Dunai Vasmű Építője

A “Dunai Vasmű Építője” – a dunapentelei építkezés lapja

December 21-én, Sztálin elvtárs 71. születésnapján jelent meg a “Dunai Vasmű építője”, a Dunai Vasmű pártbizottsága lapjának első száma. Vál­jék az új üzemi lap önmaga is való­ban a vasmű építőjévé, harcos szavá­val, a hibák kemény feltárásával. A dolgozók mint igazi barátjukat, harcostársukat, nagy örömmel fogadták a pártbizottság lapját.

Szabad Nép – 1950. december 22.

Dunai Vasmű Építője – I. évfolyam I. száma – 1950. december 21.

1950. december 21-én je­lent meg először a Dunai Vasmű Építője. A lap címe, a rajzos fejléc – amennyire tehette – maga is tükrözte a valós helyzetet, nevezete­sen. hogy épül a Dunai Vas­mű, I. ötéves tervünk büsz­kesége, hazánk első szoci­alista városa.
71 évvel ezelőtt mindössze ötezer ember, né­hány barakk, tíz-tizenkét vakolatlan épületben 180 végleges lakás, egy DISZ- felhívás, felmérhetetlen tett­vágy és egy párthatározat jelentette a mai várost. És tervek, tervek, amelyek sze­rint 4-5, de 10-20 év múl­va feltétlenül város áll maid a Mezőföld e kies szegle­tén. Város, amelynek lakó­it, csakúgy mint az építke­zés dolgozóit újságból kell informálni a helyi esemé­nyekről. Ezért a már emlí­tett párthatározat a közpon­ti vezetőség propaganda osz­tályának feladataként jelölte meg hogy:”nyújtson se­gítséget az építkezés heti­lapjának november 20-ig való beindításához”.
1950 szeptemberében Szé­kely György sajtóelőadó, az építkezést irányító Nehéz­ipari Beruházási Nemzeti Vállalat munkatársa bábás­kodott a születő újság körül. Ő írt engedélyért, szaladt papírért, biztosított nyom­dai kapacitást, verbuválta a jövendő munkatársakat. Az első felelős szerkesztő Fürjes János volt. Hiller István két alkalom­mal is, 1953-ban és 1956-ban jegyezte a lapot, mint fele­lős szerkesztő.
Az első példányok a bu­dapesti Szikra Nyomdában készültek, de már 1951-ben az Építők úti szoba-konyhás lakásban, majd később a Szórád Márton úti barakk-nyomdában készült az új­ság.

_______________

“(…) A nyolcadik általános be­fejezése után a kőművesmesterséget tanultam, ebből nekem segédlevelem van. Másfél év elteltével fölsza­badultam. 1950 október ele­je: Dunapentelére kerültem egy brigád élén, amit én vittem Heves megyéből, DISZ-megbízólevéllel.

Hihetetlen nagy sár, s minden volt ott, ami csak riasztotta az embert. Az építkezésen dolgozók egyharmada hetente kicserélődött. Én valahogy ott ra­gadtam. Falusi gyerekként kerültem oda, engem megfo­gott az az óriási nyüzsgés. Októberben érkeztem, de még az év vége előtt fölküldtek Pestre, egy egyhónapos népművelési szabad­akadémiára. Akkor nagyon gyorsan képezték az em­bert … Na, visszamegyek, estelente diavetítővel megkülönböző kiadványokkal jártam a barakkokat és pró­báltam a holtfáradt embe­reknek előadásokat tartani. Akkor sztahanovista tanfo­lyamra küldtek, az is tartott vagy egy hónapig. Attól kezdve sztahanovista bri­gádban dolgoztam.

Írogattam a helyi lapnak, meg a Szabad Ifjúságnak. Egyik alkalommal megke­restek a szerkesztőségből, elbeszélgettek velem, követ­kező nap behívtak a pártbi­zottságra és közölték: rak­jam le a kőműves szerszá­mot, hétfőtől a munkahe­lyem a Dunai Vasmű Építő­je című lap szerkesztőségé­ben van, újságíró-gyakor­nokként.

Itt kezdtek a dolgok komplikálódni. Végül is mi­féle kvalitásom volt nekem ahhoz, hogy újságíró le­gyek? Nem kellett ahhoz hosszú idő, hogy rájöjjek – ez nem az én világom … Nemegyszer csináltunk mi ügyet olyasmiből a lapban, hogy netán a takarítónővel az építésvezető, vagy a mű­vezető elhozatta az ebédjét az étkezdéből. Miféle nagy­úri allűrök ezek, írtuk, és ak­kor ezt aztán sokféleképpen lehetett ragozni. Néhány kulcsfontosságú építkezés­nél, ami abban az időben indult, majdnemhogy rend­őri vagy fegyőri felügyelet mellett élt az építésvezető. Minden mulasztásra, minden szakmai melléfogásra ráhúz­tuk – természetesen a lap­ban is -, hogy ez az ellen­ség keze. Szabotázs. Keresd az ellenséget itt-ott-amott.

(…)”

Szabad Nép – 1950. június 4.

HOGYAN SEGÍTI A DOLGOZÓK ALULRÓL JÖVŐ BÍRÁLATA  A DUNAI VASMŰ FELÉPÍTÉSÉT

Aki a Dunai Vasműnél jár, közvet­len közelről figyelheti meg azokat az egyszerű dolgozókat, azokat a nagyszerű embereket, akik lelkesen, sietős mozdulatokkal rakják épületté a téglákat, ássák a földet, hogy helyet készítsenek egy-egy gyárépület hatal­mas tartóoszlopainak, vagy akárcsak rozsdás agyontekercselt drótot egyene­sítenek nagy igyekezettel. Láthatja és hallhatja a napi nehéz munka után vidám énekszóval szállásaikra siető fiatalokat, s találkozhat velük este is, – frissen mosakodva, felöltözve az épülő város utcáin, a kerthelyiségben. Ők adják a lendületet ötéves tervünk nagyszerű alkotása, büszkeségünk, a Vasmű felépítéséhez, amely majdnem megkétszerezi vas- és acéltermelésün­ket, s az új szocialista város felépíté­séhez, amely tágas, világos, kényel­mes lakásaiba fogadja azokat, akik ma még építésén fáradoznak, de hol­nap már az új acélt segítik világra.
Ott, a gyors ütemben növekedő gyár- és házépületek között értheti meg igazán mindenki, mit jelentenek ötéves tervünk kápráztató számai, s láthatja, hogyan válnak e képzeletbe illő számok nagyszerű valósággá. S önkéntelenül is arra kell gondolnia: nagyon kell vigyázni erre a hatal­mas, drága műre; meggyorsítani épí­tését, elhárítani az útjából minden akadályt és védeni az ellenséggel szemben. Ezzel a gondolattal együtt merül fel a másik: különösen vigyáz­ni, védeni kell a Pártot, amely itt is, mint mindenütt mozgatója és emelője a nagy munkának, s amely biztos őre annak, hogy a tervekből valóság lesz.
Nézzük meg, hogyan vigyáznak a pentelei kommunista és nem kommu­nista dolgozók arra a kincsre, amely­nek látása olyan érzéseket kelt, mint amit az anya érez, amikor megcsó­kolja, betakarja gyerekét: csak ne le­gyen semmi baja, csak minden nehéz­séget legyűrve, fejlődjön, erősödjön.
Lombos elvtárs, a pártbizottság tit­kára felel a kérdésre: hogyan segítik az építkezés dolgozói bírálatukkal, éberségükkel a vezetőknek a hibák kiküszöbölésére, az ellenség leleplezé­sére, a pártszervezet tisztaságának megőrzésére .irányuló munkáját, s mit tesz a pártszervezet azért, hogy a tö­megek alulról jövő bírálata állandó gyakorlattá váljék?

★

A Vasműnél a bírálatnak története van.

Mikor a munka elkezdődött hónapokig nem lehetett bíráló hangot, hallani az építkezésen. Novemberben alakult meg a pártbizottság, előtte távolították el a régi pártszervezőt. Ekkor kezdték a dolgozók az eltávolított vezető sze­mélyét, súlyos hibáit bírálni -, de a működő vezetőség munkájáról nem beszéltek. A pártbizottság hamarosan rájött, hogy neki kell az első lépést megtennie. Azzal kezdte, hogy megbe­széléseken, értekezleteken keményen és élesen tárta fel a saját hibáit. Ez bá­torította és elindította az alulról jövő bírálatot is. Ahogy Lombos elvtárs mondja: naponta “szatyorra-való” észrevétel gyűlt össze a pártbizottsá­gon. Köztük számos nem is állta meg a helyét. Voltak, akik vissza akarták utasítani ezeket az észrevételeket, de aztán megértették, hogy ezzel vissza­vetnék a nehezen megindult bírálatot is. Inkább továbbfejlesztették a bíráló­készséget azzal, hogy a jogos észre­vételek alapján történt intézkedéseket közölték a dolgozókkal. Így indultak el a Vasmű dolgozói azon az úton, hogy éljenek a bírálat jogával és kötelességével.
Azóta már sokszor bebizonyosodott, milyen

