Skála Dunaújváros Áruház


Fejér Megyei Hírlap – 1980. április 10.

Tíz év múltán a munkásszövetkezetről

Beszélgetés Szabó Gyulával, a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet elnökével

(Már jó ideje beszélgettünk Szabó Gyulával, amikor rájöttem, mi az a különös kis apróság, ami őt megkülönbözteti az általam ismert egyéb ágazatok gazdasági vezetőitől. Egy vállalatot, szövetkezetet termelési eredményein, mérlegadatain, legfőképpen nyereségén keresztül lehet bemutatni, következésképp ez hangzik el leggyakrabban a látogató érdeklődésére a gazdasági vezetők ajkáról. Szabó Gyula azonban következetesen a város ellátásának funkciójához méri a szövetkezet tevékenységét és minden kérdést a lakossági-, vásárlói igényekből vezet le.)

– Munkásszövetkezet. Ez csak afféle közéleti “blickfang”, vagy valóban utalás a szövetkezeti tagság összetételére, politikai magatartására?
– A felszabadulást követően úgy alakult, hogy a városokat az állami kereskedelem, a falvakat pedig a kialakuló földművesszövetkezet látta el. Csak az 1968-as gazdasági mechanizmus oldotta fel ezt a merev elhatárolódást.


Új gazdasági mechanizmus

A munkástelepülések jobb, változatosabb ellátása érdekében felfrissült a munkásszövetkezés gondolata is, hogy így gyorsítsák a kereskedelem, a szolgáltatás, a kistermelői tevékenység fellendítését. Így alakultak – először – Dunaújvárosban, majd Csepelen, Várpalotán és az ország más munkáskörzeteiben.
Mi 1971-ben szakadtunk el az adonyi Duna menti Áfész-től. Akkor 857 tagunk volt 92 millió forintos forgalommal. Most, tíz év után már 5200 tagunk van, árbevételünk pedig meghaladja a 380 millió forintot. Tíz év kellett ahhoz, hogy a Dunaújvárosban elhintett szövetkezés-gondolat beérjen.
– Említette a közelmúltban lebonyolított küldöttgyűlést. Ezen kevésbé lelkesítő év végi eredményekről számolhatott be az elnökség a küldötteknek. Mitől lettek a dinamikusan fejlődő munkásszövetkezet múlt évi eredményei szerényebbek a vártnál?
– Ez nem kizárólag a múlt év következménye. Szövetkezetünk fennállásának első öt évében, majd az V. ötéves terv időszakában az volt a fő feladatunk, hogy Dunaújvárosban egy vállalati nagyságrendű kereskedelmi hálózatot építsünk ki. Ehhez gyakorlatilag a nulláról indultunk. A múlt év végéig az induló 4 kiskereskedelmi egységünkből 32 üzlet lett. Induló 4 vendéglátóhelyünkből 15. Egyáltalán nem volt szolgáltató tevékenységünk, ma azonban a városban nélkülözhetetlen szolgáltatási szervezetet építettünk ki. Egykori 2-300 ezer forintos mezőgazdasági termeltetésünk helyett ma 12 millió forintot ér e tevékenységünk, amit bevételen kívül további 4 milliós sertéstenyésztés is súlyoz.
A múlt év eredménye a korábbi esztendők dinamikája miatt lett szerényebb. Nyereségünk az árbevétel növekedésével arányosan nőtt, csakhát éppen nem haladta meg a bázist. Ennek okait szeretném elmondani. Ami nem volt tervezhető: a júliusi árváltozás minket különösen sújtott, hiszen kiskereskedelmi forgalmunk 80 százalékát élelmiszer teszi ki. Az árrés igen leszűkült. Aztán egy másik ok, hogy sok olyan kötelezettségünk is van – például a külterületi kis üzletek fenntartása -, ami nehezen tehető nyereségessé. Itt költségesebb az áruellátás, január 1-től emelkedtek a bérleti díjak is, és nem érhetők el azok a szervezési paraméterek, amelyek egy nagyobb üzletben elvárhatók. Aztán a kálófelhasználás… Az az igazság, hogy a hálózat nagyobb része önkiszolgáló rendszerű. Ezért kálófelhasználásunk indulásunk óta mindig egy kicsit nagyobb volt. Lehet, hogy a szervezés során erre nem fektettünk akkora súlyt, mint amekkorát most a kényszer hatására fektetnünk kellett. Tavalyelőtt már javult a kálófelhasználás 0,1 százalékot, de még mindig a megyei átlag felett maradt. Tavaly a második félévben tovább szigorítottunk. Az üzletvezetői kinevezés feltételeként a káló csökkentését szabtuk, vezetőcserékre került sor, és szorosabbra fűztük az ellenőrzést is. Az idei leltárok gyakorlatilag mindenütt lezajlottak, és ezek további 0,1 százalékos javulást jeleztek. Végül pedig: az 1978 végén, 79 elején nyílt egységeink beüzemelési költségei is ezt az évet terhelték. Remélem, hogy az 1979. évi megtorpanás átmeneti. Idén jól indultunk.
– Néhány szót, ha kérhetném, a Skála Áruházról…
– Skála Dunaújvárosi Áruház – ezt a nevet szántuk neki, bár a tanács még nem nyilatkozott. Mi korábban is tagjai voltunk 4 üzletünkkel a Skála-Coop szűkebb integrációnak, ennek az új áruház is tagja lesz. Az építésre vonatkozó bankhitel ugyan még nincs aláírva – erre a napokban kerül sor -, de az elvi döntés a hitelfolyósításra már megtörtént. Július 1-én megkezdődik az építése. A 4008 négyzetméter alapterületen két értékesítési szint lesz. A gazdasági oldala a pincével együtt hatszintes. A tervek alapján nagyon impozáns középület lesz. Az épület műszaki átadását 1983. május 1-re tervezzük, ami azt jelenti, hogy az év második felében a közösség számára is megnyílhat.

