Képes Magyarország – 1960 szeptember
Az újjáépülő vár és a 0 kilométerkő búcsúzik az induló utastól
A Budai Vár lábánál, az Alagút és a Lánchíd között, Molnár László szobra, a kőhefaragott utas áll a 0-val jelzett kilométerkövön. A messzeséget kémleli. Innen indul mind a nyolc közlekedési főútvonalunk, s mint az emberi testet az érrendszer, behálózza hazánk egész területét. S hogy az autós vándor el ne tévedjen, az óramutató irányában haladva a következő főútvonalig a tízes számrendszer szerint minden országút számot visel.
Válasszunk mi is egyet, talán a 6-ost, mint a legkorszerűbb, legújabb útvonalat. A térképre nézek, vajon merre visz majd utunk? Budafok-Paks-Szekszárd-Pécs… merné-e valaki tagadni, hogy a 6-os út a kitűnő magyar borok útja?
NAGY HAJÓ, KIS HAJÓ
Lehet, hogy elfáradt a 7. számú országút a Kamaraerdő melletti magas emelkedőn, és segítségül hívta 6-os számú testvérét? Itt találkoznak a Mecsekbe igyekvő turisták a Balaton hűs habjainál víkendezőkkel.
Kürt harsan. Autóbusz, rajta tábla: IBUSZ különjárat. Akárhogy is vizsgálom, nem tudom, merre tart. Megállítjuk. Vörösvári Béla tanár vezetésével huszonhatan a siklósi várba készülnek. Két percnyi beszélgetés alatt, rövid statisztikát készítettem. Hatan közülük már jártak egy ízben külföldi túrán, ketten több alkalommal. Tizenketten rendszeresen járják az országot, a többiek, hatan viszont most indultak először társasutazással országjárni.
A mi gépkocsink gyorsabb mint az autóbusz, elhagyjuk őket, de elmaradoznak mellettünk a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok hatalmas búzatáblái, kukoricaföldjei is.
Adony határában találkozunk a Dunával is
Az 50-es kilométerkőnél Adony határában újabb vendég érkezik – az öreg Duna. Először csak barátkozik velünk, egy-egy ágát küldi mellénk, majd teljes szélességében útitársunkká szegődik rövid időre.
Korszerű út a falvakat, a nagyobb városokat csak érinti, de keresztül nem megy rajtuk. Adonyba is betérhetnénk, de mi csak sietünk tovább, a falu és a Duna között, az acél városába Sztálinvárosba.
Sztálinvárosi hajóház. Ma már műemlék
Ezúttal nem követjük előbbi elvünket. Letérünk a főútvonalról, megnézzük a tízesztendős várost. Előbb a régi pentelei
házak között haladunk. De felettük, mintha védenék, óvnák a parányi házakat, őrt állnak a kikötő darui hatalmas karjaikkal. A tenger “feljön” Sztálinvárosig. Duna-tengerjáró hajók gyomrából itt rakják ki a messze földről hozott szállítmányokat. A tengeri kikötő a félszigetté alakított sziget és a régi Pentele között fekszik. Játszik velünk a kép. Az öböl egyik partján karcsú testű tengerjáró, a másikon szárazföldre vont régi bárka. Orrán a felirat a múlt évszázadot idézi: Sz. I. 1843. A napjainkban már muzeális értékkel bíró építmény nem is olyan régen, még lakóház volt. Amikor már a rozzant bárka vízen kiszolgált, nyugdíjba küldték, partra vonták, s jobb híján beléköltöztek lakni.
Sztálinváros hatalmas sugárútja, Arany Csillag szálló, Dózsa mozi, SZTK rendelő intézet, a korszerű épületek sora következik, majd a zöldövezet után feltűnik a monumentális vasmű főbejárata. Amíg a gyár kerítése mellett visz utunk, a kéményerdő eregette gőz- és füstfelhők pajkos játéka szórakoztat. Vontató mozdonyok sípjelére hófehér gőzbárányok, komor, szürke gomolyagok váltják egymást, termel a gyár, vasat, acélt, a jövőt…
JÓ HALRA JÓ BOR JÁRJA
Angol, francia és német szavak ütik meg fülemet, az asztalokon ínycsiklandó halászlé párolog. Ha dzsinnek varázsoltak volna egyik pillanatról a másikra e kis hangulatos csárdába, akkor is tudnám, hogy Dunakömlődön vagyok. Nincs olyan óra – a nyitvatartási időn belül – amikor ne akadna turista e tájon.
