Belkereskedelem – 1954. június
Ambrus Győző rajza – 1954. június
Tudósítás a sztálinvárosi kereskedelmi dolgozók szállásviszonyairól
SÜRGŐS INTÉZKEDÉST!
A “Belkereskedelem” munkatársa és a KPDSZ ellenőrző főorvosa megvizsgálta a sztálinvárosi kereskedelmi, üzemélelmezési és vendéglátóipari dolgozók szállásait. Megnézték, hogyan gondoskodnak a vállalatok vezetői és a szakszervezet azokról, akiknek az a megtisztelő feladatuk, hogy a szocialista város építőinek és első úttörő munkásainak jó ellátását biztosítsák.
Nagy Lászlóné eladó és Orbán Ferenc kirakatrendező készítik a Sztálinvárosi Kiskereskedelmi Vállalat
fűszer- és csemegeboltjának kongresszusi kirakatát.
Hozzányúlni veszélyes
A Gorkij-tér 4. szám alatt van a Sztálinvárosi Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói többségének a szállása. Az épület még nincs egészen készen. A lépcsőházban vékony drót helyettesíti a korlátot. Az I. emeleti folyosón úgy-ahogy elszigetelt villanydrótok kusza szövevénye kígyózik elő a falból. Megnyugtató, hogy mellettük a felirat: “A vezetékhez ne nyúlj, mert veszélyes.”
Benyitunk az egyik férfi szobába. 12 ágy sorakozik a falaknál. A padlózat tégla. A fehér csőágyakon matrac, két tiszta lepedő – kéthetenkint váltják -, tiszta párnahuzat, paplan és egy pokróc. A szobában, mely egyébként egy lakás két szobáját képezi, – ha majd a közfalat beépítik – különböző helyeken keskeny öltözőszekrények. Az ágyak mellett éjjeliszekrénynek támla nélküli töröttlábú szék, vagy citromosláda élére állítva. A sívár berendezés mellett is határozottan meg kell állapítanunk, hogy a szálláson tisztaság van.
A “fürdőszoba” szűk helyiség, melyből két W.C. nyílik, a fürdőszoba berendezése: bádogvályu három csappal. A cementpadló víztől áztatott, sehol sincs farács. Felgyújtjuk a villanyt – azaz csak a kapcsolókat kattintjuk fel: a villany nem ég. Másik szobába nyitunk: kezünkbe marad a kilincs. Bent nyitva az erkélyajtó; indulunk ki az erkélyre, de még jókor hőkölünk vissza, erkély sehol! Majdnem rövid úton érünk a második emeletről a földszintre, mert még egy korlát sem védi a lakó biztonságát.
Megtiltotta a vállalatvezetőség
A női szobában keresztben szárítókötelet húztak. Itt a citromosláda éjjeliszekrényeket kis terítők fedik és az ágyak fölött, a falakon képeket is látni.
– Nagy szükségünk lenne vödörre, mert nem tudunk miben vizet hordani – mondja Szívós Margit eladó, a szoba egyik lakója. – Villanyrezsónk van, de nem szabad használni – megtiltotta a vállalatvezetőség. Mosóteknő is elkelne. Ha kapnánk ágyelőt – gyékényt vagy rongyszőnyeget -, nem kellene mezítláb lelépni a téglapadlóra. Tükör nincs sem a mosdóban, sem a szobában. Zsebtükörben fésülködünk, akinek nincs, az meg az ablaküvegben. Pedig a boltban mindenki csinosan akar a pult mögé állni.
Fityik Mária, a 3. számú textilbolt helyettes vezetője veszi át a szót.
– Vasaló is kellene, meg valamilyen szárítóhelyiség, mert a jelenlegi megoldás, a közös padlás nem jó. Kancsó és pohár valamikor volt a szobában, de mióta eltörött, nem kapunk másikat. A folyosón és a mosdóban nincsen villanykörte.
Igazán nem nagy igények. Mind olyan dolog, ami – véleményünk szerint – nem igényel nagy beruházást, viszont annál több szeretetet a dolgozó ember iránt.
“Ez itten a büfé. Benne kiszolgálók.
Ez főzi a kávét, hajtja a darálót,
az méri a rumot, ez mossa fel a vért,
kanalat is lyukaszt biztonság okáért.
A többi mind vendég. Az ott fánkot eszik,
az a pohárt lopja, azok egymást verik.
Emitt most taposnak a pincér belébe.
Ez itt orvosért fut. A tér neve Béke.”
(részlet egy 1954-es Sztálinvárosról szóló “anticsasztuskából”)
Tíznapos csecsemő a közös lakhelyen
A vendéglátóipari vállalat dolgozóinak szállásán általában hasonló állapotokat találunk, mint a kiskereskedelmi vállalaténál. Rácz István felszolgálóval beszélgetünk. Ő igénytelen – a kelleténél igénytelenebb -, mindennel meg van elégedve, csak egy kérése van, hogy a szalmazsákokat (a vendéglátó vállalatnál szalmazsákok vannak) frissítsék fel, mert abban már nem szalma van, hanem törek. Közel egy éve nem cserélték a szalmazsákokat.
Az egyik nyolcágyas női szobában egy nő lavórban pelenkát mos, az ágyon pedig tíznapos csecsemő sír.
– Az elvtársnőé a baba?
– Az enyém.
– És itt lakik a gyerekkel a szálláson?
– Igen. Négy napja jöttem ki a kórházból és nem volt hova mennem.
– És hol alszik a kicsi?
– Velem együtt az ágyban.
Felháborító a vállalat igazgatójának és szakszervezeti bizottsági elnökének nemtörődömsége. Ha másért nem, ezért az egy esetért is mindketten megérdemlik a szigorú felelősségrevonást.
Nem olyan emberek
Az Üzemélelmezési Vállalat dolgozóinak szállására, mely az újonnan épült technikumi lakónegyedben van, Gáspár Géza elvtárs, a vállalat igazgatója kalauzol bennünket. Furcsa kalauzolás ez azonban, ugyanis az utcán egy járókelőtől kérdezi meg, hogy hol van az üzemélelmezési dolgozók szállása. November óta laknak ott a vállalat dolgozói, ezek szerint Gáspár elvtárs csak most velünk jár ott először. Itt már sokkal jobb viszonyokat találunk. A szobák kisebbek, két-három-négy személyesek. A csempés fürdőszobákban kályha, süllyesztett fürdőkád, mosdó. Az Üzemélelmezési Vállalat egy másik szállására megyünk innen, ez még szintén félkész épületben van. A nyers, előregyártott elemekből készült lépcsőn kidolgozatlanok, göröngyösek a fokok.
– Itt még nem bukott orra senki? – kérdezzük Gáspár elvtársat.
– Ah – legyint mosolyogva -, nem olyan emberek ezek.
Szavak helyett tettek
Beszéltünk Rákóczi István elvtárssal, a szakszervezet fejérmegyei területi bizottságának sztálinvárosi szervező titkárával és Kádár Ottó elvtárssal, a Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójával, akik elismerték a felvetett hiányosságok felszámolásának fontosságát. Nem vonjuk kétségbe, hogy március 1. előtt (akkor vették a vállalatok saját kezelésbe a szállásokat), amíg a Szállásvállalat kezelésében voltak a lakóhelyek, még a jelenleginél is rosszabb állapotok voltak. Azonban nem mentegetőzésekre, nem frázisokra, a felelősség elhárítására, ígérgetésekre van szükségük a dolgozóknak, hanem az említett legelemibb felszerelési és biztonsági tárgyak beszerzésére vagy elkészítésére: szavak helyett tettekre. Szakszervezeti és gazdasági vezetőktől egyaránt ezt követeli a kormányprogramm.
Lapzártakor közölte Kádár Ottó elvtárs, a Sztálinvárosi Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója, hogy látogatásunk és észrevételeink nyomán a lábrácsokat, lépcsőkorlátokat és a villanyvezeték fali dobozait egy nap alatt elkészíttette. íme, a bizonyíték: nem követelünk lehetetlent. Ha megvan az akarat, lehet gyorsan cselekedni!
Belkereskedelem – 1954. július
A “Belkereskedelem” legutóbbi számában tudósítást közöltünk a sztálinvárosi kereskedelmi dolgozók szállásviszonyairól és az ezzel kapcsolatos súlyos hiányosságokról. Egy hónappal azután, hogy a KPDSZ ellenőrző főorvosa és a “Belkereskedelem” munkatársa lennjárt Sztálinvárosban, újból megnéztük a szállásokat: mi történt azóta a dolgozók szállásviszonyainak megjavítása érdekében?
Általános tapasztalatunk, hogy azokat a hiányosságokat, amelyeken könnyen lehetett változtatni, azóta megszüntették. Így például a sztálinvárosi Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak szállására másnap elvitték azokat a farácsokat, amelyeket a vizsgálat hiányolt.
Az egy hónap kevésnek bizonyult azonban ahhoz, hogy a dolgozók szerény kívánságai hiánytalanul teljesüljenek. A szükséges vödröket, a mosóteknőt még nem kapták meg, az ágyak elé még mindig nem tettek gyékényt vagy szőnyeget és a vizeskancsók is csak aznap érkeztek, amikor lennjártunk.
Az Üzemélelmezési Vállalat dolgozóinak Görbe-utcai szállására megérkeztek a matracok – a rossz szalmazsákok helyébe. A szállás új függönyöket kapott, növelték a takarítónők számát – tehát történt változás. Néhány napon belül a technikumi negyedben lévő szállások is megkapják a matracokat.
Valami csekély javulást tapasztaltunk a vendéglátóipari vállalat dolgozóinak szállásán is. Mégis: a helyzet itt a legrosszabb. Feltűnő az az aránytalanság, ami a vendéglátóipari vállalat és az üzemélelmezési vállalat dolgozóinak elhelyezése között fennáll.
Miután úgy láttuk, hogy a sztálinvárosi kereskedelmi dolgozók szállásviszonyainak további jelentős megjavításához felsőbb szervek közreműködése is szükséges, újabb tapasztalatainkat a Bányászellátó Igazgatóság elé tártuk. Azt az ígéretet kaptuk, hogy a legrövidebb időn belül hozzálátnak a helyzet gyökeres megjavításához. Az ígéretet tudomásul vettük – betartását továbbra is szemmel tartjuk.
Teleszky János pénzügyminiszter volt a Horthy-rendszerben. A nevezetessége, hogy ő találta ki a “pengőt”. Ebből – már mint a pengőből – nem sok jutott a dolgozóknak, neki viszont csurrant-cseppent, telt egy rácalmási nyaralóra is.
Ezt a Teleszky-rezidenciát építettek át, illetve építik át gyermekotthonnak a sztálinvárosi kereskedelmi dolgozók gyermekei számára.
Az építkezés, amely csaknem 1 millió forintba került, vége felé közeledik. Szép lesz ez a készülő gyermekparadicsom, ahol 36 csecsemőt és 36 óvodást lehet majd elhelyezni.
Van azonban kritikai észrevételünk is. Nem az a baj, hogy a kút elkészítése után kiderült: vize nem használható. Ezt a tervező nem számíthatta ki előre, mint ahogy arról sem tehet, hogy ez már a harmadik sikertelen kísérlet. Mögötte azonban szűklátókörűség húzódik. Rácalmáson ugyanis több gyermekotthon, óvoda van sztálinvárosi gyermekek számára. Általában baj van az ivóvízzel, mert az ártézikút motorja rossz. Ha a sikertelen kútfúrások helyett megjavították volna az ártézi berendezést, úgy olcsóbban megoldották volna az új gyermekotthon ivóvízellátását is, meg a többi gyermekotthonét is. Ehhez semmi más nem kellett volna, mint kommunista együttműködés az építők és a tanács között. Ez azonban nincs meg.
Még most se késő. Azt javasoljuk: egy fillért se költsenek tovább az új gyermekotthon külön vízellátására, hanem oldják meg együttesen a Rácalmáson lévő gyermekotthonok közös problémáját, még akkor is, ha ennek olyan nagy ára van, mint a különböző tárcához tartozó és különböző jellegű szervek együttműködése.
