Dunaújvárosi Hírlap – 1964. július 17.
Barsi Dénes:
Vidám Park
Vidám Park reklám a hírlapban /1964
Ha Mohamed nem öncélú és elefántcsonttornyos próféta, akkor neki kell hegyhez menni: a magasigényű művészeteknek oda, ahová a tömeg magától, szívesen és folyamatosan elmegy. Talán kissé lopózkodó taktikával, de bevonulni és megöröködni a Vidám Parkban. Versenybe állni a vurstli-igényekkel. Istenments, nem a vásári játékok kiszorítása, megsemmisítése végett. Ez veszélyes maximalizmus lenne, hiszen a játékos ösztön örök és kiirthatatlan tartozéka az emberfogalomnak, sőt gyökerében nagyon is közel rokon a magas művészetekkel. Csak az egyenrangúság és egyenjogúság spontán tömegelismeréséig kell vívni a versenyt. Ha odáig eljutunk, akkor talán már véglegesen meg is van nyerve a kultúrforradalom. Ne felejtsük el, hogy a vurstlikellékek és a parkművészet szintézise már ennek a versenynek az első és megnyert lépése…!
S gyakorlatilag hogyan tovább..?…!
Legvilágosabb példa a szobrászművészet. A Park eszményi helye a szabadtéri szoborkiállításnak. Idényenként, esetleg egy idényben kétszer váltva lehet az anyagot bemutatni. Nem túl sokat és nem túl keveset. Ellenben feltétlenül egyszerű szavú magyarázó táblákkal ellátva, időnként az amúgyis reggeltől estig szóló hangszóróban néhány ötletes mondattal felhívni a figyelmet egy-egy műalkotás mivoltára, mondanivalójára, alkotásmódjára, szerzőjére, s arra, hogy az alkotások nem véletlenül vannak a helyükön, vagy azért, hogy a kutyáknak legyen mit leföcskendezni, hanem stb. A műalkotásokat lehet kölcsön, letét, vagy egyéb formában akár közvetlen az élő művészektől, akár képzőművészeti közintézményektől megszerezni, kisebb kiállított műtárgyakat, vagy másolatokat ki is lehet sorsolni, a sorsjegynyerést esetleg össze lehet kapcsolni népszerű vurstlijátékok nyereményeivel.
Ugyanezt a festőművészet és grafika terén is meg lehet oldani egy egészen szerény, de ízléses, felsővilágítású, szobányi helyiségben. Nem a képek figyelemszétszóró sokasága kell, hanem legföljebb nyolc-tíz műalkotás valamely kor, irányzat, iskola vagy művész jellegzetes alkotásaiból, éppolyan magyarázó táblákkal, mint a szobroknál, de sűrűbb anyagváltással. A sorsjáték mindig és mindenütt kedvelt “népsport”, művészi képek kisorsolása – a művészi érték propagatív hangsúlyozása mellett – a szobor-sorsolásnál sűrűbben is megejthető. A Park belső helyiségeinek díszítése mellett merkantil szempontból sem tekinthető agyrémnek az sem, hogy tömegesen sokszorosított jó grafikákkal és reprodukciókkal helyettesítsük részlegesen vagy teljesen azt az ötvenfilléres bóvlit, amit manapság a vurstli játékok nyereménytárgyaiként osztogatnak az ártatlan népnek.
Gyerekek szórakoznak a Vidám Park karuszel, rögzített kör-kerékpárjain, miközben szüleik figyelik õket. /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf
Fokozatosan át lehet térni a parkbeli építmények és létesítmények külső-belső művészi tervezésére. Úgy természetesen, hogy pl. a művészi seccoval díszített falfelületre kisméretű magyarázó tábla is kerüljön, a megafonban élőszavas megemlékezés is történjék időnként, hogy a jelzett díszítmény nem szobafestői önkényesség, hanem művészi alkotás, ezért meg ezért. Mindezek, s még sok hasonló lehetőség megszervezéséhez, sőt anyaggal való részleges ellátásához szerves és érdekelt mozgatóerőként már évek óta négy, országosan hiteles, jó képzőművész él városunkban, műtermes lakásokban, de működésük és alkotásaik számára a város belsejében eddig semmiféle tömegérdeklődést nem lehetett fölkelteni. Gondoljuk meg: ha a Park 8-10 ezres látogatótömegének esetenként csak egyetlen egy százalékát, tehát 80-100 embert lehet művészi élményfogyasztásra megnyerni, már ez is többszöröse a város belsejében eddig megnyertek létszámának. S ez szinte egyetlen reális lehetősége a giccs-ellenes tömeghadviselésnek.
