Az utolsó csapolás


A Hírlap – 1992. december 8.

Volt egyszer egy martin

AZ UTOLSÓ CSAPOLÁS

“December végén vagy január elején a FAM és a martin között lehúzzuk a rolót, és az öntőcsarnok, a kemencepódium, az elegycsarnok, a felső elegytér, a dolomitüzem és a keverő kihasználatlan területté válik.” – nyilatkozta lapunknak Szűcs László, az Acélművek Kft. műszaki igazgatója július végén, amikor először került szóba az SM-kemencék végleges leállítása.

Sztálinvárosi Acélmű két új martinkemencéje
1955. JÚNIUS – MAGYAR FILMHÍRADÓ22.

.
A december végéből december eleje lett: elsején, délelőtt 9 órakor csapolták az utolsó adag acélt a négy közül még működő III-as kemencéből. Ezen a napon befejeződött az úgynevezett Siemens-Martin-acélgyártás a Dunai Vasműben.
Lapát formájú acéldarabkát húz elő a zsebéből Budavári Árpád acélolvasztár és csak anyit mond:
– Az utolsó adagból való. Elteszem emlékbe, mert lehet, sose állok többet martinkemence elé…
Megkeseredett arccal támasztják a pódium korlátját a dolgozók. A halott üzem már nem ad igazi munkát számukra. Egyikük-másikuk azt sem tudja, mihez fog kezdeni. Mert kinek van szüksége ebben a városban acélgyártóra?
– Több mint húsz éve dolgozok a kemence mellett – mondja egyikük. Nevének közléséhez nem járul hozzá, mert vasműs akar maradni.
(S ha olyasmit mond, amit nem lenne szabad, lehet, hogy nem, vagy nem szívesen alkalmazzák a jövőben.) – Tegnap csapoltunk utoljára. Most várunk. Az ígérték a vezetők, mindenkinek keresnek másik munkahelyet. De milyet? És mikor? … semmit nem tudunk.
A semmittudás azonban nemcsak saját sorsukra vonatkozik… Bár acél többet nem folyik az üstökbe, mégis meg-megvillan az egyik – a III-as – kemence ajtaja mögött a fény. Valami ég. De hogy mi, arról egy szót sem szólnak.

– Látom még mindig megy a kemence! Megint hulladékot égetnek?
– Tőlem ne kérdezze. Elöl vannak a vezetők, majd ők elmondják. Ha akarják.
Az üzemvezető azonban nem ér rá. A helyettese igazgatói tilalomra hivatkozva zárkózik el a nyilatkozattól. A Mit égetnek a martinban? című cikk megjelenése óta félnek a dolgozók az újságírótól. Mint mondják, a “hangoskodók” előbb-utóbb munkahelyet váltanak, s nem önként.
A holt üzemben mégis van látnivaló. A másfél óra alatt – amíg szerda délelőtt kollégámmal ott vagyunk – az emberek szorgalmasan dolgoznak. Az üzem végében katonás rendben álnak a lezárt vashordók. Egyiket a másik után feszítik fel, vajon mi is van bennük? Némelyikben elhasznált géprongyok, egy másikban valami erősen bűzös, padlóragasztóra emlékeztető szagú folyadék. Mindegyiket felnyitják. Ezután vasteknőbe rakják a hordókat, majd daruval az egészet a kemencébe. Közben targoncán folyamatosan érkezik az utánpótlás.
Ha van is erre a tevékenységre engedélye a vasműnek, a környezetszennyezést senki nem tagadhatja le. Az acélművet sűrű, inkább fekete, mint szürke, bűzös illatfelhő veszi körül.
– Ez még semmi ahhoz képest amit a mostani égetés után majd látni lehet – csóválják a fejüket az emberek. De mindez mégis hidegen hagyja őket, folytatják a rakodást. Kell a plusz pénz a család fenntartásához.

Ott állunk hajdani büszkeségünk, a vas és acél országának jelképévé lett (és tett) mű, a martin kemencéi előtt, s bámulunk. Ott van velünk szemben – egy hulladékégető. S ahogy mondják, most már továbbra is az marad, ha az engedélyeket megkapják, s ha ennek megfelelően, hozzáigazítják az eljáráshoz a technológiát.
A hőskorszakra szívesebben emlékeznek a martinosok, mint az immár egy évtizede tartó leépítésre, vagy a mostani befejezésre:
– Én itt voltam már az üzem indulásakor és most meg kellett élnem a bezárását is – sajnálkozik Herczeg György termelésvezető. – Ez a mostani nem valami felemelő érzés. Emlékszem régen valahogy szabadabbak voltak az emberek. Hajtottunk, mert tényleg nem volt megállás, amikor műszakonként nyolc-kilenc adagot csapoltunk. De emellett volt időnk – és ami ma hiányzik – kedvünk mindenre. Igaz, jóval többen voltunk mint most, megoszlott a munka. Mind a négy kemence működött, s ötvennégy-ötvenötben kemencénként nyolc-killenc ember dolgozott itt. Aztán a nyolcvanas években megindult a leépítés. Megállították a négyes kemencét. Második éve, hogy már csak kettővel mentünk, közülük az egyik dolgozott, a másikat azalatt átépítették. Holnaptól már ez sem lesz.


Az utolsó csapolás a Dunai Vasmű IV-es martinkemencéjénél /1987. május 22.
fotó: MTI/Bárándi István

– A hulladékégetés meddig ad még munkát?
– A martinászok ebben sem vesznek részt. Inkább takarítanak – válaszolja Budavári Árpád olvasztár. – Az égetésre külön brigádot szerveztek. Aztán ameddig tart…


Az 1954. augusztus 20-án üzembe helyezett Martin-acélművében 1960. április 28-án csapolták az egymilliomodik tonna acélt. 
fotó: MTI/Szilágyi Pál

1973 – A tízmilliomodik – Acélrekord Dunaújvárosban

Hogy milyen sors vár a hajdan vakítóan izzó, mára törmeléktengerré lett kemencékre – lebonják, vagy valóban más célokra használják -, azt sajnos nem sikerült megtudni. Az e témában egyetlen illetékes szakember, Szűcs László műszaki igazgató elzárkózott attól, hogy bármit is mondjon a martinacélmű jövőjéről.
Így csak az üzemben megtudottakra hagyatkozhatunk.

Herczeg György szerint:
– Nemcsak ezt az üzemet érinti, hogy a hármas kemence kialszik. A kiszolgáló egységeknek, így a dolomitüzemnek, az elegytérnek, ugyanúgy le kell állnia, mivel nekünk dolgoztak. De én meg vagyok győződve róla, hogy fellobban még a láng a mi kemencéinkben, nemcsak a konverterében.
Addig is kétségbe vonhatatlan tény marad, hogy a konverteres acélgyártás kiszorította Dunaújvárosból a gazdaságtalanná vált martin-technológiát. S annak az 50 embernek, akiknek ez volt a munkája, kenyérkeresete – az élete – más elfoglaltságot, munkát kell találnia.

Körmendi Erzsébet

Martinkemencék árnyékában I.

Martinkemencék árnyékában II.

Az Acélmű üresen álló üzemcsarnoka 2021 decemberében:

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings