Dunaújvárosi Hírlap – 1988. július 29.

Nincs mese, őrölni kell

Molnárnéból molnárnő lett

Hej, azok a régi, szép idők! Azok a mesés őrletések! Azok a malmok a faluban, középen vagy a szélen, de mindenképpen a csalogató, apró kocsma mellett. Ahogy a férfinépek azoknál felsorakoztak egyfogatú szekereikkel… S míg az emberek boruk mellett a kocsmában vártak, addig a lovak odakint békésen abrakoltak.

Hát még, ha szélmalom volt az, a malom, vagy vízimalom…! Hol vannak ma már ezek, hová lett a régi malomfogalom?!

Az utolsó dunaújvárosi vízimalom

Nosztalgiázunk egy kicsit az őrletések, darálások immár semmivé lett romantikáján Major Andrással, aztán a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat dunaújvárosi üzemének vezetője emígy fordítja a szót.
– Annyit talán érdemes feljegyezni erről a malomról, hogy a század első éveiben épült, és egy Jerkó nevű család tulajdonát képezte. Magam húsz esztendeje szegődtem ide, akkor 1,5 tonna volt a malom óránkénti kapacitása, jelenleg a 2,1 tonnánál tartunk. Ami meg ezt az irodaépületünket illeti, állítólag szintén híres. Azt tartják róla, hogy Pákozd után, “futás” közben, itt szállt volna meg Jellasich…
Ez lenne tehát a legenda. Most sokkal lényegesebb kérdés, hogy a mai malom el tudja-e látni liszttel, őrleményekkel a várost, a környéket.
– Nagy a körzetünk – hangzik a válasz -, de számunkra legfontosabb a helyi sütőüzem ellátása. Őszintén szólva az a helyzet, hogy ott több lisztből sütnek, mint amennyit mi adni tudunk. De ez sem kevés: havonta 50-60 vagonra való. A munka és a terület ellátása egyébként folyamatos, fennakadás nincs, s hogy ez így lehet, az nem kevéssé a 30 tonna befogadó képességű silónak is köszönhető.
– Na meg a dolgozóinknak – kapcsolódik a beszélgetésbe Janczura János, a malom üzemvezetője. Tőle tudjuk meg, hogy a korábbi évek gondjai után most jó körülmények közt végezhetik munkájukat. Jelenleg kilenc szakmunkás és öt betanított dolgozik 24 órában, három műszakban. A legöregebbnek Szabó Józsi bácsit mondják, mellette érnek be a fiatalok. Az sem utolsó, hogy nőket is találni eme férfias munkában.

Labor a malomban. Szabó Jánosné azt vizsgálja, milyen a beérkezett búza sikértartalma

Palotai Kálmánné és a Cikler Andrea megszerezték szakmunkásbizonyítványt. Ők már nem molnárné, hanem molnárnő titulust érdemelnek.
A főnök örömmel megmondja:
– Jó a csapatunk. Pontosan 195 ezer forint, egy főre jutó nyereség “kitermelést” produkáltunk.
Ha pedig netán akadna, aki dicsekvést vélne kihallani a fenti megjegyzésből, annak javasoljuk, nézzen szét kicsit a malomban. Mert gépesítés ide, gépesítés oda – ma sem könnyű munka ez. Asztalos András, a műszakvezető molnár fiatal kora ellenére sem csinál titkot alapállásukból.
– Nincs mese, itt őrölni kell: 11 ezer tonna az éves termelésünk. Én nagyapámtól lestem el kisgyerekként a mesterséget, ő szokta mondani: a molnárnak úgy kell dolgozni, fiam, ahogy az emberek esznek…

A korszerű technológia sem szorította ki a malomból a zsákokat. Töltésük, elhelyezésük alaposan próbára teszi Mészáros József erejét

