A Hírlap – 1991. augusztus 16.

A művészfilmekre még kevesebben kíváncsiak

Régi idők mozija

– A mozi? Nem érdekel – rándít egyet a vállán, az­tán visszafordul a gép felé, amely csörrenve nyeli el a húszasokat Kezdődhet a játszma, egészen belefeledke­zik. és nem is hallja, hogy tőle néhány méterre már már utolsót csengetnek, vetítik a filmet… Hogy milyent, s kik játszanak benne, az szá­mára teljesen érdektelen, itt a játékautomatáknál haveri körben ő a főszereplő.

*

Azért még mindig van­nak, akik jegyet váltanak az előadásokra. Persze csak kevesen, sőt egyre kevesebben. A tömeg az ajtókon kívül marad. A téren ácsorog, ücsörög, gördeszkáik, És csak azért tér be a monu­mentális épületbe, hogy üdí­tőt, édességet, pattogatott ku­koricát vásároljon, vagy a húszasainak “helyet talál­jon” a játékautomatákban.

Csak nézem a Dózsa mozi feliratait, reklámtábla az egész fal. Butikosok, kereskedők toborozzák a vásárló­kat Bent sem a megszokott látvány fogad. Biliárdaszta­lokkal teli az aula, vendég­látó költözik a videomozi helyére. Hiába, ez a vállal­kozások kora. Az épület hát­só részében már régóta ott van a turkáló, amely havon­ta háromszor három napon át csalogatja az eredeti sváj­ci rongyok vásárlóit.
Ez van. furcsa, érdekes és különös, akár a film a mo­ziban.
– Már nyolcmillió forint­nál tart a veszteségünk – magyarázza Seres József, a Fejér Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. Bérbe kell adnunk minden szabad helyiségünket, mert a hoz­zánk tartozó huszonkét na­gyobb vetítőhely mindegyike csak veszteséget termel. Pe­dig jó, igazi sikerfilmek ke­rülnek műsorra. No persze, csak nyugaton sikerfilmek, nálunk a félház is rekord­nak számít, kevés az embe­reknek a pénze.
Azt azért még hozzáfűzi, hogy ez a veszteség, mely hónapról hónapra nő, még nem jelent fizetésképtelensé­get. Egyelőre van még a tar­talékokból.
– Hiányzik az állami tá­mogatás, amely lenyelte a ráfizetést. A csodát ígérő Állami Filmalap is csak az játékfilmeket támogatja, de hát művészfilmekre még kevesebben kíváncsiak…
Így várnak. Várnak, mert senki sem tudja, hogy mi lesz a vállalat sorsa. Seres József a napokban megjelent, az állami tulajdon­ól szóló törvény végrehajtásától várja a megoldást:
– Ez a tulajdonosnak a fenntartó tanácsok utódját vagyis az önkormányzatokat jelöli ki. Így a megyei önkormányzaté lett a vállalat. Hogy mit csinál a vetítőhelyekkel azonban még további tárgyalások és döntések kérdése. Például vannak mo­zik, – így a dunaújvárosi is, – amelyekre a helyi önkormányzatok tartanak igényt. Majd az állami va­gyonátadó bizottság eldönti a vitát. Mindenesetre csak a tulajdonosok kiderítése után lehet beszélni arról, hogy mi lesz, mi legyen a vetítőhelyekkel, az önkor­mányzatok lehet, hogy meg­tartják, esetleg bérbe- vagy eladják.
Persze a vállalat a maga módján megpróbálja mérsé­kelni a ráfizetést, ha másképp nem megy, hát terme­ket, helyiségeket, falfelülete­ket ad bérbe. Mert mozi kell, akármilyen áron, s ezt senki nem vitatja. Sőt még a törvény is a “funkció megőrzést” írja elő. De hát a mikéntekben sok a bizonytalanság.
Kleinhaus László, a Dózsa Filmszínház vezetője éppen ezt tartja a legrosszabbnak: – Megértem, hogy minden­ki fél a jövőtől, fél a bizonytalanságtól, félti a helyét, az állását. De valójában senki nem érdekelt abban, hogy igazán jó, vagyis a körülményekhez képest jobban menjenek a dolgok. Itt komoly döntéseket senki nem mer felvállalni, mire is? S közben… Legalább tizenömilliót kellene a Dózsa mo­zira költeni, annyira lepusz­tult. Beázik, nincs fűtés, szellőzés. Majd az új tulaj, hangzik a válasz. De kérdem én, ilyen körülmények kö­zött keli-e a helyi önkor­mányzatnak, vagy találnak-e épeszű vállalkozót aki az öt­venmilliót érő épületet bérbe veszi…
Még kérdéses kinek lesz a mozi a kolonca, mert hogy kolonc lesz az biztos. No persze, ha áruházat éttermet lehetne az épületből csinál­ni, akkor lenne vállalkozó, de így mozival együtt megvenni, napjainkban nem a legígéretesebb üzleti vállal­kozás. Azért Kleinhaus László kicsit “hazabeszél”:
– Ha szabadkezet kapnék, nem kell sem központ, sem apparátus, se műsorelosztó meg miegymás. Könnyebben, kevesebb veszteséggel men­nének a dolgok. Sőt még mostanában is, pedig nincs közönség, mégis nullszaldós lehetne a vállalkozás.
Tervei vannak, de ahogy a várható bérleti díjra gondol, csökken a lelkesedése. Az diktálhat, álmodozhat, akinek pénze van. Ilyen a vállalkozások kora.

*

A kölyök lemondóan álldo­gál a pénztár előtt. Akár­hogy és akárhányadszorra számolja, csak nem jött össze a nyolcvan forint. Kifele indul, az ajtóban megáll, visszafordul. Picit ácsorog, majd határozott léptekkel elindult a játékautomatákra várók felé. Hiába… a mo­ziról lehet a legkönnyebben lemondani…

– f. gy. –


A Hírlap – 1992. augusztus 11.

“Túl jó” helyen van

Mi lesz a moziból?

Az önkormányzati törvény megjelenésekor várható volt, hogy a Dózsa mozi előbb-utóbb a város tulajdonába kerül. Tény, hogy a tulaj­donviszonyok csak most ren­deződtek, de mindenki “kép­lékeny állapotról” beszél, ha a moziról esik szó.
Bakos László gazdasági titkártól tudjuk, hogy meg­érkezett a hivatalos értesítés a Vagyonátadó Bizottságtól, de a leltár szerinti átadás még nem történt meg. Ez ta­lán a jövő héten rendeződik. A hivatalos dátum a mozi önkormányzati tulajdonjogá­ról: 1992. július 1. Ugyanak­kor még nem szűnt meg a Fejér Megyei Moziüzemi Vállalat, amely “felügyeli” a filmszínházat. A költségeket viszont már a város állja.


A gazdasági bizottság szeretné minél előbb bérbe adni a mozi épületét

Hogy a mozi a városlakók érdekében e tisztázatlan időszakban is működjön az önkormányzat úgy döntött, hogy átmeneti megoldásként szerződést köt a jelenlegi üzemvezetővel, Kleinhaus Lászlóval, mint egyéni vál­lalkozóval.
A moziba lépve kisebb zsibvásár fogadja a látoga­tót, van itt számtalan játékautomata, működik egy biliárdklub, folyik a kilósruha árusítása. A “kép” jól jelzi, mennyire ad hoc jellegű és átgondolatlan volt a bérlők megválogatása. Ez azonban még a megyei moziüzem számlájára irható Kleinha­us László szerint, ugyanis nekik ebbe semmiféle bele­szólásuk nem volt. És nem­csak ebbe. A vetítésre szánt filmeket sem ők válogatták, és a Kamaramozit is “felső” utasításra kellett bezárniuk az olimpia idejére. Az üzemvezetővel együtt böngésszük az augusztusi mű­sorajánlatot (ez is megyei összeállítás), s nemigen ta­lálunk közönségcsalogató fil­met. Ez a hónap is gyenge lesz. Kasszasikerként ebben az évben csak két (!) fil­met könyvelhettek el, a Terminátort és a Bárányo­kat.
Évek óta veszteséges a mo­zi, tavaly egymilliónál na­gyobb deficittel zártak. Ám hogy mennyire felelnek meg a számok a valóságnak, azt senki sem tudja, hiszen a gazdálkodásba Kleinhaus László állítása szerint ő so­hasem látott bele. Számítá­sa szerint ahhoz, hogy ren­tábilis legyen egy film, két­száz néző kell(ene) előadásonként, ugyanakkor átlag­ban alig több, mint száz né­zőjük van egy vetítésnél. Tehát az mindenképpen tény, hogy a mozi veszteséges. Már közhely, de az is igaz, hogy egyre kevesebb család engedheti meg magának a (közös) mozizást, a gyereke­ket inkább a tévé elé ülte­tik.
A mozik haláláról már évek óta beszélnek, mond­ván, átvette szerepüket a vi­deo, a tévés mozicsatorna. Mások szerint csak átmene­ti válságról van szó, Klein­haus László is arra hivatko­zik, hogy nyugaton újra fel­lendülőben van a moziipar. Jó filmekkel pedig be lehet csalogatnl a közönséget.
Hogy a mozi nálunk mo­zi marad-e? – felvetődik az emberben a kérdés. Persze mindenki ezt szeretné, és hangoztatja is, hogy szük­sége van a városnak a szórakozás eme formájára. Csakhogy a mozi a város frekventált helyén fekszik, és sokaknak valószínű jó üz­let lenne itt valamilyen vál­lalkozás megindítása. A film pedig – egyelőre – ügye­sebb műsorválasztással sem ígér jövedelmezőséget. Az önkormányzaton belül is megoszlanak a vélemények. A gazdasági bizottság minél előbb bérbeadná az épületet, ezzel persze újabb kiadások­tól mentesítené a költségve­tést, sőt bevételhez jutna, míg a kulturális bizottság inkább az intézményi mű­ködtetést tartja fontosnak, megőrizendő egy kulturális szolgáltatást. A két érdek le­het, hogy nem zárja ki egy­mást, ám ha az üzlet lesz az elsődleges – és miért ne? -, az is elképzelhető, hogy mozizás, a mozikedvelők tá­bora látja majd kárát. Le­het. A mozi körül minden “képlékeny”. Az elképzelé­sek, még csak most érlelőd­nek.

S. J.


A Hírlap – 1993. január 26.

“…hosszú sorok kígyóztak, most – pangás…”

Gyerünk a moziba be!

A Dózsa Mozicentrum (szép név) az önkormányzat határozata értelmében január 1-jétől önálló Intéz­ményként működik. A min­denkori vezető felelős a mozi szakmai-irányítási feladatai­nak elvégzéséért, a bérgaz­dálkodásért. Az intézmény eredményérdekeltségű, azaz el kell érnie, hogy önfenn­tartóvá váljék, esetleg nye­reséges legyen. Az önkor­mányzati döntésről Bokor Zsuzsát, a kulturális titkár­ság vezetőjét kérdeztük:
– Idén egy-másfél millió forintos költségvetési támo­gatással számolunk, hiszen e pillanatban illúziónak tűnik, hogy a mozi alaptevékeny­ségéből eltartsa önmagát.
– Több helyütt vállalko­zásként pályáztatták az in­tézményeket…
– Igen, de ez oda veze­tett, hogy vagy eredményte­len volt a pályázat – Székesfehérváron csak több körben sikerült gazdát talál­ni -, vagy egy-két éven belül a mozi megszűnt mozi lenni, üzletecskék váltották fel. Mivel Dunaújvárosnak ez az egyetlen mozija, szak­mailag így biztosított a mű­ködés.
– Vagyis az önkormányzat így tudja leginkább megaka­dályozni az elsorvadást…
– Igen, pontosan ez a cé­lunk. A városnak szüksége van egy mozira.
A nem túl egyedi – de “kiváltságos” helyen lévő – Sztálin-barokk épület egy­szerű labirintusbejáratát le­tudva – egyszer jobbra, egyszer balra – megcsap az életszag: fönt a biliárdgolyók kocognak (így estefelé min­dig teltház), lent a videójá­tékok csivitelnek, kattognak. Popcorn (nálam még: pat­togatott kukorica) illata lengedez szelíden.
Büfé – hétköznap van, ennek meg­felelő gyér forgalom. De a kóla hideg. A bejárat­tal szemben a pénztár. Anno Itt dőlt el minden – emlékszem, volt film, amire na­pokkal előbb el­fogytak a jegyek és gyakran elő­fordult, hogy órákkal az ajtó­nyitás előtt tucat­nyian toporogtunk odakint az előnyös bejutás (és az utolsó jegy meg­szerzése) remé­nyében.
– Tizennyolc éve dolgozom itt. Amikor kezdtem, még mindkét pénztár működött, másképp nem is bírtuk volna – meséli Hajdú Istvánné pénztáros. – Hosszú sorok kígyóztak, manapság sokkal kesebben jönnek. Most egyedül vagyok a pénztárban, egy jó film esetén bi­zony nehéz a dolgom.
– Mikor volt utoljára ilyesmi?
– Talán három hónapja. Ritkaság ma a tömeg, az emberek leszoktak a moziba járásról. A fiatalok még be­jönnek, de a családok már nem. Úgy már drága. Országos viszonylatban olcsók vagyunk, de egy család ma­napság nem tud három-négyszáz forintot költeni mozijegyre. Ez van. Pangás.
Az említett pangás – vi­lágjelenség: rohamosan csök­ken (50-70 százalékkal, éve válogatja) a mozilátogatók száma. Magyarországon a nyolcvanas évek közepétől csökken a nézőszám: a mo­ziüzemi vállalat csak úgy adogatta, vagy – vevő hí­ján – egyszerűen bezárta az intézményeket. Ez a folyamat napjainkra felgyorsult, ka­tasztrofális méreteket ölt: a “mammut” megszűntével a kis mozik – elsősorban fa­lun és a városok perifériáján – egész sora kényszerült “lehúzni a rolót”.
Az okok összetettek: első­sorban, a televízió, a video és a műholdas csatornák térnyerése szoktatta el az embereket a mozitól. A filmszínház nem tudja kö­vetni és visszaadni az új szórakozási lehetőségek inti­mitását. A kemény ülőhelyek nem pótolják az otthoni fo­telokat, a technikai tökély lefőzi a gyakran kopott kópiát, a megvágott filmeket, az elképesztően gyenge kép- és hangminőségeket. És még valamit amíg a filmforgal­mazás – mint “nagy biz­nisz” – gyorsan “gazdára talált”, addig a mozi gazdát­lanul tengődött, kvázi kifosztatott. A filmforgalmazók profitja megkövetelte a jegyárak radikális emelését, miközben – a két terület végletes szétszabdaltsága miatt – ezt a profitot nem forgatták vissza a műsorgazda intézményekbe. A követ­kezmény nem kérdéses. Csak az, hogy a sorvadás nem hat-e vissza a másik terület­re. A jegyárak nem emel­hetők a csillagos égig.
Határozott időre – az új vezetői pályázat kiírásáig, április 30-ig – az önkormányzat a régi vezetőt, Klelnhaus Lászlót bízta meg az intézmény irányításával.
– Mennyi támogatásra számítanak?
– Ebben az évben körül­belül kétmillió forintra, ez kell a nullsznldóhoz, hiszen bevételeink terve nyolcmillió forint, kiadósaink viszont tízmillióra rúgnak. A bevétel módosulhat – reményeim szerint növekszik.
– A mozi nem túl laká­lyos, sőt, kényelmetlen, a későn érkezőket nem engedik be…
– Az elkésőket beenged­jük az utóbbi időben. Az ülőhelyeken szeretnénk változtatni, de a beázások meg­szüntetése a legsürgetőbb feladat. Ez már “elviszi” az idei támogatást. Majd az ülőhelyek cseréje követke­zik, aztán a hang- és vetítéstechnika felújítása. Ezek­kel párhuzamosan szeretnénk videotékát kialakítani. Más terveink is vannak, hogy az intézmény ne csak nevében legyen mozicentrum.
– Mikorra éri el a Dózsa egy fővárosi, átlagos jó mozi színvonalát?
– Öt év, ez a minimum. De nem szeretek felelőtlenül ígérgetni…

Nyulasi Zsolt


A Dózsa mozi nézőtere felújítás előtt 1995-ben
/fotó: Dunaújvárosi Hírlap archívum


Dunaújvárosi Hírlap – 1997. október 20.

A színház drága mulatság, otthon meg képtelenség nyugodtan végignézni egy filmet. Mégis van hová menni, ha szórakozni szeretne az ember! Szerelmesek kedvelt találkahelye, van, aki nevet­ni, más félni megy oda. Tavaly volt százéves, újságok, filmek szólnak róla, utóbbiaknak maga is otthona, úgy hívják: mozi… – Lázár Zsolt felvétele

Százéves elmúlt mégsem öreg

Kinek ne fűződnének emlé­kei a mozihoz? Már a mai nyug­díjasok is randiztak békebeli Kabos- és Karádi-filmek ürü­gyén a sötét termekben (a diszk­réciót a film végi csengetés biz­tosította), hogy néhány évtized múltán gyermekeik is beállhassanak a pénztárak előtt kígyózó sorokba.

– Szinte minden héten elmegyek a moziba évfo­lyamtársaimmal, bará­taimmal. Meg vagyok elé­gedve a filmkínálattal. Szívesen nézek slágerfilmeket. A Dózsát nem tar­tom drágának, főleg más mozik árainak ismereté­ben. (Fülöp Judit, főisko­lai hallgató)

A televízió elterjedésé­vel csökkent a mozi iránti érdek­lődés, és a filmszínházak veze­tői törni kezdték a fejüket, hogyan töltsék be az egyre sza­porodó üres székeket. A nyolc­vanas évek kisdiákjai ennek kö­szönhetően zsúfolódtak be hét­végi délelőttökön a kedvezmé­nyes bérletek ifjúsági- és mesefilmjeire. Az iskolák is szervezni kezdték kötelező és ingyenes látogatásaikat néhány alkotásra. Az évek során aztán nemcsak abban változott a mo­zi, hogy híradó helyett már reklámok teszik próbára a közön­ség türelmét, hanem átalakult a műsorkínálat, és tegyük hozzá, az árak is.
Városunkban a Dózsa Mozi­centrum az “ősintézmények” közé tartozik: 1952-ben nyitotta meg kapuit szó szerint filléres színház- és mozijegyárakkal. Bár “fapados” volt, bőven akadt vevő az olcsó szórakozásra. Így volt ez egészen a nyolcvanas évek végéig, amikor is a hirtelen megugró jegyárak a lakosság elszegényedésével párosulva drasztikus forgalomcsökkenést idéztek elő. Amíg tizenöt évvel ezelőtt még 360 ezren tértek be a moziba, a rendszerváltás idején százezer alá csökkent a nézők száma. Ezen a mélyponton szűnt meg a Fejér Megyei Moziüzemi Vállalat, így a vesztesé­gek miatt egy időre az in­tézmény fennmaradása is kétsé­gessé vált. Végül az önkormányzat magára vállalta az üzemeltetést.

– Kettesben, hármas­ban szoktunk moziba járni a barátaimmal. Folyama­tosan figyeljük a műsort, milyen sci-fi-t, akció- vagy kalandfilmet játszanak. Általában hetente egy elő­adásra váltunk jegyet, a mai árak mellett nem lehet minden jó filmet megnézni. Bár a választék elég nagy, előfordul, hogy nem jársszák azt, amit meg szeret­nék nézni. (Muskatal Krisztián, tanuló)

Az évi ötmillió forintos költ­ségvetési támogatás lehetővé tette a fokozatos korszerűsítést a jegyárak jelentős emelése nél­kül. Az utóbbi években lecserél­ték már a földszinten az elhasz­nálódott székeket (ez nemsoká­ra az emeleten is megtörténik), újak a hangfaluk és a vászon is. Ez a minőségi változás harrnínc- százalékos forgalomnövekedést eredményezett, az idén eddig 156 ezer mozijegyet adtak el. Az előadások már majd fele telthá­zas, igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy a székcsere 746-ról 611 -re csökkentette a férőhelyek szá­mát. Az árakat a helyi közönség fizetőképességéhez igazítják, ennek megfelelően azok – a közelmúlt 25 százalékos emelé­se ellenére – alacsonyabbak az országos átlagnál. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a Dó­zsa több megyeszékhelyi társát megelőzve az ország tizenne­gyedik leglátogatottabb mozija.
Annak ellenére, hogy körül­belül három eladott jegy jut évente városunk egy-egy lakó­jára, mégsem mondhatjuk, hogy általános szokás lenne legulább hébe-hóba moziba menni. Régi tapasztalat, hogy tíz nézőből legalább nyolc harminc éven aluli. Családos ember ritkán jut el ide, legfeljebb nagyhírű, Oscar-díjas alkotások tudják becsábílani. A fiatalok inkább a kommersz akció- és kalandfilmeket kedvelik, s mivel a kö­zönség nagy részét ők alkotják, az ő ízlésüknek megfelelően kell összeállítani a műsort. A nagyteremből így a művészi igényességű alkotások jobbára a kamaraterembe szorulnak.

– Az idén még nem voltam moziban, nem is hiányzik. Amúgy is bőven el vagyok látva filmekkel. Egy-egy jó művészfilmre azért elmennék, de nem igazán találok az ízlésem­nek megfelelőt. (Fülüp Mihály, főiskolai hall­gató)

Mivel a mai közönség nagy része néhány éven belül “leszo­kik” a mozilátogatásról, idejé­ben gondoskodni kell utánpótlá­sukról. Ennek érdekében évtize­dek óta szoros kapcsolatban áll a filmszínház az óvodákkal, álta­lános iskolákkal. Kedvezményes áron – jelenleg fejenként száz forintért – fogadják csoportjaikat, az intézmények pe­dig vállalják a viszonylag olcsó diákbérletek terjesztését. Ren­geteg gyerek használja ki a szü­lői pénztárcákat kímélő lehetőséget, s kedveli meg észrevétle­nül a mozit.

– Már azt sem tudom, mikor voltam moziban utoljára. Nincsen sem időm, sem energiám ilyes­mire. Ha néha sikerül időt szakítani egy kis pihenés­re, inkább leülök a tévé elé. Ha nem tetszik a film, át­kapcsolhatok egy másikra, kötögethetek is, ha ahhoz van kedvem, de az sem probléma, ha a műsor közben elalszom (Markovics Józsefné)

Ha nem lennének kedvezmények, sokuk talán meg sem ismerhetné a szórakozásnak ezt a formáját, pedig csak közülük kerülhet ki a jövő közönsége.

Sárközi Erika

2020.07.13. – 2020.07.19. – MOZIHÉT CIKKSOROZAT

Dunaujvaros