Ország-Világ – 1960. július 6.
Állok az emlékezés hídján. Az ég tengerkék, a nap vadul tüzel a Duna vizén. Talán ezen a ponton állt egykor, hegyes lándzsájára dőlve, a római őrszem vagy a római birodalom szír íjásza, hogy vigyázza: nem kerekedik-e a parton túl élő barbárok felől veszedelem Pannoniára. Akkor még Isternek hívták a Dunát, Pentele helyén meg erősfalu vár, Intercisa állt. Erődített táborhely. Romdarabjai akkor kerültek felszínre, amikor a Dunapentelei pusztaságon huszonnégy fiatalember nekikezdett, hogy az egymillió köbméter megmozgatandó földet elsőként megforgassa.
Intercisa leomlott. Eltemették a száguldó századok. Újabbkori nevét Szent Pantaleon apátságról nyerte. Az apát úrtól 1238-ban, egy főnemesi család kardforgató fia, párbajban elvívta Pentele egyharmadát. A tatárjárás után az esztergomi érsekség, majd az Almásy család, kétszáz esztendő múltán meg a Paksy család birtokába került a nagy darab pentelei határ, királyi adomány folytán. A török is szemet vetett rá. Mint a budai szandzsákság “tartozékát” adófizetésre kényszerítette, az adót pénzzel, musttal, lencsével, borsóval, mézzel, lennel, bárányokkal kellett lerónia. A musttól megmámorosodott törökök fosztogattak, raboltak, véresre botoztak embert, szűzet, a falu szeme láttára. Egyetlen jajszó volt Pentele. Aztán a törökök is eltakarodtak, a Paksyak is kihaltak és más birtokosok birtokolták széles e határt. A római lándzsák helyett csendőrszuronyok vigyázták most már a Duna csendjét. Az ősi Duna látta ezt is tanú rá.
…láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
Mely az öreg árnyakat hozza. –
énekelte a Dunához Ady.
… Ez a csoda a szemünk láttára bontakozott valósággá.
Dunapentelei részlet, 1950 teléről, mielőtt megkezdték a várossá fejlesztés munkálatait
Jöttek a fentebb említett huszonnégyek. Elszánt erő lobogott bennük. S birkóztak a röggel, kétválllra fektették az iszapot, farkasszemet néztek a szúró nappal, fedetlen fővel álltak az eső alá. Az egyik már vissza akart fordulni. “Akkor lesz ebből város, amikor a körtefán krumpli terem.” – mondta, s eldobva szerszámját, egy fa alá húzódott. Nem törődtek vele. Egy idősebb munkás, úgy egy félóra, múlva odament hozzá. Égő cigarettáját a fiú szája felé tolta: “Szívjál belőle két-három slukkot, aztán add tovább.”
A nagy felvonulás – Garancz István naplója
Hajnalban együtt jött ki a többivel, s aznap senki nem tudott annyi földet megmozgatni, mint ő.
Ám ami tegnap rekord volt, holnapra lemaradást jelentett. A dombok eltűntek, a lapályok megteltek földdel, a dombos, lapályos vidék megadta magát, belesimult a gépek és a munkáskezek akaratába. Az első kapavágás után két hónapra a huszonnégyek másfélezerre gyarapodtak. Lassan minden falu elküldte ide követét. A békési kubikos egy kenyeret szegett a tolnai szegkováccsal, s mire még egyet fordult az idő, már harmincezren építették az új szocialista várost. Építettek dermesztő hidegben, csonttá fagyott betonnal. Az első télen vasúti mozdonyt gurítottak az épületek mellé és annak a gőzével melegítették fel a vasbetont, nehogy szétfagyjon, mielőtt megköti az anyagot. A holnap nemzedéke, ifjúmunkások fáradhatatlan serege építette a holnap városát.
1952. Az egyik utca már áll, a sztálinvárosiak második műszakra indulnak: a város csinosítására
Búzában a konkoly
Az ország szerető figyelme kísérte a munkálatokat, a naponta felröppenő győzelmi jelentéseket. Fölmagasodott az első emeletes ház. Felsejlett az új város képe. De a föld belsejét is megváltoztatták. Csatornákat fektettek a föld gyomrába. S a csatornákból előbújtak a “patkányok” is: befészkelődtek a becsületes munkások közé. A jó kereset hírére kibújtak harci állásukból és ahol lehetett, gátolták a lendületes munka ütemét. Meghamisított munkalapokkak, “túlteljesítésekkel” markolták magukhoz a pénzt és esténként folyt a rum.
