Fotó – 1986. március
Cyránski Mária – Rosti Pál emlékérem /1973
Egy fotózó nemes: Rosti Pál
1851-ben az angol Frederick Scott Archer és a francia Gustave Le Gray közel azonos időben hozta nyilvánosságra új fényképészeti eljárását, a nedves (kollódium) lemezes kezelést. A kor e tájt használatos fotótechnikai módozatai, a negatív-pozitív papír-eljárás vagy a dagerrotípia, technikai tökéletességben nem vetekedhettek az üveglemezre terített, éterben oldott lőgyapot-réteg finom, a legapróbb részletet is híven tolmácsoló rajzolatával. A dagerrotípia hátránya az egyedisége, valamint a fényesen csillogó felülete; a negatív-pozitív eljárás során pedig a papír rostjai miatt óhatatlanul foltok keletkeztek, s ezért kevésbé lehetett tiszta és részletgazdag a kép. A nedves eljárás tökéletes rajzolattal, a pillanatnyi expozícióból adódó tematikai gazdagodással kecsegtetett, s megoldhatónak bizonyult a sokszorosítás is.
Az üveglemezt közvetlenül a felvétel elkészülte előtt érzékenyítették. Ez a nagy előny mellett számottevő hátránnyal is járt. A nedves lemezt használó fényképező felszerelése (mivel minden műveletet a helyszínen kellett elvégeznie) egyre sokasodott. Nagy ládákban szállította a táblából méretre vágott, gépéhez pontosan illő üveglemezeket, a vegyszereket, tálakat és egyéb eszközöket, valamint a nagyméretű gépeket, amelyek közül egy-egy csak meghatározott nagyságú lemezzel működött. A helyszínen felállított laboratórium rendszerint sátorban kapott helyet. Itt kellett elvégeznie a fényképezőnek az érzékenyítés nem könnyű műveletét, s az előhívás és másolás bonyolult munkálatait.
A fénykép a klimatikus- és fényviszonyokra érzékeny ábrázoló eszköz. A kollódium a melegben felpúposodik, a hidegben beszárad. Ha rosszul öntik, hólyagok képződnek a lemez felületén, s nyomot hagynak a negatívon.
San Raphael völgye, 40,5×32 cm
A vállalkozó szellemű, utazni vágyó fotográfus mintegy hatvan-nyolcvan kilós felszereléssel számolhatott tehát. Mégis, mindeme nehézség ellenére, a fényképezők valósággal kirajzanak Európából. Korábban is akadtak, akik országuktól távol, kalandos körülmények, viszontagságok közepette dolgoztak ott, ahová vállalkozásuk elvezette őket. A legkorábbi időszakban például Jules Itier, francia vámtiszt Kínában, a holland Gustav Schafer Jáva és Borneo-szigetén dagerrotipizált. Az ugyancsak francia Maximé Du Camp és Auguste Salzmann papírnegatívra dolgozott Egyiptomban, illetve Palesztinában. A nedves eljárás új lendületet adott: kedvet az utazáshoz, eszközt a fényképezéshez. Ázsia, Afrika után így jutnak el az amerikai földrészre, Közép- és Dél-Amerikába. A nemzetközi szakirodalomban a francia Joseph-Désiré Charnay-t tekintik az első európai fényképezőnek, aki a dél-amerikai országokban – előbb Mexikóban, később Chilében és Argentínában – nedves lemezes fényképfelvételeket készített. Akarva-akaratlanul osztoznia kellett e dicsőségben az első olyan magyar utazóval, kinek poggyászában ott volt a kamera. Charnay 1860-ban napvilágot látott, huszonöt felvételt tartalmazó Mexikói fotóalbuma, nem versenyezhet magyar vetélytársa Rosti Pál albumával, amely negyvenöt nagyméretű fényképből állott.
A beleni vízvezeték kútfeje, 40,5×34 cm
Új sorozatunkat, amelyben Dél-Amerika fotográfiájának történetében tallózunk, alkotókat és alkotásaikat bemutatva, hogyan is kezdhetnénk másként, mint Rostira és életművére emlékezve.
“A gyászos 12 évi időszakban, mely a szerencsétlen kimenetelű 1849-diki eseményeket nyomon követé (…) kedves hazánkban minden nemzeti törekvés, haladás, fejlődés lenyűgöztetvén, elnyomatván: a bilincsekbe vert irodalom, a tudomány s művészet volt azon egyedüli tér, melyen szeretett hazánkhoz való ragaszkodásunkat bizonyíthattuk. (…) E szomorú korszakban (…) minden magyarnak szent kötelességévé vált (…) e térek egyikén a haza javára működni, habár csekélyebbek is voltak legyen tehetségei. (…)” – írta 1861. január 1-én Pesten Úti emlékezetek Amerikából című könyvének előszavában Rosti.
Az első magyar fényképező turista
A zochicalcói azték leo-cali rom általános nézete, 41×34 cm
A nemesi származású Rosti Pál, Rosti Albert Békés megyei alispán és Eckstein Anna fiaként 1830. november 29-én született Pesten. “(…) fiatalsága óta bejáratos volt a felsőbb körökbe és a magasabb műveltség elemeit nemcsak könyvekből, hanem a kiválóbb szellemekkel való érintkezésből is sajátíthatta el (…)” – jellemzi egyik méltatója. Kora ifjúságától sportolt, aminek később, amerikai útja során nem kis hasznát vette, s szerette a virágokat. Rajongott a zenéért – kiváltképp Wagnerért -, és nemcsak élvezte azt, de komoly elmélyültséggel tanulmányozta a zene elméletét is.
A legrégibb ház Mexicóban, a Conquesta idejéből, 41×34 cm
Az 1848-as forradalomban a Károlyi huszárezredben szolgált. A világosi fegyverletétel után sógora, Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével előbb Münchenbe, majd Párizsba menekült. Münchenben a természettudományokkal, különösképp a vegytannal foglalkozott. Dédelgetett terve (“gyermekkori álmodozásaim”) kivitelezése előtt mintegy két évet töltött Franciaországban és Angliában “(…), hogy tervezett utazásomhoz megszerezzem a kellő ismereteket”. Felismerve a fényképezés jelentőségét, Párizsban főleg a fényrajzolás mesterségét tanulmányozta.
Havanna, az érseki palotával, 40×27,5 cm
“Nézetem szerint a földismeret terjesztésére alig van hathatósabb eszköz, mintha jellemző, hű rajzok által a különböző éghajlatok egyes tájairól, városairól, építményekről, növényekről (…) világos képeket nyújthatunk. Vándorlásom egyik fő feladatául tekintém eszerint az ilynemű képeknek a fényrajz útján való előállítását. S midőn 1859. február 26-án hazámba visszatértemkor, ebbeli fáradozásaim eredményét, több évi utazásom folytán készített fényképeim gyűjteményét (…) a magyar nemzeti múzeumnak volt szerencsém átnyújthatni: azon reménnyel kecsegtettem magamat, hogy legczélszerűbb utat követtem azon óhajtásom teljesítésére, miszerint utazásaim eredményét (…) közhasznúvá is tegyem.”
San Mateo, 39×27 cm
Ez a szűkszavú utalás (“több évi utazásom”) egy bravúros, kétéves vállalkozás szerény megjelölése, amelyet Rosti az amerikai kontinens közép- és déli részén vitt véghez, és amelynek kézzel fogható eredménye e korszak két, nagyértékű dokumentuma: a már említett, negyvenöt fényképfelvételt tartalmazó Fényképi gyűjtemény és az Úti emlékezetek Amerikából címet viselő földrajzi, művelődéstörténeti, néprajzi ismeretekben gazdag útleírás.
Rosti Pál – Uti emlékezetek Amerikából
Rosti fényképgyűjteményét nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra és fotóművészet egyedülálló értékei között is hely illeti. E korszakból alig akad ezen kívül ilyen egységes, hasonló művészi fokon kivitelezett fotógyűjtemény. Felvételei az azóta eltelt közel százharminc esztendő alatt is megőrizték eredeti színüket, minőségükben, állagukban nem romlottak, ami készítőjük mesterségbeli tudását dicséri.
A székesegyház, a szemben levő nemzeti palotáról felvéve, 40,5×33 cm
Rosti Pál műveit nagyra értékelte és ennek megfelelően honorálta is a korabeli magyar tudományos közvélemény. A Magyar Tudományos Akadémia – elismeréseképpen – 1861. december 20-án – levelező tagjává választotta. Székfoglaló értekezése Amerika őslakosairól 1862. december 22-én hangzott el.
Rosti Pál hazatérése után sem veszített aktivitásából. Sokoldalúságára jellemző, hogy tevékeny részt vállalt a vízisport terjesztésében, “csolnakász” és hajós-egyleteket alapított, cikkekben is népszerűsítette Dél-Amerikát. Egy barátja társaságában, 1862-ben, Angliában készíttetett csónakján Rotterdamtól Pestig hajózott le.
Csolnak-Út Rotterdamtól Pestig
Súlyos és következményében veszélyes betegsége magányba vonulásra késztette. Pestről Dunapentelére, egy kis községbe költözött, ahol ritka gazdag rózsagyűjteményét gondozta. Itt érte a halál 1874. december 7-én, 44 éves korában. Bőkezű végrendelkező volt, családja nem lévén, vagyonából a Magyar Tudományos Akadémiára is hagyományozott. De az életmű, amelyet hátrahagyott, pénzzel nem mérhető.
A nagy Zamang, Turmeo mellett, 40,5×28 cm
Szilágyi Gábor
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
