Pártélet – 1964. december
A dunaújvárosi építők tanácskozásai…
Dunaújváros, ez a nyújtózkodó, rakoncátlan óriás egyik napról a másikra változtatja arculatát. Városnegyedek, lakótelepek, házsorok épülnek, mintha a házgyár toronydarui nemcsak 30-40 mázsás nagypaneleket, hanem kész házsorokat engednének le a magasból.
Aki csak egy éve nem látta a várost, az is csodálkozhat. A Vasmű útnak a végén a Barátság lakónegyed áll, a 8 emeletes épülettel, az út elején, a Dózsa György út kereszteződésénél gyors tempóban sorakoznak a házgyár házai, a pártház mellett az új kórházépület egészen a Duna-partig húzódik, a vasútállomáshoz vezető úton az új lakótelep állítja meg a szemlélődőt…
A lázas ütemű munka mögött temérdek a gond, a nehézség, a küzdelem.
A munka vezérütemét Dunaújvárosban két nagy vállalat: a Dunai Vasmű és az ÉM. 26. Állami Építőipari Vállalat szabja meg. Ezúttal a legendás hírű, egykori pentelei építőkről lesz szó, akik 14 év alatt létrehozták, felépítették a 40000 lakosú várost, a hatalmas ipari centrumot, és a városi lakásépítkezéssel egyidőben most építik Százhalombatta és Pécs két óriási villamosenergia-forrását.
Ismert, hogy a 26-os vállalat a legnehezebb körülmények ellenére is igyekezett eleget tenni kötelezettségeinek: élen járt az építőipari vállalatok között. Most mégsem a vitathatatlan eredményekről szólunk, hanem azokról a kisebb-nagyobb problémákról, amelyekről az utóbbi idők termelési, üzemi tanács ülésein a munkások, vezetők egyaránt sokat beszéltek. Azokból a felvetett kérdésekből ragadunk ki néhányat, amelyek szinte valamennyi vállalatnál akadályozzák a napi munkát, amelyek megoldása jobbá tehetné az összességében eredményesen dolgozó vállalat tevékenységét.
A vállalat 1964 I-III. negyedévi tervét 100,2%-ra teljesítette. A IV. negyedévben még 114 millió forintot kell termelni, és ebben a keretben összesen 448 lakást átadni december 31-ig. A IV. negyedév első hónapjában azonban máris jelentős az elmaradás. Így hát rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség, ha a még hátralevő termelési tervet az év végéig teljesíteni akarják.
Meg kell említeni, hogy az év elejei partfal omlás igen súlyos anyagi nyomokat hagyott a vállalat gazdasági mérlegében. Hontalanná vált a szállítási, a gépészeti, a gépkölcsönző műhely és az autógarázs.
Az üzemek átköltöztetése önmagában is zavarokat okozott – az építők gondját-baját azonban sok olyan sajnálatos tényező súlyosbítja, amelyek jobb munkaszervezéssel, szilárdabb munkafegyelemmel, szervezettebb anyagellátással és nem utolsósorban egyes vezetők felelősségérzetének növelésével – orvosolni lehet.
A vállalat igazgatója miben látja azokat a nehézségeket, amelyek a tervszerű termelőmunkát, az eredményeket végső fokon hátráltatják?
– Sokat foglalkoztat az a gondolat – mondja Szabó Mihály elvtárs -, hogyan jutottunk idáig… A hiba legfőbb forrását a rosszul előkészített beruházásokban, a tervszerűtlenségben kell keresni. Az anyag beszerzése, a munka helyes megszervezése, a munkaerőgazdálkodás, a munkabér megállapítása, a tervdokumentáció hiánya, illetve a dokumentáció szakaszossága, igen nagy nehézségeket okoz.
– Megoldás?
– Az építési kapacitást a párt politikájának szellemében kell meghatározni…
A kiemelt beruházások általában szakaszos dokumentációval dolgoznak. Ilyen például a papírgyár építkezése is, az 1. főépítésvezetőség munkaterülete, ahol nemrég termelési tanácskozást tartottak.