Szakmunkásoknak jelentkeztek erre illetéktelenek és befalazták az ablakokat. Egyik vállalati irodáiban elsikkasztották a dolgozók bérét. Egyik üzemi konyhában “elfelejtettek” ebédet főzni. Egyik ifjúsági brigád mezítláb dolgozott, mert ideszivárgó elemek minden pénzüket elszedték. 1950 őszén, negyven napos eső zúdult Pentelére. Mindent ellepett a sár. Az ifibrigád mezítláb dolgozott, de a munkáshadsereg állta a sarat. A brigádok lassan összeforrottak. A tiszta búza kivetette magából a konkolyt. Megalakult a Magyar-Szovjet Társaság, a Komszomol, az Ifjú Gárda, az Oleg Kosevoj- és még számos brigád, köztük az anyag takarékossági brigád is. A szemétből kibányászták az elhajított értékeket és kiközösítették maguk közül a nem oda való elemeket. S nem egészen öt esztendővel azután, hogy az első kapu belevágódott az akaratos talajba, Pentele már várossá emelkedett és begyújtották az első nagy kohót a Vasműben.
A nagykohó kívül…
Gyár ötszázhetven holdon
Ma a Vasmű ötszázhetven katasztrális hold, területen nyújtózik el. Belsejében 25-30 kilométer hosszúságú betonút vezet. Mintegy 85 kilométer hosszú vasúti vágányhálózat terít utat a naponta érkező több száz vasúti vagonnak. A rakodásoknál alig dolgozik ember. Körbuktatók, homokbuktatók, baggerek, daruk, 18 kilométer hosszúságú gumihevederes szállítószalag végzi a munkát. Az érc dunai uszályokon úszik Krivoj-Rogból és az uszályok az új nagy kikötőhöz simulnak, ahonnan hosszúnyakú portáldaru nyúl be az uszályok gyomrába a kékesen csillogó rámért.
(Ahol most a daru áll, a pentelei magas parton, onnan tekintett hazavágyó szemmel a duna-parti kis csárdára Petőfi Sándor, a lánglelkű költő. Tekintetével magához ölelte szülőföldjének délibábos tanyáit. De a szekér tovább menetel a szürke porban. S a vándorszínész Petőfi tovább szekerezik a truppal Kecskemét felé. Gépkocsink meg tovább gördül a sima betonúton a Vasmű belseje felé.)
… és belül, a kemencéknél. Fessler Péter, olvasztár és brigádvezető, több országos verseny győztese, szembe néz a vakító tűzzel, a szikrázó acéllal
A tízéves gyárépület hatalmasat nőtt. A kokszolóblokk 93 kamrával üzemel. Naponta több mint ezer tonna kokszot gyárt. Az első hazai üzem, amely korhókokszot állít elő. Közben értékes vegyianyagot ad a vegyészetnek (fenol, piridin, benzol stb.), a növényvédelemnek (ammóniumszulfát, ammóniumrodanid), a műanyagiparnak és a gyógyszeriparnak.
Felavatták a Dunai Vasmű két új üzemét: a benzolkiválasztót és a kénüzemet
A II. blokk megépülésével távvezetéken gázt ad a fővárosnak. Az I. számú kohó 1954. február 28-án, a II. számú 1957. október 20-án indult meg. Az ország öntödéit már innen táplálják nyersvassal. Csepel és Ózd emészti fel az acélnyersvas termelés ötven százalékát. A másik felét a Dunai Vasmű Acélműve. A négy szovjet típusú martinkemence ez évben már – a tizedik évben – 350 ezer tonna acélt termel.
A tízéves évforduló napján avatják a meleghengerművet.
Ünnepel és avat a tízéves város
A 611 méter hosszú óriáscsarnokban felzúgnak a Szovjetunióból szállított gépek, megindulnak az automatikusan működő hengersorok, hogy sok ezer tonna acéllemezzel fizessen a sok áldozatért, amelyet az ország hozott a Dunai Vasműért, Sztálinvárosért. S elindulnak a Szovjetunióiból a hideghengermű gépei is. Az uszályok meg viszszaúsznak a Szovjetunióba és belsejükben darugémeket visznek.
