“MENNYEI POFÁTLANSÁG”
Petri Györggyel Kisbali László és Mink András beszélget Weöres Sándor Le journal című verséről
/részlet
Akkor azt javaslom, kezdjük az elején! Mit jelent a cím?
Hogy a költőt mi indította arra, hogy a versnek francia címet adjon, nem tudjuk. Esetleg Pierre Emanuellel való rejtelmes barátságában lelhetjük meg a magyarázatot. Az első jelentése az, hogy napló, és a szöveg maga is inkább erre utal. A francia nyelvben nem otthonosak számára ez a szó viszont csakis újságot, hírlapot jelent. A versben egyszerre van benne a napi körültekintés, a szemle gesztusa – Goethe kedvenc műfaja volt az alkalmi vers –, de a horizontja az egész emberi történelmet vagy inkább az egész emberi létezést átfogja. Értelmezhető tehát úgy, mint pillanatnyi reflexió a megfigyelhető valóságra, amely viszont ebből az alkalmi perspektívából áttekinti az emberi lét egészét.
Úgy tűnik, mintha volna egy kifejezetten újságcikk-része, a 15–20. versszak között, amely valószínűleg Dunapenteléről, azaz Sztálinváros/Dunaújvárosról szól: „tájadnak más-képű az álma / beton szögell, acél feszül / a város férfimorajának / partján a mező lánykateste / pőre halmai koncul esve / az erőszakos technikának / Dunába rondít a sirály / a fecskék a tornácra fosnak / dzsiggel egy hettita király / képe alatt Kossuth Lajosnak.”
Az utalás teljesen egyértelmű. A Kossuth maszkjában tetszelgő hettita király Rákosi, a hettiták pedig a kommunisták: „balzsam jut minden lakosnak / így készül az illatos tag / múmia kit masztaba zár / ön is hettita ugyebár / a hettita a hettita / különös nép a hettita / azt hiszi minden hettita / mindenkiről hogy hettita” – olvasható alább. Ráadásul az új városban szinte kizárólag férfiak laktak, és akkoriban közbeszéd tárgya volt, hogy az ebből fakadó szexuális nyomor mennyi problémát okoz. Ugyanakkor ez teremt lehetőséget arra, hogy a metaforát kitágítsa, hiszen a technika hagyományosan maszkulin dolog, amely erőt vesz vagy éppen erőszakot tesz a természeten, ami viszont női princípium: „a város férfimorajának / partján a mező lánykateste”. Ebben a pillanatban már többről van szó, mint az erőltetett iparosítás puszta kritikájáról.
A teljes beszélgetés a versről – beszelo.c3.hu
Weöres Sándor: Le journal
ESTI UTAZÁS
LE JOURNAL
kanca futott az udvaron
egy cédrus ötlött a szemébe
mindkettő szűz phaenomenon
„lelkes lelkem kinek a képe”
ó bár tudnék lóul dalolni
zablát kantárt rám Múzsa fonna
abrakom hymni odi psalmi
nyeregbe Orpheus pattanna
Csung-kuo Hellas France Micráim
bámulná porcelán patáim
fehér lámpám harisnyáim
túl értelmük kaptafáin
kanca futott az udvaron
egy cédrus ötlött a szemébe
mindkettő szűz phaenomenon
“lelkes lelkem kinek a képe”
ó bár tudnék lóul dalolni
zablát kantárt rám Múzsa fonna
abrakom hymni odi psalmi
nyeregbe Orpheus pattanna
Csung-kuo Hellas France Micráim
bámulná porcelán patáim
fehér lámpám harisnyáim
túl értelmük kaptafáin
szférikus breviárium
keletkezne gratis sogar
nem kéne honorárium
csak mennysugár
emelkednék napvilágba
hullnék holdharmatba le
édes gyümölccsel tele
csontvázam hieroglifája
sok anthropoid mennylakó
lóságomtól tisztulna lóvá
s Xenophanés hite valóvá
ha énekelnék én a ló
rossz üst a majom feje
benne égi szikra pattan
s mire kép lesz és zene
hamuvá hull az anyagban
síkságon bacchanalia
ormon Zeus-trón s tengermélyben
Aphrodité Pelagia
korallzátonya lila éjben
Helena bátyjai az égen
le nem köphetőn messzi láng