Mózes Tibor főépítésvezető ismertette a III. negyedév eredményeit, közölte, hogy negyedéves szinten jelentős a béralap-túllépés és a tervlemaradás. Ugyanakkor egyes brigádok megalapozatlan bérkövetelésekkel lépnek fel. A főépítésvezető a tanácskozáson bejelentette, hogy az éves terv teljesítésében jelentős lemaradás várható. Ennek egyik döntő oka, hogy a vállalat a munkahely számára nem tudott megfelelő munkáslétszámot biztosítani. Az év elejétől kezdve állandóan létszámhiánnyal küzdöttek, és az év első felében a papírgyár építkezésénél dolgozó munkásokat a házgyár építkezésére kellett összpontosítani. A létszám azóta – ha nem is jelentősen -, de néhány fővel tovább csökkent.
Ezen az üzemi tanácskozáson több, figyelemre érdemes felszólalás hangzott el. Horváth Gábor kőműves joggal hiányolta, hogy az előző termelési értekezleten felvetett problémák megoldását nem ismertették a dolgozókkal. Nagy Lajos, a munkahelyi pártszervezet párttitkárhelyettese elmondta, hogy számos munkagép áll a javítások elhúzódása miatt. Ez természetesen nagy kiesést okoz minden munkaterületen.
Dunaújváros, 1964. június 2.
fotó: MTI/Járai Rudolf
Létszámhiány?
A termelési tanácskozás eléggé feszült légkörben zajlott le. Ez a hangulat főként azzal magyarázható, hogy a gazdasági- műszaki vezetés nem értékeli kellőképpen a problémákat, nem válaszol időben a dolgozók megjegyzéseire, nem intézkedik érdemben javaslataikkal kapcsolatban. S talán ez az oka annak is, hogy néhány igen fontos kérdésben eltérőek a vélemények, vagyis egyes megállapítások nem egyeznek a dolgozók mindennapi tapasztalataival. Itt van pl. a munkaerő kérdése. Valóban nem mondható, hogy minden rendjén van, de az sem jó, hogy okkal, ok nélkül erre hivatkoznak. A főépítésvezető pl. munkaerőhiánnyal magyarázza az elmaradást, beosztottjai viszont arról panaszkodnak, hogy nem megfelelő a munkaellátottságuk. A főépítésvezető nyilvános bejelentése után néhány héttel Barna Pál, az Osztobányi-kőművesbrigád tagja, a vállalat központjának munkaügyi osztályán jelentette be, hogy brigádjuk csak 60%-ban tett eleget a tervfeladatoknak, mert az 1. főépítésvezetőség nem gondoskodott folyamatos munkaterületről. Az anyagot nekik kell anyagládákban a helyszínre hordani, és igen sok az állásidő, a szervezetlen anyagkiszolgálás miatt.
Ez természetesen csak egy példa, de nem egyedüli a dunaújvárosi építők nagy munkaterületén. A főkönyvelő – dr- Bartócz József – legutóbb az üzemi tanács ülésen adatokkal, tényekkel bizonygatta: milyen káros, ha a problémák felvetésénél a munkaerő-hiányból indulnak ki. A felszín lehet, hogy azokat igazolja, akik minden baj forrásának ezt tartják. A vállalatnál is sokkal inkább arról van szó, hogy laza a munkaszervezés, kapkodó a termelés. Több tény bizonyítja ezt. A gépesítésben pl. rendkívül nagy a fejlődés. Ha az 1962-es évet 100%-nak vesszük, akkor 3,4 LE (lóerő) jutott minden egyes munkásra. Ez 1964-ben már 117%, tehát 17%-kal több mint a bázis időszakában. A termelékenységet azonban nem tudtuk a gépek számának növekedésével kellőképpen követni.