Az ősi víziút “egymást ölelő lágy hullámai” összecsaptak az aranysasos hadigályák, a keresztes hadak dereglyéi, a császári követek hajói fölött. A Duna víztükrén ma a béke és barátság követei ölelkeznek össze a proletárinternacionalizmus szerető testvériségében.
Sztálinvárosban minden háztömbnek van bölcsődéje és óvodája
A szocialista város
A város és a gyár közé széles zöldövezet ékelődik. Édes illatot ontó parkok, ligetek futnak a háztömbök elé. A széles utakat dúslombú fák szegélyezik. Az utcákon derűs, vidám nép kavarog. Tapolczai Jenő, a jubiláló város tanácselnöke mellett lépegetek a mézízű nyárban. A déli verőfény fürdeti az új házak oldalát. A Béke téren megállít bennünket az autóbusz-állomás nyüzsgő forgataga. Több mint száz autóbusz fut itt össze. Hozza a látogatókat, a környező vidékről a sok ezer dolgozót, számtalan külföldit. Május hónapban csaknem harmincezer külföldi fordult meg Sztálinyárosban!
A legmélyebb emlékeket Hruscsov elvtárs látogatása véste be az új város szívébe.
De még jól emlékeznek a gyorsfalazó Makszimenkó kőművesre, Borisz Polevoj, továbbá Babajevszkij és Jorge Amado írók látogatására. Makszimenko munkájának emlékei a háztömbökben magasodnak.
Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél
Tíz esztendő alatt ötezerhétszáz összkomfortos, fürdőszobás, távfűtéses lakás épült, amelynek 75 százaléka kétszobás, 15 százaléka háromszobás és csupán 5 százaléka egyszobás. De még sok lakásra van szükség, mert a város gyarapodik. Most harmincezer, lakost számlál. Az elmúlt esztendőben 1198 születést jegyeztek be a városi anyakönyvbe. És 276 házasságkötést. Tréfásan mondja a tanácselnök:
– Biztosítjuk az utánpótlást.
Kanadai nyárfák és virágzó akácfák sorfala között megyünk tovább a Barátság ligete felé. Tizenegyezer sztálinvárosi keze munkája nyomán született meg a szép liget, a játszótérrel együtt 2,2 kilométer hosszúságú úttörő vasúttal. Sportpályák, ligetek, csónakházak, a Duna-parti vízitelep, a széles tribünű versenyuszoda, mind, mind a társadalmi összefogás szép példáját hirdeti. A sztálinvárosiak magukénak érzik a várost.
Száznál több üzletház, hat általános iskola, gimnázium, technikum, gép- és gyorsíró iskola, zene- és balett-iskola, szülőotthon, kórház, mozik, kultúrház, ötezer személyes szabadtéri színpad szolgálja a város kultúráját. Meg háromszáztíz pedagógus. Hatvankét orvos pedig a szocialista város egészségét vigyázza.
A hatalmas Dunai Vasmű mellett ruhagyár, fehérneműgyár, fésűsfonoda, kenyérgyár és cipőgyár vonzza magához a dolgozókat. Épül a szalmacelluloze gyár. Azonkívül Sztálinváros termelőszövetkezeti város is.
Tábori Olivérné, hengerész felesége, a tizenöthónapos Magdikát adta a bölcsődébe. Hogy Magdikának jó helye van ott, az a képen is látható
A nap vörös korongja elsüllyed az egyik háztömb mögött, mire végigjárjuk a várost. A Szórad Márton út előtt búcsúzunk. Pentelei zsellér volt Szórád Márton, a szegények, a kisemmizett zsellérek követe a szabadságharc előtt. Tömlöcbe vetették nyolcad magával. Böjt és bot volt az ellátásuk a megyei tömlöcben. A szolgabíró úr pedig zsírosan, elégedetten tette meg a jelentést: “Amióta a megérdemelt helyen vannak, rend van a faluban.”
Ahol valóra vált Szórád Márton álma
Másfélszáz esztendő pergett le azóta a történetem homokóráján. S tíz esztendő óta a jelentés így szól: “Amióta a szolgabíró urak meg a többi urak nem ülnek a nyakunkon, miénk az ország, nekünk épülnek a városok és apáinkról nevezik el az utcákat.”
A rabszolgák és zsellérek faluja fölött szocialista város emelkedik.
GÁL ZOLTÁN
(Farkas Tibor és Ács Irén felvételei)
