Lakóháztípusok fejlődése a Sztálin Vasmű tükrében

Építés – Építészet – 1951. november-december

Lakóháztípusok fejlődése a Sztálin Vasmű tükrében

Hámor István

Sztálinváros első olyan nagyvonalú szocialista városunk, melyhez hasonlónak tervszerű megterem­tése, hazánk egész történelme folyamán még nem fordult elő. Sztálinváros népünk egész közvéleményében lassanként társadalmi és gazdasági fölé­nyünk szimbólumává válik, s nemcsak szebb és boldogabb jövőnk perspektíváját tükrözi vissza de visszatükrözi műszaki felkészültségünket és ezen belül lakóháztípusaink fejlődését is, a vele járó eredményekkel és hibákkal együtt. Ötéves tervünk programmja szerint 220 000 lakást kell ezen idő alatt létrehoznunk. Szerte az egész ország legkülönbö­zőbb részén tömegesen épülnek lakóházak. Nem véletlen, hogy éppen Sztálinvárost választottuk ki lakóháztípusaink fejlődésének tükreként, mert itt időrendi sorrendben megvalósításra kerül majdnem valamennyi többemeletes típus, s így meg­figyelhetjük a fejlődés fokozatait és levonhatjuk ezekből a tanulságokat. Ez alkalommal természe­tesen csak azok a típusok kerülhetnek szóba, me­lyek tervei ezidőszerint ismeretesek.

Helyszínrajz

A kérdés vizsgálatának előzményeképpen meg kell említenünk, hogy azok a rendkívüli felada­tok, melyek népgazdasági terveink megvalósítása kapcsán tervező építészeink előtt állottak, szükségessé tették már az állami tervezés megindulá­sakor, hogy a nagy települések számára szükséges lakóépület típusok a kollektív tervezés homlok­terébe kerüljenek. Az állami tervezés első éve ezen a téren csupán a kísérletek periódusának tekinthető. Abban az időben nem voltak sem kon­krét tervezési irányelvek, sem tervezési normák és ezek hiányában a térszükségletek és gazdasá­gossági követelmények meglehetős ötletszerűek és a tervező egyéni képességétől függőek voltak. Ezek a tervek már úgyszólván elkészítésük időpontjában magukban hordták elmúlásuk csíráit és első felhasználásuk után többé nem is kerültek kivitelre.
Az első év tapasztalatai után, a megvalósításra váró súlyponti lakótelepek beépítési igényei kö­vetkeztében új tervezési szempontok merültek fel. Nyilvánvaló lett, hogy nem elegendők önmaguk­ban megálló lakóház egységek – mint amilyeneket az 1948. év tervezése produkált – hanem olyan lakóház részlegek, ú. n. szekciók is szükségesek, melyek a beépítés követelményeinek megfelelően, egymáshoz összekapcsolva a variabilitás külön­böző lehetőségeit biztosítják.
Ezeknek az elveknek figyelembevételével ké­szültek el 1949-ben:

• az 50 III. 5 jelű kockaház,
• az 50 III. 7 jelű középszekció, és
• az 50 III. 6 jelű végszekció típusai.

50. III. 5 jelű négyfogatú szabadon álló kockaház

50. III. 7 jelű négyfogatú sorház kialakítására alkal­mas középszekció, amely egyben végződésül is szolgálhat.

Ezek a felhasználásra alkalmas típusok álltak rendelkezésre 1950. év elején, amikor Sztálinváros részletes beépítési terveinek megvalósítására került a sor. A típusok e szerény száma és azok variálhatósága a várostervezőnek csak korlátolt lehetőséget biztosított. Hozzájárult ehhez még az a körülmény is, hogy a típusok túlnyomórészt kelet-nyugati tájolásra voltak alkalmasak. Alap­rajzi elrendezés tekintetében jellemző a típusokra, hogy a lakószobák külön bejárattal bírnak, a mel­lékhelyiségek szellőzőaknáról közvetlen világítást és szellőzést nyernek és a lakások kivétel nélkül nem fürdőszobai, hanem külön W. C.-t kapnak.

III. 6 jelű négyfogatú T-alakú – a sorháztömb lezárását képező – végszekció, amely párosával önálló egységet is képezhet

III. 14 jelű négyfogatú kelet-nyugat tájolású sorház

Az elrendezéseknek az igényeket e jól – az egy­szobás lakásoknál talán túlzottan – kielégítő megoldása, a közlekedési helyiségek túlméretezé­sére vezetett, mely a terv gazdaságosságát erősen lerontotta. A lakások tehát általában jók a funk­ciót illetően, de erősen kifogásolhatók gazdaságossági és szerkezeti szempontból. A vizes helyiségek szétszórtak, a belső szerkezeti falak a sztahanovista falazási módnak nem megfelelőek, a lég­udvarral megszakított vizes helyiségek alatt nem lehet előregyártott födémet alkalmazni, a sokféle fesztávolság, a nem egyfajta kiváltások alkalma­zásának kényszere mind olyan körülmények, me­lyek ellenkeznek a típustervezés alapelveivel. E ter­vek lehetnek jó egyéni tervek, de sorozatos és tömeges felépítésre nem alkalmasak.
E tervek alapján kivitelre került már, mintegy 40 lakóházegység, amikor 1950. év őszén napvilá­got látnak az új típusok, melyek az előzők tapasz­talatain okulva, két követelményt kívánnak kielégíteni: a minisztertanácsi határozat által előírt fokozottabb önköltségcsökkentés érdekében egy­szerűbb és gazdaságosabb szerkezeti megoldásokat, a városrendezők számára pedig észak-déli tájolású elrendezést. Ezek az új típusok – melyek megszületésükkor az 50. III. 14 és 16 jelet kapták – olyan sorház szekciók, melyek egyben a háztöm­bök lezárására is alkalmasak. A típus megtervezőinek legfőbb irányelvük volt szerkezeti és kivitelezési szempontból a legegyszerűbb megoldás megteremtése. Ez sikerült is azáltal, hogy – el­térően az előző típusok zavaros szerkezeti felépí­tésétől – két egyenlő fesztávolságú menetbe helyezték el a lakásokat. Az elrendezés így szerke­zeti szempontból egyszerűbb és gazdaságosabb már nem is lehetett. Ennél a megoldásnál jelent­kezik elsőízben az előregyártott szerkezeti elemek fokozottabb alkalmazására és sztahanovista fala­zási munka tágabb biztosítására való lehetőség. Ez a szerkezeti leegyszerűsítés azonban nem járt minden áldozat nélkül. Fel kellett adni két lénye­ges funkciót: a szobák külön bejáratát, miáltal az egyik szoba “zsákszoba” lett, továbbá az előszobá­ból nyíló külön W. C.-ket, minthogy azok a fürdő­szobában kaptak helyet.

50. III. 16 jelű háromfogatú észak-déli tájolású sorház.

Ha fennáll az a tétel, hogy a szocialitsa-realizmust akkor tudjuk terveinkben megvalósítani, ha a funkciót, a gazdaságosságot és szépséget olyan harmonikus összhangba tudjuk hozni, hogy e három tényező közül az összhangot egyik se bontsa meg, akkor meg kell állapítani, hogy ezeknél a típusoknál az első két tényezőt illetően az egyen­súly megbillent a gazdaságosság (szerkezet) javára. A harmadik tényezőnek: a szépségnek ebben az együttesben kevés szerep jutott.
Az eddig ismertetett típusok külső megjelenésé­nek bírálatánál figyelemmel kell lennünk arra. hogy e típusok megszületése óta eltelt idő alatt esztétikai szemléletünkben éles fordulat állott be. Nemcsak a tervezők hibájaként kell betudni e ter­vek homlokzatainak semmitmondó, sivár, lélek­telen megjelenését, hanem a szocialista építészeti elmélet teljes hiányának is, melyet akkor még vala­mennyi építészünk nélkülözött.
Bizonyos, hogy ma már másféléves távlatból visszatekintve e tervek szerzői maguk sem talál­ják homlokzataikat olyannak, melyek kifejezik társadalmunk irányító eszméit. Bizonyos, hogy az elmúlt másfél év alatt sokat tanultunk az építé­szet elméleti kérdéseinek állandó felszínen tartott vitáiból, s ma már e tervek szerzői sem tartják helyesnek a párkánynélküli tömbszerű silhouettet, a dísztelen, keretezés nélküli ablakokat, a for­malista megszokásból fogamzott erkélyeket és nem utolsósorban a lépcsőházaknál alkalmazott – meg­világítás és szellőzés szempontjából egyaránt hasz­nálhatatlan – körablak mezőt.
A város építésének üteme időszerűvé tette a reprezentáló főútvonal beépítésének megtervezé­sét. A 90 m széles út megkövetelte a háromeme­letes épületek mellett, az ötemelet magas és a ma­gassággal egybehangolt hosszú épülettömbök alkalmazását, sőt az útvonal lezárása egy nyolceme­letes épülettömbbel volt kívánatos. Az útvonal északi oldalát szegélyező lakóházak földszintjén üz­leteket kellett elhelyezni, az épületet felvonóval kellett ellátni, a lakásokat pedig fokozottabb igé­nyek kielégítésére kellett kiképezni. Az eddig is­mertetett típusok erre nem bizonyultak megfelelő­nek, sajnálatosképpen ilyen programmra még iránytervek sem álltak rendelkezésre.

Ötemeletes lakóház alaprajza. Tervező: Weiner Tibor

Itt mutatkozott elsőízben Sztálinváros építésénél típustervezésünk szervezésének elégtelensége. A típusterveket abban az időben ugyanis nem egy erre a célra kialakí­tott szerv végezte, hanem maguk a tervező műter­mek, melyek egyéb feladataik mellett nélkülözték azt a felkészültséget és elmélyedést, s főleg az ehhez szükséges időt, mely elengedhetetlen egy jó típusterv kiérleléséhez. Fokozta még a nehézséget az is, hogy a tervek vasbetonvázas megoldással készültek, de anyaggazdálkodási okok miatt ezeket téglaszerkezetűekké kellett átdolgozni. Ez a kényszerült változtatás erősen érezhető az egyébként szellemes alaprajz tisztaságában, egyes helyiségek méreteinek szükségszerű csökkenésében, főleg azonban szerkezeti vonalon nem ismerhető fel itt az az egyszerű, könnyen kivitelezhető, gazdaságos és áttekinthető rendszer, mely sorozatos szekciók építésénél sem elhanyagolható követelmény.

Ötemeletes lakóház homlokzata. Tervező: Weiner Tibor

A laká­sokat jellemzi a nagy szobák mélysége, ami jó be­bútorozást tesz lehetővé. Újszerű elrendezést je­lent a korábbiakhoz képest a fürdőszobának a lakószobából, illetve egy beépített szekrénnyel ellátott garderobon keresztül való nyitása. A laká­sok ennek következtében külön W. C.-t kapnak.
Különös figyelmet érdemel ennek a reprezentá­ciót szolgáló épületcsoportnak architektúrája. Itt törik meg elsőízben a formalista építészet irány­vonala, s itt jelentkezik elsőízben a lakóházépí­tés területén – országos viszonylatban is – a szo­cialista realizmus jegyében való törekvések első kísérlete. Az alaprajzi elrendezés lehetővé tette az ablaknyílások egységes, harmonikus ritmusát, mely a helyes arányérzékkel elhelyezett erkélyek­kel biztosította a nagy épülethossz ellenére a hom­lokzat élénkségét és változatosságát. A harmadik emeleti választópárkány feletti lizénás architek­túra, a gazdag koronázó főpárkány, az erkélyek színes dekoratív kerámiával díszített mellvédei – az épület monumentalitása mellett – a lakóház derűjét és vidámságát kívánják kifejezni. Az épü­let architektúrája nem követ konvenciót, nem tá­maszkodik különösképpen hagyományokra. A terv szerzője – aki lelkes előharcosa a szocialista-­realizmus eszméjének – egyéni utakon bár, de meggyőződéssel és őszinte átérzéssel keresi a kibontakozáshoz vezető utat.
A főútvonal déli szegélyezésére dinamikusabb hatást nyújtó beépítés kívánkozott. A hangsúlyt a kb. 140 m hosszú ötemeletes épülettömb adja, melyhez a széleken egy-egy háromemelet magas épület csatlakozik nyaktaggal olykép hogy a fő­épület homlokzatsíkja e szárnyépületekhez képest 16 méterrel hátrább esik az utca vonalától. Ez az épületcsoport 11 szekciót tartalmaz ugyanolyan egyéni alaprajzi elrendezéssel, mint az előző épü­letek. Egy ilyen szokatlan hosszúsággal bíró épü­lettömb homlokzati megoldása nehéz feladat elé állította a tervezőt. A homlokzat képe nélkülözi a markáns hangsúlyt adó építészi motívumokat és úgy véljük, hogy sem a két 10 m széles klasszikus arányú áthajtó, sem a jó árnyékhatású rizalit-képzések nem voltak elegendők arra, hogy feloldják a végig egyenlő tengelytávolságú ablaksor egyhangúságát.
E főépülettömb mindkét oldalához egy-egy L- alakú épületcsoport csatlakozik. Ezek az épületek ismét típustervek alapján nyertek megoldást. 1951. év tavaszára elkészültek az 51. III. 1, 2 és 3 jelű típustervek – melyek közül az 1 jelű két- és háromszobás, a 2 jelű egy- és kétszobás kelet-nyu­gat tájolású lakásokat tartalmaz, a 3 jelű pedig észak-déli tájolásra alkalmas. E szekciók azonos épületszélességűek és egymással a legkülönfélébb változattal kapcsolhatók. Alaprajz tekintetében nem jelentettek különösebb fejlődést az 50. III. 14 és 16-os típusokkal szemben. Az előregyártott szer­kezeti elemek fokozottabb alkalmazása érdekében való néhány figyelemreméltó szerkezeti változta­tás mellett mindössze annyi történt, hogy az el­múlt év 4,50 m traktus mélysége 4,80 m-re növe­kedett, ami lehetővé tette, hogy a lépcsőházakat nem kellett a homlokzati síkból kiugratni. A homlokzat képe azonban lényegesen megváltozott. Ezeknél az új típusoknál a felületek és nyílások aránya, az erkélyek elrendezése, az ablakok rit­musa megadta az alapot arra, hogy a tervező a környezet, a táj és a szomszédság jellegének meg­felelő architektúrát alakíthasson ki, különösebb szerkezeti változtatás nélkül. Itt jelentkezik egyéb­ként elsőízben a sarokmegoldás szükségessége, mely ezekben még egyéni megoldással, egy átjáróval áttört összekötő tag útján történik. A kapcso­lás e megoldása, bár formailag jól sikerült, de nem gazdaságos és sorozatos felhasználásra nem alkalmas.

51. III. 1 jelű négyfogatú kelet-nyugat tájolású sorház-szekció

A szovjet városrendezési elvek és tapasztalatok tanulmányozása és megismerése időszerűvé tette olyan saroktípus-szekciók megtervezését, melyek a most már általánossá vált keretes beépítésnél el­engedhetetlenül szükségesek. Itt jött létre az előbb ismertetett 51 évi szekciók kiegészítésére az 51. III. 4 jelű sarokmegoldás.
A “C”-jelű utca egyik oldalán épülő háztömbök már kivétel nélkül az 51 évi új típusok különféle szekcióiból vannak kialakítva. E típusok az ország legkülönfélébb vidékein a tájnak és a tradícióknak megfelelő igen változatos homlokzatképzéssel kerültek kivitelre és itt is igazolják az egyénileg megkívánt architektúrára való alkalmasságukat.
Ugyanezeket a típusokat láthatjuk felépítve a “D”-jelű utca keretes beépítésű háztömbjeinél is. Az itt mutatkozó architektúra élénken demonstrálja, hogy építészeinkben egyre fokozódik az átérzés és meggyőződés, hogy kivezessék építészetünket a formalizmus zsákutcájából. A törekvés különböző utakon halad. A tervező itt klasszicizáló motívu­mok felhasználásával tesz kísérletet, s ennek érde­kében a típusokon némi szerkezeti változtatást tart szükségesnek, többek közt az ablaktengelyek megváltoztatását is. Az 51 évi típusoknál a jó ablakritmus elérése érdekében a konyha- és kamraablakot egy – a többivel azonos méretű – nyílásba szorították össze. A típusterv felhasználó­ját nyilván zavarta ennek az ablaknak a többi­től eltérő hármas osztása, a kamra ablakát meg­szüntette és annak szellőzését egy az architek­túrát nem zavaró szellőző ráccsal biztosította.

