Dózsa Mozicentrum – fotó: Dunaújváros története
Dunaújvárosi Hírlap – 2001. december 28.
Mozi(nk) a maga távlatával
Ma már csak agyrém, hogy Sztálin pajtás szünnapjára akarták átadni
Dunaújváros (P. I.) – Emlékeztető kiállítás, aprócska kamaratárlat jelzi a Dózsa Mozicentrum előterében a születésnapot. Azt a kerek ötvenet, amit az egykor mozipalotának hívott intézmény (és funkciói) megéltek már. Minden, ami volt – ma már történelem. És persze vaskos valóság.
A mozi jelenlegi csapata balról jobbra: Sólyom István, Gulácsi Zoltán, Halászné Suska Mária, Kleinhaus László és Úr Ferencné
“Tudjuk, hogy az a szellemi táplálék – amit a mozipalota ad majd nekünk – még fokozottabb erőt jelent Sztálinváros építőinek. Felajánlásunk fegyver a mi kezünkben. Nekünk béke kell, számunkra ezt jelenti Sztálin, ezt jelenti Sztálinváros.” – olvashatjuk a Sztálinváros Építője című lap hasábjain 1951 novemberében.
S hogy teljes legyen a kép, illesszük a történtekhez, hogy mozink épületének átadását Sztálin pajtás születésnapjára, december 21-re tervezték a pártot és népet képviselők, s ha történetesen valóban a felajánlások fegyverével tört volna be a kultúra Sztálinba, akkor most több hősi halottunk lenne, mint akkor előre sejthették a hős brigádok. Tény, s ezt szintén a korabéli dokumentumokból vadásztuk elő az emlékeztető tárlatot szervezők segítségével, december 21-én már így szóltak a hírek:
“A vakolási munkában 191 százalékot ért el Stipovics Kálmán négytagú kőműves brigádja. Ugyancsak hatalmas sikerrel büszkélkedhelik az Adameski Lőrinc brigád, amely három órával Stipovicsék előtt, délután öt órára teljesítette a…”
Ebből derül ki az is, hogy az előadások már huszadikán elkezdődhettek. Az akkori panaszkönyv tanúságai szerint az előadások pontos kezdésének betartása, aztán a kész ülőhelyek felszerelése körül forogtak a kifogások. Kedvencem mégis az alábbi: “..Megszámoltuk: 126 villanylámpa égett szellőztetés közben! Vajjon a bűz nem tud sötétben kiáramlani, villanyvilágítás kell neki, hogy megtalálja az utat ?”
Nos, ilyen és ehhez hasonlóan kedves kis történetekkel körülírható mai mozicentrumunk eddigi történelme, amelyből nyilván nem maradhatnak ki a szotyolaköpködő idők, a rendőrség embereinek állandó jelenléte, s egy újabb kor, amely ugyan kisebb történelmi távlattal bír, mint ötven év, azért mégsem elhanyagolható. Kleinhaus László, a mozicenturm jelenlegi vezetője egészen pontosan emlékszik, hogyan került a moziba:
– Ha jól emlékszem, egy Bud Spencer filmet adtak éppen, amikor először bejöttem 1983-ban. Tizenkilencedik éve már, egyedül jöttem be, kíséret nélkül, hasonlóan lehangoló idő volt, mint a napokban: lepusztult, vizes előtér… Amikor még nem jártam ide, itt még kaszinózás folyt, ami engem baromira zavart… Ehhez képest két évvel később kerültem ide. Előtte Pécsett éltem, tanultam, ahol azért más volt a viselkedéskultúra. Nevetséges, de engem a párt rakott ide, noha soha semmi közöm nem volt hozzá, egyházi gimnáziumba jártam, tehát nem voltam semilyen…tig-tag. Az akkori párttitkár megelégelte az aktuális huzavonát, s eldöntötték, javaslatra, hogy én leszek…
– Miért járunk moziba?
– Nyilván nem azért, amiért mondjuk focimeccsre. Nem szabad összekeverni, de egy mozi tényleg nem arra való, hogy kétpercenként ki-bejárjunk szotyizni, sörözni… Ez nekem korábban is bökte a szememet, s nyilván elkövettünk mindent, hogy ezt a jövés-menést megszüntessük. Szép lassan elfogadták, noha akadt olyan is, aki fel akart akasztani a fára, a mozi elé.
– Nyilván nem pusztán nézőnevelésről volt szó?
– Nem kell itt nevelni, kérni kell őket, hogy normálisan viselkedjenek. Aztán jött, hogy szóltam a vállalatomnak: rossz az akusztika, rosszak a székek, a kényelem a nullán van… Két éven belül áthúzattuk a székeket, kényelmesebb lett, de azért nem az igazi. Az előteret is próbáltuk otthonosabbá, mozisabbá tenni. Amit lehetett, próbáltunk, hiszen abban az időben nem gazdálkodni kellett, hanem a műszaki igazgatóval sörözni, hogy elérjünk valamit. Később persze a cél az volt hogy az elitebb mozik közé kerüljünk, s ebben az önkormányzat is rengeteget segített a kilencvenes évek elejétől.
Így néz ki munka közben, egy átlagos nap délelőttjén, amikor változik a műsor…
– Mi a meglátása az elmúlt húsz év alapján a városi közönségről?
– Rosszat nem mondhatok, mert amikor a filmkínálat adott volt – a rendszerváltás előtt – akkor azt kapták mindenütt noha a kelet európai blokkban azért születtek filmművészeti munkák a lengyeleknél, cseheknél, a szovjeteknél is. Nyolcvankilenc után már a piac diktált de már észrevehető volt hogy a középiskolások más fajta filmkultúrát képviselnek. Talán ennek következménye lett a volt Ifjú Gárda termének művészmozivá alakítása. Nem ment könnyen, de elfogadták. Észre lehetett venni, hogy a közönség megmoccant, vevő a más fajta kultúrára. Ahogy kezdett változni a belső, onnantól már “nem köptek a padlóra”. Megtanultak viselkedni az emberek a moziban.
Ami engem megfogott hogy visszajönnek az idősebbek. És csodálkoztak, hogy nincs beszólás, nincs trógerség… A fiataljainkat pedig az ország első tíz városának színvonalába sorolom, s ez mindenképpen minőség.
– Hiányosságok?
– Igazából nem értük el, hogy aki eljön a kamarába, az máshová is beüljön, vagy fordítva. Sokan nem is ismerik. A gyerekeket kell elhozni, mert alig ismerik az intézményt, a műsort.
Amikor még minden “kopasz volt” körülötte
Elfogultsággal
■pálinkás
Mert a világ olyan, amilyen, vallom, nekünk nem fontos (bizonyos esetekben abszolút nem) követni a megőrülési szintek elérését, a mindent leutánzás és megvalósítás mikéntjét, újvilági egyenszabászatát. Nyitván rengeteg szempontot tudnánk felsorolni amellett, hogy legyen már, már holnap (!) multiplexünk – de jó is káromkodni, dobálni ilyen szavakat -, meg hogy plüss-bársony kárpit a padlón… Dunaújvárosiként – s ez nem hős szocialista brigádjaink fegyverténye – engedtessék meg az elfogultság, meg az a tény, hogy van egy mozink, amely – szerintem – tökéletesen ellátja mindazon funkciókat, amivel egy filmek bemutatására berendezett intézmény hivatott. A sokat emlegetett veszély persze még nem áll fönn, nem üti ki a Dózsát a saját cipőjéből, mindenesetre néhány leendő beruházónak már most el kellene gondolkodnia egy kisebb, de hasznosabb beruházáson – megőrizve megújítani a jelenlegit(?). Miért ne?
2020.07.13. – 2020.07.19. – MOZIHÉT CIKKSOROZAT