A laza munkaszervezést tükrözi a sok veszteségidő. A felmérések szerint a munkaidő 21%-a vész el különböző okok miatt. Ebből – a tanulmány alapján – a jelenlegi adottságok mellett is 7,3% elkerülhető lenne, ha csökkentenék a különböző várakozási időt, a megbeszéléseket stb. Természetesen más módszerrel is csökkenthető a termelésből kieső idő. Annyit azonban szükséges megjegyezni: ha az összes időveszteségből csupán 0,73%-ot takarítanánk meg, és a túlórákat visszaállítanák az 1962-es év szintjére, ezzel a termelékenységet 3,3%-kal lehetne javítani. S ezen kívül: ha a legfontosabb munkagépeket csak 2%-kal jobban használtuk volna ki, ez 2,3%-kal javíthatta volna a vállalat termelési eredményeit. Az 1963-as esztendő mutatóit alapul véve, a toronydaruknál 25,5%-ról 20.2%-ra, a lánctalpasoknál 31,1%-ról 23,2%-ra, az autódaruknál 23,5%-ról 21,8%-ra csökkent a termelés.
Az időveszteségnél megtakarított 3,3%-kal együtt, minden csoda nélkül 5,6%-kal javíthattuk volna a termelési eredményeket. Tehát amíg egyik oldalon az össztermelés idejéből 21% kiesik, a másik oldalon munkaerőhiányról beszélünk.
Határozottabb intézkedést
Mikó László főmérnök elvtársat is megkérdeztük, milyen intézkedéseket tervez a termelési hibák megszüntetésére?
Mi a magyarázata annak, hogy a népgazdaság számára annyira fontos papírgyári építkezéseknél nagy mérvű a lemaradás?
– A partfalomlás miatt 23 millió forint értékű kapacitást kellett a papírgyár építésétől levenni …
– De miért éppen a papírgyártól?
– Azért, mert a lakásépítési programból nem vonhattunk el, az épülő házgyár üzemeltetését határidőre biztosítani kellett, mert a szakosított építkezés megkezdése ettől függött. Nem csökkenthettük a kapacitást a pécsi hőerőműnél sem, mert üzembe lépett a IV-es és az V-ös gépegység, ugyanígy Százhalombattán sem, ahol a II-es és a III-as gépegység lépett üzembe.
Általánosságban hozzá kell fűznöm, hogy a vezetésben sok gondot okoz a feladatok fokozódása, mert anélkül történik, hogy az előfeltételek is javulnának. Gondolok az építési program hiányára, a tervdokumentációk helyzetére és az ebből fakadó hiányos munkaelőkészítésre, továbbá a munkaerő-vándorlásra, amely az egész építőipar problémája. Úgy gondolom azonban, hogy ebben a vállalat vezetőségének is vannak tennivalói. A munkaerővándorlást az is csökkentené, ha a dolgozók által felvetett jogos panaszokat jobban orvosolnánk. Nem oldhatunk meg valamennyi problémát egyszerre, de határozottabb intézkedések láttán a dolgozók nem hagynák el egykönnyen munkahelyeiket. Természetesen ezzel a problémával magasabb szinten is behatóbban kellene foglalkozni…
Dunaújváros, 1964. június 2.
fotó: MTI/Járai Rudolf
A dunaújvárosi építők munkájából néhány epizódot ragadtunk ki. Az évi munka valódi elemzésére csak ezután kerülhet sor, amelyet a vállalatvezetés meg is tesz. Ezek a példák, esetek azonban arra hivják fel a kommunisták figyelmét: a maga területén mindenki nézzen körül, hogyan tehetné jobbá, eredményesebbé a munkát, mert a legjobbnak vélt területen is akad javítani való. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy a maga területén mindenki szerezzen érvényt – napi munkájában is – az építőipar erői gazdaságosabb felhasználásának, az építőipar állami irányítása megjavításáról szóló párt- határozatnak, amely többi között kimondja: “az 1965. évi népgazdasági és vállalati tervekben kapjon az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet a rendeltetést kifejező tervmutatók (üzemi terület, lakás, férőhely, kórházi ágy, tanterem) előírása, az építésvezetők és művezetők támaszkodjanak a szocialista brigádokra, és határozott vezetéssel erősítsék a technológiai és a munkafegyelmet”.
Király Pál, az “Építőmunkás” felelős szerkesztője