Juhász Béla

Fejér Megyei Hírlap – 1981. december 10.

Jó ütemben épül és a tervek szerint tizenhét hónap múlva elkészül a Skála dunaújvárosi áruház. A 4083 négyzetméter alapterületű új áruház megnyitása után az üzemeltető munkásszövetkezet a város kereskedelmi forgalmának egyharmadát tudhatja magáénak.

Fejér Megyei Hírlap – 1982. november 21.

KAPUNYITÁS FÉL ÉV MÚLVA

Jövő év május 2-án nyit a Skála Dunaújváros Áruház, amely nemcsak a város és a vonzáskörzet kereskedelmi ellátását javítja lényegesen, hanem szép megjelenésű középület is lesz. A generálkivitelező 26-os Állami Építőipari Vállalattal történt megállapodások szerint az építési munkák decemberre befejeződnek és megkezdődhet az áruház fokozatos felszerelése, bebútorozása, majd tavasztól az áruval való feltöltése is.

A Skála Dunaújváros Áruház a város legnagyobb kereskedelmi egysége lesz. A 4083 négyzetméternyi alapterületen műszaki, szabadidő-, ajándék-, cipő-, komplex divat-, konfekció-méteráru, lakás-textil osztály, valamint ABC-jellegű árusítóhely és egy Havanna Club nevű ételbár kap helyet.
Elkészült az áruház 1983. évi beszerzési és készletterve, kialakult a szállítók köre. A tervek szerint – a választék bővítésére – lehetőség lesz szocialista országok áruházaival való árucserére. A színvonalas értékesítés mellett a szövetkezet különböző szolgáltatásoknak – mint valutavásárlás, a vásárolt műszaki cikkek lakáson történő üzembe helyezése – is igyekszik megteremteni a lehetőséget. A tervezett dolgozói létszámot biztosítandó idén érettségiző fiatalokból 40 tagú intenzív szakmunkásképző-tanfolyamot szervezett november 1-től a szövetkezet. Az áruházban elektronikus pénztárgépek lesznek, amelyek kezelésére már felkészítette dolgozóit a dunaújvárosi Munkásszövetkezet.


Fejér Megyei Hírlap – 1983. április 14.

A 26-os ÁÉV építette az áruházat

Tíz héttel korábban

Kedvezett az enyhe tél az építőknek, elképzeléseikbe, szervezésükbe nem szólhatott bele az időjárás. Még tavaly kötött együttműködési szerződést a 26-os számú ÁÉV és a dunaújvárosi Munkásszövetkezet a Skála Dunaújváros Áruház zavartalan építése érdekében. Sikerült a közös munka: tíz héttel az eredeti határidő előtt, április 25-én nyit az áruház. Az építők elvégezték munkájukat, csaknem 68 millió forint értékben. Ezen a héten a műszaki átadás folyik. Elégedettek a kereskedők; korszerű, jól megépített házban fogadhatják majd a vásárlókat. Még a múlt héten is nagy volt a nyüzsgés, építők és kereskedők dolgoztak egymás mellett. Szintenként vették birtokukba a Keripar és a Tyler szakemberei az épületet. Így a legfelsőbb szinten még a berendezéseket szerelték, ugyanakkor a földszint az építőké volt. Ez pontos szervezést és munkát kívánt. Ennek ellenére sehol nincs félmegoldás, befejezetlen szöglet. Ezekben a napokban az áruház környékét rendezik.
Itt vannak Dunaújvárosban a Fehérvár és a győri Arabona Áruház dolgozói. Nyitási tapasztalataikat a gyakorlatban adják át a munkásszövetkezetnek, hogy az építők adta tízhetes előnyt a kereskedők is megőrizhessék. Ütemszerűen fogadják a szállítókat. Lassan föltöltődnek a raktárak, az eladóterek polcai áruval.
Bár rövid az idő április 22-ig, a szakmai bemutatóig, a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet berendezett áruházban fogadhatja első vásárlóit.


Fejér Megyei Hírlap – 1983. április 22.

Skála Dunaújvárosban is

Új fejezetéhez érkezik a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet fejlődése. Ma átadják a Skála Dunaújváros Áruházat. Ezzel teljesülhet a szövetkezet korszerű kereskedelemre való törekvése. Nincs holt tér a négyezer négyzetméternyi alapterületű épületben, amelyet Simon Ferenc tervezett.

Formaruha, fodrászműhely
Mondhatnánk, mindig az új a legszebb. Tény, hogy a Magyarországon ma használatos kereskedelmi berendezések közül a legkorszerűbbek kerültek a dunaújvárosi áruházba, ötletesen, jól tagolták az eladótereket, így tágas, mégis zegzugos, hangulatos kép fogadja a vásárlókat. Vonzóak a shop-ok. A földszinti ABC osztály megmutatja milyennek kell lennie a napi bevásarlóhelynek.

Hívogató a Havanna ételbár is, amely népszerű pihenő és bámészkodó hellyé válhat.
Nem csupán a vásárló kritikus szemére számítva épült és készült az áruház. Raktárai, öltözői, pihenői és étkezőhelye a dolgozók jó hangulatát, munkájuk könnyítését szolgálják. Fontos a kereskedő megjelenése, ápoltsága. Ezért is készült formaruha, nyílott a szövetkezet dolgozói számára fodrászműhely. Nem is volt munkaerőgondja a Munkásszövetkezetnek, amikor az áruház 180 dolgozóját kiválasztotta. Érdemes megemlíteni, hogy nyolcvan százalékuk szakképzett. Sikeresen vizsgázott az a kereskedelmi osztály is, amelyet érettségizett fiatalokból szerveztek, és intenzív tanfolyamon képeztek ki. Egy részük a Skála áruházban próbálhatja ki tudását. A többiek a szövetkezet üzlethálózatában helyezkedtek el. Rájuk is nagy feladat vár, hisz a Skála színvonala minden szövetkezeti boltot korszerű kereskedelmi munkára kötelez.

Mit, hol?
Teljességre törekedtek a szövetkezet vezetői, amikor az áruház eladóterét felosztották.
Legalul, a pincetérben rendezték be a műszaki osztályt. Itt a barkácsolók, kertészkedők is találnak kedvükre való kisgépeket, alkatrészeket. Komplex módon állították össze az osztály árukínálatát. Arra törekedték, hogy mindenféle berendezés, kisgép megtalálható legyen, ami egy háztartásban szükséges.
A város egyik legnagyobb alapterületű, és legszebb ABC-jét találhatjuk a földszinten. Berendezését a Lehel Hűtőgépgyár Tyler részlege és a KERIPAR szállította. Hűtőparkja lehetővé teszi, hogy minden élelmiszert, mely hűtést kíván, hűtőpultról kínáljanak. Szomszédságában a bejárattal szemben működik a Havanna ételbár. Mesterszakácsa, Erős István kubai ételekkel várja a vendégeket.
Minden más az emeleten kapott helyet. A már szokványos áruházi osztályok mellett, mint cipő, méteráru, konfekció, játék és sport is helyet kapott. ízléses, értékes ajándékokat kínál az egyik, Méta monopol sport és szabadidő ruhákat a másik, és Skála akciós cikkeket a harmadik.
Meg kell jegyezni, hogy a játékosztályt a Triállal közösen üzemelteti a szövetkezet, így állandóan gazdag a választéka. A dunaújvárosi Röviköttel szövetkezetve árusítják a divat és rövidáru jellegű termékeket.