nemzőgörcsöd mennyei fényben
ennyid van domestique oráng
kezednek minden alkotása
egy ránc csak Diotima leplén
s ha ujja igazítja keblén
innen van némi ragyogása
tekintélyét elgondolom
Attikának Itáliának
tulajdonkép csivit-szalon
szerenád Garufáliának
ha olykor felkelek korán
nézek gyomorva kézve lábva
szerelmes Garufáliám
szerelmes Garufáliába
nézlek ó Garufália
te vagy lényem tükörfala
saját pofámat látom végül
minden azonosságba békül
de látszat-létben egymás mellett
pásztor ordít bárány legelget
lovat nőt s más eszményképet
esz az ember és a féreg
oráng komm her tekints körül
nem lián szantál mangó pálma
tájadnak más-képű az álma
beton szögell acél feszül
a város férfimorajának
partján a mező lánykateste
pőre halmai koncul esve
az erőszakos technikának
Dunába rondít a sirály
a fecskék a tornácra fosnak
dzsiggel egy hettita király
képe alatt Kossuth Lajosnak
balzsam jut minden lakosnak
így készül az illatos tag
múmia kit masztaba zár
ön is hettita ugyebár
a hettita a hettita
különös nép a hettita
azt hiszi minden hettita
mindenkiről hogy hettita
furcsa madár a sirály
azt hiszi minden sirály
ha jön egy másik sirály
az nem igazi sirály
álmodban fordulj mit tehess
város felett sápad az éjjel
nem Pegasossal csak gebével
korán indul a szemetes
leáldozó csillagörvényben
röpke papírt gyűjt tőrhegyen
míg ébred pálmafák tövében
a Ganges partján Debrecen
a Déri-múzeum előtt
szárongban sétál Sárika
mósuszillat tölt levegőt
hatlábú az Arany Bika
síkság korlátlan álmai
délibáb hullámára festve
ind szentélyek párkányai
felettük Aurangzeb mecsetje
a Nagyerdő felől a tenger
fényes borbélyműhelybe árad
sodor polipokat csigákat
a tükrökből tűnik a szender
udvarias fehér segédek
homlokig vízben állanak
zavaros mélyben a vendégek
arcukon tajték ázalag
gyűlnek a tenger foltjai
Golgotha árad óriás
kereszten függ Csokonai
kétoldalt Tóth Árpád s Gulyás
ó nem kell árkus az írásra
mert ha bőröm hullana
csontvázam hieroglifája
némán éppígy vallana
amit nem tudok arról szóljak
amit tudok hallgassam el
s majd ha nélkülem száll a holnap
kérdeznek s csontvázam felel
mit nem gondolok hangoztassam
és mit gondolok elhallgassam
kuss az igaz harsog a talmi
többit sírból kell kikaparni
verssorok közti résbe fér
angyalok és próféták népe
minden betűnél többet ér
a papír pőrén maradt része
legszebb alkotás a séta
bár a földön nem hagy jelet
ám a piramis rossz tréfa
teng percnyi ezeréveket
hinárral kötöz a kanális
hogy a világból ki ne fuss
sok Homo Esothericus
rengeteg Homo Bestialis
a narcisszák apácarendje
meghív magányos szerelemre
s a kecsketenyésztők zsinatja
a kis faunt örökbe fogadja
hellén szem héber látomás
egymást pocsékul elrontotta
menny-gyümölcs és pokol-tojás
lett paradicsomos rántotta
oráng geh weg ne nézz oda
úgy sem tudhatsz segíteni
mindez természetes csoda
szól Kafka Franc az isteni
már bajszunkon kétfelől
apró búborékok ülnek
széles állkapcsunk elől
aranyhalak menekülnek
az egész akvárium
rémült gomolygásba kezdett
még a hőmérő is reszket
s az ódon almárium
de a kopott családi képek
a falról vak közönnyel néznek
bíztatón nem kacsingatnak
se nekünk se a halaknak
inkább csodáld a paripát
nem-írható tudása mennyi
lelkében őrzi mosolyát
nem is bírná arcára venni
hámja és nyerge sem saját
de vállalja ha ráteszik
csak szennyes vizet nem iszik
így lejt a feltört réten át
mit elvégez a sok dolog
sosem az ő elgondolása
mire egy eszmét feltalálna
bőre lábunkon csikorog
1953
