Nemcsak város – jelkép is


Magyar Hírlap – 1974. október 1.

Szimpozion a dunaújvárosi tanácsházán

Nemcsak város – jelkép is

Az első, ami a dunaújvárosi tanácsháza előcsarnokába belépő szemébe tűnik: a sok gépelt papírlap a szemben levő fa­lon. Hosszú listák egymás mellett – név, munkahely, lakáscím – a közszemlére tett 1974. évi lakáskiutalási névjegyzék. 184 állami bérlakásba és 640 tanácsi értékesítésű lakásba költözhetnek be az idén új lakóik a változatlan lendülettel épülő városban. A terveket az élet folyamato­san korrigálja. A kezdeti elképzelések 30-35 ezer lakossal számoltak. A leg­utóbbi népszámláláskor, 1971-ben 44 ez­ren éltek a városban. A mai lakosság­szám, a becslések szerint, már túllépte az 50 ezret, s a távlati tervek szerint az ez­redforduló körül Dunaújváros 80-100 ezer ember otthona lesz.

Az első és a legnagyobb
Lakóház a Május 1. úton – nincs rajta semmi különös, olyan, mint a többi, az ötvenes évek legelején emelt épület. Szürke fala már kissé foltos, enyhén ko­pottas. Ezt azonban jótékonyan elfedi a nagyra nőtt fák és bokrok lassan színe­sedő, de még dús lombja. Emiatt az aranybetűs emléktáblát is csak közvetlen közelből lehet észrevenni. Pedig érdemes. Arra az időre emlékeztet, ami sokunknak élmény, de mindnyájunknak történe­lem. Amikor még nem volt itt lüktető, komfortos, zöldbe ágyazott város, hanem csak por és sár, meg az új születésével járó vajúdás keserves szépsége. Ebből az utcából nőtt ki a város; a körös-körül álló házak – a negyedszázaddal ezelőtt sokat emlegetett kockák, csontok és bivalyok (alakjukról kapták a nevüket) -, a város első lakóépületei. S köztük az emléktáb­lával jelölt, a hajdani 4-es kocka, amely­ben egykor az építkezést irányító szervek működtek. Mai szemmel furcsa irodaépület volt. Ha rossz ajtón nyitott be az ember, nem íróasztalokat látott, hanem eme­letes ágyakat. De hát az építésvezetőség, a pártbizottság és a többi intézmények munkatársainak aludniuk is kellett vala­hol. Bár, az igazat megvallva, nem sokat aludtak.

Szinte magától értetődő, hogy ez a vá­ros adott otthont a magyar-szovjet gaz­dasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési egyezmény 25. évfordulója alkalmából tartott rendezvények sorában az Új városok építése című szimpozionnak. Mert Dunaújváros több számunkra, mint fontos ipari központ, félszázezer lakos­sal. Időrendben az első és a legnagyobb új város, amelyet építettünk, s mint ilyen, akarva-akaratlanul jelkép is. A szocialis­ta városépítési törekvések, az iparosítás, a tévedéseken és buktatókon át elért eredmények, egy kissé az egész szocialista építés jelképe. És nem utolsósorban ép­pen a magyar-szovjet együttműködésé, az építőmunkánkhoz nyújtott szovjet se­gítségé.


Május 1 utca, bal oldalon a 4-es “kocka”

Ebben az értelemben beszélt Dunaúj­város építéséről, városrendezési és városfejlesztési terveinek jelentőségéről a szimpozion első előadója, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter. Magyarország felszabadulás utáni város­építésének kialakulásáról és fő tenden­ciáiról szólva, összevetette azokat az irányzatokat, amelyek a felszabadulás utáni első évtizedben Budapest városrendezésével foglalkozó építészek között ki­alakultak, a Dunaújvárosban kezdettől érvényesülő városrendezési koncepcióval.

