1990 – Taxisblokád

A Hírlap – 1990. október 30.

Benzináremelés. Blokád országszerte. Követelések és egyeztetések. Fenyegetések és ígéretek. Felvásárlási láz és élelmiszerhiány. Úton rekedtek és utat állók. Mi sem maradhattunk tétlenek. A pénteki eseményeket rögzítettük és a rendkívüli helyzetről tudósítottunk. A Hírlap szombati különkiadásában. Hiszen a legfontosabb ilyenkor: a kenyér és az információ.

A HÍRLAP – 1990. október 27. – KÜLÖNKIADÁS – letöltés

ahirlap19901027_kulonkiadas-1

Szombat reggeltől vasárnap éjjelig

Krónika

Szombat délelőtt. Teljesen kihaltak az utcák. Délután nem sokkal többen kereked­nek fel, a buszmegállókban azért néhányan várakoznak.
– Ez az egész ország ügye – mondja Mózes Krisztina, tizenhat éves ta­nuló. – Hiszen ezzel az ár­emeléssel később aztán min­dennek felmegy majd az ára. Mi, fiatalok így sem látjuk a jövőnket.
– Folytassák a taxisok, ne hagyják abba! – kontráz Inoka Tímea, aki szintén tizenhat éves. – Bent, a kenyérgyárban rengeteget dolgoztunk, túlóráztunk, mert az embereket is sajnál­tuk, meg a boltosokat is.
– Ha most engedni fog a kormány, később is arra kényszerül – kapcsolódik a beszélgetésbe Müller Ferenc, nyugdíjas. – Egy áremelés­nek nem lehet az a következménye, hogy lezárják az utakat. Ehhez a taxisoknak nincs joga!
Kugelmann Attila, szellemi szabadfoglalkozású így vé­lekedik:
– Szimpatizálok a taxi­sokkal. De a megoldás ott fönt van, csak ki kellene mondani. Hiszen közreját­szik a Szovjetunió politiká­ja, s az Öböl-válság is. S az sem lenne megoldás, hogy az osztrákok küldenének vala­mennyi üzemanyagot.
A városházán állandó kap­csolatot tartanak a külvi­lággal. Délután négy óra, semmi nem zavarta a köz­rendet. A boltok általában három óráig voltak nyitva. A rendőrség kérte a közterület­felügyelőket, hogy tizenkét órás váltásban álljanak a rendőrség segítségére, és készenlétben. Gond csapán az ittrekedt külföldiekkel volt, de péntek este őket is elszállásolták a BVM, a papírgyár és vasmű munkásszállóin. Sőt szombaton reg­gelit is kaptak. Aztán nagy­részük továbbindult.

Wittmann Károly, a rende­lőintézet igazgató főorvosa is arról tájékoztat, hogy semmiféle rendkívüli intéz­kedést nem kellett tenniük az elmúlt napok alatt. Kétszáz üres ágy állt rendelke­zésre, ha mégis szükség len­ne rá. A kórházba minden dolgozó bejutott.

Vasárnap délelőtt lazult a “barikád” országszerte, így Dunaújvárosban is. Délelőtt tíz órára elkészül az enge­detlenségi nyilatkozat a “kormányhoz az engedetlen­ségi mozgalom tárgyaló dele­gációjához és az ország né­péhez!” címmel. A városban egycsapásra megindul az élet. Az embereket mágnes­ként vonzza egy papírdarab – korra, nemre, foglalkozás­ra való tekintet nélkül. Délutánra csoportok verődnek össze. A tegnapi türelem és nyugalom felcserélődik iz­galommal és elszántsággal.
– A kormány csak mellébeszél – magyaráz Tóth György. – Most néztem a tévét. Bod Péter Ákos nem mond semmi konkrétumot, s nem is enged.
– Pedig a taxisok bizto­san nem mennek haza, ha ez így folytatódik – szól közbe Kóré Jánosné.
– A kormány persze na­gyon jól tudja, hogyha en­ged, akkor megbukik – mondja Kozári József.
– Éhen csak nem fogunk halni – állítja Lány Tiborné. – Mi mindent válla­lunk. Ha a románokon tud­tunk segíteni, akkor talán magunkon is tudunk. Ideje végre összefognunk!

Az érdekegyeztető tárgyalá­sokat hallva és látva a ta­xisok ismét szigorítják az útelzárásokat, s visszaállnak a régi “rendre”: óránként tíz-tizenöt percre szabadok csak az utak. A Hotel és a Volán taxi segítségével kör­bejárjuk a “határt”. A déli kijárónál úgy tűnik, itt gyűlt össze az ország összes kocsi­ja. A taxisok nem engednek, magasra csapnak az elszánt­ság indulatai. Egy idős nyugatnémet asszony rosszul lett a kocsijában, megérkezik a mentő. A várakozásra kény­szerülők már nem olyan türelmesek, mint előző nap.
– Szekszárdról jövünk. Egyedül itt van blokád. Jót játszanak a gyerekek. De ez már nem vicc! Ez terroriz­mus!
– Az északi kijáratot kétszeres blokád zárja el. Itt is vannak hangadók, de a taxisok “nem veszik a lab­dát”, egy mondattal közlik a tényeket, majd otthagyják a nyugtalanokat. Mire a vá­rosba érünk, “tüntetnek”. Nagyrészük fiatal; tizenhat és huszonöt év közötti. Né­hány kocsi kíséri őket. Han­gos szó, rendetlenkedés nincs.
Este tíz óra néhány perc. Most már szinte teljesen biztos, hogy megegyezés lesz a kormány és a munkavál­lalók-munkaadók között.
Valóban: Kedd, nulla órától tizenkét forinttal olcsóbb lesz a benzin. Liberalizálni fogják az üzemanyagárakat s ezek után a piaci árak lesznek érvényesek. De a ha­táridőről még dönteni kell az Országgyűlésnek.
Vasárnap éjjel negyed ti­zenegy. Északi kijárat. A taxisok: “Valamit elér­tünk…”, “Én nem vagyok elégedett…”, “Erkölcsileg mi győztünk.”, “Ha – mást nem is, legalább azt elértük, hogy tartanak a néptől… “

Féltünk Tüntetők és ellentüntetők. A benzin áremelése miatt tiltakozók és a kormány mel­lett kiállók. Az utakat eltorlaszolók és az őket ter­roristáknak nevezők. Közöm­bös ember talán nem is akad sehol. Vitatkoztak a bariká­doknál a demonstrálók egy­mással és az utasokkal, az utazni akarók egymással. Megbénult az ország. Ki­mondva és kimondatlanul: féltünk. Közben a torlaszokhoz ál­landóan érkezett a segítség. Éttermek, boltok, háziasszo­nyok, kisnyugdíjasok adták, amit adni tudtak. “Civilek” álltak a taxisok közé, mond­ván, ez mindannyiunk ügye. Az otthonmaradók a híreket hallgatták. Késő este végre kompro­misszum született. Mindenki fellélegzett, hogy másnap folytatódhat az élet… – J –

 

Már csak a központ utasí­tására várnak. Benzingőz, kipufogógáz, a teherautók, személygépkocsik, szippan­tók indulásra készen. A rendőrség nem nyilatkozik, ők különben is csak a dol­gukat végezték. Most arra vigyáznak, nehogy baleset legyen. Aztán elindul a sor. Háromnegyed tizenegyre a mezőfalvi elágazás is fel­szabadul. Aztán százhar­minckilenc autó tülkölve, dudálva, reflektorozva kör­bejárja a várost. Győztek?…

Szép esténk volt… 1990 október 25-én. Így kezdődött

Nagy Csilla

Taxisblokád: négy őrült nap krónikája – mult-kor.hu