sokoldalúan segíti a dolgozók alulról jövő bírálata a Vasmű vezetőinek munkáját.

Hibák és ellenséges cselekedetek sora került felszínre ezen az úton. Világos, hiszen “…más az, amikor tíz-húsz vezető elvtárssal együtt a munkások százezrei és milliói figyelik és veszik észre munkánk fogyatékosságait, tár­ják fel hibáinkat, gyürkőznek neki az építés közös ügyének és jelölik ki a javítás útját”. (Sztálin.)
Csak egy-két eset ennek alátámasz­tására. Móricz József ács-főművezető nyilvánosan megbírálta az építkezés műszaki osztályát, mert nem biztosította a táblás zsaluzáshoz az anya­got. A bírálat óta nincs hiba az anyagellátással. Ez pedig nem keve­sebbet jelent, mint hogy azt a fa anyagot, amit a régi zsaluzási módszer mellett ötször használtak fel, a táblás zsaluzásnál 15-20-szor is fel tudják használni. Szlanka művezetőt Maranák Péter kőműves bírálta meg azért, mert nem szereltetett idejében nyomócsövet a második emeleti ha­barcstartályhoz, a sebtében felszerelt facsúszdából szállítás közben kifolyt a habarcs és sok elpocsékolódott belőle. Szlanka elvtárs ugyan rosszné­ven vette a bírálatot – de azért a hibát kijavították.
A női betonszerelő brigád hívta fel a gyárépitési részleg vezetőinek fi­gyelmét arra, hogy az építkezés szá­mos területén nem becsülik meg a női munkaerőt. A brigád tagjait Katona Sándor sztahánovista nevelte szak­munkássá. Amikor Katona beteg lett, helyettese bejelentette, hogy nem tud munkát adni a brigádnak. (Ugyan­akkor 12 férfi vasbetonszerelőt kért Pestről.) Kiderült, hogy sok ilyen eset van az építkezésen: maradiság és el­lenséges munka akadályozza, hogy azok a lelkes asszonyok és lányok, akik az építkezésre jönnek, folyama­tos, jó munkát végezhessenek.
S ellenséges munkára bukkantak a dolgozók bírálata nyomán akkor is, amikor megvizsgálták például a mun­kalapok, a bérezés és az élelmezés körüli súlyos mulasztásokat. Így tá­volították el a szállítási osztály veze­tőjét, az élelmezési csoport vezetőjét és a gyárépítő részlegen egy Egyed nevű normást, aki szándékosan teremtett zűrzavart a munkalapok, a bérezés körül.

Hogyan fogadják a dolgozók bírálatát az építkezésen?

Van, aki jól fogadja. Oláh elvtárs, a IV-es alapszervezet titkára, pél­dául megfogadta amit mondtak neki: azóta többet foglalkozik a termeléssel, bevonja a munkába a tömegszerveze­teket, s rendet teremtett az építkezés területén, ahol a nagy rendetlenség már akadályozta a munkát. Itt a dolgozók bátran bírálnak azóta is.
Van, aki úgy “fogadja el”, hogy utána bíráló kedve senkinek se tá­madjon körülötte. Benkő elvtárs, alap­szervezeti titkár például így válaszolt egy taggyűlésen elhangzott bírálatra: “Jó, elfogadom, de holnap mondja ezt nekem az elvtárs négyszemközt jegy­zőkönyvbe.” – Itt a párttagok per­sze csak akkor mentek el legközelebb a taggyűlésre, amikor Benkő elvtárs leváltása került napirendre. – A Sze­relő Vállalat vezetője egyik dolgozó­nak, aki az építkezés lapjához akart levelet írni sérelméről, azt mondta: ha megteszi, munkakönyvébe olyan véleményt ír, ami egész életén ke­resztül kísérni fogja.
Van egy aranyszabály: ahol erősebb a politikai munka – ott erősebb a bíráló szellem is, ahol baj van a poli­tikai munkával – ott baj van a bírá­lattal is. Ez a Vasműnél úgy fest, hogy a városépítésnél – ahol egy fokkal erősebbek az alapszervezetek – viszonylag több bírálat érkezik a dolgozóktól, mint a gyárépítési rész­legnél. De mindkét rész alapszerveze­teiben akad hiba bőven, s éppen ezért kétszeres mulasztás, hogy éppen a po­litikai munkát érintő bírálat igen se­kély, vagy teljesen hiányzik az építke­zésen. Az I-es alapszervezet 66 tag­jelölt felvételi javaslata közül például a pártbizottságnak 37-et vissza kellett utasítania. Vagy a legutóbbi pártbizottsági ülésen 20 javasolt közül 11-et fogadott el a pártbizottság, mert az alapszervezetek bírálat és éberség híján nem védik a Pártot a felvételek megítélésénél, a Pártba nem való sze­mélyeket javasolnak felvételre.
Nem mindig használja fel a pártszervezet a dolgozók nevelésére azo­kat az eseteket sem, amelyeken keresz­tül buzdíthatná a bírálatot. Itt volt pél­dául az a bizonyos Egyed nevű nor­más, aki sok borsot tört a munkások orra alá. Eltávolították anélkül, hogy a dolgozókkal ismertették volna: íme, ellenség volt az, aki hosszú hónapo­kon keresztül megkeserítette nektek a bérkifizetés napját. – Pedig egyetlen szomorú eset is megmutatta, hogy

a dolgozók tudnak nyitott szemmel, éberen járni,

csak világossá kell tenni számukra az utat. A konyhán történt ételmérgezés óta – amelynek következtében a dol­gozók egy csoportja két napra, ki­esett a munkából – tömegével jön­nek a bejelentések a pártbizottsághoz, mert a pártszervezet meg tudta ér­tetni a dolgozókkal, hogy az ellenség munkásruhát is ölt, s még a legelve­temültebb aljasságtól sem riad vissza. Azóta derült ki például, hogy olyan emberre is bízták a dolgozók ellátását a konyhán, aki négy évig Londonban, három évig Athénben csavargott és két évig, mint parkettáncos lopta a napot.
Komoly fegyver van az építkezés pártszervezete kezében, a bírálat kifejlesztéséhez: a pártbizottság lapja, a “Dunai Vasmű Építője”. Hétről hétre sok bíráló levél jelenik meg ebben a lapban, s a levelek nyomán tör­ténik is intézkedés. De éppen a leg­fontosabb hiányzik belőle: nem neveli a pártépítési munka gyengeségeinek kiküszöbölésére a dolgozókat, nem segíti elő a bírálatot a politikai munka megerősítésére. Csak egy példa erre: hosszú hónapokon keresztül, mindössze egy olyan levél jelent meg a lap­ban, amely a politikai munka gyengeségét bírálja – a tagjelölt felvételi bürokrácia ellen emel szót. Sokkal céltudatosabban kell a pártbizottság­nak ezt az éles fegyvert használnia, az alulról jövő bírálat kifejlesztésére

★

Nem mondhatja senki, hogy simán megy egy ilyen hatalmas mű felépí­tése. Ezer hibát és akadályt kell le­kűzdeni itt is, mint egész ötéves ter­vünk megvalósításáért folytatott harcunkban. De az ember a sok nehézség ellenére – mégis optimista marad. A dolgozók vidám, lelkes arcára gondol, akik rakják a téglát, ássák a földet, húzzák a drótot, s megsejti bennük, hogy holnap már jobban harcolnak a hibák ellen mint ma, s végül is győ­zelmet aratnak fölöttük. A Pártra gondol, s nagy biztonság tölti el: ahogy nő a gyár, úgy növeszti majd a Párt az itt dolgozó embereket is szocialista emberekké, akik egyre job­ban megértik, milyen édes, féltett gyermekük is a Vasmű.

Futó Ilona

1950 Dunapentele – Fortepan/Bauer Sándor

Épül Dunapentele /Bauer Sándor képei