Ábrándok helyett realizmus
A háborús károktól sokat szenvedett Budapesten az építészek egy tekintélyes csoportja azt az álláspontot képviselte, hogy a városrendezési tervek kidolgozá­sánál nem a napi gondok és a holnapi problémák megoldása az irányadó szem­pont. A katasztrofális lakáshelyzet elle­nére a legsürgetőbb feladatként a lebon­tásra javasolt régi helyén egy új, a leg­korszerűbb építészeti elgondolásoknak megfelelő városközpont építését jelölték meg. Nem voltak tekintettel arra, hogy ez a háborús rombolások tetézéséül tömeges lakásbontással járna, hogy a főváros lako­sainak elemi érdekei elsősorban a laká­sok helyreállítását, s amint a lehetőségek megengedik, a tömeges lakásépítést kö­vetelik meg.
A kommunista építészek már annak idején szembeszálltak ezekkel a tetszetős, de a valóságtól elrugaszkodó elképzelé­sekkel, és bebizonyították, hogy a reali­tások figyelembevételével a budapesti városrendezés első, hosszú lejáratú fel­adata a lakásprobléma megoldása. Olyan városfejlesztés, amely mindenekelőtt a la­kosság elsőrendű szükségleteinek kielégí­tésére törekszik. Ez a helyes koncepció azonban végérvényesen csak az ötvenes évek második felében győzedelmeskedett a budapesti városrendezésben. A főváros­nak és környékének általános rendezési tervében, amelyet 1961-ben emelt határo­zattá a Minisztertanács, ez a felfogás fo­galmazódott meg, s a határozat hosszú időre kijelölte a városrendezés fő irá­nyait.
Dunaújváros építéséről szólva Bondor József kifejtette, hogy ez a felszabadulás utáni magyar városépítés legnagyobb erő­próbája volt. Létre kellett hozni a ma­gyar nehézipar új bázisát, s mellette egy középváros méretű települést. Mindezt olyan körülmények között, amikor éppen csak hogy létrejöttek a szocialista építő­ipar szervezeti keretei, amikor építőiparunk gépi kapacitása összesen 800 lóerő volt (ma 1,5 millió lóerő).
Minden építési és városrendezési tevé­kenységet új módon kellett megközelíteni, új szemléletet és gyakorlatot kellett ki­alakítani. Ennek az útkeresésnek tükre az a tanulmány, amely annak idején Du­naújváros kialakításáról elkészült. A ta­nulmány készítői, bár nem támaszkodhat­tak kiforrott szocialista városelméletre, arra törekedtek, hogy szocialista módon, a társadalmi szükségleteket szem előtt tartva tervezzék meg a várost. Ezt a fel­adatot úgy tudták megoldani, hogy alkal­mazták a szovjet városépítészet tapaszta­latait. Ezek tanulmányozása nyomán szűrtek le például nálunk először olyan alapelveket, hogy az új szocialista város nem ismeri a kül- és belterületekre való tagozódást, hogy az ipartelepeket és a lakóterületeket szét kell választani, hogy a város kisebb lakóegységein belül kell gondoskodni a lakosság primér szükség­leteinek kielégítéséről.

Azonosulni a társadalommal
Tanulságként az kínálkozik, hogy nem elegendő a városépítészek szakmai ki­válósága, törekvéseik építészeti korszerű­sége, nélkülözhetetlen az is, hogy ismer­jék a társadalmat, amely számára dolgoz­nak, tisztában legyenek szükségleteivel, azonosuljanak törekvéseivel. – Jóllehet a város kialakulásának módja és folya­mata – hangsúlyozta Bondor József – a műszaki tervekben jelenik meg, a vá­rosrendezési tervek mindig társadalmi­-ideológiai szemléletet tükröznek.
A tanácskozás részvevőinek alkalmuk volt arra is, hogy Dunaújváros fejlődésé­nek időszerű problémáival megismerked­jenek. A város építésének társadalmi­-gazdasági kérdéseiről Sófalvi István, a városi tanács elnöke, műszaki-építészeti kérdéseiről Balla József, a Dunaújvárosi Tanácsi Tervező Vállalat főmérnöke tartott előadást. Szente László, a tervező vállalat munkatársa pedig városnézésen kalauzolta a jelenlevőket.
Az elmúlt évtized legnagyobb változása a város ipari szerkezetének átalakulása.
A Dunai Vasmű a meleg- és hideghengermű felépítésével rentábilis üzemmé lett, amely évi egymilliárd forint bruttó nyereséget hoz. Másfelől, a tapasztalatok megtanítottak arra, hogy a foglalkoztatási gondok megoldása, elsősorban a női mun­kaalkalmak biztosítása jelentős könnyű­ipar telepítését is szükségessé teszi. Ma már a többi között férfiruhagyár, fehérneműgyár, fésűsfonoda működik a város­ban, s legújabban odatelepült a teljes ha­zai ébresztőóragyártás is. Ezekhez csatla­kozik még az utóbbi évek legnagyobb beruházása, a papírgyár.

Dunaújváros ma és holnap
A városfejlesztési teendők közül válto­zatlanul a lakásépítés áll az első helyen.
A lakás után a gondok sorrendjében rög­tön a gyermekintézmények következnek.
A feszültséget társadalmi összefogással és a vállalatok támogatásával igyekez­nek feloldani. A másik figyelemre méltó itteni megoldás a házgyári épületek földszintjének olyan kialakítása, hogy ott kaphassanak helyet a szolgáltató, egészségügyi és más kommunális intéz­mények, amelyekre másképp nem na­gyon akad kivitelező.
A szovjet városépítés tapasztalatairól két előadás is elhangzott a szimpozionon. Ismertetésük külön cikk témája lehetne.
E tapasztalatok értékének, gazdaságossá­gának jellemzésére ezúttal csak V. A. Vaszilcsenkónak, a Moszkvai Központi Városrendezési Tudományos Kutató- és Tervezőintézet titkárának előadásából idézünk néhány adatot. Évente 20-25 új város tervezése kezdődik meg a Szovjet­unióban. Az 1917 óta újonnan épült váro­sok száma mintegy 900. Ma már nem egyes városokat, hanem településrendsze­reket terveznek, s a várostervezés csupán része az országnyi méretű körzetekre ké­szült, a települések funkcióit és kapcsola­tait kidolgozó terveknek. A távlati terve­zés során négy előrebecslést végeznek, 1980-ra, 1990-re, 2000-re és 2070-re.
A tapasztalatoknak ebből a tárházából nemcsak Dunaújváros tervezőinek és épí­tőinek érdemes és lehet meríteniük.

Kis Tamás

Képek forrása:
Dunaújváros – Idegenforgalmi Hivatal kiadványa
Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújváros képeken
Dunaújváros Mesél képeslap-, és jelvénygyűjtemény

 

Dunaujvaros