Jó halra, jó bor járja – Paks következik! Ha bemegyünk a kedves kis falucskába, főutcáján pezsgő élet fogad. Elhaladhatunk a Dunaparton is – a Sztálinvárosnál hűtlenné lett Duna ismét visszatér hozzánk – kedves látvány fogad. Hatalmas halászhálók száradnak a vízparton, a falucska házainak ablakai mint napba néző gyerekszemek pislognak a vízre.
Végképp búcsút mondunk a Dunának, végtelennek tűnő síkságot szel ketté utunk. Az útvonal legegyenesebb szakasza következük, alig akad itt-ott egy-egy kisebb kanyar. Úgy látszik, az ördög ezekben a kis kanyarokban sem alszik. Lux Sándor Wartburgja épp az egyik derekán kapott tengely törést! Dicséretére legyen mondva a vezetőnek, a kínálkozó alkalom ellenére sem száguldott – nem is történt semmi baja.
A KÉTEZER ÉVES VÁROS
140. kilométerkő. Itt adott egymásnak találkozót a 6-os és az 58-as út, s a kettejük közé tolakodott Szekszárdi hegység. Letérünk a főútvonalról, a kétszámjegyűn haladunk néhány kilométert, s máris Szekszárdon vagyunk. Utunk a város szívébe, a Garay térre vezet.
Szekszárd Garay tér, előttünk az Auguszt-ház
Szinte egy marokban van mindaz, ami híressé teszi e várost. A sarkon az Auguszt-ház, ahol sokszor megfordult Liszt Ferenc, s ahol az Esztergomi misét szerezte. Innen indul a széles út a híres gemenci erdő felé. Ellenkező irányban a hegyekre vezet, a híres borpincékbe, majd később Babits szülőházához…
Egyre több lesz a látnivaló. Dimbes-dombos táj, szőlők szántóföldekkel váltják egymást, de rövidesen “komolyodik” a vidék. A cserjéket erdők, nehezebben járható hegyoldalak váltják fel. Aki a természetet kedveli, órákig gyönyörködhet a hegyvonulatokban s az erdők rajzolta képekben, a madaraknak az országútra is kihalló cserregésében.
Mecseknádasdnál vagyunk. A falu mellett elhaladó országút hirtelen kanyarral, a hegyoldalba vájt szerpentinen irányt változtat. Néhány métert haladva már a magasból nézzük a falut, háttérben a Mecsek legmagasabb pontjával, a pöttömnyi falucskára vigyázó Zengővel, kotlós köré gyűlt kiscsibék seregének tűnik az apró házak sokasága. Ahogy kaptatunk fel a meredek szerpentinen, alig pihentük ki a sok látnivaló nyújtotta “fáradtságot”, újabb szenzációval szolgál utunk. Az ország legnagyobb és legszebb völgyhídjai ívelik át a varasdi mély völgyet.
Utolsóelőtti állomásunk Pécsvárad, csaknem egy évezredes várának romjaival köszönti a turistát. Még néhány perc és Pécsett vagyunk. Hadd végezzek gyors számadást. Kísérőm füzetében tarkállanak a vonalkák. Valamennyi egy-egy autót, motorkerékpárt jelent. Megszámláltam őket, hiszen ez is a 6-os út “természetrajzához” tartozik. Autók száma: 683. Motorkerékpároké: 347.
Közeledünk a kétezeréves városhoz. Most már a Mecsek minden színében pompázik. Jakabhegy, Misina, Tubes mind-mind itt sorakozik az utas előtt, s szinte észre sem vesszük, hogy már a 2000 éves városban vagyunk. Gyönyörű, korszerű lakóházak dicsérik az elmúlt esztendők építkezéseit, s mire a régi város szívében vagyunk, nem győzzük újra meg újra megbámulni a Zsolnai- gyár majolika díszekkel ékített kéményeit.
Autónk befordult a Széchényi térre. Előttünk Pátzay Pál Hunyadi János-szobra, majd a Nádor szálló, a tér hátterében a Belvárosi templom, melynek kupolája arról mesél, hogy valaha Gázi Kászim pasa dzsámija volt, balkézfelől a megyei tanács székháza, a Nagy Lajos Gimnázium.
197 kilométeres utunk véget ért. Éhesen, és a látnivalóktól fáradtan indulunk a Nádor szálló felé…
(Bohanek Miklós felvételei)
Koós Tamás