Dunaújvárosi Hírlap – 1964. július 14.

Barsi Dénes:

Vidám Park

Dunaújváros a magasból /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf

Dunaújváros 1964 június
Voltaképpen az ötszáz holdon telepített és tízezres emberlétszámmal dolgozó Dunai Vasmű volna a jellegadója, hiszen a fundamentuma és elsődleges fenntartója az egésznek. A Vasmű, s a mögéje, melléje felsorakozott egyéb nagyipari üzemekben azonban olyan termelő munka folyik, amit a maga nagyszerűségében, bonyolultságában, tehát szépségében egyszerűen nem lehet a szabad ég alatt, minden érdeklődő emberi szem áttekintő látványosságaként folytatni. Ez a hatalmas emberi működés ezer és egy okkal záródik be kerítések mögé, óriási épülettömbökbe, csarnokokba és egyéb burkolatrendszerekbe. Összegezett élményt csak a csekélyszámú szakembereknek tud nyújtani, a helyben lakó és messze földről idelátogató átlagembereknek a Vasmű kéményerdeje, meg a többi nagyüzem csak látteret jelent, a város egésze a parkok és virágok városaként marad meg az emlékezetben s terjed el országos és külhoni köztudatban.
– Ha az anyagi kultúra máig kiteljesedett kereteit meg lehetne tölteni egyenlő értékű szellemi kultúrával, akkor Dunaújváros teljes joggal és önérzettel viselhetné az “első szocialista magyar város” címet, amit olyan sok lelkesedéssel előlegeztek neki a hősi korszakban. Sajnos, ezt az óhajt egyelőre szelíd maximalizmusnak érzem… – mondta nemrégiben egy Budapestről érkezett Kossuth-díjas költő.
– Nem is az ennek a városnak a rendeltetése – jegyezte meg rá szárazon egy józan mérnökember -, hogy valami modern és miniatűr Athén legyen, szobrok, festmények, zenék, regények, versek, színpadok és egyéb felépítményi sallangok paradicsoma. Dunaújváros lényege a Vasmű, nem kis Athén ez, hanem nehézipari bázis, súlyos és fontos termelési feladatokkal, s ha a termeléshez szükséges objektív tényezőket kellően koordinálni tudjuk, a szükséges emberlétszámot biztosítani, a dolgozókat kellő szakmai színvonalra emelni, számukra jó lakásviszonyokat, kellő kereskedelmi ellátást, és még némi szórakozást is, akkor szerintem ez a széplelkizés fölösleges…
– Nemcsak fölösleges, hanem képtelenség is! – csatlakozott a támogató vélemény, szintén felső képzettségű szakember véleménye. – Kezdettől fogva mindig voltak itt széplelkek, tapogatóztak, sóhajtoztak, hogy a dolgozó ember életének élelmességéhez és érdemességéhez nemcsak a szakképzettség, jó munka, magas bér és a tisztes lakásban elköltött vasárnapi rántott sertéskaraj tartozik hozzá, hanem a szellemi kultúrában leledző mélyebb, magasabb és tágasabb gyönyörűségek is, az élet egészét megéreztető érzések és gondolatok… És még, hogy ez a túlfinom párlat nemcsak az egyes ember-egyedek ideggócaiban kívánatos, hanem hogy ez az egész városra kiterjedő egységes, felismerhető szellemi arculatot, mintegy kollektív lelket adjon a városnak, dunaújvárosi tartalmat, öntudatot és magatartást, toronyórát lánccal, satöbbi. Ugyan, honnan, miből, hogyan.. ?!! Egy ilyen eleve, végletesen és végzetesen atomizált, kizárólag közgazdasági rendeltetésű települési képletnek, ahol a háromműszakos életritmus már eleve lehetetlenné teszi, hogy a negyvenezernyi lakosság bármiféle szellemi folyamatban, fejlődésben, vagy csak tendenciában is egységesen részt vehessen. Nem is beszélve arról, hogy legalább kétezer földrajzi és hagyománygyökerű tömegről van szó, a tanyasi primitívségtől a többszörös doktorságig legalábbis száz fokozaton elhelyezkedő heterogén sokaságról örülhetünk, ha az elkövetkező évtizedekben annyira összeérlelődik, hogy egységesen értékeli és igényli a Liget-kultúrát, a budapesti, vagy az itteni Vidám Park produktumait és kultúrlehetőségeit. Tények bizonyítják, hogy a legutóbbi időkig nem lehet komoly létszámú, esetleg semmilyen közönséget verbuválni komoly drámai vagy operai produkcióknak, igényes hangversenyeknek, irodalmi rendezvényeknek, képzőművészeti kiállításoknak, mindezek semmi eszközzel nem tudnak komoly, állandó közönséget vonzani, a Vidám Parkot pedig máris minden nyári vasárnapon, külön propaganda nélkül is nyolc-tízezer főnyi közönség özönli el!