51. III. 3 jelű háromfogatú észak-dél tájolású sorház­szekció

A kamraablak ezzel változatos pályafutásának egyik elég népszerűtlen állomásához érkezett. Az első típusterveknél még diszkréten meghúzódott egy belső szellőzőakna falában. Azután nyíltan és önérzetesen jelentkezett a külső homlokzati fal­síkon. Ezt követően összebújt a konyhaablakkal azzal a naív hittel, hogy ezt csak a figyelmes szem­lélő veszi észre, míg végre szellőzőrács alakjában kellett tudomásul vennie jelentéktelenségét. Úgy látszik e probléma még sem olyan jelentéktelen, mert eddig tervezőinknek még nem sikerült minden esetben megnyugtatóan megoldani sem ezt, sem a W.C. és fürdőszoba szellőzését és megvilágítását.
Nem lenne helyes elhallgatni, hogy a mellékhelyiségek szellőzése és megvilágítása mellett a lakóhelyiségek ablakméreteinek megállapítása sem sorolható a megoldott problémák közé. A típusok zöménél a konyha, kis szoba és nappali szoba egymás mellett sorakoznak fel. Mindegyik helyi­ségnek különböző az alapterülete, s így mindegyik különböző ablakfelületet igényel. Az esztétikai kö­vetelmények itt állandó párosversenyben állnak a normák szigorával, annak a bizonyításában, hogy kit illet meg az elsőség a fontosság sorrendjében. Típustervezőink feladata lesz az igények összhangbahozatalával a versenyt eldönteni.

51. III. 4 jelű saroktípus

Sztálinváros eddig megtervezett lakóház típu­sainak ismertetését ezzel le is zárhatjuk.
Egyben megállapíthatjuk azt is, hogy az épüle­tek többségének architektúrája már a fordulat óta beállt új építészi szemlélet jegyében tükrözi vissza építészeink esztétikai felfogását. Éppen ennek a megváltozott felfogásnak a következtében merült fel a kívánság mind a közvélemény, mind a tervezők részéről, hogy az építkezés kezdeti perió­dusában megtervezett s már felépült, de még le nem vakolt épületek homlokzatainak ridegségét, sivárságát, barátságosabbá, derűsebbé tegyük. A kívánság teljesítése nem volt könnyű feladat,, de néhány jól tagozott párkányhúzás, az ablaknyílások keretezése, a rideg drótüvegbetétes erkélymell­védek helyett dekoratív erkélyrácsok alkalma­zása úgy véljük nemcsak enyhítette az eredeti homlokzati elképzelés ürességét, de az utcaképek hangulatát is egységesebbé tette. Kár, hogy a homlokzatok színezésének egyszerű eszközét nem alkalmazták kellőképpen. Jó lett volna az egyes épülettömböket nem mindig ugyanabban a színben tartani, sőt az egyes épületcsoporton belül is kívá­natos lett volna a kiugró épületrészek, rizalitok felületeinek változatos és egymással jól összehan­golt színezése. Jó színekkel fokozni lehetett volna az elérni kívánt hatást.

Típus-lakóházak homlokzata a “C” jelű utcában. Tervező: Vajda Andor

Sztálinváros építése nem egészen másfél évvel ezelőtt indult meg s ezalatt a rövid idő alatt, már eddig is 180 lakóházegység mintegy 2600 lakás­sal épült fel, illetve van folyamatban, egy egyéni és nyolc különféle típusterv alapján. Kétségtelen, hogy ilyen ütem mellett ez a teljesítmény a típus­tervezés jelentőségének és eredményességének egyik bizonyítéka.

Típus-lakóházak homlokzata a “D” jelű utcában. Tervező: Vajda Andor

Az első feladat tehát állandóan fokozni és javí­tani a típustervek készítésének helyes megszerve­zését. Építési Minisztériumunk kezdettől fogva nagy figyelmet fordított erre a kérdésre és e téren a fejlődés útja ma már elérte azt a fokozatot, hogy egyes tervező vállalatoknál már vannak műtermek, illetve osztályok, melyek kizárólag típustervezés­sel foglalkoznak. Nem vitás, hogy a típustervezés minősége fokozódni fog akkor, mikor felsőbb épí­tési szerveink elérkezettnek látják az időt arra, hogy a típustervezés tágabb keretek közt váloga­tott legjobb káderek igénybevételével történjék, a városrendező statikus és épületgépész legszoro­sabb együttműködése mellett, s amikor a típus­tervezőnek nemcsak empirikus tapasztalatok, hanem tudományos vizsgálatok is segítőtársává lesznek. A Városterv legutóbbi Műszaki Konferenciáján felszínre került a lakóházak leendő lakóinak képviselője részéről az a kívánság, hogy már a tervezési programmok meghatározásánál, de a tervek elkészültekor mindenesetre meg kell ismernünk a dolgozók kritikáját és állásfoglalását. A tervezők a maguk részéről nagy örömmel fogadják ezt a javaslatot, mert a kilátásba helyezett ankétek, modell- és tervbemutatók alkalmával nemcsak a kívánságok megvitatására nyílik majd alkalom, de dolgozóink meg fogják ismerni a ne­hézségeket is. Nem lesz nehéz bizonyítani, hogy a helyiségek méretei, vagy például a fürdőszobától függetlenített W.C. kérdése nem a tervező kész­ségén, hanem a gazdaságossági szükségszerűségen múlik.
Mi a típustervező legközelebbi feladata Sztálin­város tapasztalatain okulva?
Elsősorban gondoskodni kell frissebb és ötlete­sebb megoldásokról. A 49 évben készített tervek, az egyetlen kockaház kivételével, ma már kor­szerűtlenné váltak és nem is kerülnek többé felhasználásra. A kockaház is csak erős szerkezeti és esztétikai felfrissítése után tud életképes maradni. A kétmenetes 51 évi típusok – minden hibáikkal és erényeikkel – tovább már nem fejleszthetők. Elérkezettnek látszik az idő ahhoz, hogy a nagyobb épületszélességű hárommenetes és középfolyosós típusok kerüljenek sorra. Az átmenő és sarok­szekciókon felül szükséges olyan típusok kidolgo­zása is, melyek az utcavonal erőteljes jó árnyék­hatású megmozgatására alkalmasak. S mindezek­ből számos változat kell az évről-évre növekedő és sokrétű lakó-, és városrendezési igények kielé­gítésére.

50. III. 7 típus homlokzata átdolgozott megjelenésében

Ezek a jövő tervévre elvárt típusok akkor lesz­nek eredményesek, ha jó alaprajzi elrendezés mel­lett sikerül megtalálni hozzájuk az egyszerűen kivitelezhető, sztahanovista munkára alkalmas, olcsó és gazdaságos szerkezeteket. Nem gondolunk most távoli perspektívákra: előfeszített gerendákra, nagyelemű válaszfalakra, könnyűbetonra stb., melyek még egyelőre az előkészítés és kísérletezés stádiumában vannak, de gondolunk ipari felkészültségünk ezidőszerinti reális keretén belül arra, hogy mennél több szerkezeti és felszerelési ele­met kell tipizálni olyképpen, hogy a tipizált szer­kezetek lehető legkisebb számú variánsát kelljen előregyártásra beállítani. Típusterveinket és irányterveinket pedig azzal a rugalmassággal kell megoldanunk, hogy e tipizált és tömeges előre­gyártásra alkalmas elemek, mint lépcsőszerkezetek, födémek, fedélszerkezetek, vizesblokk berendezé­sek, áthidalók, ablakkávakeretek, ajtók és ablakok – bármelyik terv kívánalmainak változtatás nél­kül megfeleljenek. Ezek a követelmények lényegé­ben a méretkoordinációs tervezés alapelveit fedik és annak szükségességét igazolják. Már épül Szigetszentmiklóson az első ilyen kísérleti épület, a “modul” ház és ennek gyakorlati eredményességé­től várják tervezőink, hogy a jövőben a típuster­vek készítésénél ez a rendszer alkalmazható-e s milyen előnyöket biztosít.

 Sándor András – Sztálinváros

Befejezésül még csak néhány szót a leendő lakó­épülettípusok homlokzatairól. Éppen Sztálinvárosban alkalmazott típusok igazolják, hogy azok a jó típustervek, melyek nem kötik meg az utca­képet megtervező építész kezét. A típusterv hom­lokzatának nem szabad egyértelműen meghatáro­zott jelleggel bírni. Ellenkezőleg, biztosítania kell a változatok széles skáláját.
Ha az építészet “megfagyott zene”, akkor a típusterv homlokzata csupán a hangszer lehet, me­lyen a várostervező olyan melódiát intonálhat, mely a megkívánt hangulatnak legjobban megfelel.