Népszava – 1965. október 12.
Dunaújváros előbbre lépett
Dunapentelének 3900 lakosa volt.
Sztálinpárosnak 28000.
Dunaújváros 1965 végére eléri a 45-46 ezres lélekszámot.
A három név és a három időpont – 1949, 1955, 1965 – között két növekedési korszak. Az elsőben (már történelem, elég hát röviden idézni) a Duna-parti fennsík a Vasmű idetelepülésével ipari bázis lesz, nagy, az akkori évek színvonalának és stílusának megfelelő lakóteleppel, városi rangra emelik, és járási székhellyé válik.
Ez az időszak vasat, acélt, tűzálló téglát, kikötőt és egy kemény, hősi, túlzásaival is eredményes, nehézségeivel is emlékezetes arcélt adott a városnak, elültette a kiserdőt, amely felnőtt a lakások és a Vasmű között. Milliónyi ezüstlevél remeg a nyárfaerdőcskében, ha fúj a szél. Erősek a gyökerek Akárcsak a várossal kapcsolatban kialakult sok nézetnek, a közvéleményben megrögződött hiedelmeknek és túlzásoknak. Ha azt mondjuk, az első ötéves terv erős arcélt adott a városnak, mindjárt mondjuk ki, olyan erőset, hogy a köztudatban az ma is az egyetlen.
Légi felvétel Dunaújvárosról /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf
Az új arcél erősebb
Pedig az 1950-es évek gyakran emlegetett Duna-parti acélvárosa az elmúlt néhány esztendőben is nagyot változott, fejlődött. Tulajdonképpen most lett igazán város, nemcsak lélekszámában egy szinten a Fehérvár, Szombathely típusú régi, dunántúli centrumokkal.
1961 és 65 között – a hivatalos beruházási iratok szerint a második ötéves terv időszakában – kereken 50 százalékkal nőtt a lakosság. Ez a gazdagodás az ipar fejlesztésében találja meg bázisát. Erre az időszakra esik a hideghengermű munkába lépése, a szalmacellulózgyár felavatása (amely azonban csak a papírgyár felépülésével válik teljes értékűvé), ami újabb ezrek munkába állását és Dunaújváros vonzóerejének további növekedését hozta magával. De várossá lenni nem egyenlő egyszerűen azzal, hogy egy gyártelep körül sokan laknak. A civilizált és kulturált élet légköre ennél többet követel: az igények komplex kielégítését. Aki bejárja a mai Dunaújvárost, már ezzel a törekvéssel találkozik.
Két új lakótelep emelkedik ki a lakásépítkezések térképéből – az egyik a Castrum, amely a régi római tábor és temető ásatásai révén régészetileg is ismert, és neve híd 1700 esztendő két partja között. A másik a Barátság-negyed, mindkettő merőben elüt az ötvenes évek stílusától: könnyedség és pasztell színek jellemzik.
Légi felvétel a városról /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf
Az öt esztendő alatt épült 2500 lakás persze kísérletezést is jelentett, és egy részében a lakóknak (főleg a szövetkezeti lakásoknál) bosszúságot is, például a középblokkok rossz illeszkedésével. Az új negyedek mégis a város büszkeségei. Más kérdés, milyen gyorsan lehet helyrehozni az egy-egy lakó keblét egyáltalán nem dagasztó minőségi hibákat.
Ahol minden iskola kevés
Hiba egyébként akad középületekben is. Itt van a szép gimnázium, napfényes udvarral, vidám falburkolattal, minden igényt kielégítő tantermekkel, és olyan tornateremmel, hogy akár kisebb sportcsarnoknak is elmenne. Az igazgató, Pifkó József büszke is lenne rá, ha nem kellene már javíttatni a padlót burkoló négyzet alakú gumilemezeket. Mindegyik eleresztette a ragasztását és gyors mozgásnál – gimnasztikánál vagy akár kosárlabdánál – könnyen okozhat lábtörést.
Gimnázium épületegyüttese
fotó: Széchenyi István Gimnázium archívum
Azt mondtuk, minden igényt kielégítő tantermek. És ez igaz is. Mert akik tervezték és építették, normál igénybevételre számítottak. Sajnos, ennek a gimnáziumnak 1041 diákja van, az egy teremre eső létszám nagyobb a nyolcvannál, állandóan két műszakban tanítanak. Nyolc első osztályuk van, de tavaszra csak hat negyedik érettségizik, a hiány tehát tovább nő. Nagyon reális lenne, ha a város tervezett második középiskolájának építését előre hoznák.
Ez a “nagyon reális lenne, ha…” nem itt hangzik el egyedül. A növekedés sajátosan cserélgeti csúcspontjait. Korábban óvodahiány volt, aztán a magasabb iskolák lettek zsúfoltak, és ez tart mindmáig. De a város vezetői már felkészültek arra is, amikor rengeteg lesz a dunaújvárosi nyugdíjas, mert az 1950 táján idetelepült ifjúgárda… egyszerre öregszik.
Pedig a lista impozáns. Ami itt épült – 32 tantermes iskola, politechnikai műhellyel, 16 tantermes iskola, új hajóállomás, kiállítási csarnok, ipari szakközépiskola, óvoda, bölcsőde, fedett piac, az úttörőváros és az uszoda – bármelyik városunkban, a nagyobbakban is örömet váltott volna ki.
A barakktáborok eltűnnek
Vegyük hozzá, hogy ez az öt év régen vajúdó kérdést is megoldáshoz segít: megkezdődött a barakktáborok felszámolása és 1966 végére teljesen elnéptelenedik a “Radar” környéke és a “déli város” felvonulási épületei. Ez nagyon jó – de nem elég jó. Mert csaknem 3500 lakásigénylő, köztük 1000-1200 albérlő él Dunaújvárosban. Az albérlőktől hat-nyolc hónapra előre elkérik a pénzt beköltözéskor. Nem is keveset: négy-, sőt ötszáz forintot is. A nyerészkedés ellen a szocialista város cím sem véd meg. Még az sem, hogy a mostani főbérlők egy része esetleg annak idején a tulajdon két kezével építette a falakat, amelyek között most a régifajta háziurak jogán próbál könnyen keresni.
Déliváros /1964
fotó. MTI/Járai Rudolf
Zakóba borult fiatalok
Ez is hozzátartozik az öt év krónikájához, a gyarapodás örvendetes jelei mellett. Egy “szúrópróbás” jellegű felmérés 138 családból 73-nál talált rádiót és tv-t is. A képernyő a nagy világ ablaka. Itt is szívesen néznek ki rajta.
Otthon is, kollektíven is – erre mutat a klubélet, a közös szórakozási formák szeretete. Legjobban tanulmányozható: a Vasmű Klubban. Ez a földszintes kis palota ugyancsak szűk, mondjuk meg mindjárt az elején.
Vasmű Klub
fotók: jakd.hu/DH-archív
Molnár Andrásné, az igazgató – Ózdról került, ide – végtelenül örül, hogy a korábbi, négy darab kétszobás lakásból rögtönzött klub új helyiséget kapott. De hogy ki mindenki költözött ide – a bélyeggyűjtők, csillagászok, eszperantisták, TT-előadás-sorozatok, vadászok, horgászok, nyugdíjasok és a munkásakadémiák keretében -, azt hosszú lenne felsorolni.
Aki minden nap újra tudja kezdeni
Ráadásul itt tartják a vasárnapi táncot, ahol sikerült elérni, hogy a zaklatottabb ízlésű ifjak is “zakóba boruljanak”, ahogy a helyi nyelv becézi a szalonképes öltözködést. Működik itt tánckar, jogi tanácsadó és a szocialista brigádok sarokasztala.
.
Más kérdés, hogy ezt a szép, modern, tágas épületet is – kinőtték. Pedig játékterem és előadóterem, tantermek és klubszobák, egytől egyig modern bútorral, vöröstégla-fallal, a legmaibb színösszetételű függönyökkel – valami, ami még öt éve sem volt, és amiről talán még álmodni sem lehetett abban a nagyon régi korszakban, amikor a mai ligetek helyén térdig ért a sár, és a munkásszállásokra befolyt az esővíz.
Légi felvétel a városról /1964
fotó: MTI/Járai Rudolf
Kórház napfényben
Akik végigcsinálták a tizenöt évet, ezért néznek jobban látó szemmel mindenre, ami új. Dr. Végh Sándor, a kórház igazgató főorvosa ezek közé a dunaújvárosiak közé tartozik. Néhányadmagával látta el itt húszezer építő egészségének gondozását. Nem volt gyerekjáték, különböző ideiglenes kórházak vezetése sem volt az. Azután 1965 meghozta az 555 ágyas, minden téglájában korszerű, hatemeletes kórházat.
Szétszórt osztályoktól – az ország legkorszerűbb kórházáig
Napfényes kórház. Elég szokványos jelző. De a dunaújvárosi kórház még borús időben is megközelíti a jelző ábrázolta fogalmat. Hódmezővásárhelyi majolika borítja a falakat, melegsárga színe vonzza a tekintetet. De a kórház egész környezete (és akivel beszél az ember az épületről) dicséri a tervezőt, Farkasdy Zoltánt, aki célszerűt és szépet alkotott. Az első hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezúttal a kivitelezők is felkötötték a… lelkiismeretüket.
Végigjárjuk a gégeosztályt. Dr. Andócs Mária kísér, már az új város orvosnemzedékéből; itt érettségizett itt is ment férjhez és itt dolgozik most, talán nem túlzás, ha azt mondjuk: az ország legmodernebb gégeosztályán.
A szobák kettő-, négy-, de maximum hatágyasak, berendezésük, széles ablakaik, redőnyeik inkább a színesfilmek luxusszállóira emlékeztet. A műtőkről, a vizsgáló szobákról is csak felsőfokú jelzőket használhatnánk. Már kevésbé az orvosok és ápolónők elhelyezéséről, akiknek kényelme valahogy háttérbe szorult.
Az út új irányba fut
Az igazgató öröme mégis osztatlan. Elsősorban azért, mert máris elérték a 70 százalékos kihasználtságot; mert nincs olyan beteg, akit más városba kellene küldeniük; mert jó az orvosgárdája; mert a korábbi provizórikus kórház helyén 32 orvoslakást alakítanak át. És azért, mert jó érzés gazdának lenni az egész várost gazdagító új alkotás falai között. A kórház körül is új lakóházak. Ott, ahol a budapesti út befut a városba, irodaház első szintje épül, az út később eltér majd régi irányától.
Légi felvétel Dunaújvárosról /1962
fotó: MTI/Járai Rudolf
De megmutatták a térképen: így lesz szebb esztétikailag, és így szolgálja jobban a célját. Néha nem ártanak az ilyen irányváltozások.
Erre emlékeztet egyébként Dunaújváros egész története.
Baksai Ferenc
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