Úgy gondoljuk, ez eléggé tiszta beszéd, de azért talán nem sértés, ha megkérdezzük a malomipari dolgozóknak: mennyi jut betevőre? A délutáni műszakban dolgozók közül ezt megválaszolni leginkább talán Mészáros József hivatott. Ő ugyanis azon kevesek közé tartozik, aki ma is zsákokkal dolgozik. Tölti, emelgeti, szinte ritmus szerint a 40 kilós zsákokat, naponta kijön a 110-120 mázsa.
– Bírja? – kérdezzük talán nem túl elmésen, de ebben a hőségben ezt elnézi nekünk.
– Muszáj, azért vagyok itt már 12 éve.
– És kenyérre mennyi kerül?
– Lehet vagy hétezer – saccolja meg, mire a főnöke közbeszól: – Van az nyolcezer is, Józsi.
– Legyen – egyezik bele emberünk és zsákol tovább.
S zúg, dohog, szüntelen őrli a búzát, készíti a mindennapi kenyerünknek valót a régi, de ma is megbízható malom.

K. T.

 

_____________________________

LISZTET JÁR A MALOM…

A betakarítással egyidőben folyamatosan szállítja a Vörös Csillag Termelőszövetkezet az őrölni való gabonát a Fejér Megyei Malomipari Vállalat Dunaújvárosi Üzemébe. Fotósunk végigkísérte a kenyérnek való útját, a búza beérkezésétől a liszt csomagolásáig.

Minden beérkező búzaszállítmányból mintát vesznek, amely a laboratóriumba kerül

A laboratóriumban különféle műszerekkel “vallatják” a kenyérnek valót. Vassné Borbély Ilona a sikértartalmat vizsgálja

Műszer ide, műszer oda, legmegbízhatóbb a molnár keze. A gyakorlott szakember tapintásból meg tudja mondani, milyen az idei búza

A hengerek közül kikerülő búza már liszt. Amit lehet kisebb és nagyobb “zacskókba” csomagolni…

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1986. július 22.

Dunaújvárosi Hírlap – 1980. július 11.

BÚZAVÁRÓK

Az ország 148 malma közül ma már kevésre igaz a nóta: “Áll a malom, áll a vitorlája…” Így van ez a Fejér megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat dunaújvárosi üzeménél is, ahol a vállalat központjának és helyi üzemének a szakemberei éppen az évi nagyjavítást végzik, s a molnárok lisztporos világára kíváncsi idegen a saját szemével láthatja, hogy a sokféle szita, dob, henger, s más egyéb malmi tartozék között idegen lenne egy múltat idéző szélkerék.
Egyébként a nagyjavítás ellenére a virágágyas malomudvarra sorra hajtanak be a búzával megrakott teherautók.
– Uszályt rakodunk – mondja Major András, az ipari üzem vezetője, aki több, mint 20 éve dolgozik a gabonás szakmában, s örömmel újságolja: a Duna-partján tavaly megépült 10 vagonos gabonasilójuk sokat segít abban, hogy a kiszállítás folyamata ne akadjon meg, és egy-egy uszály 3 nap alatt 45-50 vagonnyi búzával gyomrában hagyhassa el a a kikötőt.

Major András üzemvezető a lisztraktárban a boltokba kerülőcsomagolt liszt kiszállítását szemléli

