Infected Monstrum – Kötetbemutató

“Dunaújvárosban születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat, és jelenleg Budapesten élek, de egyszer majd szeretnék ide visszatérni. Nem tudom, hogy mi vonz ebben a városban, elég valószínű, hogy az emlékek miatt kötődöm hozzá ennyire – ha máshol nőttem volna fel, akkor azt a helyet szeretném –, de ha már így alakult, akkor igyekszem a csodálatomat a műveimbe is beépíteni. Panelházak, Duna-part, olcsó kocsmák, gyári munkások, homályos legendák vacogva, szűkölve egymásba kapaszkodva egy elhagyatott játszótér csikkekel teli homokozójában.”

(Böszörményi Márton)

Könyvbemutatóra invitálják holnap este 6 órára az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetbe. Az est meghívott vendége Böszörményi Márton, városunkból indult fiatal író, aki tavaly, az első kötetével (Meixner Józsefné apoteózisa) Margó-díjas jelöltek közé is bekerült, idén pedig már itt a folytatás, az új könyv, melynek címe: Infected Monstrum.

“Van egy vírus, amely telefonon terjed, de a felhasználóra hat. Van egy város, ahol a saját gyerekedben sem bízhatsz. Ha jót akarsz, talán magadban sem. Érdekel? Az Infected Monstrumtól megkapod.
Menő lehet egy rejtélyes járvány kitörésekor utolsó vérig kaszabolni a zombikat, közben heroikusan küzdeni a lelkiismerettel és a kilátástalansággal. Mindezt túlélni pedig kétségtelenül epikus. Na de terápiás csoportban feldolgozni a történteket? Ez nem túl menő, még csak nem is hősi. Ez maradt. Kipróbálod?
Böszörményi Márton regénye a túlélőkkel kezdi freakshow-szerű tárlatvezetését, de hogy ki kit figyel valójában, az legalább annyira kérdés, mint az, hogy szabadulhat-e, akit egyszer már megfertőzött ez a megfoghatatlan, mégis mindenhonnan szivárgó monstruozitás, amely szinte ártalmatlanul sűrűsödik, csak néha türemkedik elő az események felszínén.”

(Böszörményi Márton: Infected Monstrum, Napkút Kiadó, 2022)

A könyv megjelenésének apropójából Gyöngyössy Csaba fogja faggatni az ifjú írót, aki végre egy kicsit “hazatér” Dunaújvárosba, és a könyv mellett biztos szóba fognak kerülni az itt eltöltött fiatalkori évek is, amiknek a hatásait, élményeit talán regényeiben, novelláiban is felfedezhetjük. Kíváncsian várjuk! Kár lenne kihagyni!

2022. szeptember 20. –  18:00

Kortárs Művészeti Intézet (Vasmű út 12.)

Böszörményi Márton: Infected Monstrum – Kötetbemutató

A bemutatón természetesen kapható lesz a szerző most megjelent könyve, de azt az információt kaptam tőle, hogy az első kötetéből is hozni fog!
_________________

Szeptember 13-án Budapesten Hegyi Edével és Nagy Gerzsonnal beszélgetett az Írók Boltjában, az eseményről készült rövid kivonat a prae.hu oldalon olvasható…

Nyugtalanító időnélküliség – prae.hu

vagy az Írók Boltjának youtube csatornáján visszanézhető, felidézhető:

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings