Új Szó – 1965. december 18.
DUNAUJVÁROSI JEGYZETEK
…ami az emberekben épül
A VÁROST JÁRVA akaratlanul is a kíváncsiság keríti hatalmába az embert, lenyűgözi a látvány, s ugyanakkor megelégedéssel nyugtázza: igen, a képzelet ilyennek gondolta a szocialista várost. Arány, elgondolás, épülettömbökben, tágas utakban s zöldövezetekben megtestesülő szépség együtt ragadja meg a figyelmet. Azt viszont már sokkal nehezebb elképzelni, hogy a szocialista építőmunka fontos állomásaként ez az új város a dunapentelei kukoricsföldek helyén született.
Tizenötéves a város, s méltán lehet büszke erre a nagyszerű alkotásra a magyar nép. A város története, sőt maga a városépítés is magán viseli az elmúlt másfél évtized elképzeléseit, a nagyvonalú vállalkozás nagyszerűségét. Az elképzelés és a testet öltött valóság azonban nemcsak a vállalkozás nagyságát szemlélteti, hanem az elmúlt tizenöt év elgondolásainak fordulatokban gazdag, sőt nem egyszer ellentmondásokkal tarkított történetét is.
A martinász szobra díszíti Dunaújváros egyik parkját.
Dunaújváros, a szocialista városépítés iskolája! A korszerű és a patetikus városrendezés kézjegyeit egyaránt magán viseli. S bár építészeti szempontból szembeötlőek lehetnek ezek a sajátosságok, mindezen ellentmondások ellenére az egyszerűségükkel szerénykedő magastetős házak, s a megváltozott társadalmi igényt kielégítő blokkokból és panelokból épített új, korszerű települések békésen megférnek egymás mellett. Az arány, kellem és a küllem, a tágas utcák as a zöld övezetek és parkok nemcsak hangulatot árasztanak, hanem igazán emberivé teszik a környezetet.
Az arány, mely az építészetben a legfontosabb. Itt talán – részben szükségszerűségből is – más felfogásban jelentkezik. A görögök templomok elemeit állítólag az oszaloptörzs alsó metszetének átmérőjéhez viszonyították. Az arányok ilyen finomságai helyett itt a tágabb összefüggések, a társadalmi feladatok és igények érvényesülését láthatjuk elsősorban. S bár a kereső-kutató szem szinte egy szemvillanás alatt megállapítja, melyik városrész mikor épült, a kor és a feladatok szemszögéből ítélve mégis korszerű ez a város. Jórészt levetkezte a kisvárosi romantika jellegzetességeit, s a korszerű építészet új elemei – célszerűségükkel, szerkezeti felépítésükkel – már az ember, a dolgozó ember mindennapi élete számára kíván kellemes, az igényeket kielégítő környezetet biztosítani.
Légi felvétel Dunaújvárosról /1964
fotó: MTI/ Járai Rudolf
DUNAÚJVÁROSBAN járva nemcsak a városra voltunk kíváncsiak, hanem arra is, milyen feladatokkal mérkőznek a kultúra és népművelés hivatott munkásai, más szóval mi az ami egy új, szocialista városban az emberekben felépült, vagy felépülhet. A negyvenkétezres lélekszámú város tizenöt éves múltja kevés ugyanis ahhoz, hogy hagyományról beszélhessünk. Egyetlen “hagyomány” a lakosság heterogén összetétele. A város lakossága szinte az ország minden részéből verbuválódott. A Vasmű biztosította anyagi jólét azonban a tudattartalom megváltoztatásának igényével is jár, hisz olyan emberek vállalták szocialista termelés igényes feladatait, akik korábban jórészt falun éltek, s tudattartalmukat a falusi életszemlélet jellemzi. A feladat legfontosabbja így most új szemléletet követel a népművelésben is, éspedig annak felmérését, tulajdonképpen kik a népművelési munka igazi címzettjei.
A fiatal szocialista város megkapó jellemzője többek között az az életkori sajátosság is, mely a város lakóinak átlagos életkorát 28 évben jelöli meg. A népművelési dolgozókkal beszélgetve azonban úgy tűnik, hogy életszemléletében mégsem ilyen fiatal a város. A mozgás, az élet – a műszakok, az elvégzett munka után – behúzódik az otthon falai mögé, s ez gyakran útját állja a népművelés hatékonyságának. Az összkomforthoz ugyanis – 1956 után – hozzájárult az otthonok korszerű felszerelése is, melynek eredményeként 1962/63-ban már minden második család tv-vel rendelkezett a városban. A lakáskultúra korszerűsödésével azonban nem tartott lépést az emberek szemlélete, s nemcsak amolyan befelé fordulást figyelhettek meg, hanem a kispolgári életszemlélet térhódítását is. A kulturális munka sikerét a foglalkozási ágak és az életmód is befolyásolja, követelményként szabva meg a differenciált munkavégzés igényét a népművelésben. S nem véletlen ugyanakkor az sem, hogy pillanatnyilag az ifjúság jelenti a népművelési dolgozók számára a legnagyobb gondot. Azok a fiatalok (15-20 évesek), akik már belecsöppentek – ahogy itt mondják -, a “csodába” s nem minden esetben találják meg a helyüket.