Vidám Park bejárata /1964
fotó: MTI/Mezõ Sándor

Nos, helyben vagyunk. A Vidám Park kapujában. Amit egyes széplelkek, vagy tán kultúrsznobok a tömegkulturális fejlődés rekesztő gátjának igyekeznek minősíteni. A kapun belül az illetékesek igazolják, hogy csakugyan 8-10 ezer között mozog a nyári vasárnapok látogató átlaga, költséges propaganda nélkül. Igény van iránta, spontán tömegigény. Egyelőre minden más tömegvonzásnál erősebb, még a TV-nél is. Nézzük hát futólag, mi van itt, s mi lehet még.
Ha a várost a köz- és lakóépületek, valamint a parkok és virágok összegének vesszük, akkor a Park egyszerű továbbfolytatása ennek, csak éppen a város nélkül.
Fasorok, facsoportok, gyepszőnyegek, virággruppok és virágmezők, virágzó jázmin és egyéb bokrok sokszínű lombozattal, pazar életgazdagság színei, gyermekfej nagyságú példányokból rózsacsoportok, egyszínűek és kevertek, s a modern virágkertészet tarka, szándékosan szabálytalan növénycsoportjai. Június első vasárnapja, a mélykék, felhőtlen égről a régi paraszti szólás szerint kilencedmagával süt a nap, az árnyéktalan foltokon Gauguin tahiti képeinek, nyers, primer, napimádó színeinek hangulata vág szinte mellbe, más foltokon Csók István bővérű színtobzódása idéződik, lombokon átszűrt napfény, a nagy francia impresszionisták pillekönnyű és oldott fénysejtelmeire csábít, s ezt a gazdagon élő művészi hangulatot a Vidám Park egyéb járulékai mindvégig sem tudják elnyomni.
Szép, és határtalanul optimista jelenség.
A legepésebb kritikának sem hisszük el, hogy ez az egész így: nem kultúra. Ha hozzávesszük, hogy ez a hatalmas terjedelmű park szinte észrevétlen olvad bele a mögötte levő dunaparti erdőségbe, de hovatovább együtt is szűk lesz a tömegigényhez képest, nyugodt lélekkel nem mondhatjuk, hogy ennek a tömegnek nincs kultúrigénye és érzéke.
Igaz, a jelen tömeg zömét elsődlegesen a művészi összhatású környezet egyes pontjain elhelyezett játékos és szórakoztató mechanizmusok, gyermeteg vetélkedésre izgató létesítmények, hajóhinták, óriáskerekek, hullám- és körhinták, dodgemek, kuglipályák, céllövő, célbadobó és egyéb mókás ügyességek nyereményt is ígérő izgalmai vonzzák, sőt kellemes árnyékban kiüríthető söröskorsók, s így a művészien szép környezet tartalmában sajátosan keveredik bizonyos modern életigény és forma a régi pesti Vurstli hangulatával, sőt a régi falusi nagyvásárok élménymotívumaival, s hát ez manapság nem valami magas igényösszeget ad. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szuggesztíven művészi keretben fel és alá özönlő tömeg ruházata, mozgása, tartása könnyedén ünnepies, belülről fegyelmezett – garázdaság, szennyezés, rongálás e környezetben egyszerűen lélektani lehetetlenség, viszont kimosolyog belőle az embernek ember utáni szomjúsága: jó nekünk ilyen nagy sokaságban a hozzánk hasonlók mosolygó életével összeolvadni. Különösen, ha számotvetünk a másik, kétségtelenül meglevő tendenciával, a családi befordulás és elzárkózás hajlamával, ezt a spontán megnyilatkozó “emberszomjúságot” szintén kénytelenek vagyunk alapvető kultúrtényezőként értékelni, lévén az élő kultúra most és minden időben élő emberközösségek terméke és fogyasztási cikke.
E gondolatra tüstént jelentkezik az epés ellenvélemény, s a hozzátartozó fölényes legyintés:
– Jellemző. Vásári és vurstli-élményekkel elzsongítani a tömeget, hogy aztán ne áhítozzék, sőt eszébe se jussanak magasabb kultúrjavak…!…
Az epés bölcsességnél azonban álljon meg a menet.
Álbölcsesség ez, s rajta kívül valódi, emberséges, reális bölcsesség is van: hogy még mindig jobb rangosabb ital híján a szomjazónak limonádét adni, mint semmit sem adni. Továbbá olyan bölcsesség is van, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.

Óriáskerék a Vidám Parkban – 1963. június 9.
fotó: MTI/Urbán Nándor

Pozitív céllal kell ismét hangsúlyoznunk a lehangoló tényeket: a város e célra rendelt helyiségeiben öt-hat ember lézeng egy képzőművészeti tárlatmegnyitáson, a múzeumba pányvával is alig lehet látogatót fogni, kitűnő hangversenyeknek húsz-huszonöt őszinte igénylője és hallgatója jelentkezik, jeles opera- és drámai társulatok színpadi előadása 12 jegyigénylő jelentkezésén fullad csírájába, nyolc Kossuth-díjas író és költő irodalmi rendezvényén a tanárilag megagitált középiskolásokat leszámítva, alig van annyi hallgató, mint amennyi előadó stb. A Vidám Park látogatóinak száma viszonylag tavasztól őszig minden vasár- és ünnepnapon eléri a 8 ezres minimumot. Mindig. Folyamatosan.

(Folytatása következik)

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.