Filmvilág – 1959. november 1.
KÖLYÖK
ÚJ MAGYAR FILMVÍGJÁTÉK
Nemcsak a cím ismerős (Chaplin filmje után illetlen dolog használni, még névelő nélkül is), hanem a figura és némely szituáció is. Borbála elődjeit jól ismerjük az irodalom, színpad és a film világából egyaránt. Hol Cilikének hívták, hol Tacskónak, de megjelent férfi alakban is nemegyszer. Irodalomtörténeti fejtegetésekbe is bocsátkozhatnánk és Eulenspiegelt is emlegethetnénk. Ez azonban nagyképűség lenne, elégedjünk meg azzal, hogy a Kölyök nagymúltú család sikeres tagja, akit melegen üdvözlünk, mert mindezek ellenére annak a jele, hogy lassan-lassan megszületik az egészséges, jó humorú, az élet valóságától nem idegenkedő magyar filmvígjáték.
Hosszasan lehetne – és kellene – elemezni, hogy mi az, ami új, mi az, ami régiből szerencsésen, vagy kevésbé szerencsésen transzponált ebben a filmben – erre, sajnos, nincs elég terünk. De a legjellemzőbb vonásairól mégis szólhatunk.
Régi mindenesetre a figura maga és az a tulajdonsága, hogy mindenütt bajt csinál, ahol csak megjelenik. Új ellenben, hogy a szituációik sajátosan maiak, sőt rendkívül frissek, elsősorban azért, mert olyan környezetben játszódnak, amilyet mondjuk húsz évvel ezelőtt hiába kerestek volna egy akkori film gyártói. Fiatal, szocialista városunk, Sztálinváros tájai és életének megnyilvánulásai adják a történet keretét s ez sokban meghatározza a film alaphangját. Új város ez, új hangulattal, amely nem hasonlítható sem a fővárosnak sokrétű, jót-rosszat, újat-régit összeolvasztó lüktetésével, sem a kisvárosoknak a régi álmossággal küzdő újsüttetű lendületével. Ez a történet csak itt eshetett meg, ebben a hamvasan fiatal, még mindig növekvő városban, ahol a modern utcasorok mellett még ott áll az első barakkok némelyike, s ahol az egymásba fonódó sorsok, emberi viszonylatok, a magatartás egyik fontos meghatározója az az élmény, melyet az együttes építőmunka oltott lakóiba. Itt nemcsak az emberek ismerősei egymásnak, hanem a tettek emléke is közös és az emberi magatartást meghatározó jellemvonások jelzője sokkal sűrűbben a “szocialista”, mint másutt.
A városnak ezt a jellegét, az embereknek ezt a közös vonását kitűnően fejezi ki Szemes Mihály új filmje. Minden kockájáról sugárzik ez, s ez felmentést adna számára sok hibája alól, még akkor is, ha nem akadna a filmnek egyéb erénye. Pedig akad.
Például az (s itt kell dicsérően megemlíteni Palásthy György és Markos Miklós forgatókönyvírók nevét), hogy a párbeszédek mulatságosak és életteliek. Humora mai, egészséges humor, sőt friss humor, mentes az elcsépelt szólásoktól, az unos-untig ismert viccek változataitól és nem tartották az alkotók szükségesnek azt sem, hogy a vagányok nyelvét felhasználva “érzékeltessék” a városi környezetet. S dicséretet érdemel a jó ízlés is, amellyel a burleszk-jeleneteket ábrázolták.
Tökéletes filmvígjátékot látunk tehát? Szó sincs róla! Annyi sikertelen kísérlet után azonban örömmel állapíthatjuk meg, hogy nagyot léptünk előre. Igaz, fel lehetne vetni a sematizmus veszélyének problémáját. A cselekmény vékony és konfliktusokkal csak alig terhelt vonalvezetése az oka ennek elsősorban. (De az is bizonyos, hogy egyre sűrűbbek az úgynevezett “sematikus” jelenségek életünkben. Mert persze “sematikus” az, hogy egy fiatalembert, jelen esetben egy fiatal nőt, nem hagy elkallódni a mi társadalmunk és még a rendőrség is segíteni akar és nem büntetni(!). Nemcsak azért, mert a “Kölyök” nem követett el bűnt, hanem abból a “sematikus” okból is, hogy a szocialista rendőrség akar és tud is segíteni. És sematikus az is, hogy nálunk jól berendezett munkásszállások vannak és sematikus az is, hogy… de talán elég!)
Nem tellett az alkotók erejéből néhány figura (pl. Kondor, vagy Jóska) részletesebb motivációjára sem. Kicsit vasárnapias a város és a gyár képe is, mintha nem is folyna munka ebben a városban. (Pedig folyik, tessék csak megnézni a tervteljesítést!) És még folytathatnánk a felsorolást. Mégis egészében a pozitív vonások a döntőek, az, hogy épkézláb, mulatságos, nemesszándékú és gondosan kivitelezett alkotást kaptunk.
A szereplők élén Törőcsik Mari áll, a Kölyök igazán “testhezálló” szerepében. Szerepének minden lehetőségét kiaknázza. Huncut mosolya, groteszk naivitása élővé formálja a figurát. Nem harsogó kacagást, hanem jóízű mosolyt vált ki s ez azt mutatja, hogy sikerült elkerülnie (nyilván a rendező okos útmutatásával) a sokszor csábító hatásvadászat buktatóit. Partnerei, mint minden magyar filmben, színjátszásunk jelesei közül kerültek ki. Bessenyei Ferenc pompás igazgatója, Suka Sándor rendőrfőhadnagya a legjobb vígjátékstílust képviselik. Elkerülhetetlen a gondolat, hogy nagyobbszabású vígjátéki szerepben milyen sikert arathatnának. Szabó Gyula kissé mereven mozog, de mint említettük, ez szerepe hiányosságaiból is fakad. A Kölyök iránt feltámadó érdeklődése előrelátható és várható ugyan, mégis túl gyorsnak, nem elég indokoltnak tűnik. Itt érezni leginkább a megindokolt konfliktusok hiányát. Talán, ha több közös kalandon esik át Jóska és a Kölyök, viszonyuk kevésbé szentenciaszerű, több alkalma lett volna fiatal szülészünknek képességei kibontására. A többi szereplő: Szirtes Ádám, Rajz János, Garas Dezső, Zenthe Ferenc, Békés Itala és még sokan mások, apró szerepeikben mulatságosak, jók.
Pásztor István nem mulasztotta el az alkalmat, hogy bemutassa Sztálinváros sajátos szépségét. Nem volt könnyű dolga, hisz szocialista városunk megragadó képét nem elsősorban a filmszerű változatosság jellemzi. Hogy mégsem vált egyhangúvá, ez Pásztor István érdeme. Petrovich Emil zenéje kellemes, hangulatos, jól festi alá a cselekményt.
LENKEI LAJOS
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
