Szabad Nép – 1951. április 29.
Képek a Dunai Vasmű május 1-i versenyéről
(Dunapentelei tudósítónktól.)
AZ ÚJ VÁROS keleti részén nemrég kezdték el az ötemeletes házak, a “medvék” építését. Ehhez az épülethez különösen erős téglákra van szükség. A téglagyár nem szállított időben, emiatt az építkezés elmaradt a tervteljesítésben.
Amint a tégla megérkezett, a falazást a Császár-brigádra bízták. Ennek külön története van. Császár elvtárs a sztahánovista iskola egyik gyakorlatán a nagy sietségben két görbe falat rakott. S amikor ezért felelősségre vonták így felelt: “Csinálja az, aki jobban tudja.” De azóta már másképp látja a dolgokat. A sztahánovista iskola után brigádot alakított azokból a kőművesekből, akikkel azelőtt együtt dolgozott. Érdi elvtárs, fiatal mérnök, a műszaki osztály helyettes vezetője, nagy ígéretet tett nekik: ha nem lesz baj a minőséggel, az ötemeletest fogják falazni. A Császár-brigád munkája folyton javult. Az új épületen mindegyik brigádtag 10 köbméter szép, egyenes falat rakott naponta. A héten nagy segítséget kaptak munkájukhoz: Bojár elvtárs, a sztahánovista instruktor új munkamódszerrel ismertette meg őket. A brigád tagjai azonnal alkalmazni kezdték. Az álló kalodákra fekvő kalodákat helyeztek. A munka sokkal gyorsabban halad, mert a téglákat nem kell zsinór mellé rakni, csak berakják a fekvő kalodák közé. A habarcsot sem engedi lecsordulni a fekvő kaloda, a téglák közeit teljesen kitölti a cementes habarcs. Olyan a fal, mintha a tégláit egy nagy dobozba rakták volna és utána óvatosan lehúzták volna róla a dobozt. A Császár-brigád tagjai továbbfejlesztik az új munkamódszert, átadják az új módszer tapasztalatait a többi kőművesbrigádoknak is. Legutóbbi brigádértekezletükön elhatározták, hogy ezentúl nem három segédmunkás fog dolgozni két kőműves mellett, hanem minden kőművesnek két segédmunkás segít majd, akárcsak Makszimenko elvtársnak. Vállalták, hogy határidőre felépítik a “medvét”.
A LEGSZEMBETŰNŐBB ÉPÜLET a víztorony. Április 4-én nőtt túl a 12 méteres szinten és az építői vállalták, hogy május 1-re két héttel túlteljesítik tervüket. Jól haladt a munka. A Hamar ifi-ácsbrigád mind sikeresebben alkalmazta az előregyártás módszerét. Januárban 127, márciusban már 176 és április első felében már 219 százalékot írtak a brigád neve mellé a versenytáblára. A víztoronnyal, s a százalékokkal együtt nőttek a brigád tagjai: öntudatosabbak, keményebbek lettek.
Dömény Pista fegyelmezetlen munkás volt. Ha nem látták, leült egy-egy félórára. Kin volt kivárni, ha szerszámért küldték. A brigádvezető az egyik reggel maga mellé vette és önálló munkával bízta meg. Kijelölte számára azt is, hogy körülbelül hány óra alatt kell elvégeznie. Az önállóan megoldott feladatok kialakították Dömény Pistában a munkáért való felelősség érzését.
A múlt hét szerdáján veszteség érte a brigádot. Hamar Józsi, a fiatal, de tapasztalt brigádvezető kórházba ment, hogy megoperálják a kezét. Az orvos azt mondta neki, hogy legalább egy hónapig betegállományban lesz. Józsi hazament a szüleihez, hogy kipihenje magát, de hiába feküdt, vagy üldögélt, minduntalan az nyugtalanította, hogy mit csinál nélküle a brigádja, hogyan teljesíti felajánlását. És pénteken ünneplőruhában jelent meg a víztoronynál, nem bírta tovább elviselni, hogy távol legyen az épülő óriástól. A brigád elég jól dolgozott, de a munkabeosztás nem volt tökéletes.
Hamar elvtárs azonnal átvette az irányítást. Megbeszélte brigádjával, hogyan építsék fel a második liftállványt. Még most is betegállományban van, de azóta minden reggel pontosan a munkakezdéskor megjelenik a víztoronynál. Mint valami hadvezér, irányítja a munkát. Két fiút az előregyártáshoz oszt be, ketten felhúzzák a torony tetejére az előregyártott darabokat, egy a fúrásokat és négy az összeállítást végzik. Szívesen ragadna ő is szekercét, hogy résztvegyen az ütközetben, de fájó keze nem engedi. Műszak után szalad az orvosi rendelőbe. Mosolyt erőltet az arcára, mintha nem is fájna, ahogy megbolygatják a sebet. Az orvosra néz bizakodva: “Ugye, a jövő héten már dolgozhatok?”
MOSTANÁIG messze utat tett meg a kenyér, amíg a penteleiek asztalára került a reggeli kávé és sajt, vagy a déli pörkölt mellé. Budapestről érkezik reggelenként a kenyérszállítmány. A régi városok hosszú évtizedeken keresztül fejlődtek, lassanként szaporodtak benne a pékműhelyek is. A szocialista város néhány év alatt felépül, s itt nem sok kis pékmühely, hanem egy nagy kenyérgyár süti majd a kenyeret. A kenyérgyár épülete kész, már csak a belsejét szépítik és az utolsó kemencéket rakják. A kemencerakóknak négy fiatal lány hordja a téglát és a habarcsot. A brigád legszorgalmasabb tagja, Adamik Rózsi, már sok hónapja vesz részt a kenyérgyár építésében, úgy érzi, nem tudna elszakadni tőle. Kiss elvtárshoz, az élmunkás pék vállalatvezetőhöz fordul: “A májusi versenyben 110-ről 127 százalékra emeltük teljesítményünket. A kenyérgyárban is jól dolgoznánk”. Kiss elvtárs a dagasztó- és más gépek beszerelését figyeli, röviden válaszol: “Lehet. Majd a zsemlyeszaggató-gépnél.”
Már két hete szárítják az először elkészült kemencéket. Ezekben hétfőn már sütnek. Május 1-én a szocialista város építői saját kenyérgyárukban sült kenyeret és zsemlyét esznek!…
DUNAPENTELE város május 1-re készül. Két étterem nyílik meg, az egyiknek kerthelyisége is van, táncparkettel. Új sportpályák épültek a nagy ünnepre, a sportolók már gyakorlatoznak rajta. Gyors ütemben folyik a városrendezés. A főutcáról eltűntek a dombocskák, széles virágágyak húzódnak a helyükön a járda mellett. Kék és lila árvácskák és ezerszínű más virágok pompáznak a virágágyásokban. A kocsiúton úthengerlő csörömpöl. Az ifjúmunkások, akik az ablakban állnak – kezükben piros selyem, kalapács, szeg, képek: most hagyták abba a dekorálást. Örülnek, hogy simárahengerli az utat, de szeretnék, ha egy félórára abbahagyná a csörömpölést – mert a pentelei ifjúmunkásokról, a Dunai Vasmű, az Acélvár építőiről ad műsort a rádió.
(S-i)
Felhasznált képek:
Sándor András – Sztálinváros
József Attila Könyvtár archívuma