Persze az így elszállítandó óbúza már tizedannyi gondot nem okoz, mint a még lábonálló új búzának a betakarítása. A júniusi szeszélyes időjárás ugyanis kevés napot adott az éréshez, s a szél sem volt rest, mivel sokhelyütt lefektette az egyébként jó termést ígérő búzákat. Mindezek alapján Major András üzemvezetőnek igencsak feladatott az aratási, betakarítási lecke, amelyről így fogalmazott:
– Az elmúlt években a búzahozamok növekedését arányaiban nem követte minőségi változás. A következő esztendőkben viszont előtérbe kerül a minőség kérdése. Csak utalok rá, hogy a Minisztertanács tavaly határozatot hozott a mezőgazdasági termékek minőség szerinti átvételéről. E határozat értelmében a mi esetünkben a MÉM úgy intézkedett, hogy az idei aratástól kezdődően teljeskörűen be kell vezetni és alkalmazni kell a búzák minőség szerinti átvételét.
– És mit jelent ez a gyakorlatban?
– A búzaszabvány és az árrendelet három fajta csoportosítású búzát különböztet meg: a javító étkezési búzát, a szokvány malmi búzát, és a takarmánybúzát. A műszeres átvételkor vizsgáljuk a búza fajtáját, nedvességtartalmát, keverékességét, hektolitersúlyát, nedves sikérmennyiségét, és a sütőipari értékét is.
– Az üzem életében másutt is ilyen súlya van a minőségnek?
– Egy biztos: az átvett búzákat a lehetőségeinkhez képest szakszerűen kell tárolnunk, hogy a minőségi igények szerint szolgálhassuk ki a sütőipart, a kereskedelmet. Szerencsére dolgozóink többsége törzsgárdatag, és ki-ki tisztában van azzal, hogy csakis a minőségileg jobb munkáért fizethetünk több bért.
– Differenciál? – szólok közbe, s látom, hogy a mázsáról leforduló teherautó után tíz galambnak elegendő búza marad a mérleg hátán.
– Évente átlag ezernyolcszáz, kétezer vagon kalászost és mintegy nyolcszáz, ezer vagon kukoricát vásárolunk fel. A malomban pedig körülbelül ezer vagon búzát, illetve rozsot őrlünk. És akár hiszi, akár nem: tíz szem túlszárított búza elég ahhoz, hogy megrontsa a liszt minőségét.

Akik a búza minőségi átvételét végzik, időben felkészülnek a feladatra. A laboratóriumukban megvannak a szükséges műszerek. Van például valorigráfuk is, amivel a lisztek sütőipari értékét mérik.
Hogy milyen lesz a lisztek sütőipari értéke, az viszont döntően az üzem kollektíváin múlik. Komplex brigádjuk az 1979. évi munkája alapján elnyerte a Vállalat Kiváló Brigádja címet, és úgy tűnik e siker elérésénél sokat számított az, hogy a brigád tagjai napi munkájukban jól haszosították a minőségre vonatkozó visszajelzéseket. Minderről Nagy Lászlónénak is van mondandója:
– A “komplex brigád” szóra nehezen áll rá a nyelvem, de nem ez a lényeg. Amióta az egy munkafolyamatot végzők egy közösségbe tartoznak: jobban észrevehető, hogy ki a szorgalmas, és ki dolgozik hányavetien.

Nagy Lászlóné és Janczula János

Janczula János, a malomüzem vezetője többszörösen is érdekelt abban, hogy nagyjavítás végeztével megaindulhasson az őrlés. A molnárból lett fiatal üzemvezető nem titkolja, hogy nem is olyan rég ő is brigádvezető volt, és ez érezhető a véleményében is:
– Nálunk az a módi, hogy tizenegy hónapot dolgozik a malom, aztán egy hónapra leáll, hogy elvégezhessük az évi nagyjavítást. Ha őrlünk, az a fontos, ha felújításon dolgozunk, akkor meg az. Érthető, hogy ilyen munkahelyen vigyázni kell a jó munkahelyi légkörre.
– És mi a módszerük?
– Reálisan kell értékelni mindenkinek a munkáját. A szakszervezeti választások előtt hallgatag bizalmiakkal kellett együtt dolgoznom. Nyűg volt jutalmat osztani. Azzal, hogy több embert vontunk be a vezetésbe, erősödött a dolgozók önkontrollja, és nekem külön is tetszik, hogy a vitatkozó alkatú emberek kerültek a brigádközösségek és a bizalmi csoportok élére.
Míg elhangzanak ezek a mondatok, egy lisztporos hajú fiatalember jön be az irodába, letesz egy félasztal nagyságú bronzkereket, aztán elindul a malom felé, mert őrölni kell, és készen állni az új búza fogadására. Együtt, mindenkinek.

Lánczos András

A már bezárt malom kapuja 2021-ben
fotó: Horváth Tamás

Mondbach kúria 2021-ben és 2024-ben – felújítás előtt és után – képek

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.