Jubilál a fúvószenekar


Dunaújvárosi Hírlap – 1980. október 10.

Ünnepi hangverseny

Jubilál a fúvószenekar

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Dunai Vasmű fúvószenekara. A jubileum alkalmából hétfőn este ünnepi hangversenyt tartottak a Bartók Béla Művelődési Központban. A jubiláló együttest – és a csehszlovák frydek-misteki lemezgyár vendégként fellépő zenekarát – Szegedi Zoltánné, a városi tanács művelődési osztályának vezetője köszöntötte. Méltatta a zenekar alapítója és első karnagya, Dobrik Zoltán munkásságát, aki a hőskorban az építők fúvószenekarából és a vasgyári zenekarból létrehozta a jelenlegi együttes “ősét”.

Rezesbanda? Hangversenyzenekar!

Elismeréssel szólt a zenekar eddigi sikereiről: 1963-ban elnyerték a megye legjobb fúvószenekara címet, 1968-ban az országos fúvósfesztiválon aranyérmet szereztek, ezt követte 1970-ben a Kiváló együttes cím, 1975-ben az aranydiploma, majd e kitüntetésnek “igazolása”, a számos rádiófelvétel. Nem véletlen, hogy a vasmű tűzoltózenekarát évek óta az ország négy legjobb fúvószenekara közt tartják számon. A művelődési osztály vezetője méltatta Tóth Ottó karnagy huszonnégy éves, áldozatos munkáját, művészi tevékenységét, majd köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet a vasmű nyújtott a zenekarnak.
Az ünnepi köszöntő után elsőként a vendégegyüttes műsorát hallgathatták meg a színháztermet megtöltő zenebarátok, majd – a szünetet követően – az “ünnepeltnek”, a Dunai Vasmű tűzoltózenekarának jubileumi műsora következett. Méltó indítás volt Erkel Ferenc Ünnepi zenéje, amelyet Pécsi József Petőfi-nyitánya – megzenésített Petőfi-versek fúvószenekari feldolgozása – követett. Nem maradt ki a műsorból a zenekar sikerszáma sem, Bihari-Keil Ernő Palotása, és kellemes meglepetést okozott a Három tánc, amelynek utolsó tétele cigánytánc, fúvószenekarra. Erkel Fegyvertánca után a program nagyszerű lezárása volt Kubes: Pro Moravalko-ja. Az est néhány meglepetést is tartogatott a hallgatóság számára. A csehszlovák zenekar egy magyar népdalfeldolgozást mutatott be nagy sikerrel. A mű előadását maga a szerző, Milos Machek dirigálta. Hasonlóan kedves gesztus volt, hogy a vendégegyüttes karnagyának egyik művét, a Podluzsánszky indulót pedig a vasmű fúvószenekara adta elő, Tóth Ottó vezényletével.

Ehhez több kell, mint a zene szeretete…

A zeneileg is értékes, hangulatos est méltó köszöntése volt a harmincéves zenekarnak.

Knódel Mária

 

 

Szórakoztató dallamok – teljes lemez hanganyaga

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros