A Hírlap – 1995. december 2.
Merre vezetnek az utak?
A születésnap elmúlt, a szerkezet megmaradt, majd elbontották
Az 1949-es esztendőt többek között nagy útépítési munkák is jellemezték. A jugoszláv vasércre és a pécsi szénmedence szénkincsére alapozva kezdődött el a mohácsi vaskombinát építése. Nagy ütemben korszerűsítették a hozzá vezető 6-os utat. Áthelyezték a településeket, új nyomvonalakat terveztek a korszerűtlen vonalvezetés helyett.
Ekkor kezdődött el a Dunapentelét megkerülő út építése is. Ne arra az útszakaszra gondoljunk most, amelyik a várost nyugati oldaláról a külső benzinkút és a papírgyári víztorony között kerüli meg! Ez akkor még gondolatban sem létezett!
A 6-os út akkoriban a falun át keskeny, makadám és részben beton burkolatával a Magyar utcán, Aranyvölgyi út és Szórád Márton út nyomvonalát követve, valóban kukoricaföldek között érkezett a későbbi elágazás mai helyére.
A veszélyes és keskeny falusi szakasz kiiktatására völgyhidakat terveztek. Az első a Felsőfoki patak felett, nagyjából a mai Százlábú híd helyén a Táborállás irányából érkező utat és az akkor még Frankl hegynek nevezett dombot – a mai Rácdombot – kötötte össze, ahonnan az út a ráctemplom szentélye mögötti lejtőig vezetett. Innen ívelt át a második híd az Alsófoki patak medre felett a Kálvária előtti domb széléig. Tovább terepen haladva a mai Béke tér helyén csatlakozott volna a régi nyomvonalba.
Az első, kisebbik híd kb. 50 m hosszú, háromtámaszú, hatlábú monolit vasbeton szerkezettel épült, emelkedő pályával. Munkái nagy ütemben folytak, december közepén már teljesen bezsaluzva és vasszerelve várta, hogy elkészüljön. Felirat hirdette rajta Sztálin hetvenedik születésnapját. December 21-ig bebetonozzuk! – szólt az építők vállalása. A születésnap elmúlt, a hídszerkezet változatlan állapotban állt újév napján, sőt később is, majd idővel elbontották. Az alapokból kiálló acéltüskék három évvel ezelőtt még láthatók voltak, a gázvezeték építése során tűntek el.
A másik – a Rácdomb és a Kálvária közötti – hídnak az alapozása készült el. Az alaptömbök egy része ott látható még ma is a Szent István út 13., a Tisza utca 30. és a Hegyekalja u. 18. számú házak kertjében. A híd előregyártott szerkezetű, hat nyílású és tizennégy lábú lett volna.
Hogyan néztek volna ki ezek a hidak? Műszaki tervek hiányában arra következtethetünk, hogy megjelenésük a mecseki völgyhidakhoz lett volna hasonló, mivel ezek is ez idő tájt, a 6-os út korszerűsítése keretében épültek.
Kétségtelen azonban, hogy ha a tervezett viadukt megépül, akkor az utas előtt a 6-os út egyik legszebb panorámája tárult volna fel. A kikötő és a szigetre vezető iparvágány még nem létezett, teljes szépségében pompázott a rácalmási és a csabonyi szigetvilág a sok kis mellékággal. A látvány középpontjában a mezőföldi táj egy jellegzetes pontja, a Rácdomb, rajta a templommal és a Montbach kastéllyal, a Duna túlpartján az Alföld falvai és tanyavilága. Legnagyobb veszteség talán a Montbach, Frankl-féle kastély elbontása volt, amely az útépítésnek esett áldozatul. Az út és a hidak műemléki szempontból nagyon értékes területen létesültek volna. Nyomvonalából több helyen kerültek elő bronzkori sírok, római és törökkori leletek, épületmaradványok, melyek a munkák során nyomtalanul eltűntek.
Miért nem épült meg az út és miért kellett a kisebbik híd szerkezetét elbontani? A magyarázatot erre a kérdésre másfél évtizeddel később dr. Weiner Tibortól, a város akkori főépítészétől kaptam meg.
“Édes öreg – mondta ő sajátos modorában – ekkor már eldőlt, hogy a vasmű nem Mohács mellett, hanem Dunapentelén épül fel. Ha ez az út megépült volna, ma minden átmenő forgalom a várost terhelné. Biztos, hogy a várost elkerülő út akkor sohasem kerülhetett volna szóba.”
A kerülő út a külső benzinkút és a déli csomópont között három évvel később megépült. A dunaújvárosiak, visszaemlékezve a húsz lábúnak tervezett hídra, a kisebbik híd helyén megépült, de a már más elgondolás keretébe beillesztett hidat Százlábú hídnak nevezték el.
Őri Zoltán
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
