A dunaújvárosi építők tanácskozásai…


Pártélet – 1964. december

A dunaújvárosi építők tanácskozásai…

Dunaújváros, ez a nyújtózkodó, rakoncátlan óriás egyik napról a másikra változtatja arculatát. Vá­rosnegyedek, lakótelepek, házso­rok épülnek, mintha a házgyár toronydarui nemcsak 30-40 má­zsás nagypaneleket, hanem kész házsorokat engednének le a ma­gasból.
Aki csak egy éve nem látta a várost, az is csodálkozhat. A Vas­mű útnak a végén a Barátság lakónegyed áll, a 8 emeletes épü­lettel, az út elején, a Dózsa György út kereszteződésénél gyors tempóban sorakoznak a ház­gyár házai, a pártház mellett az új kórházépület egészen a Duna-partig húzódik, a vasútállomás­hoz vezető úton az új lakótelep állítja meg a szemlélődőt…
A lázas ütemű munka mögött temérdek a gond, a nehézség, a küzdelem.
A munka vezérütemét Dunaúj­városban két nagy vállalat: a Du­nai Vasmű és az ÉM. 26. Állami Építőipari Vállalat szabja meg. Ezúttal a legendás hírű, egykori pentelei építőkről lesz szó, akik 14 év alatt létrehozták, felépítet­ték a 40000 lakosú várost, a ha­talmas ipari centrumot, és a városi lakásépítkezéssel egyidőben most építik Százhalombatta és Pécs két óriási villamosenergia-forrását.

Ismert, hogy a 26-os vállalat a legnehezebb körülmények ellené­re is igyekezett eleget tenni köte­lezettségeinek: élen járt az építő­ipari vállalatok között. Most még­sem a vitathatatlan eredmények­ről szólunk, hanem azokról a kisebb-nagyobb problémákról, ame­lyekről az utóbbi idők termelési, üzemi tanács ülésein a munkások, vezetők egyaránt sokat beszéltek. Azokból a felvetett kérdésekből ragadunk ki néhányat, amelyek szinte valamennyi vállalatnál aka­dályozzák a napi munkát, ame­lyek megoldása jobbá tehetné az összességében eredményesen dol­gozó vállalat tevékenységét.
A vállalat 1964 I-III. negyed­évi tervét 100,2%-ra teljesítette. A IV. negyedévben még 114 mil­lió forintot kell termelni, és eb­ben a keretben összesen 448 la­kást átadni december 31-ig. A IV. negyedév első hónapjában azonban máris jelentős az elma­radás. Így hát rendkívüli erőfe­szítésekre lesz szükség, ha a még hátralevő termelési tervet az év végéig teljesíteni akarják.
Meg kell említeni, hogy az év elejei partfal omlás igen súlyos anyagi nyomokat hagyott a vál­lalat gazdasági mérlegében. Hon­talanná vált a szállítási, a gépé­szeti, a gépkölcsönző műhely és az autógarázs.

