Nő – 1966. június 10.

A MÚZSÁK MODERN LÁNYA

SZÉCSI MARGIT A pára Lágy toll-uszályon fönn úszik körítik égi lángok, tudja hogy hozzám tartozik, hozzájuk fölkiáltok, hallom vad, éles hangomat, hallja s nem jő le hozzám, tollától illetlenül sápad világos orcám. Kijöttek mind az emberek csodálni őt, az égit. Szájából a sugárutat tüzek harapják végig, lehalkulnak a rádiók a fény mint az ítélet – sírásig bánt a bűntudat, de egy kicsit sem félek. Ezer szemedben ott vagyok, ne nézz erős kezemre, csak a megtartó dühre, a megőrzött szerelemre, nézd, fényűző eszményeim beragyogják a gondot, sorsomban olvass, látomás – biztassad a bolondot!

 

Versei közül a legkedvesebb a Körmenet a boldogságért. Ha nem maga mondaná, talán akkor is sejteném: ebben nyilatkozik meg leginkább életigenlő bátorsága, alkut nem tűrő embersége. A boldogságért menetelők között ott van ő is – Szécsi Margit a költő.
“Gólyák között költőnek lenni cseppet sem rendhagyó dolog.” Hiszen a gólyát – az első éves bölcsészhallgatót – ezer szál köti az irodalomhoz. Ha gondolatait, érzéseit versbe önti – mégsem feltétlenül költő. Szécsi Margit se tartotta magát annak, mikor első verseit megírta. Kollégista társai “fedezték fel” , ők küldték be első írásait egy pályázatra. Margit maga lepődött meg legjobban, amikor a versért jutalom könyvet hozott a postás a kollégiumba.
Külvárosban nőtt fel, édesapjának a konyhában volt asztalosműhelye, ez volt Margit gyerek- és tanulószobája. A kereskedelmi szaktanfolyam biztos kenyeret jelentett – hivatalnokként kezdte a pályát. Az iratok, számok között addig elégedetlenkedett, míg hátat fordított az irodának és bejutott az egyetemre. De alighogy a bölcsészkaron “beérkezett” , újra fordított egyet a maga sorsán: otthagyta az egyetemet és elment előbb a Csillag című irodalmi folyóirathoz titkárnőnek, azután még nagyobb elhatározással Dunapentelére – kőművesnek. Ma már utólag, könnyű kézlegyintéssel intézi el, romantikus gesztusként megmosolyogja ezt a tényt. – Szécsi Margit akkor valóban úgy érezte, hogy az ő két keze munkájára szükség van az épülő városban. Költői élményeket keresett? – tán azt is. De elsősorban munkát, alkotási teret, mérhető és tapintható közösségi feladatot. Versei már sorra-rendre megjelentek a folyóiratokban. Aztán megbetegedett és évekre elhallgatott. Akkor már férjnél volt.

Szécsi Margit és Nagy László

Nagy László szerelme: Szécsi Margit

– Már tudtam, hogy másként kell írni, mint ahogy diákfejjel elkezdtem. Csak még azt nem tudtam, hogy hogyan.
Évek múltán meglepetés volt első verseskötete, a Március. Addigra a pályakezdő versek kihulltak a maga szigorította rostán. És Szécsi Margit már költői mértékkel mérte önmagát.
Az első kötetet követte a második, az Angyalok strandja, egy év múlva József Attila-díjas lett. 1958-ban jelent meg a sokrétű, már érett költőre valló Páva a tűzfalon. És nemrég jelent meg a negyedik kötete.
– Hogyan születnek a versei?
– Mit mondjak, hogy ne hangozzék keresettnek, költői póznak. Egyszer egy televíziós riportban említettem, hogy esztendők óta legszívesebben egy kávéházi sarokban dolgozom. Utána arra gondoltam, hogy talán mások valami bohém, nagyképű költősködésnek tarthatják ezt, és nem gondolnak arra, hogy ez a márványasztal egyszerűen – a munkahelyem.
– Mi a véleménye a verset olvasó közönségről?
– Azokról, akiknek az ízlését elrontotta, vagy napról napra rontja a giccses slágerek bárgyúsága, nem akarok szólni. De azt hiszem, főként a fiatalok között, sokan vannak és egyre többen, akik valóban fogékonyak a versre. Meggyőződésem, hogy ma már nem lehet ugyanúgy írni, mint Petőfi korában. Bonyolultabbak lettek nemcsak a gépek, de az emberek is. A mai költő feladata és felelőssége a bonyolultabb ember kifejezése és az, hogy hozzásegítse, megismerni önmagát. Valahol itt kezdődik a közérthetőség is.
– Nem okoz konfliktust két költő egy családban? – A kíváncsiság nem háborítja fel, inkább mosolyog.
– Sőt, ellenkezőleg, nagyszerű dolog. Elsőnek olvassuk egymás verseit, néha vitatkozunk is.
Eszembe jut Nagy László Margitról rajzolt remek portréja és a vers, amelyet Szécsi Margit Nagy Lászlónak dedikált.

“Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.”

A költő nemcsak feleség, hanem anya is.
– Tizenhárom éves a fiam… – mondja büszkén. – Hatodikos, de akkora mint én. Cselgáncsra jár az iskolában, remek rajzkészségét az apjától örökölte.
Akár a verseiről, akár a fiáról beszél: van Szécsi Margitban valami olthatatlan, rokonszenves lobogás. Ha kezébe veszi a gitárt, vagy bicskával pásztorbotot farag Szigligeten, álarcos iskolai ünnepélyre kartonpapírból maszkot fabrikál fiának – akkor is megnyilatkozik benne a művész. Azt hiszem “munkaidejében” verset ír, szabad idejében – versben él. Szerény és dacos, szertelen és mégis tisztelettudó modern lánya a múzsáknak.

FA.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.