A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI HÁZ dolgozóinak most a legfőbb gondja, hogy munkájukat hatékonyabbá tegyék, s a remeteség, az elzárkózottság lelket sorvasztó “állapotát” a közösségi élet irányába kimozdítsák.
Bartók Béla Művelődési Ház /1961.
fotó: MTI/Bárándi István
Gerendás Andor művészeti vezető sokrétűen és sok szempontúan magyarázza a teendők sorát, s rendkívül okos okfejtéssel keresi a kivezető utat. A tudatos és differenciált népművelési munka érdekében most kulturális jellegű szociológiai felmérést végeznek, melyben nagy segítséget nyújtanak számukra az ifjúsági szervezet kultúrfelelősei. A felmérés eredményétől függetlenül azonban máris akcióba kezdtek. A nyár végén az ifjúság kulturális szórakozása érdekében eszpresszót nyitottak, mely pillanatnyilag kísérleti jelleggel működik. Az első hónapok eredményéből ítélve az indulás máris biztató. A szórakozás és ismeretterjesztés igényeit itt – vonzó formában – szinte egyszerre oldják meg. Elsőként dzsessztörténeti előadásokat szerveztek, szórakoztató jelleggel, majd pedig filmesztétikai sorozatot indítottak, fiatal előadókkal, akik közel állnak az ifjúság problémáinak megértéséhez. A Vendéglátó-ipar, a KISZ és a Művelődési Ház kezdeményezése és együttes munkája “megfogta” a fiatalokat, s most már az érdeklődés felkeltésén túl az érdeklődés kielégítése okoz számukra gondot.
Bukszár István kohász a Bartók Béla kultúrház műsorát ismertető táblát olvassa. /1958
fotó: MTI/Fényes Tamás
A SZOCIOLÓGIAI FELMÉRÉS és a meglevő népművelési és oktatásügyi statisztika alapján most az érdekli őket elsősorban, kik azok – milyen réteget képviselnek -, akik a népművelési és kulturális tevékenységen kívül rekedtek. Színvonalas színházi előadásokkal, hangversenyekkel bérletsorozatokkal kívánják az érdeklődést felkelteni, s a könyvtár tevékenysége (az olvasók foglalkozás és életkor szerinti megoszlásának felmérése) mellett a házikönyvtárak állományát is felmérik. A szakköri tevékenység egy részét – munkamegosztás alapján – a Vasmű klubja végzi, ahol elsősorban az ismeretterjesztés dominál. A Művelődési Ház klubtevékenységét illetően viszont érdekesek és figyelmet érdemlők az ún. hobby-klubok (fotocsillagász, művészeti stb.). Az ismeretterjesztés szempontjából viszont jelentős a Szabad Egyetem megszervezése, ahol a vezetés tudományos elveiről a Vasmű műszaki dolgozóinak vezető gárdája (főmérnökök, üzemvezetők) tart előadásokat. Élénkülnek az önképzőköri jelleggel megszervezett műkedvelő csoportok is (tánczenekar, színjátszók, énekkar). Ezek munkájában eddig mintegy 250-300 személy vesz részt. Ez utóbbiak tevékenysége azonban a népművelés egésze szempontjából is számottevő.
– Az emberekkel foglalkozni kell, s nem mindegy, hogy ez ösztönösen történik-e, vagy tudományos megalapozottsággal – vallja Gerendás Andor művészeti vezető.
Úgy érzem, ezek a szavak a népművelési munka mai értelmét ragadják meg, a kulturális forradalom feladatai valóra váltásának elmélyült, diffenerciált, s minden alakiságtól mentes legsürgetőbb teendőit körvonalazzák. A szocialista lét és a szocialista tudat kölcsönhatása ma már vitathatatlan. Előrehaladásunk nagymértékben függ tőle. Míg azonban a szocialista lét közel két évtizede társadalmi valóság, addig a szocialista tudat – mely mentes minden kispolgáriságtól, nacionalista tendenciától stb. – továbbra is igény és lehetőség. Kétségtelen eredmények e téren is állnak mögöttünk, tudatosítanunk kell azonban, hogy előttünk a teendők serege sorakozik.
Csillagászati távcsöveket szerelnek össze a dunaújvárosi ipari tanuló iskola végzős növendékei /1965
fotó: MTI/Szilágyi Pál
NÉPMŰVELÉSÜNKNEK jó híre van külföldön, a dunaújvárosi kereső-kutató nyugtalanság azonban nemcsak figyelmet érdemlő, de érzésem szerint nálunk is sok helyütt követésre méltó lehet. Arról van szó – s ez a feladat a szocialista országok mindegyikére érvényes -, hogy társadalmilag hasznosabbá tegyük a népművelést. S hogy ezt elérjük, ahhoz arra is szükség van, hogy a népművelés dolgozói szívvel-lélekkel, közéleti szenvedéllyel keressék és vallják az eredménnyel bíztató új utakat, lehetőségeket. Mert nemcsak az a fontos, ami az országban épül, – bár ez elengedhetetlen -, hanem az is, ami az emberekben napról napra izmosodhat.
FÓNOD ZOLTÁN
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