 Földcsuszamlás a Radarnál

Az üzemek átköltöz­tetése önmagában is zavarokat okozott – az építők gondját-baját azonban sok olyan sajnálatos tényező súlyosbítja, amelyek jobb munkaszervezéssel, szilárdabb munkafegyelemmel, szervezettebb anyagellátással és nem utolsósor­ban egyes vezetők felelősségérze­tének növelésével – orvosolni lehet.
A vállalat igazgatója miben lát­ja azokat a nehézségeket, amelyek a tervszerű termelőmunkát, az eredményeket végső fokon hátrál­tatják?
– Sokat foglalkoztat az a gon­dolat  – mondja Szabó Mihály elvtárs -, hogyan jutottunk idáig… A hiba legfőbb forrását a rosszul előkészített beruházásokban, a tervszerűtlenségben kell keresni. Az anyag beszerzése, a munka helyes megszervezése, a munkaerőgazdálkodás, a munka­bér megállapítása, a tervdoku­mentáció hiánya, illetve a doku­mentáció szakaszossága, igen nagy nehézségeket okoz.
– Megoldás?
– Az építési kapacitást a párt politikájának szellemében kell meghatározni…
A kiemelt beruházások általá­ban szakaszos dokumentációval dolgoznak. Ilyen például a papír­gyár építkezése is, az 1. főépítés­vezetőség munkaterülete, ahol nemrég termelési tanácskozást tartottak.
Mózes Tibor főépítésvezető is­mertette a III. negyedév eredmé­nyeit, közölte, hogy negyedéves szinten jelentős a béralap-túllé­pés és a tervlemaradás. Ugyanak­kor egyes brigádok megalapozat­lan bérkövetelésekkel lépnek fel. A főépítésvezető a tanácskozáson bejelentette, hogy az éves terv teljesítésében jelentős lemaradás várható. Ennek egyik döntő oka, hogy a vállalat a munkahely szá­mára nem tudott megfelelő mun­káslétszámot biztosítani. Az év elejétől kezdve állandóan létszámhiánnyal küzdöttek, és az év el­ső felében a papírgyár építkezé­sénél dolgozó munkásokat a ház­gyár építkezésére kellett összpon­tosítani. A létszám azóta – ha nem is jelentősen -, de néhány fővel tovább csökkent.
Ezen az üzemi tanácskozáson több, figyelemre érdemes felszó­lalás hangzott el. Horváth Gábor kőműves joggal hiányolta, hogy az előző termelési értekezleten felvetett problémák megoldását nem ismertették a dolgozókkal. Nagy Lajos, a munkahelyi pártszervezet párttitkárhelyettese el­mondta, hogy számos munkagép áll a javítások elhúzódása miatt. Ez természetesen nagy kiesést okoz minden munkaterületen.


Dunaújváros, 1964. június 2.
fotó: MTI/Járai Rudolf

Létszámhiány?
A termelési tanácskozás eléggé feszült légkörben zajlott le. Ez a hangulat főként azzal ma­gyarázható, hogy a gazdasági- műszaki vezetés nem értékeli kellőképpen a problémákat, nem válaszol időben a dolgozók meg­jegyzéseire, nem intézkedik ér­demben javaslataikkal kapcsolat­ban. S talán ez az oka annak is, hogy néhány igen fontos kérdés­ben eltérőek a vélemények, vagyis egyes megállapítások nem egyez­nek a dolgozók mindennapi ta­pasztalataival. Itt van pl. a mun­kaerő kérdése. Valóban nem mondható, hogy minden rendjén van, de az sem jó, hogy okkal, ok nélkül erre hivatkoznak. A főépítésvezető pl. munkaerőhiánnyal magyarázza az elmaradást, beosztottjai viszont arról panasz­kodnak, hogy nem megfelelő a munkaellátottságuk. A főépítésve­zető nyilvános bejelentése után néhány héttel Barna Pál, az Osztobányi-kőművesbrigád tagja, a vállalat központjának munkaügyi osztályán jelentette be, hogy bri­gádjuk csak 60%-ban tett eleget a tervfeladatoknak, mert az 1. főépítésvezetőség nem gondosko­dott folyamatos munkaterületről. Az anyagot nekik kell anyaglá­dákban a helyszínre hordani, és igen sok az állásidő, a szervezet­len anyagkiszolgálás miatt.
Ez természetesen csak egy pél­da, de nem egyedüli a dunaújvá­rosi építők nagy munkaterületén. A főkönyvelő – dr- Bartócz Jó­zsef – legutóbb az üzemi tanács ülésen adatokkal, tényekkel bi­zonygatta: milyen káros, ha a problémák felvetésénél a mun­kaerő-hiányból indulnak ki. A felszín lehet, hogy azokat igazol­ja, akik minden baj forrásának ezt tartják. A vállalatnál is sok­kal inkább arról van szó, hogy laza a munkaszervezés, kapkodó a termelés. Több tény bizonyítja ezt. A gépesítésben pl. rendkí­vül nagy a fejlődés. Ha az 1962-es évet 100%-nak vesszük, akkor 3,4 LE (lóerő) jutott minden egyes munkásra. Ez 1964-ben már 117%, tehát 17%-kal több mint a bázis időszakában. A termelé­kenységet azonban nem tudtuk a gépek számának növekedésével kellőképpen követni.
A laza munkaszervezést tükrö­zi a sok veszteségidő. A felméré­sek szerint a munkaidő 21%-a vész el különböző okok miatt. Eb­ből – a tanulmány alapján – a jelenlegi adottságok mellett is 7,3% elkerülhető lenne, ha csök­kentenék a különböző várakozási időt, a megbeszéléseket stb. Ter­mészetesen más módszerrel is csökkenthető a termelésből kieső idő. Annyit azonban szükséges megjegyezni: ha az összes idővesz­teségből csupán 0,73%-ot takarí­tanánk meg, és a túlórákat visszaállítanák az 1962-es év szint­jére, ezzel a termelékenységet 3,3%-kal lehetne javítani. S ezen kívül: ha a legfontosabb munka­gépeket csak 2%-kal jobban használtuk volna ki, ez 2,3%-kal javíthatta volna a vállalat ter­melési eredményeit. Az 1963-as esztendő mutatóit alapul véve, a toronydaruknál 25,5%-ról 20.2%-ra, a lánctalpasoknál 31,1%-ról 23,2%-ra, az autódaruknál 23,5%-ról 21,8%-ra csökkent a terme­lés.
Az időveszteségnél megtakarí­tott 3,3%-kal együtt, minden cso­da nélkül 5,6%-kal javíthattuk volna a termelési eredményeket. Tehát amíg egyik oldalon az össz­termelés idejéből 21% kiesik, a másik oldalon munkaerőhiányról beszélünk.

