Magyar Hírlap – 1974. október 1.
Szimpozion a dunaújvárosi tanácsházán
Nemcsak város – jelkép is
Az első, ami a dunaújvárosi tanácsháza előcsarnokába belépő szemébe tűnik: a sok gépelt papírlap a szemben levő falon. Hosszú listák egymás mellett – név, munkahely, lakáscím – a közszemlére tett 1974. évi lakáskiutalási névjegyzék. 184 állami bérlakásba és 640 tanácsi értékesítésű lakásba költözhetnek be az idén új lakóik a változatlan lendülettel épülő városban. A terveket az élet folyamatosan korrigálja. A kezdeti elképzelések 30-35 ezer lakossal számoltak. A legutóbbi népszámláláskor, 1971-ben 44 ezren éltek a városban. A mai lakosságszám, a becslések szerint, már túllépte az 50 ezret, s a távlati tervek szerint az ezredforduló körül Dunaújváros 80-100 ezer ember otthona lesz.
Az első és a legnagyobb
Lakóház a Május 1. úton – nincs rajta semmi különös, olyan, mint a többi, az ötvenes évek legelején emelt épület. Szürke fala már kissé foltos, enyhén kopottas. Ezt azonban jótékonyan elfedi a nagyra nőtt fák és bokrok lassan színesedő, de még dús lombja. Emiatt az aranybetűs emléktáblát is csak közvetlen közelből lehet észrevenni. Pedig érdemes. Arra az időre emlékeztet, ami sokunknak élmény, de mindnyájunknak történelem. Amikor még nem volt itt lüktető, komfortos, zöldbe ágyazott város, hanem csak por és sár, meg az új születésével járó vajúdás keserves szépsége. Ebből az utcából nőtt ki a város; a körös-körül álló házak – a negyedszázaddal ezelőtt sokat emlegetett kockák, csontok és bivalyok (alakjukról kapták a nevüket) -, a város első lakóépületei. S köztük az emléktáblával jelölt, a hajdani 4-es kocka, amelyben egykor az építkezést irányító szervek működtek. Mai szemmel furcsa irodaépület volt. Ha rossz ajtón nyitott be az ember, nem íróasztalokat látott, hanem emeletes ágyakat. De hát az építésvezetőség, a pártbizottság és a többi intézmények munkatársainak aludniuk is kellett valahol. Bár, az igazat megvallva, nem sokat aludtak.
Szinte magától értetődő, hogy ez a város adott otthont a magyar-szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési egyezmény 25. évfordulója alkalmából tartott rendezvények sorában az Új városok építése című szimpozionnak. Mert Dunaújváros több számunkra, mint fontos ipari központ, félszázezer lakossal. Időrendben az első és a legnagyobb új város, amelyet építettünk, s mint ilyen, akarva-akaratlanul jelkép is. A szocialista városépítési törekvések, az iparosítás, a tévedéseken és buktatókon át elért eredmények, egy kissé az egész szocialista építés jelképe. És nem utolsósorban éppen a magyar-szovjet együttműködésé, az építőmunkánkhoz nyújtott szovjet segítségé.
Május 1 utca, bal oldalon a 4-es “kocka”
Ebben az értelemben beszélt Dunaújváros építéséről, városrendezési és városfejlesztési terveinek jelentőségéről a szimpozion első előadója, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter. Magyarország felszabadulás utáni városépítésének kialakulásáról és fő tendenciáiról szólva, összevetette azokat az irányzatokat, amelyek a felszabadulás utáni első évtizedben Budapest városrendezésével foglalkozó építészek között kialakultak, a Dunaújvárosban kezdettől érvényesülő városrendezési koncepcióval.
Ábrándok helyett realizmus
A háborús károktól sokat szenvedett Budapesten az építészek egy tekintélyes csoportja azt az álláspontot képviselte, hogy a városrendezési tervek kidolgozásánál nem a napi gondok és a holnapi problémák megoldása az irányadó szempont. A katasztrofális lakáshelyzet ellenére a legsürgetőbb feladatként a lebontásra javasolt régi helyén egy új, a legkorszerűbb építészeti elgondolásoknak megfelelő városközpont építését jelölték meg. Nem voltak tekintettel arra, hogy ez a háborús rombolások tetézéséül tömeges lakásbontással járna, hogy a főváros lakosainak elemi érdekei elsősorban a lakások helyreállítását, s amint a lehetőségek megengedik, a tömeges lakásépítést követelik meg.
A kommunista építészek már annak idején szembeszálltak ezekkel a tetszetős, de a valóságtól elrugaszkodó elképzelésekkel, és bebizonyították, hogy a realitások figyelembevételével a budapesti városrendezés első, hosszú lejáratú feladata a lakásprobléma megoldása. Olyan városfejlesztés, amely mindenekelőtt a lakosság elsőrendű szükségleteinek kielégítésére törekszik. Ez a helyes koncepció azonban végérvényesen csak az ötvenes évek második felében győzedelmeskedett a budapesti városrendezésben. A fővárosnak és környékének általános rendezési tervében, amelyet 1961-ben emelt határozattá a Minisztertanács, ez a felfogás fogalmazódott meg, s a határozat hosszú időre kijelölte a városrendezés fő irányait.
Dunaújváros építéséről szólva Bondor József kifejtette, hogy ez a felszabadulás utáni magyar városépítés legnagyobb erőpróbája volt. Létre kellett hozni a magyar nehézipar új bázisát, s mellette egy középváros méretű települést. Mindezt olyan körülmények között, amikor éppen csak hogy létrejöttek a szocialista építőipar szervezeti keretei, amikor építőiparunk gépi kapacitása összesen 800 lóerő volt (ma 1,5 millió lóerő).
Minden építési és városrendezési tevékenységet új módon kellett megközelíteni, új szemléletet és gyakorlatot kellett kialakítani. Ennek az útkeresésnek tükre az a tanulmány, amely annak idején Dunaújváros kialakításáról elkészült. A tanulmány készítői, bár nem támaszkodhattak kiforrott szocialista városelméletre, arra törekedtek, hogy szocialista módon, a társadalmi szükségleteket szem előtt tartva tervezzék meg a várost. Ezt a feladatot úgy tudták megoldani, hogy alkalmazták a szovjet városépítészet tapasztalatait. Ezek tanulmányozása nyomán szűrtek le például nálunk először olyan alapelveket, hogy az új szocialista város nem ismeri a kül- és belterületekre való tagozódást, hogy az ipartelepeket és a lakóterületeket szét kell választani, hogy a város kisebb lakóegységein belül kell gondoskodni a lakosság primér szükségleteinek kielégítéséről.
Azonosulni a társadalommal
Tanulságként az kínálkozik, hogy nem elegendő a városépítészek szakmai kiválósága, törekvéseik építészeti korszerűsége, nélkülözhetetlen az is, hogy ismerjék a társadalmat, amely számára dolgoznak, tisztában legyenek szükségleteivel, azonosuljanak törekvéseivel. – Jóllehet a város kialakulásának módja és folyamata – hangsúlyozta Bondor József – a műszaki tervekben jelenik meg, a városrendezési tervek mindig társadalmi-ideológiai szemléletet tükröznek.
A tanácskozás részvevőinek alkalmuk volt arra is, hogy Dunaújváros fejlődésének időszerű problémáival megismerkedjenek. A város építésének társadalmi-gazdasági kérdéseiről Sófalvi István, a városi tanács elnöke, műszaki-építészeti kérdéseiről Balla József, a Dunaújvárosi Tanácsi Tervező Vállalat főmérnöke tartott előadást. Szente László, a tervező vállalat munkatársa pedig városnézésen kalauzolta a jelenlevőket.
Az elmúlt évtized legnagyobb változása a város ipari szerkezetének átalakulása.
A Dunai Vasmű a meleg- és hideghengermű felépítésével rentábilis üzemmé lett, amely évi egymilliárd forint bruttó nyereséget hoz. Másfelől, a tapasztalatok megtanítottak arra, hogy a foglalkoztatási gondok megoldása, elsősorban a női munkaalkalmak biztosítása jelentős könnyűipar telepítését is szükségessé teszi. Ma már a többi között férfiruhagyár, fehérneműgyár, fésűsfonoda működik a városban, s legújabban odatelepült a teljes hazai ébresztőóragyártás is. Ezekhez csatlakozik még az utóbbi évek legnagyobb beruházása, a papírgyár.
Dunaújváros ma és holnap
A városfejlesztési teendők közül változatlanul a lakásépítés áll az első helyen.
A lakás után a gondok sorrendjében rögtön a gyermekintézmények következnek.
A feszültséget társadalmi összefogással és a vállalatok támogatásával igyekeznek feloldani. A másik figyelemre méltó itteni megoldás a házgyári épületek földszintjének olyan kialakítása, hogy ott kaphassanak helyet a szolgáltató, egészségügyi és más kommunális intézmények, amelyekre másképp nem nagyon akad kivitelező.
A szovjet városépítés tapasztalatairól két előadás is elhangzott a szimpozionon. Ismertetésük külön cikk témája lehetne.
E tapasztalatok értékének, gazdaságosságának jellemzésére ezúttal csak V. A. Vaszilcsenkónak, a Moszkvai Központi Városrendezési Tudományos Kutató- és Tervezőintézet titkárának előadásából idézünk néhány adatot. Évente 20-25 új város tervezése kezdődik meg a Szovjetunióban. Az 1917 óta újonnan épült városok száma mintegy 900. Ma már nem egyes városokat, hanem településrendszereket terveznek, s a várostervezés csupán része az országnyi méretű körzetekre készült, a települések funkcióit és kapcsolatait kidolgozó terveknek. A távlati tervezés során négy előrebecslést végeznek, 1980-ra, 1990-re, 2000-re és 2070-re.
A tapasztalatoknak ebből a tárházából nemcsak Dunaújváros tervezőinek és építőinek érdemes és lehet meríteniük.
Kis Tamás
Képek forrása:
Dunaújváros – Idegenforgalmi Hivatal kiadványa
Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújváros képeken
Dunaújváros Mesél képeslap-, és jelvénygyűjtemény
