Dunaújvárosi Hírlap – 2000. május 6.
Az avar harcos jól teleitta magát kumisszal a bögrecsárdában
“Leletek pentelei löszfennsíkon” címmel jelent meg ez a kép. Elöljáróban leszögezem, hogy a fotó nem a pentelei löszfennsíkon készült, ellenkezőleg, gödörben, a ma már föld alá kényszerített Alsófoki patak partján. Ebből a szögből jól láthatóak a lösszfennsík épületei.
A város építésének legújabb kori korszakát a Béke városrész építése jelentette. Béke I-II. elkészült. A fenti terület, a patak mente lett volna a harmadik ütem, de közbeszólt a romló gazdasági helyzet.
A beruházást megelőző, kötelező régészeti feltárás 1979-ben indul és 1986-ra “befejeződött”. Ejtették a tervet, pedig lett volna még mit megmenteni a város korábbi múltjából. Ezen a helyen ma társas- és családi házak állnak. Azt hiszem, most Szilvás a neve a környéknek.
A kép az építkezést megelőző régészeti feltáráson készült. A két álló alak közül a fehér sapkás, dr. Lőrincz Barnabás az Intercisa Múzeum akkori római koros régésze. A jobbra álló, hosszú hajú, mindig cigarettát gyújtó, dr. Fülöp Gyula, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum népvándorlás-kori régésze. A két, akkor még fiatal régész éppen a fotó készülte napjaiban adta át egymásnak az ásatást, szakmai illetékességből. A terület ugyanis népvándorláskori, jelesül avar kori leleteket rejtett a föld felszíne alatt.
Az éppen feltáruló avar kori (6-9. századi) település egyik épületének, valószínűleg kovácsműhelyének feltárásán készült a fotó. Később az avar kori falu körülbelül négyszáz síros temetője is előkerült, benne a negyven lóval eltemetett harcos sírjával. Sajnos a két munkálkodó munkatársat ilyen szögből, annyi év távlatából fel nem ismerhetem. A vasműben dolgozó, minket segítő negyven-ötven emberre név szerint is jól emlékszem. Kiváló emberek voltak, remek közösséget alkottunk a munkában. Én 26-36 éves voltam, ők vegyesen a tizennyolctól a kihalásig felfelé. Arra is jól emlékszem, hogy parancsolni soha nem kellett, elég volt, ha kértem, mint ásatásvezető, s mindenki tette a dolgát. A vasmű éjszakai műszakaiba többször belógattak a rendészek orra előtt. Akkor körbevittek, mert engem érdekelt, hogy ők mikor, hogyan, mit és miért.
Rengeteget írhatnék – fehérvári, dunaújvárosiként – a mindennapokról, beszélgetésekről, különböző élményekről, a Kis Kohászról, a 108-asról, s a többiekről, de ezt most nem teszem. A képet ábrázoló sokéves munka alatt született számos humoros, de a tudósnak is megszívlelendő történet.
Az ásatás egyik fontos mozzanata a leletek fotózása, rajzolás utáni felszedése. Felszedéskor gondosan csomagoljuk a leleteket, ráírjuk a lelőhelyet, a sírszámot. Szakmai szempontból praktikus oka van: a feldolgozáskor tudni kell, hogy mi, hol és mikor került elő. A brigádhoz azonban érkezett két nyugdíjas, soha nem vettek részt ásatáson. Párban dolgoztak, serényen, ámde gyermekkori tapasztalatom, hogy két együtt lévő ember közül az egyik mindig “okosabb”, ő a szóvivő. Valamelyik sír felszedése közben egyikük megkérdezte tőlem:
– Főnök, mondja, miért írja rá a zacskókra azokat az adatokat?
Már éppen válaszolni készültem, persze tudományosan, amikor korábbi “tudós társa” közbevágott.
– Minek, minek? Te ostoba! Hát azért, hogy amikor majd Gábriel trombitája megszólal, a feltámadáskor, visszataláljanak szegények a múzeumból szülőhelyükre.
A másik történet az egyik ház feltárásához fűződik. A döngölt agyagpadlóban jól betaposva egy törött női fülbevaló feküdt. Ebben az esetben Béres Dénes, a kikezdhetetlen agyvelejű brigádvezetőm vitte a prímet. Oktatta a brigádot: tudjátok, az történt, hogy az avar harcos jól teleitta magát kumisszal a falu bögrecsárdájában. Egy kicsit tántorogva érkezett haza, amit asszonya szóvá tett. Barátunk sem állta meg szó nélkül a dolgot, így a helyzet tettlegességig fajult. Addig dulakodtak, míg a fülbevaló a padlóra került, beletaposták. Másnap, amikor kibékültek, kereshették, így is történhetett volna, ha nem az akkori, meg mostani korunkról szólna a magyarázat. Valószínűleg más oka is lehet, amit még én, Fülöp Gyula sem tudok megfejteni.
Lancelot
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
