonnal ellátott, széles homlokzatú, kéttornyos apátságnak rajzolt.
Kovács György rácalmási festő képe – az Érszegi-féle és a Lazius álláspont igen érdekes ötvözete
Mielőtt a XIX. század elején a Duna sodrába és medrébe került, veszedelmes zátonnyá vált romokat 1903-ban felrobbantották és kikotorták, pontos hossz- és keresztmetszeteket készítettek róluk. E metszetekből sikerült Nagy Lajosnak a monostor romjainak plasztikus alakját helyreállítani: egyetlen félkörű apszissal ellátott, belül négy nagy pillérrel tagolt úgynevezett 9 osztatú jellegzetes bizánci templomot, amely mellett néhány kisebb kőépület állt. Írásomhoz mellékeltem Kovács György rácalmási amatőr festő és grafikus festményét, mely a kolostornak igen érdekes megjelenítése: láthatóan az Érszegi-féle és a Lazius álláspont ötvözete.
Az említett pontos hossz- és keresztmetszeteket megkíséreltem levéltárakban felderíteni, – sajnos sikertelenül. Forgó Ignác kir. főmérnök 1901 évi szabályozási tervéről ítélve a kevés felvett pont alapján egyaránt elképzelhető bizánci és román jellegű felépítmény is.
“Pentele és a Duna. A folyó a település életében”
Ezek után gondolom, nem nélkülöznek minden alapot dédanyáink meséi amelyet gyermekkorunkban olyan borzongva hallgattunk a Dunába süllyedt templomról és a fejetlen barátokról…
Őri Zoltán
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
