Magyarság – 1922. augusztus 3.

Cserkészek ássák fel a dunapentelei római temetőt

Látogatás a cserkésztáborban – A cserkészek jobban beváltak, mint a fogadott munkások

Cserkészek csoportképe a dunapentelei ásatáson, környezetükben a római sírokból
származó csontanyaggal
fotó: Határtalan Régészet

Dunapentele, jul. 31.
(A Magyarság tudósítójától)

Különös álmom szövődött a múlt héten csütörtökről péntekre virradó éjszaka. Kevésszavu, komoly, ezerfele figyelő, mindig tettrekész emberek közt voltam, akik azért a jókedvet sem száműzik, hibáikra magukba szállnak, erényeiket nem ütik nagydobra, de szinte kényelmetlenül érzik magukat, ha szó esik róluk; fegyelmezettek – elsősorban önmaguk irányában, beletalálják magukat minden helyzetbe. Messziről nézem őket – gyerekek, közelről – férfiak, még közelebbről, – mégiscsak ifjak, de hogy is mondjam csak pontosan… pompás férfipalánták a lovagok fajtájából. Egy kis községben élnek, ahol minden gyönyörű rendben folyik. Ajkukon magyar szó zeng, azt mondják, hogy ők Magyarország… Nos, ha én köztük vagyok, akkor én is Magyarhonban vagyok. Igen, igen, – de hisz “csaló”, “gazember”, “hazaáruló” ezek is magyar szavak s ahol én élek, ott ettől hangos, csúf veszekedések közt a világ s azt mondják, az is Magyarország… Hát lehetséges ez?! Kínos nyomással nehezedett rám ez a végső kép, vigasztalóan integetett alóla az első s lassan felébredtem. Hol vagyok tulajdonképp? Mozdulatomra szalmazizzenés a felelet, fürge szélroham rázza meg körülöttem a “falat” s nyitottra dörzsölt szemembe hűvös reggeli üdvözletet küld egy tenyérnyi nyíláson át. Aha! A dunavecsei cserkésztábor parancsnoki sátorában vagyok.
Eltűnődöm még egy ideig ezen a különös álmon. Mindent értek most már. A csütörtöki délután és este felejthetetlen élményei vezették az álom ecsetjét, igéző hangulatai játszottak az álom bűvös hangszerén. Rendezgetem őket szép sorjában, de nincs időm, mert szól az ébresztő: ni, már kint tornásznak is a fiuk, mi is öltözködünk, reggelizünk s indulunk a pentelai ásatások színhelyére.

A római Intercisa a mai Pemtele helyén

Még Budapesten értesültem arról, hogy a cserkésztábor nem puszta “nyaralás” céljából van Dunavecsén, hanem egyben merész és kemény próbát is áll: az archeológia szolgálatába szegődött. Közel nyolc kilométernyire fekszik Vecsétől Pentele, a dunántúli oldalon, helyén római telep volt valamikor s az időben Intercinak hívták. Széleshátu dombok vonulnak itt a folyam mentén, a telep északi dombján terül el a rómaiak “castruma”, ma is könnyen fölismerhető, négyszögletűre egyenesített hátáról. Már rég fű zöldel rajta, de most is Táborhegy a neve. Délre tőle, a völgyben, ahol a mai Pentele kígyózik, a római polgárság lakott. Ettől délre újabb dombhát, melyen a völgy felől Kálvária emelkedik, majd utána szántók és szőlők következnek. A mai Kálvária körül egy római kaszárnya nyomaira bukkantak a háború előtt s az itt lelt három római sisak a Nemzeti Múzeumba került. A szőlők alatt vagy kétméteres mélységben terül el a régi Intercisa temetője, nyugati oldalán futott a büszke római országút.

Intercisa castelluma a 2-3. században – rajzi rekonstrukció (Visy-Balogh)

A pannóniai limesről

Elpusztult római erődök

A temetőhelyet már régebben ismerték archeológusaink. Egy részét feltárta a kilencszázas évek elején Mahler Ede professzor, a munka azonban megszakadt a világháborúval.

