Lobogó – 1970. április 1.
A nagykorú Vasmű
“1949 április napjaiban egy megdöbbentő hírt kaptam Szöges János főmérnöktől, aki a budapesti Gyárépítő Vállalat vezető főmérnöke volt, és akinek munkakörébe tartozott a Mohácson épülő Vasmű Kombinát építésének vezetése. Közölte velem, hogy a Mohácson megkezdett építkezést nem folytatjuk tovább, mert a Dunai Vasmű Kombinát Dunapentelén kerül felépítésre.”
Így kezdődik Garancz István hajdani kubikos brigádvezető naplója, amely a Dunaújvárosi Vasmű építésének, a kezdeti hőskorszaknak hiteles dokumentuma lett.
A nagy felvonulás – Garancz István naplója
S folytatódik, már nem szó szerint:
1950. április 28-a vigasztalan tavaszi napnak ígérkezett. Hajnal óta szakadt az eső. A pentelei fennsík löszkupáját át- meg átszabdalta a lezúduló csapadék. Sártenger fogadta azt a harminc kubikost is, akik Mohácsról érkeztek a munkálatok megkezdésére. Először a magas partoldalt kellett összekötni a folyóval, hogy az építési anyag az uszályokról a színhelyre kerülhessen. Hat hét állt rendelkezésre a sikló megépítéséhez. A pentelei kocsmában, ahol Garanczék érdeklődtek a helybéli gazdáktól a kitűzés helye iránt, meglehetősen ellenséges hangulat fogadta az építőket. 4723 hold földet ugyan az állam kisajátított a Vasmű építésének céljaira, de a táblákon még növekedett a termés, és a levert karók, az építők felvonulása haraggal töltötte el a pentelei parasztokat.
Meg aztán nem is nagyon hittek az egészben.
– Honnan van magának annyi pénze, hogy gyárat építsen?
– Eddig még egész falu sem épült Magyarországon, nem hogy város! – kérdezték, vetették oda Garancznak egy-két, most már “barátibb” fröccs elfogyasztása után.
– Egyáltalán, mi lesz itt?
– Azt még pontosan mi sem tudjuk, de csuda nagy dolog – válaszolgattak a kubikosok.
Így kezdődött…
Még a mérnöki kitűzés karóit is nehezen lelték fel az emberek, amikor a terep megtekintése miatt gyúrták, dagasztották a sarat a partvonal mentén. A lécek elsüllyedtek a latyakban, és a fővárosból érkezett ifjú mérnök így fohászkodott, miközben lóháton ügette be a vidéket: “Na, azt sem hittem volna, hogy éppen a Dunai Vasmű építésénél tanulok meg lovagolni!”
Május másodikán nyomták bele a földbe az első lapátot, és ezzel indultak meg a tényleges munkálatok.
Egy darab a régi Penteléből…
A máig eltelt húsz év változatos, kudarcokban és sikerekben egyaránt bővelkedő krónikáját ezekben a napokban dolgozza fel Miskolczi Miklós és Rózsa András. Bújják a városi múzeumot, hajdani pionírokkal meséltetik el emlékeiket, és “vadásznak” a Vasmű kincses irattárában. Ha elkészül a könyv, nem mindennapi, izgalmas olvasmány lesz. Egy olyan létesítmény építésének történetét vetik papírra, amelynek megszületése, növekedése és mostani nagykorúsága egybeesik a magyarországi munkáshatalom fejlődésével, s ennek minden gondjával, nehézségével, örömével.
A Dunai Vasmű felnőtt. Ettől az esztendőtől kezdve – miután törlesztette az előlegezett hétmilliárdot – minden egyes forint, amit megtermel, tiszta pénz. Nem terheli semmi adósság, gyarapítja a gyár, a város, az egész ország vagyonát.
Kifizette építési költségét a város
A tizenháromezer emberrel dolgozó kombinátról, az itt folyó munkáról az utóbbi években számtalan riport, beszámoló látott napvilágot. Most a húszéves születésnap, a nagykorúság alkalmából csupán néhány adat álljon itt.
Az eredeti tervekkel ellentétben, a Dunai Vasműben, hat és fél ezer ember helyett pontosan a duplája dolgozik. 480 ezer tonna acél helyett csaknem kilencszázezer tonnát csapolnak a kemencékből. Ugyanilyen mértékben emelkedett a hengereltáru- , a nyersvastermelés is.
…és egy az újból
S itt van a város! A város, amelyet huszonötezres telepnek építettek, s neveztek is sokáig – ma negyvenhatezres lélekszámúval a húsz legnagyobb magyar város egyike lett. Egyenrangú Sopronnal, Egerrel. Szinte naponta tovább épül a számos modern, többszintes lakótelep, a sok út, a kórház. Él és rohamos tempóban növekszik, lüktet ez a fiatal, de már nagykorú város.
Történelme még nincs, hisz mai életünk egy darabja. Legendája már van. Névtelen földmunkások, kőművesek, olvasztárok, mérnökök írták. Nemsokára lecke lesz… történelmi lecke egy egész nép számára …
M. T.
PERCZE LAJOS és MTI-fotó felvételei
