Dunaújvárosi Hírlap – 1996. március 9.
Szalk-puszta régiségeiről I.
Ezzel a címmel írta meg Nyáregyházán 1802-ben dolgozatát Balla Antal, a XVIII-XIX. század fordulójának kiváló mérnöke. Ő volt az, aki előkészítette például a Duna-Tisza-csatorna tervezését, emiatt felmérte többek között a Duna túlpartján lévő területeket Szalkszentmártontól Dömsödig, így irigylésre méltó helyismeretre tett szert. Pest-Pilis-Solt megye általa elkészített térképe még mai szemmel ítélve is pontos.
Balla Antal – Pest-Pilis-Solt vármegyei térkép /részlet
fotó, teljes térkép: Magyar Nemzeti Levéltár
Kis kitérővel nézzük meg, mit írnak a régebbi könyvek Szalkszentmártonról – olyasmit, ami tárgyunkhoz kapcsolható. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1910. évi monográfiájában:
“Szalkszentmárton, nagyközség a Duna folyam és a Kunszentmiklós-dunapataji h.é. vasút mellett… A helység határának ún. szalki részében egy elpusztult templom alapkövei láthatók. 1906-ban a Duna-szabályozás alkalmával római rézpénzeket találtak itt, Feketehalom pusztán pedig kőkori eszközöket, római és Árpád-kori lópatkókat és sarkantyúkat. A dűlőnevek közül történeti eredetre vall a Táborállás.”
Balla Antal több római régiséget is talált, melyek közül egy mérföldkő az, amely most számot tarthat érdeklődésünkre:
“Ez az oszlop 1782-ben került napfényre a Szalk-puszta romjai közül sok más ókori, római eredetű kővel együtt. Hozzá hasonlót ismereteim szerint a Duna keleti partján eddig még nem láttak és nem találtak. Kutatásaim okául annak a nagy kincsnek a megtalálása szolgált, mely a néphit szerint a romok között van eltemetve. Ezt az oszlopot innen Szalkszentmártonba szállítottuk és most ott fekszik a földesúr udvarán.”
Igazi mérnök módján adja meg a lelőhelyet:
“Ha az átellenes parton a két Fejér megyei község, Dunapentele és Rácalmás közti távolságot megfelezzük, a felezőpontból merőlegest állítunk, akkor ez a keleti parton kijelöli azt a helyet, ahonnan oszlopunk származik.”
Ezt a szerkesztést vízisport térképemen a pentelei és rácalmási ráctemplomok, mint alappontok figyelembevételével elvégeztem és az 1583 fkm-től délre kb. 200 m-re lévő partszakasz adódott lelőhelyként.
Letisztítás után megállapítható volt, hogy a mérföldkő az Aquincum-Mursa (Eszék) közötti út Aquincumtól mért XLVI. római mérföldben számított távolságát jelöli, vélhetően a dunántúli partról került át és építették be a templom alapjaiba. Majd Bálla Antal az egyes helységek közötti távolságok összeadásából, valamint az Aquincum és a kő lelőhelye közötti távolság térképi leméréséből úgy találta, hogy a kő és az aquincumi távolsági kezdőpont közötti méret csekély eltéréssel pontosan XLVI. római mérföld. Ebből arra következtetett, hogy a követ el sem mozdították eredeti helyéről, még mindig ott lehet, ahová a rómaiak felállították. Tekintettel arra, hogy római leírásokból tudott volt Intercisának Aquincumtól számított XLIX római mérföld távolsága, három mérföldet hozzáadva a negyvenhathoz, meghatározhatónak találta az intercisai tábor helyét. Mint írja: “ezért a rómaiak Intercisáját a királyi sóraktáraktól egyenes irányban a Duna partján véljük keresendőnek, ott ahol a Duna felgyorsul, mégpedig úgy, hogy azt a Dunából kilépő ág nyugatról övezve mintegy szigetet képezett”.
Hol vannak ezek a királyi sóraktárak? Dunaújvárossal szemközt, a keleti parton Csabany pusztától kissé északra az 1578 fkm-nél megtalálhatjuk a régebbi térképeken Sóház, illetve Magazinum névvel jelzett épületcsoportot, éppen úgy, ahogy Balla Antal leírja: az egyik csabonyi mellékág eredeténél. Erdélyből a sóbányákból, a Maroson leúsztatott sót kocsikon szállították ezekbe a raktárakba, melyeknek tároló és elosztó szerepük volt. Innen került a só többek között Székesfehérvár irányába is.
Balla Antalt megelőzően 1780-ban Schőnwiser István, Aquincum feltárója volt az, aki Intercisát először azonosította Dunapentelével. Dunakömlőd erődjétől indulva úgy vélte, hogy Intercisának Pentelétől délre kb. egy és egynegyed mérföld távolságra kell lennie. Ha mai térképeinken jelöljük, akkor ez a hely az 1579 fkm-nél fekszik, tehát majdnem ott, ahol Bálla Antal is gondolta. Mindketten úgy vélték, hogy Intercisa egy szigeten van, melyet hajóhíd kapcsolt a parthoz.
Balla Antal nyilván érezhette, hogy valami sántít az okoskodásban, mivel annyi ismerettel már rendelkezett akkor is a régészet, hogy a római út nem lehetett a Csepel-sziget oldalán.
Bizonyítja, hogy a Duna a rómaiak idejében egészen másként folyt: az a terület, ahol a mérföldkövet megtalálták, de vele együtt Szalk-puszta egy része is a jobb parthoz, tehát a pentelei oldalhoz tartozott. Okfejtése szerint akkoriban a Duna fő ága még a Soroksári ág volt: a nagytétényi, melyben ma a hajók járnak, volt a kisebbik. Ez Adony alatt balra kanyarodott Dömsöd irányába, ahol a Soroksári ággal egyesülve szinte derékszögben délnek fordult és a Szalki-pusztán keresztül érte el a mai medrét. Kérdés: mindez mikor történhetett?
(Folytatjuk)
Őri Zoltán
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