Hogy kerül a cserkész az arheológiához

Hogyan lehetne vajjon az ásatásokat most az ország szomorú anyagi viszonyai közt újra kezdeni: ez a kérdés izgatta a Nemzeti Múzeum fiatal tudósait. Vétel útján gyarapítani a régiségtárat a mai pénzügyek mellett lehetetlen, új anyag nélkül pedig csak helyben mozgást végezhet a tudomány. Nincs más hátra, mint valami úton-módon felvenni az egyenes kutatások fonalát s ásatni, hátha ez megoldható nagyobb akadályok nélkül. Itt van például az ifjúság romantikus tettvágya és lelkesedése, amelyet olyan szép sikerrel szervez és irányít a mind szélesebb körökben terjedő cserkészmozgalom. Nem volna-e lehetséges ezt a szabadon csapongó energiát a tudományos kutatás szekerébe fogni? Egyszeriben megindulhatna a tudományos munka ezen a téren s a tudomány is meg az ifjúság is csak nyerne vele. A Budapesti református keresztyén ifjúsági egyesületben vetődött fel először az ötlet. Egyszerűnek látszik, mint a Kolumbus tojása, csak nem tudni még – megáll-e. A Magyar Cserkész 1921 májusi számában már írásban is megjelenik. Oroszlán Zoltán múzeumi segédőr fejtegeti lelkes, bizakodó hittel. Tudományos körökben nem nagyon bíznak ötlete sikerében. Mikor a fiatal tudós a tavasszal Pécsben járt és tervét emlegette, a bécsi múzeum emberei naivságnak véleményezték. Juventus ventus – a fiatalság bele fog nagy lelkesedéssel, de amikor látja a munka nehézségeit, meg fog szökni előle. Csak próbálja meg, ha nem hisz a tapasztaltak szakvéleményének, majd meglátja, hogy belebukik. Ő nem hitt a hitetleneknek, hanem belefogott – s Kolumbus tojása megállt!

Ásatás Dunapentelén /1922
fotó: Magyar Cserkész

Julius nyolcadikján kezdték az ásatási munkálatokat, 29-én végeznek a közel 400 négyszögölnyi bérelt területtel, szólt a jelentés a Nemzeti Múzeum igazgatóságához, tessék megtekinteni az eddigi eredményeket s megnézni, hogy folyik a munka az utolsó napokon. A leletek átvételére a Nemzeti Múzeum Isoz Kálmán főtitkárt küldte ki s jómagam az érdekesnek ígérkező kirándulásra hozzá csatlakoztam.

A római temető

Déli 11 óra tájt értünk a pentelei szőlőhegyre, amelyen az őskori temető elterül s az ifjakat még java munkában találtuk. Ma jeles, magyar-német raj volt kint, mert a vecsei tábor német vendégcserkészei is részt kértek a munkából s ma egyik részük szolgálatba állt. Derékig meztelenre vetkőzve túrták a földet s diadallal jelenti egyik csapat is, másik, is hogy leletre bukkantak, csak Oroszlán tanár urat várják, akit a faluba szólított valami hivatalos kötelesség. Addig Kincses bácsi vezeti a munkát egy tapasztalt előmunkás, aki már az eddigi ásatásoknál is ugyanilyen minőségben működött. Hol ide, hol oda hívják, szakértelemmel vizsgálja a földet és rétegzettségéből megmondja érdemes-e tovább ásni vagy sem. Most két helyen megállt a munka, egyik gödörben két cserépsírra bukkantak, a másikban pedig egy koporsó nélkül elföldelt csontvázra. Nő lehetett az istenadta, mert nagyon vékonyak a csontjai.

Sírbontás Dunapentelén
fotó: Magyar Cserkész

Egy sírbontás

Közben megjön Oroszlán Zoltán és nagy örömmel fogad bennünket, még nagyobb örömmel hallja, hogy új leletre van kilátás. A nyitott sírt bontja előbb Kincses bácsi. Kis kaparókés a szerszáma, gondos gyöngédséggel távolítja el a földet s szedi tenyerére a talált csontokat, ékszereket. Az egész társaság körülállja a gödröt, lázas érdeklődéssel kap minden felnyújtott tárgy után. Szegény asszony lehetett, – véleményezi Kincses bácsi, igen szegényesek az ékszerei az azzal máris nyújtja fel az üveggyöngyöket a csontváz dereka körül. De nézd csak, gyűrűje is volt… Egy… nem, kettő. Adja csak ide hamar! Kézről-kézre jár, végül kezünkbe kerül két ezüstdrót-gyűrű. Szürkésfeketék az oxidálódástól, egyik alighanem bő lehetett, mert rongyfoszlány van rajta. Újra gyöngyök kerülnek elő a nyak tájékáról, egy becses csontkarperec töredékei ugyanonnét s megindul az izgatott találgatás, vajjon lesz-e fülönfüggője, vagy sem. Lassan kerül elő a koponya teljes fogsorral – de függők nélkül. A csontokat száradni hagyják a sír szélén, mert így igen puhák. Kincses bácsi kikászálódik a gödörből s a fiuk hazafelé készülődnek. Előbb azonban parázs vita: kimarad ott inspekcióra. Mindig több a vállalkozó, minta kellene.