Áruskála
Nagykereskedelmi jogot szerzett a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet. Ez megkönnyítette az áruház kínálatának kialakítását. Több cikket, mint ajándéktárgyak, ágyneműk, faáruk, bőrdíszművek, a szövetkezet termeltette, illetve saját bedolgozó részlegeivel gyártat. Saját termékük például a hermetikusan zárható csomagtartó, amely sikerre számíthat az. autós turisták körében.
Ezen túl továbbra is más kereskedelmi szervezet kínálatát eltérő választék lehetőségét nyújtja a Skála-Coop. Közvetve és közvetlen részesei lehetne a dunaújvárosi Skála kereskedői nemzetközi árucseréknek. Több hazai áruházzal is hasonló célú kapcsolatot tartanak. Közülük a győri Arabona és a veszprémi Skála már a nyitásnál is közreműködött.
Idén két nemzeti hetet is tartanak, így NDK és bolgár áruházak vendégeskednek áruikkal Dunaújvárosban.
Külön rangot kapott a Skála-Coop monopolcikke, a MÉTA. Nemzetközi színvonalú sport- és szabadidő ruházat, cipő, táska márkajele a MÉTA küllemében, minőségében megközelíti a tradíciókkal bíró gyártók termékeit. Közepes árszínvonalával, elérhetőségével kel versenyre velük.
Később is törekszik az áruház vezetése arra, hogy az újdonságnak számító Skála monopolcikkek külön helyet kapjanak. Mit kínál induláskor a bejárattal szembeni akciós osztály? Nem titok, hogy a Skála-Coop megvásárolta a kiskunhalasi kötöttárugyárat. Annak raktárkészletét árusítja most ki.

Előrendelés, házhoz szállítás
Számos termelő vállalattal tart jó kapcsolatot a Dunaújvárosi Munkásszövetkezet, így a dunaújvárosi boltok választékától eltérő a kínálat. Ez érvényes az ötvenmillió forint értékű árukészlet jelentős hányadára.
Ma már nem elégedhet meg a kereskedelem áruk eladásával. Szolgáltatásokkal – mint a Skála Dunaújváros áruházban – sietnek a vásárlók segítségére. Így tagsági és vevőszolgálat működik, ahol Hegedűsné Léránt Erika, az áruház háziasszonya fogadja a vevőket. Itt jegyeztethetők elő pillanatnyilag nem kapható cikkek, rendelhető meg házhoz szállítás. Helyben intézik a hitelre vásárlás OTP ügyeit, valutát váltanak. Igénybe vehető az áruház ajándék- és virágküldő szolgálata. Névjegykártyát készíttethetnek, kulcsot másoltathatnak, órát javíttathatnak az áruházban. Egyedi szolgáltatás lesz, hogy az ott vásárolt anyagból a Vegyesipari Vállalat mesterei öt napon belül megvarrják a ruhát. Ezenkívül a függönyt és a padlószőnyeget beszegik.

Nem hiánycikkek felhalmozásával teszik csábítóvá a Munkásszövetkezet szakemberei az áruházat, hanem állandó áruválasztékkal, színvonalas szolgáltatásokkal és korszerű kiszolgálási móddal.

Kaszás Éva
Gregority Antal felvételei


Új vidéki áruházzal gyarapodik a Skála. Április 25-én Dunaújvárosban megnyitotta kapuit a vásárlóközönség előtt az az üzletház, amely – hasonlóan a többihez – bő áruválasztékot igyekszik nyújtani a vevőknek.
(Fotó: Képes Újság/MTI – Bárándi)

További felhasznált képek:
Dunaújváros története képeslapokon
http://retrologokemblemak.blogspot.com/

1983. április 23-án megnyílt a Skála Dunaújváros Áruház – jakd.hu

Dunaujvaros