Délamerikai Magyarság – 1953. június 5.


Dózsa étterem/Lepra kerthelyisége /fotó: Intercisa Múzeum

Munkás voltam Sztálinvárosban

Egy menekült magyar munkás, aki Sztalinváros (Dunapentele) lakója volt, élményeiről az alábbiakban számolt be:
“A Sztalinvárosban dolgozó munkások szórakoztatására a Szórád Márton utcában lévő kultúrteremben, hétvégi – szombat, vasárnap – táncestéket rendeznek, 4 forintos belépődíj mellett. Ilyenkor ki-ki magával hozta táncpartnerét és az aránylag magas belépődíj ellenére, a terem mindig zsúfolásig megtelt táncolókkal. Rendszerint 4-5 rendőr ügyelt arra, hogy “amerikai táncokat” senki se jájon, ha pedig mégis akadt, aki megszegte a tilalmat, azonnal rászóltak, hogy: “jöjjön csak ide és mutassa az igazolványát!” A 4 tagú zenekar Ilyenkor rögtön egy “altató-dal”-szerű dallamba kezdett. De ha eltávoztak a rendőrök, azonnal rázendítettek egy szving számra, vagy foxtrottra. A jelenlévők között rögtön remek hangulat kerekedett és még azok is táncra perdültek, akik eddig csak mint nézők vettek részt a mulatságon. Mivel a tányérozás el van tiltva, a táncosok ilyenkor örömükben odamentek a zenészekhez és pénzt nyomtak a kezükbe, persze csak diszkréten, hogy senki se lássa.

“A tangótáncosokat kitiltották a teremből”

1952 őszén is résztvettem egy ilyen táncesten és éppen egy lassú tangót táncoltam, amikor az egyik rendőr, akinek nyilván nem tetszett külsőm, durván rámrívalt: “Nem tud rendesen táncolni?” Erre azt feleltem: “Hát hogyan táncoljak? Egyáltalán, mondja, meg tudja különböztetni az amerikait a rendes tánctól?” Erre nem volt elkészülve és még dühösebben rámkiáltott: “Vegye tudomásul, ide többet nem jöhet be! – Rendben van, – feleltem, nyugodtan végigtáncoltam a tangót. Sokat kitiltottak a táncteremből, de nem használt, mert egy idő múlva visszajöttek.
Egy másik alkalommal, 1952 decemberében, az egyik munkást szintén figyelmeztették, hogy táncoljon rendesebben. A munkás, – aki valószínűleg imponálni akart a lányok előtt, a rendőrök elé állott és kezét csípőre téve, rájuk kiáltott: “Mi az, ez az egyetlen szabad nap sem lehet az enyém, egész héten át kulizok, mint egy hülye s még most sem hagynak békén?
A rendőrök féltek a többi munkás haragjától és ezért nem szóltak semmit. E táncestéken civil ellenőrök is belevegyültek a táncolók közé s ha valaki túl vidáman táncolt, azonnal rászóltak.
A Május 8. (a cikkben elírás, természetesen Május 1 – szerk.) utcában levő Békeétterem és Mulató a legjobb lokálok közé tartozott. Itt mindent lehet kapni, “amit az ember szeme-szája csak kíván”, még expressot és tortát is, de nagyon borsosak az árak. Pl. fél deci kevert likőr 9 forint, egy fröccs 5 forint, egy pohár sör 1,50, egy csésze valódi feketekávé 1,40.


Béke Étterem kintről… 1953 /fotó: Intercisa Múzeum

Az új felső réteg: a “kommunista burzsujok”

Ebben az étteremben egy 4 tagú zenekar játszik egy emelvényen – de tányérozni tilos volt. A pincérek fehér zakót, fekete nadrágot és fekete nyakkendőt viselnek és igen udvariasak a közönséggel. E lokált többnyire a “felső réteg”, mint pl. “kommunista burzsujok” és AVH tisztek keresik fel. Egyszerű munkások csak ritkán járnak ide, legfeljebb egy pár könnyelmű alak, ki egyszerre az egész keresetét otthagyja. Záróra este 11 órakor van.
Néha – főleg unalomból – a helybeli moziba is betértem. – Hétköznap kétszer, vasárnap pedig háromszor volt előadás. Mozijegy ára 2-7 forint. Többnyire forradalmi tárgyú, propagandafilmeket mutattak be. Ilyenkor a fele mozi üres volt. A közönséget nem annyira a film, mint Inkább a szereplő színészek mókái érdekelték.

Rendőri incidens az angol rádióért

A DISZ-szervezet Sztálinvárosban igen gyenge lábon áll. – Az ifjúság semmiféle érdeklődést nem mutatott iránta és akik benne voltak, fiatalok lévén, nem igen értették meg, hogy miről van szó. A DISZ titkára többször fe’szólított, hogy lépjek be, de mindig azzal utasítottam vissza hogy már kiöregedtem az ilyen gyerekes dolgokból. Néha eljártam a DISZ helyiségébe ping-pongozni, így alkalmam volt bepillantást nyerni az ottani helyzetbe. Egyszer a munkások bekapcsolták az angol adót, hogy tánczenét hallgassanak. Erre a DISZ titkárnő, egy kb. 19 éves fiatal leány, azonnal kikapcsolta a rádiót és barátnőjét rendőrért küldte. Rövid idő múlva megjelent két rendőr és 6 személyt felszólított, hogy kövessék őket a rendőrségre. Ott az esetről jegyző könyvet vettek fel, majd e szavakkal engedték el a munkásifjakat: “No majd lesz magukra gondunk!” Bántani nem merték őket, mert erős legények voltak.

Béke Étterem bent, teltházzal /fotó: Intercisa Múzeum

Horváth Sándor A Késdobáló és a jampecek. Szubkúltúrák Sztálinvárosban

Dunaujvaros