A leletek

Míg a fiuk készülődnek, mi a főnöki sátorba vonulunk az eddigi leletek megtekintésére. Megtudjuk, hogy a leletek a IV-V. századból valók. A sírok legnagyobb részét a népvándorlás idején keletről nyugatra vándorló törzsek kifosztották. A 63 eddig feltárt sír közül csak 20 volt bolygattatlan, a többi összevissza hányva. Az ép sírok közül a tégla- és cserépsírok voltak többségben s ezekben szép számban voltak bronz ékszertárgyak, nyakékékről való üveg- és borostyángyöngyök, arany fülbevalók, ezüst ékszertárgyak, nagymennyiségű mázas agyagkorsó és egypár kései kori római fibula (-kapcsoló tű). Egyik legértékesebb lelet egy nagyon nemesformájú, díszített talpatlan üvegpohár. Feltárták ezenkívül egy épület apszisszerű kör alakú maradványát, amelynek közelében igen szép stukkódarabokat találtak, valamint kék- és vörösmintás falfestés nyomait. Az épülethez egy út vezetett, amely közvetlen összeköttetésben állott a nyugat felé eső római országúttal. Kősírok is kerültek elő, sajnos azonban ezek mind kikfosztott állapotban. Nagy számban találtak bélyeges téglákat, amelyek az itt állomásozó csapatokra adnak felvilágosítást. Igen sok téglajegy őrzi a második segédlégió emlékét (leg. II. ad.). Akad helye a Breucus cohorsnak s egy tégla Frigeridusnak, Pannónia akkori katonai fejének nevét őrzi (IV. század Kr. u.).

A Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának ásatása Dunapentelén 1922. július havában. (Előzetes jelentés.) A Régiségtár kilenc év után az idén újra programmjába iktatta a hazánk területén ismeretes római lelőhelyeknek rendszeres ásatásokkal leendő feltárását. A választás ez évben Dunapentelére esett, hol, mint e folyóirat régi olvasói jól tudják, éppen kilenc éve maradtak abban azok az ásatások, melyek előbb Mahler Ede, majd Hekler Antal vezetése alatt a római Intercisának számtalan művészettörténetileg és históriailag igen becses emlékét hozták napvilágra. Az idei ásatás egyszersmind igen érdekes kísérletül is szolgált. Azt az ötletet akartuk kipróbálni, hogy tekintettel a napszámbérek folyton fokozódó drágulására, vajjon nem lehetne-e a magyar föld mélyében rejtőző kincsek kiaknázására a magyar ifjúságnak a Cserkész Szövetség keretein belül összegyűjtött lelkesedését és munkakedvét felhasználni, azaz nem lehetne-e a magyar ifjúságot ilyen célú ásatások végzésére megnyerni s munkába állítani? Az ötletet kísérletünk eredménye teljesen igazolta. A Budapesti Református Keresztyén Ifjúsági Egyesületé az érdem, hogy ásatásunk lehetővé vált. Az egyesület lelkes vezetősége, élén Zsinka Ferenc dr. nemzeti múzeumi segédőrrel, mindent elkövetett, hogy e szép gondolat: a magyar ifjúságnak a magyar kultúra érdekében való ilyen munkássága az első próbálkozásra döntő sikert arathasson. Az ásatásban Budapest, Püspökladány, Kecskemét, Dunavecse, Mezőtúr, stb. ifjai egyforma kedvvel és szeretettel vettek részt, sőt a cserkészek látogatására érkező német (berlini és charlottenburgi) diákok is két napot dolgoztak magyar társaikkal. Az eredmény még a szakembereket is meglephette: cserkészeink napi teljesítménye semmiben sem maradt alul az ugyanannyi napszámos által végzett napi munkának, úgy hogy a jövőre nézve a cserkészásatások rendszeres megszervezése a legjobb reménységekkel biztathat hazánk területének tervszerű felkutatása és feltárása érdekében. Az ásatás 1922. július hó 10-30-ig Szórád János öreghegyi földjén folyt s területileg pontosan csatlakozott a Hekler Antaltól vezetett 1913. évi ásatásokhoz. Munkánk eredményekép egy későkori római temető tárult elénk. A sírok a föld felszíne alatt 80-160 cm. mélységben voltak s rendszer nélkül, kisebb-nagyobb távolságban feküdtek egymás mellett. Feltártunk 66 sírt, melyből 4 kősír, 27 tégla- és cserépsír, a többi földsír volt. A sírok közül ép mindössze 20 akadt, a többi feldúlt és kifosztott állapotban került elő. A nagy intercisai temetőnek ez már az a része lehetett, hova a pannóniai rómaiság utolsó idejében: a IV. század legvégén és az V. század legelején temetkeztek s a sírokat már a népvándorlás első viharai feldúlták és kirabolták. A temető ilyen későkori voltát a leletek igazolják, amelyeket alább részletesen felsorolok, megjegyezvén, hogy az ásatás eredményeinek teljes tudományos feldolgozása folyamatban van. Az 57. számú sír leletei: szíjcsatvég, késő római fibula és csüngő övdísz, mindahárom bronzból. A sírok befedésére felhasznált téglák és cserepek között a LEG (io) II. AD(iutrix) és a COH(ors) VII. BR (eucorum) mellett előkerültek FRIGERIDVS V(ir) P(erfectissimus) DVX (Pannoniae Valeriae) és APKVPPI A/NIOR(is) bélyegű téglák. Itt már Frigeridus neve is eléggé korhatározó, ha meggondoljuk, hogy a téglák általában másodlagos felhasználásban kerültek a sírokba. A temető késői kora mellett szól a kősírok gyér száma (mindössze négy) s ezek is nagyobbrészt megmunkálatlan nyers terméskőből voltak összerakva; mindössze egy küszöbkő s egy igen szerényen faragott párkánytöredék volt közöttük. A sírok fekvése többnyire (a kő- és téglasírok kivétel nélkül) kelet-nyugati irányú volt, a földsírok ellenben másféle elhelyezéseket is (észak-dél, északnyugat, délkelet stb.) feltüntettek. A téglasírok keresztmetszetűek, ritkábban keresztmetszetűek voltak. Akadt olyan sír is, melyet csak egy sor rézsútosan fektetett ( / keresztmetszetben) cseréppel borítottak. A csontvázak a feldúlt sírokban erősen összedobálva találtattak; azonban az alsó álkapocsnak és a koponyának együttmaradása arra vall, hogy a sírok feldúlása a temetés után legfeljebb 10-15 évvel történt, amikor ennek a két, csupán izmokkal összekapcsolt résznek együttartása még elég erős volt. Ez utóbbi Bartucz Lajos dr. által vallott nézet is a sírok késői eredete mellett szól. A sírokban talált leletek közül megemlíthetők: aranydrótból készült fülbevalók, ezüst drótfülbevalók függőkkel, ezüstgyűrűk, bronz karperecek, fülbevalók és gyűrűk (egyiken rácsavart vászonmaradvány); bronz szíjcsattok s bronz szíjvégek levélformában, kövöcskékkel díszítve; bronz fibulák, melyeknek formája és díszítése a III. századnál korábbra alig tehető; nyakékül használt, bronzból készült holdsarló alakú csüngők; apró kövecskékkel díszített csontkarperecek töredékei; üveg, csont és karneol gyöngyszemek különböző, sajnos jórészt elmállott nyakláncokról; vaskarperecek, gyűrűk, tőrök töredékei; mázas cserépkorsók; egy csaknem összeállítható, terra sigillata tál, oszlopok és összekötő ívek alatt álló szőlőlevelekkel díszítve; néhány igen rossz fenntartású bronz- és ezüstpénz Valens, Valentinianus s Constantinus korából. A 45. számú sír leletei: (felülről lefelé) fuvola töredékei, három üvegpasztából készült sokszögű hengeres gyöngyszem, két arany fülbevaló, egy hosszúkás csontból készült gyöngyszem s egy ezüst gyűrű három ezüst gyönggyel díszítve. Előkerült egy, a talpa felé erősen keskenyülő üvegpohár, sávokkal díszítve, mely egy kis fibula, egy arany függő s néhány gyöngyszem kíséretében egy fiatal leány sírjában találtatott. Az ásatási terület északi szélén körülbelül két és fél méter mélységben egy őskori szarv maradványát találtuk, mely Bella és Hillebrand dr. véleménye szerint ősszarvas diluviális-kori maradványa. A szarv fölött tenyérnyi vastag koromréteg feküdt. Az ásatási terület közepén túl a sírok egyre gyérültek s itt egy nagyobb kőépület apsisszerű maradványaira bukkantunk. A falból már mindössze 5-6 méter hosszú, 80 cm széles s körülbelül 60 cm magas részt találtunk, a többit még régebben széthordták. A fal különböző nagyságú és alakú, habarccsal összeállított kődarabokból készült. Az épület környékén nagy területet vágott kavicsréteg (sóder) borított, sőt egy feltöltött, nyugat-keleti irányba vezető másfél méter széles út nyomait is felleltük, mely bizonyosan ez épülethez vezetett attól a római országúttól, mely már kívül esett az ezidei ásatásunkra bérelt területen, amelynek nyomát azonban Mahler Ede mind a két szomszédos szőlőben még 1909-ben megtalálta. A ház közvetlen közelében került elő még egy vízvezetéki ólomcső maradványa is. A szerencsés véletlen igen becses eredményre is vezetett. Az épület római eredetét igazolva ugyanis egy egész csomó festéssel borított falrészlet és stucco is napvilágra került, amely lelet a Hekler Antal által publikált stucco-töredékeket (Österreichische Jahreshefte, XV. kötet, 176-177. l.) kiegészíti. A fal piros és kék színekkel volt borítva s felső részén volt a stucco-dísz. A stucco több sávra van osztva, melyek mindegyikét külön-külön mintával töltötték ki. Kötéldíszítés medaillonba foglalt levélminta, párducok a köztük levő kantharosszal, bika, csirkelábú harpyák foglalják el a sávokat, melyeket itt-ott erősen provinciális ízű kyma díszítés szakít meg. Az eléggé apró mintákat kézzel nyomogatták bele a nedves gipszbe, amit a távközök nagy egyenetlenségei bizonyítanak. Üvegpohár az 55. sz. sírból. Eredetileg festve volt. A vízszintesen futó fehéres, festett körök nyomai világosan felismerhetők. Bárha kiemelkedő jelentőségű leletek ez alkalommal nem is kerültek elő, annyit már ma is megállapíthatunk, hogy épen a rómaiság legkésőbbi időszakára vonatkozólag számos érdekes és értékes adattal bővítette ismereteinket “az első magyar rendszeres cserkész-ásatás”. Oroszlán Zoltán:  megjelent: ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ ÚJ FOLYAM 39. KÖTET (1920-1922)

Leletekkel
fotó: Határtalan Régészet

Szabadváry Tamás – “Légy résen!” – Az első magyarországi cserkészásatás (rövid) története

Hogy dolgoztak a cserkészek

A leletek megtekintése után a legnagyobb elragadtatás hangján emlékezett meg Oroszlán Zoltán s ifjú segítőtársairól. Első eset az egész világon, hogy cserkészek ásatást végeztek s a vállalkozás fényesen bevált. Mindennap más raj jött át este Vecséről, azok itt aludtak, reggel négykor már munkában álltak és félórás reggelizési szünetet leszámítva, 10-ig, 11-ig dolgoztak. A 16-22 emberből álló rajok teljesítménye a legnagyobb elismerésre méltó. Volt olyan nap, amikor 16 fiú, közülük nyolcan 12-14 évesek, több mint 50 köbméter földmunkát végzett. Kincses bácsi véleménye szerint fogadott munkások egész nap nem végeztek ennyit. Ez csak azzal magyarázható, hogy erejüket a tárgy iránt való lelkesedés acélozta. Sokszor úgy kellett őket kiparancsolni a gödrökből, sőt volt olyan, aki szabad foglalkozása idejére átszökött dolgozni. Az ásatások eredménye azt igazolja, hogy a magyar régészet jövője biztosítva volna, ha sikerülne a cserkészmozgalmat az ásatások szolgálatába állítani. Az itt dolgozó ifjak már félig-meddig kész vezető munkások s igen jól alkalmazhatók lennének további munkálatoknál

Molnár Imre

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.