Határozottabb intézkedést
Mikó László főmérnök elvtársat is megkérdeztük, milyen intézke­déseket tervez a termelési hibák megszüntetésére?
Mi a magyarázata annak, hogy a népgazdaság számára annyira fontos papírgyári építkezéseknél nagy mérvű a lemaradás?
– A partfalomlás miatt 23 millió forint értékű kapacitást kellett a papírgyár építésétől le­venni …
– De miért éppen a papírgyár­tól?
– Azért, mert a lakásépítési programból nem vonhattunk el, az épülő házgyár üzemeltetését határidőre biztosítani kellett, mert a szakosított építkezés meg­kezdése ettől függött. Nem csökkenthettük a kapacitást a pécsi hőerőműnél sem, mert üzembe lé­pett a IV-es és az V-ös gépegy­ség, ugyanígy Százhalombattán sem, ahol a II-es és a III-as gép­egység lépett üzembe.
Általánosságban hozzá kell fűz­nöm, hogy a vezetésben sok gon­dot okoz a feladatok fokozódása, mert anélkül történik, hogy az előfeltételek is javulnának. Gon­dolok az építési program hiányá­ra, a tervdokumentációk helyze­tére és az ebből fakadó hiányos munkaelőkészítésre, továbbá a munkaerő-vándorlásra, amely az egész építőipar problémája. Úgy gondolom azonban, hogy ebben a vállalat vezetőségének is vannak tennivalói. A munkaerővándorlást az is csökkentené, ha a dolgozók által felvetett jogos panaszokat jobban orvosolnánk. Nem oldha­tunk meg valamennyi problémát egyszerre, de határozottabb intéz­kedések láttán a dolgozók nem hagynák el egykönnyen munka­helyeiket. Természetesen ezzel a problémával magasabb szinten is behatóbban kellene foglalkozni…


Dunaújváros, 1964. június 2.
fotó: MTI/Járai Rudolf

A dunaújvárosi építők munká­jából néhány epizódot ragadtunk ki. Az évi munka valódi elemzé­sére csak ezután kerülhet sor, amelyet a vállalatvezetés meg is tesz. Ezek a példák, esetek azon­ban arra hivják fel a kommunis­ták figyelmét: a maga területén mindenki nézzen körül, hogyan tehetné jobbá, eredményesebbé a munkát, mert a legjobbnak vélt területen is akad javítani való. Ehhez mindenekelőtt az szüksé­ges, hogy a maga területén mindenki szerezzen érvényt – napi munkájában is – az építőipar erői gazdaságosabb felhasználá­sának, az építőipar állami irá­nyítása megjavításáról szóló párt- határozatnak, amely többi között kimondja: “az 1965. évi népgaz­dasági és vállalati tervekben kap­jon az eddiginél lényegesen na­gyobb szerepet a rendeltetést ki­fejező tervmutatók (üzemi terület, lakás, férőhely, kórházi ágy, tan­terem) előírása, az építésvezetők és művezetők támaszkodjanak a szocialista brigádokra, és határo­zott vezetéssel erősítsék a techno­lógiai és a munkafegyelmet”.

Király Pál, az “Építőmunkás” felelős szerkesztője

Dunaujvaros