Dunaferr – 1992. április 23.
Minden képviselő egyetértett az önkormányzat márciusi közgyűlésén azzal a beterjesztéssel, hogy a Bartók Béla Művelődési Központot átszervezzék, nevét módosítsák. A változtatás nem csak gazdaságossá tenné az intézményt, hanem a nagyobb repertoárú, magasabb színvonalú, igényes színházi és zenei előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal és egyéb rendezvényekkel tartalmasabbá válna Dunaújváros kulturális élete. Ahhoz, hogy ezentúl Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza néven emlegessük a jól ismert és közkedvelt épületet, ahhoz már csak a Művelődési és Közoktatási Minisztérium írásos beleegyezését kell Budapestről meghoznia városunk jegyzőjének.
A lehetőség, hogy “igazi” színházzá válhasson a Bartók, már a húsz évvel ezelőtti Dunaújvárosi Bemutatószínpad útjára indulásakor adott volt.
– 1973-ban volt az emlékezetes első premierünk, a Kötélen a Niagara fölött, amit a Bemutatószínpadunkon láthatott a közönség – mondja Smuk Imre, a ház művészeti vezetője. – Azóta negyven előadást tartottunk itt, amit Magyarországon elsőként nálunk láthattak a nézők. Itt folytak a főpróbák, és utána az a tizenöt-húsz előadás, amit majdnem mindig teltházzal játszottunk.
– Általában mekkora volt az érdeklődés a két-háromszereplős színpadi produkciók iránt? Lett törzsközönsége a stúdiószínháznak?
– Nyugodtan állíthatom, hogy igen. Mára egy olyan törzsközönség alakult, amely szinte kivétel nélkül itt van minden bemutatónkon.
– És mi a helyzet a földszinti, nagy színházteremben tartott, úgynevezett fogadott előadásokkal? Mekkora és milyen nézősereg verbuválódik össze az ország más, kőszínházaiból hozott produkciókra?
– Akik nálunk vendégszerepelnek, azok tudnak leginkább véleményt mondani. Szerintük pedig Dunaújvárosban érett, igényes színházlátogató közönség alakult ki az évek folyamán. Ezt mi, “Bartókosok” csak megerősíthetjük.
– Nem jelentett egyfajta rivalizálást az, hogy a vasmű jó néhány éven át busszal utaztatott a pesti színházakba sok-sok dunaújvárosit?
– Egyszer készítettünk egy statisztikát, hogy milyen előadásokon és hány ember vesz részt a vállalat kezdeményezésére – kapcsolódik beszélgetésünkbe Knódel Mária, az intézmény igazgatónője. – A számokat látva megnyugodtunk, mert kiderült, hogy a fővárosi előadások nyolcvan százalékát a Vidám Színpadra és a Nagycirkuszba szervezték. Tehát ez nem jelentett túl nagy konkurenciát a nálunk megtartott előadásoknak. Ha a Tháliába, Madáchba vagy más neves színházba szerveztek csoportokat, az csak jó volt, mert onnan meg mi nem tudtunk Dunaújvárosba színészeket hívni. A rangos fővárosi színházak produkcióit a Bartók közönsége nemigen tudta volna megfizetni. Sokszor pedig olyan adottságaink hiányoztak – például a sok változó jelenethez elengedhetetlen forgószínpad -, ami lehetetlenné tette az ő előadásaikat.
A színházról. Múltidézés. Jelenről Smuk Imrével, a Bartók igazgatóhelyettesével. – 1991. október 3.
– Mi alapján választják ki a bemutatásra kerülő darabokat? – kérdezem Smuk Imrétől.
– Figyelembe kell venni a színháztermünk adottságait és azt, hogy milyen áron kínálják a produkciókat. Főleg, ahogy már említettük, a fővárosi színházak kérnek borsos árat vendégszereplésükért. Most is volna lehetőségünk Nemzeti Színház-beli darab megvásárlására, ha lenne rá elég pénzünk. Talán a Bartók átszervezésével ilyen gondjaink a későbbiekben nem lesznek. Akkor majd futja rangos előadásokra azzal együtt, hogy a nézők is méltányos áron juthatnak a jegyekhez. Azt azért hangsúlyozom, hogy a következőkben csak úgy kapjuk meg a minisztériumtól és az önkormányzattól az átszervezésünkhöz a támogatást, ha a fogadott színházi előadások száma nem haladja meg az újonnan bemutatottakét. Tehát a stúdiószínházunk ugyanolyan intenzitással fog működni ezután is, mint az előbbiekben. Ehhez az anyagi feltételek mindenképpen meglesznek. Az állam várhatóan hatvan százalékot, az önkormányzat huszonnyolc-harminc százalékot, mi magunk pedig a fennmaradó részt fogjuk a teherviselésből vállalni.
– Milyen eredményekre számítanak még a változást követően?
– A biztos anyagiak tudatában sokkal rendszeresebben lehet majd előadásokat szervezni. Lehetővé válik, hogy ne csak az árat vegyük a későbbiekben figyelembe egy-egy előadásnál, hamem annak “minőségét” tartsuk leginkább szem előtt. Az önálló bemutatóknál pedig nem kell ahhoz ragaszkodnunk, hogy csak két-három szereplős legyen a darab, hanem futja majd nagyobb szereplőgárda felvonultatására is.
– Mi lesz a zenei produkciókkal?
– Sajnos az utóbbi időkben elég nagy visszaesés volt ezen a területen – veszi át a szót Knódel Mária. – De ez országos jelenség, ami az egész mai zenei életünkre jellemző. Ennek a problémának a megoldását teljes egészében nem vállalhatja magára itt a városban a Bartók. Hisz van még más intézmény is, akik nálunk a zenei kultúrát ápolhatják. Hiszek abban, hogy az újonnan alakult Dunaújvárosi Zenei Egyesület munkájának az eredményét a mi közönségünk is hamarosan élvezni fogja. Képzőművészeti tevékenységünkre az lesz jellemző, hogy mint már egy ideje, az aulában igényes tárlatokat, úgynevezett háttér-kiállításokat rendezünk, ami a ház nívóját fogja ezután is emelni. Külső játszóhelyünk marad továbbra is a Múzeumkert, ahol az idén nyárra már hat előadást tervezünk a tavalyi néggyel szemben. Ha igény lesz rá, bővíthetjük a kínálatot, a komoly és a könnyű műfajban egyaránt. Arra számítunk, ha év közben itt, a Bartókban többet és jobbat kap a publikum, talán nyáron is inkább számít az általunk kínálat igényes előadásokra. Egyébként szerencsénk van Dunaújváros közönségével, mert a gazdasági nehézségek ellenére mégiscsak eljöttek a nívós kulturális rendezvényekre, még ha az többe is került az elmúlt években valamivel. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza létrehozásával pedig szeretnénk ezt az igényt a továbbiakban még színvonalasabb előadásokkal és saját szervezőmunkánkkal is kielégíteni.
Kazai Mária
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
