Esti Budapest – 1952. június 3.
Sztálinváros számít ránk, gyerünk kapitány elvtárs
(Kossuth-díjas Zádor István rajzai)
A Dunán “teljesít szolgálatot” az FK-301-es motoros vontató. Kívül-belül olyan tiszta, mint a patika, olyan rend van minden helyiségében, úgy ragyog minden berendezés, mintha kiállításra készülne. A gépterem – ahol akár fehér köpenyben is dolgozhatnának -, a kormányállás, az apró lakóhelyiségek, a fürdőszobák, az olvasóterem és a gazdag könyvtár mind a hajósok gondos szeretetét hirdetik.
Mivel foglalkozik ez a hajó? Kevesen tudják: fontos alapanyagot szállítanak építkezéseinknek a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat dolgozói. Három nagy folyó és a Balaton vízén “működnek”. Kikötőmedret készítenek, szabályozzák a partokat és a folyók fenekét kotorják. Ők dolgoznak sztálinvárosi nagy kikötőnkön is. Az ország építkezéséhez a kavicsszükséglet több mint kétharmad részét ők termelik ki. Kemény munkát igényel a víz felett dolgozni, de legtöbbjük a szakma szerelmese, semmiképpen sem tudna másutt dolgozni. Az FK-301-es járja a vizeket, szállítja az üres és kaviccsal tömött dereglyéket, az óriási kotróberendezéseket, elevátorokat és más “műtárgyakat”. Ha a többi hajósok meglátják a vízen, sípjelzéssel üdvözlik, büszkén mutatnak rá: “No, itt a Vihar!” (Mert ez volt a neve korábban.)
FK-301 – Fortepan/GILTÁN TIVADAR
Ezen a hajón dolgozni külön kitüntetés. Nem mindenki kerülhet ide.
Minden hajónak van naplója, a napló úgy hozzátartozik a hajóhoz, mint a kormánykerék. Enélkül nem is hajó a hajó. A motoros orrán helyezkedik el a kapitány fülkéje. Benyitunk, megnézzük a hajónaplót, a hajó életrajzát. Miről is beszél ez a hajónapló? Apró eseményekről, de mögöttük egyszerű emberek hőstettei vannak. Lapozzunk csak. Sztálinvárosba kellett sürgősen kotróberendezést vontatni, hétfő hajnalban nyersanyagra várt az építkezés, tehát indulni kellett már szombaton. Éjszaka szuroksötét volt, látási viszonyok: rosszak. Az út nem biztonságos, de az elsőkormányos, a kommunista Dániel Gyula ezt mondja: “Sztálinváros számít ránk, várja a nyersanyagot, gyerünk, kapitány elvtárs!” Szombat hajnaltól hétfő hajnalig mindenki talpon volt, csak két órát aludtak felváltva. A veszélyes helyeken állandóan mérték a vizet, s szerencsésen meg is érkeztek. Sztálinváros az FK-301-es miatt nem szenvedett hiányt.
Lapozzunk csak tovább a hajónaplóban: Néhány napja éjszaka vihar volt a Dunán. Az FK-301-es összesen száz vagon kaviccsal megrakott három dereglyét vontatott lefelé. A hátsó dereglyéről jónéhány perce már erős segélykiáltás hallatszott, de a viharban csak hangfoszlányok érkeztek a motorosig. Harminc vagon nyersanyag és a legénység élete veszélybe került. Mi történt hát? A vasmacska “árulást” követett el, a viharban kibökte a dereglye oldalát, a víz pedig egyre tódult befelé, egyre süllyedt a szállítmány. A motoroson nem értették először, mi történt, de lassan kibontakozott: veszély van, villámgyors cselekedetre van szükség. Tizenegy hajós volt a motoroson. Mindannyiuknak első gondolata: megmenteni a dereglyét, hiszen ha elsüllyed, a kiemelése legalább százezerforintos költséget jelent. Ilyenkor a hajósok szerint a legfőbb erő a higgadtság, a megfontoltság.
A hajóskapitány, Bauer
János vette kezébe az irányítást. Néhány pillanat alatt kész a terv. Dániel Gyula sztahanovista elsőkormányos a legnehezebb pontra állt, a különös gondot igénylő kormánykereket vette a kezébe. A vontató a dereglye mellé siklott, kigyúltak a reflektorok és a tomboló vihar közepette, a motoros lassan zátonyra tolta a süllyedő szállítmányt.
Néhányszáz méter után elérték a zátonyt, mindez csak néhány perc műve volt, ami azonban óráknak tetszett. Magyar Mihály beállította a fényszórókat, Dudla Ferenc, ifj. Szepesi József, Benediczki János és a többiek átugráltak a dereglyére és kézierővel megkezdték a kavics kirakását, hogy a tátongó lyuk a víz színe fölé kerüljön, de a kegyetlen víz még egyre terjedt a hajófenékben. A hajósok erre átrakták a motorosról a szivattyút, de ez kevésnek bizonyult, mire a motoros ott hagyta a mentőket s teljes erővel visszament a néhány kilométerre lévő kotrógéphez, s egy újabb szivattyút vett a fedélzetéreé. Útközben egy, a Dunán lefelé haladó hajóval találkoztak. Megvillantak a különbözöl fényjelek az éjszakában, szállt az üzenet: “Sürgősen szivattyúra van szükség!” Egy órán belül már három szivattyú zúdította kifelé a vizet. A hajótest lassan kiemelkedett. Ekkor a brigád fadugót készített és betömték a nyílást. Két és fél óra múlva a veszély elmúlt.
Százezer forintot megmentettek. A “Vihar”-brigád átszállt a vontatóra és az FK-301-es folytatta útját – mintha semmi sem történt volna. Pedig nem így volt. Ismét vizsgát tettek a brigádtagok és vizsgát tettek a kommunisták, hogy valóban motorjai-e a brigádnak! Ezen az éjszakán jelentékeny dolog történt valójában: megerősítették hat pártonkívüli jogos bizalmát.
FK-301-es a budai alsó rakpartnál – Fortepan
Lapozunk tovább a hajónaplóban. “Jégzajlás idején az utolsót percben szabadítják ki a jég közül a veszélyben lévő kotróberendezést.” És így tovább… A hajónapló még sok mindent elmondana, de a vontató megérkezik Budapestre, az országgyűlés háza elé. Mentőcsónakot bocsátanak vízre, elbúcsúzunk az elvtársaktól, utunk befejeződött.
Karcagi Sándor