Minta-bemutató jelleggel, s kellő magyarázó szövegekkel a helyi múzeumnak szabadlégkört leíró tárgyait a szobrokhoz hasonlóan lehetne elhelyezni, népszerűen “szenzációs tálalásban” felhívni a figyelmet például a Dunaújváros helyén volt Intercisa római katonaváros feltárása során feltárt, Európaszerte egyedüli, kőkoporsóban teljes épségben előkerült római katonatisztre, ugyancsak a város területén feltárt másfélezres sírszámú bronzkori temetőre stb. stb…
Az ének és zenekultúra igényszintjének emelése érdekében rendezni lehet ének-, zenekari és táncművészeti röpbemutatókkal, a bemutatott művek rövid és fordulatos ismertetésével, szabadtéren is, de egy később felállítandó zenepavilonban is tízperces, negyedórás, frappáns hangverseny-ízelítőket.
A már ma is működő, legújabban ízléses, hangulatos, célszerű építményben elhelyezett könyv- és folyóiratkölcsönző tartalmának továbbfejlesztéseként szintén könnyen rákaparható a tömeg jelentékeny része a rendszeres könyvsorsolásra, majd könyvvásárlásra.
Sajátos hangulatú író-olvasó röptalálkozókat lehet rendezni az erdős rész valamely tisztásán, jelesül éppen a Parkhoz tartozó dunai kilátó környékén. Másfél vagy két éve talán, négytagú román íróküldöttség érkezett a városba, a város és a helyi nagyüzemek megtekintése programjával. Társalgás közben véletlenül került szóba, hogy a Duna szemközti partján szabad szemmel látható Szalkszentmárton és Dunavecse vidéke, ahol az emberiség egyik legnagyobb költője élt, lakott, s talán legszebb verseihez az élményanyagot nyerte. Talán bocsánatot és elnézést kell kérni nehéziparunk jogos szerelmeseitől, de ez esetben nyomtalanul legurult a programról az iparművek megtekintése. Ehhez hasonlót a saját hazánkban, s a Szovjetunióban még inkább, láttunk és láthatunk, de Petőfi Sándor lábnyomát ilyen tálalásban sehol és soha…! – és lobogva rohantak ki a kilátóra, óraszámra nézték a panorámát, ahol is ama “Kis lak áll a nagy Duna mentében…”, mélységesen meghatva idézték egyre-másra a Petőfi-verseket románul, sőt meglepően jól – magyarul is. Talán a saját tömegünk egy részében is lehet gerjeszteni efféle hangulatot…
Iparilag és kereskedelmileg sem képtelenség olyan ízléses, olcsó füzetforma kialakítása, (ez esetleg országos arányokban is), amelyik csak egy-egy “izgalmas”, olvasmányos, de irodalmi szintű elbeszélést tartalmaz, s “orozva” ez is beiktatható a pocsék és mihaszna jutalombóvlik helyébe.
Felhőtlen szórakozás a Vidám Park dodzsem autóiban /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf
Mindezt, s még sok egyebet is, kellő adagolással, ügyes körítéssel, elbírja a Vidám Park közönsége, nemcsak azért, mert nem lehet és nem érdemes előle megszökni, ha már egyszer rászánta az ember a vasárnapját a Vidám Parkra – hanem azért is, mert mindez változatosság, szenzáció, és mindezekre aránylag könnyen rá lehet szokni. Az sem baj, ha a “liget-kultúrával” ma még megelégedett közönség abban a tudatban kapja be az igényes kultúra ízelítőit, hogy ő most csupáncsak szórakozik.
S mindez nem azért jön most itt elő, mert egy negyedik éve Dunaújvárosban lakó íróembernek éppen nem volt más cikktémája. Nem, hanem azért, mert a töredékesen felsorolt igények és óhajtások éppen mostanság jutottak el a lehetőség, sőt a megvalósulás kapujába. A városi PB agit-prop osztályának égisze alatt már folyik, egyelőre Művész Klub néven, egy társadalmi jellegű szerv létrehozása a városban működő tervező és építőművészek, képzőművészek, zenészek, mozgásművészeti szakemberek, múzeum- és könyvtárvezetők, írók és újságírók és az átlagnál magasan tevékenyebb kultúrmunkások személy szerinti bevonásával, afféle tanácsadó és javasló testületként, a város kultúréletének szerves, egészséges fölfejlesztése érdekében. A fönt vázolt igények, kívánságok, javaslatok már ebben a gyülekezetben hangzottak el, s illetékesek biztató nyilatkozatai szerint: nem a levegőbe. Kulturális reálprogram készül belőlük.
Ha a program csakugyan megindul a megvalósulás felé, az nagyon méltó és maradandó kiegészítője lesz a Felszabadulás közelgő huszadik a városszületés tizenötödik évfordulója ünnepségeinek.
(VÉGE)
A cikksorozat első része:
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
